POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.08.15.

Hivatali vesztegetéssel gyanúsítják az óbudai polgármestert

Ezért vették őrizetbe.

Hivatali vesztegetéssel gyanúsítják Óbuda polgármesterét – tudta meg a Magyar Nemzet Zamecsnik Pétertől, a politikus védőjétől. Az ügyvéd elmondta azt is, hogy az ügyészség kezdeményezte Kiss letartóztatását, aki abszurdnak tartja a gyanúsítást.

Véget ért Kiss László kihallgatása, az óbudai polgármestert hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják – tudta meg a Magyar Nemzet Zamecsnik Pétertől, Kiss ügyvédjétől. Azt is elmondta, hogy az ügyészség kezdeményezte a politikus letartóztatását, aki abszurdnak tartja a gyanúsítást. A lap információi szerint a hatóság ma a polgármesteren kívül több személyt is gyanúsítottként hallgatott ki.

Ismert, a korrupciós bűncselekmények miatt nyomozást folytató Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdán vette őrizetbe Kiss László DK-s óbudai polgármestert, valamint összehangolt akciót tartott a III. kerületi önkormányzatnál.

Az ügyben nyomozás indult, az első gyanúsítottakat – köztük P. Gábort – március elején fogták el. Akkor annyit lehetett tudni a gyanúsításról, hogy egy férfi a kft.-jén keresztül szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a III. kerületi Óbuda-Békásmegyer önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal. A gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették, és korrupciós célokra fordították.

A Magyar Nemzet szerint fontos körülmény, hogy nemrég kiengedtek egy olyan személyt a börtönből, akit az ügy első gyanúsítottjai között tartanak számon. A férfi szabadulása időben egybeesett Óbuda MSZP-s, minősített, százmilliós vesztegetéssel gyanúsított alpolgármesterének őrizetbe vételével.

A lap szerint a férfi a szabadulás reményében beszélni kezdett, és a nyomozók -így jutottak el Czeglédyhez, majd pedig Kiss Lászlóhoz. A Magyar Nemzet cikke szerint az ügyben más bizonyítékok is vannak a két baloldali politikus ellen, és az sem mellékes, hogy több vallomásban Kiss László DK-s polgármestert is úgy emlegették, mint aki részesült a kenőpénzekből. Kissről az egyik vallomásban úgy beszéltek, hogy ő a „főnök”, neki is vissza kellett osztani a korrupciós pénzből. Kiss-sel kapcsolatban korábban az is napvilágra került, hogy felesége révén is érintett lehet a botrányban, ugyanis a nőnek és az ügy egyik szereplőjének közös cége volt a vizsgált időszakban. Az ügyben már több mint tíz gyanúsított van.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek