tóth gabi
Kiáll-e vele szemben Kamala Harris?
Donald Trump három televíziós elnökjelölti vitára készül Kamala Harris-szel, amiről három médiummal zajlanak egyeztetések, és született csaknem végleges megállapodás – ezt maga a republikánus elnökjelölt jelentette be Floridában csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján.
A volt elnök tájékoztatása szerint megállapodtak három országos televíziócsatornával a viták időpontjáról. E szerint a Fox News hírtelevízió szeptember 4-én, az NBC televízió szeptember 10-én, míg az ABC televízió szeptember 25-én lenne a vita házigazdája.
Arról is beszámolt, hogy az alelnök-jelöltek vitájának a CBS televízió biztosítana felületet.
Donald Trump egyben reményét fejezte ki, hogy a Demokrata Párt kampánytörzse beleegyezik majd a kitűzött dátumokba, és hozzátette: fontosnak tartja a vitát demokrata párti ellenfelével, aminek tekint elébe.
Joe Bidennek az elnökjelöltségtől történt július 21-i visszalépésével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a hivatalban lévő demokrata párti elnöktől elvették a lehetőséget és előválasztás nélkül azt másnak adták át. A Joe Biden-vezette kormányzat tevékenységét ugyanakkor a „józan ész nélküliség” kultúrájának nevezte.
A sajtótájékoztatón Donald Trump újságírók kérdéseire válaszolva többek között kifejtette, hogy ugyan támogatottsága az afroamerikai nők körében lehet, hogy nem túlságosan magas, de a közvélemény-kutatások szerint az afroamerikai férfiak, a fehér férfiak, valamint a zsidó választók és a spanyolajkú lakosság körében kimagasló a támogatottsága.
Az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatokról elmondta, hogy jó viszonyra törekszik Hszi Csin-ping kínai elnökkel, akivel azt követően romlott meg a viszonya, hogy elnökként Kínát tette felelőssé a koronavírus-világjárvány kirobbanásáért. A jövővel kapcsolatban azt ígérte, hogy elnökké választása esetén kölcsönös előnyökön alapuló viszonyra törekszik majd Kínával, de hangsúlyozta, hogy Peking nem használhatja ki az Egyesült Államokat.
A következő elnökjelölti televíziós vita helyéről és idejéről keveredett üzenetváltásba Donald Trump és Kamala Harris pénteken és szombaton.
Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje Truth Social-oldalán jelezte, hogy új időpontot akar, szeptember 4-ét, valamint módosított helyszínt és lebonyolítást. Válaszul Kamala Harris szombaton azt közölte, hogy ő a Joe Biden elnökjelöltségét feltételezve megbeszélt szeptember 10-ei vitára készül.
amelyet Pennsylvania államban, egy csarnokban, közönség előtt tartanának. Megfogalmazása szerint ez az egyedüli mód arra, hogy részt vegyen a második elnökjelölti vitán.
Donald Trump azzal érvelt, hogy az ABC országos televízióval szeptember 10-ére tervezett elnökjelölti vita másik szereplője Joe Biden lett volna, a feltételeket a Biden-kampánycsapattal egyeztették. A republikánus elnökjelölt emellett egy jogvitára hivatkozott az ABC csatornával, és annak egyik műsorvezetőjével, George Stephanopoulosszal.
Reményét fejezte ki, hogy ellenfele szintén megjelenik majd.
Michael Tyler, a Harris-kampány vezetője megfutamodással vádolta Donald Trumpot, és hozzátette, hogy nyitottak az egyeztetésre további viták megszervezéséről, a már korábban lekötött szeptember 10-ei eseményt követően.
Az amerikai elnökválasztási kampány első televíziós vitáját június 27-én tartották Donald Trump és Joe Biden között a CNN hírtelevízió stúdiójában. Joe Biden ott mutatott teljesítménye után indult a demokrata párton belül vita, amely odáig vezetett, hogy július 21-én bejelentette visszalépését a demokrata párti elnökjelöltségtől.
amelyek szerint a második szeptember 10-én az ABC televízió stúdiójában lenne, a demokraták igénye szerint közönség nélkül.
A Donald Trump által javasolt Fox News hírtelevíziót a republikánusokhoz közel állóként emlegetik, míg a CNN-t és az ABC-t a demokratákhoz közeliként szokták elhelyezni az amerikai médiatérképen.
Kamala Harris, a Demokrata Párt elnökjelöltje a minnesotai kormányzót, Tim Walzot nevezte meg alelnökjelöltjének az amerikai elnökválasztási kampányban – jelentette be Harris az X-en kedden délután.
Harris személyesen Philadelphiában mutatta be jelöltjét a pennsylvaniai nagyvárosban szervezett választási gyűlésén, amelyen részt vettTim Walz is.
A beszámolók szerint Kamala Harris az alelnökjelölt személyét illetően két kormányzó között mérlegelt,
A Demokrata Párt meghatározó politikusa, Nancy Pelosi korábbi képviselőházi elnök egy televízióinterjúban Tim Walzot „Amerika középső részét képviselő igazi demokrataként” jellemezte. Kamala Harris döntését méltatta többek között Hillary Clinton volt külügyminiszter és korábbi demokrata elnökjelölt, valamint Bernie Sanders szenátor, aki 2016-ban és 2020-ban is pályázott a demokrata elnökjelöltségre.
A BBC World politikai elemzője emlékeztet: a minnesotai kormányzó neve kevés szakértőnél merült fel Kamala Harris lehetséges alelnökjelöltjei között.
és képes volt úgy kritizálni a republikánus párti jelöltet, Donald Trumpot, hogy retorikájában nem volt túl agresszív.
Az amerikai alkotmány alapján az alelnök elsődleges jog-, és feladatköre az, hogy az Egyesült Államok elnökének feladatkörét meghatározott esetekben ideiglenesen, vagy véglegesen átvegye. Ezen kívül az alkotmány egyetlen feladatkört engedélyez az alelnöknek: ő a szenátus elnöke, de szavazati jog nélkül. Emellett külön törvény alapján hivatalból tagja a Smithsonian Intézet 17 tagú irányító testületének, valamint joga van kinevezni a testület szenátusának három tagját. Az alelnök hivatalból tagja az amerikai szövetségi kormányának. Ezen túlmenően jogköre szűkre szabott; kizárólag azt a feladatot láthatja el, amire az elnök megbízást adott, önálló végrehajtó jogosítványai nincsenek.
A BBC felhívta a figyelmet arra is, hogy bár Minnesota nem csatatérállam, Harris kampánystábja reménykedhet abban, hogy Walz államhatáron átívelő vonzerővel rendelkezik a hagyományosan billegő Wisconsin és Michigan államokban, továbbá az amerikai középnyugaton (Mid-West), ami segíthet a demokraták javára billenteni a választást.
Walz számos progresszív intézkedést hozott, illetve fogadtatott el Minnesotában, ugyanakkor a független szavazók számára is elfogadható módon képes volt kiállni azok mellett, írja a BBC.
A jobboldali amerikai hírportálok ugyanakkor
ahol az utcára vonuló tüntetők üzletek kirakatait törték be, fosztogattak, autókat borítottak és gyújtottak fel, lángtengerré változtatva az állam nagyvárosait.
Nikki Haley volt dél-karolinai kormányzó, korábbi republikánus elnökjelölt-aspiráns úgy nyilatkozott, hogy Harris választása „győzelem a nyitott határok politikája és a szocializmus számára”.