tóth gabi
Egyre ijesztőbbek a bűncselekménysorozat részletei.
Sok száz millió forintnyi drogpénzről is beszéltek az óbudai bűnügy szereplői a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott korrupciós akták tanúsága szerint. Kiss László DK-s polgármesterre többen is terhelő vallomást tettek.
Az óbudai korrupciós botrány legújabb fejleményei szerint a bűnüldöző hatóságot nagymértékben segítette egy titokzatos informátor, aki még 2021 decemberében önmagára és a III. kerületi bűnügy több szereplőjére, köztük Kiss László polgármesterre is terhelő vallomást tett. Többek között azt is elmondta, hogy Kiss Lászlót „főnöknek” nevezték az ügy szereplői, akik azt is hozzátették, hogy a polgármesternek „megy a pénz”.
Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere (MTI/Lakatos Péter)
Mint azt lapunk is megírta, az első gyanúsítottakat idén márciusban fogták el. Köztük volt a baloldal fontos háttérembere, P. Gábor, valamint társai, D. Róbert, és F. László. Utóbbi kettő már szabadult a letartóztatásból, miután a Magyar Nemzet információi szerint beszélni kezdtek. Júniusban a nyomozó ügyészek előbb Óbuda alpolgármesterét, Czeglédy Gergőt, majd augusztus 14-én Kiss Lászlót is őrizetbe vették. Mindkettőjüket vesztegetéssel gyanúsítják.
A feljelentő több szereplőről kép- és hangfelvételeket is átadott a nyomozó ügyészeknek. A Magyar Nemzet által megismert dokumentumokból kiderül, hogy két évvel ezelőtt ezekből a felvételekből hozott nyilvánosságra több részletet Anonymous. Az álarcos alak közzétette például azt a rejtett kamerás felvételt, amin látható, hogy korrupciós pénzeket számolnak egy autóban. A felvételeken kivehető, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó.
A Magyar Nemzet által ismertetett nyomozati iratokban a III. kerületi korrupcióval foglalkozó rész úgy szerepel, hogy a feljelentő egy akkor még beazonosítatlan szereplővel beszél, a hatóság pedig hol összefoglalja, hol szó szerint leírja a beszélgetést. Az egyik első leirat egy ominózus autós pénzátadásról szól, amit az ügyészség így dokumentált:
„6:27 percnél: négymillió nyolcszáz…, az jött egyszer. (nem tudni melyikük mondta)
06:40 percnél: 4 millió 388, erre az ismeretlen férfi bólogat, jó, 4 millió 388, ez jött ma, jó, oké, köszi a jó hírt.
06:55 percnél az ismeretlen férfi: ez tök jó, köszönöm szépen hogy elhoztad, nem is köszöntem meg normálisan.
07:03 percnél az ismeretlen férfi: aztán figyelj, a csávó elvileg elutalta a hatost, de hétfőn biztosan …. szerintem ott van még valami pár százezer forint.”
A dokumentumok szerint rögtön utána ugyanez a két szereplő beszél arról a drogpénzről, amellyel kapcsolatban Anonymous is osztott meg egy felvételt: az álarcos alak szerint azt magyarázzák az érintettek, hogy honnan és miként érkeznek baloldali kampányfinanszírozáshoz is felhasználható források. Egyikük elmondta, hogy Marbelláról jön a pénz, ám az összegek utaztatása nem egyszerű. Az is kiderült, hogy kanyaronként 300–400 millió forintot akartak behozni az országba.
A beszélgetés egyik legizgalmasabb része az, amikor a pénz eredete kerül szóba. „Remélem, nem ilyen drog, vagy akármi cucc?” – teszik fel a kérdést egy férfi. F. László erre mindössze annyit válaszolt, hogy „Ne reménykedjél”, majd hozzátette, „Nem fegyver az biztos, szerintem kokain. Tömbben hozzák be, kilószámra, hajóval”.
A Fidesz budapesti elnöke azt írta, mindeközben a főpolgármester hallgat.
A nyomozati iratokban így bukkan fel a fentebb említett „marbellás” beszélgetés, amely ezeken kívül is tartalmaz izgalmas részeket:
„Feljelentő: A Robi, a Robin keresztül a … , van valami barátjuk, első körben be kell hozni Dél-Amerikából egymillió eurót. Beutalják.
Ismeretlen férfi: Micsodát?
Feljelentő: 1 millió eurót.
Ismeretlen férfi: Azt a k…va. lde akarja menekíteni?
Feljelentő: Ide akarják behozni most még a választások előtt.
Ismeretlen férfi: Az kemény. (nem érthető)
Feljelentő: Nem, másként, nem, hajót vennének (nem érthető)
Ismeretlen férfi: Vannak ötleteik. Hajó. Mi van, ha jön a vihar? Kockázat.
Feljelentő: Nem, nekik kell a pénz, cash. Beutalják és kell a pénz.
Ismeretlen férfi: Egészen elképesztő.
Feljelentő: Ebből is kihagytak téged?
Ismeretlen férfi: Nem, nem is tudtam róla”.
Később az is kiderült, hogy a pénz már Spanyolországban van:
„Ismeretlen férfi: Most egy kis változás volt vele, azért kellett most nekem is találkoznom a fiúval, hogy hogy van, és akkor ezt nem tudtam, mert úgy tudtam, hogy Dél-Amerikában lesz ez a pénz, és onnan kell valahogy behozni Európába, de annál egyszerűsödött, merthogy itt kapja meg a pénzt Európában, tehát, csak a spanyol partoknál valahogy, de Madridig, ilyesmiig el tudják vinni a pénzt, és ott kell valaki, aki valahogy. Fogalmam sincs, én mondtam, hogy én megoldást tudok majd rá találni, de nem tudom, hogy milyen úton módon (nem érthető).
Feljelentő: Értem. Akkor más a téma, (nem érthető), mert nem ez volt nekem mondva.
Ismeretlen férfi: Igen, igen, más a téma. Most az van, hogy Európában van a pénz, Marbellán van konkrétan, de onnan Spanyolországon belül bárhova el tudják vinni, és onnan kell ide hozni, adni ide, mondjuk hozzám vagy valahova, ahol, ahol megjelenik”.
Megjegyzendő, hogy a korábban kiszivárgott felvételek alapján a drogügyben és a sok száz millió kapcsán a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egy elkülönített nyomozást folytatott kábítószer-kereskedelem és pénzmosás gyanújával 2022 tavaszától, de az eljárást idővel megszüntették. Ugyanakkor azt nem szabad elfelejteni, hogy azóta egyre több szereplő szólalt meg, akik nyilvánvalóan nem csak az óbudai botrányról beszéltek, így elképzelhető, hogy ezeket az aktákat is leporolják majd.
A Magyar Nemzet cikke szerint több kerületi mutyi is szóba került: