tóth gabi
Folyik a hajsza az elkövető után.
Legalább három ember meghalt és többen megsebesültek pénteken késő este a németországi Solingenben, amikor egy férfi a városi ünnepségen válogatás nélkül járókelőket szúrt le egy késsel.
Médiabeszámolók szerint a sebesültek közül kilencen életveszélyes állapotban vannak.
Az észak-rajna-vesztfáliai város fennállásának 650. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen történt a támadás a késő esti órákban.
Az eset a belvárosban egy piactéren történt, ahol a koncertek számára szabadtéri színpadot állítottak fel. A környéket lezárták, a résztvevőket arra kérték, hogy hagyják el az érintett területet. Beszámolók szerint több ezer ember hagyta el a helyszínt. A város fennállásának 650. évfordulója alkalmából pénteken kezdődött fesztivál vasárnapig tartott volna, de a késelés miatt félbe szakadt. A késeléses gyilkosságokat egy arab külsejű férfi követette el. A részleteket az Origo gyűjtötte össze.
A támadásban másik nyolc ember sérült meg, a beszámolók szerint öt ember állapota kritikus, az ő életükért az orvosok a kórházban küzdenek.
Úgy tudni, egy nő és két férfi halt meg, akik Solingenből és a közeli Düsseldorfból származnak.
Nagyon sok minden azonban egyelőre nem lehet tudni. Még azt sem, hogy a terrorista az ámokfutása közben hogyan végzett illetve sebesítette meg az áldozatait. Azt biztosnak tűnik, hogy valamilyen szúró eszköz lehetett nála.
A támadó az ámokfutás után a jelenlegi információk szerint egész egyszerűen elvegyült a tömegben, így sikerült megszöknie. Hogy aztán hogyan menekült tovább, csak feltételezni lehet. Ezek szerint vagy biciklire ült, vagy autóba.
Ami biztos, hogy, ahogy a rendőrség fogalmaz, a támadót nagy erőkkel keresik, hajtóvadászat indult ellene.
A Bild értesülései szerint a támadó közvetlenül a színpad előtt csapott le, amelyet Solingen belvárosában, a Fronhof téren állítottak fel.
A színpadot kifejezetten a városi fesztiválra alakították ki, hogy az ott élő zenekarok léphessenek fel. Ez volt Solingen városának 650. születésnapja, amelyet pont a sokszínűség ünnepe mottóval reklámoztak.
A támadás után percekkel felfegyverzett kommandósok 40 speciális járművel érkeztek meg. Ezen a TikTok-ra feltöltött videón jól látszik, hogy mekkora erőkkel vonultak ki.
Egy másikon pedig, amelyet ide kattintva nézhet meg az is látszik, hogy a levegőből egy helikopterrel is figyelték a történeseket. Egyrésztattól tarthattak, hogy újabb merénylet van készülőben, és persze keresték a merénylőt.
Ide kattintva pedig azokat a drámai pillanatokat nézheti meg, amikor annak a zenekarnak a vezetője jelenti be, hogy terrortámadás történt, amely pont a színpadon volt.
Közben lezárták az egyes utcai kereszteződéseket, és arra kérték a helyieket, hogy maradjanak otthonaikban, és kerüljék a városközpontot. Egy kávézóban pedig ideiglenes irányítóközpontot alakítottak ki.
Akkor még több ezren voltak az utcán. A beszámolók szerint a halálra rémült tömeg fegyelmezetten követte az utasításokat.
Az emberek döbbenten, de békésen tértek haza a térről
- mondta Philipp Müller, a rendezvény egyik az egyik társszervezője.
Herbert Reul Észak-Rajna–Vesztfália belügyminisztere is azonnal a helyszínre ment.
Nem akarom elhinni, amit itt látok. Ez borzalmas. A gondolataim az áldozatok és a sebesültek családjain járnak. Most csak annyit tehetünk, hogy imádkozunk
- mondta.
Tim Kurzbach polgármester pedig ezt posztolta a város közösségi:
„Mindannyian megvagyunk döbbenve, rémülettel és nagy szomorúsággal vagyunk tele. Mindannyian együtt akartuk megünnepelni városunk évfordulóját, és most halottakat és sérülteket kell gyászolnunk.
Megszakad a szívem, hogy támadás érte városunkat. Könnyek szöknek a szemembe, ha azokra gondolok, akiket elvesztettünk.
Imádkozom mindenkiért, akiknek még mindig az életéért küzdenek.
A szemtanúk keresése továbbra is folyik. Azokat keresik a rendőrök, akik a drámai események közvetlen közelében voltak, esetleg fotókat, vagy videókat is készítettek.
A város mintegy 80 000 látogatót várt a háromnapos fesztiválra, ahol a kegyetlen terrorista ámokfutásba kezdett.
Szombat kora reggel még mindig keresték azt a gyanúsítottat, aki péntek este a németországi Solingenben leszúrt három embert, és sokakat megsebesített.
A rendőrség szóvivője szombaton azt mondta, hogy nyolcan megsérültek, közülük öten súlyosan. A gyanúsított szökésben van, hollétéről nincs információ.
A helyszínre érkezett Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi tartomány belügyminisztere, aki azt mondta, hogy a gyanúsított indítéka ismeretlen.
Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón azt mondta: a kormány per útján szerezne pénzt az EU-tól Magyarország határainak védelmére. Továbbá azt is, hogy azokat a migránsokat, akiket Magyarországra kényszerítene az Európai Unió, tovább fogják küldeni, egyenesen Brüsszelig.
A kormány vizsgálja annak a lehetőségét, hogyan lehetne a határról Brüsszelbe küldeni a migránsokat – derült ki a Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatásából.
„Brüsszel továbbra is rá akarja kényszeríteni Magyarországot a migránsok beengedésére, és azért a jó gyakorlatért bünteti és sújtja bírsággal Magyarországot, amit egyébként az unió is átvett” – közölte Gulyás Gergely, és kiemelte: a külső határok védelme Európa egészének érdeke, de ennek ellenére Magyarország erre nem kap forrást, míg más országok igen.
„Ha Brüsszel továbbra is egy olyan szabályozást akar kikényszeríteni Magyarországtól, amely nem teszi lehetővé a migránsok feltartóztatását a határon,
Ha Brüsszel migránsokat akar, akkor megkaphatja, de a cél az, hogy ne a tagállamokba jöjjenek a migránsok” – fogalmazott Gulyás Gergely.
A miniszter kiemelte, hogy a fenti szabályozás lehetőségét megvizsgálja a magyar belügyminiszter és az igazságügyi miniszter.
Gulyás Gergely hozzátette:
Mint ismert, június közepén az Európai Bíróság gigantikus bírságot szabott ki Magyarországra amiért nem tartja be a menekültügyi szabályokat.
„Az Európai Bíróság mai döntése értelmében Magyarországot egyszeri kétszázmillió plusz napi egymillió euróra (80 milliárd forint + napi 400 millió forint) büntetik, amiért nem engedi be az illegális migránsokat. A döntés felháborító és elfogadhatatlan. Nem engedünk a brüsszeli bürokraták pénzügyi zsarolásának! Megvédjük a határokat, és megvédjük a magyar embereket!” – reagált a döntés után Orbán Viktor miniszterelnök.