RETRO RÁDIÓ

Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a késes terrortámadásért Németországban

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 08. 25. 06:36

A németek még mindig keresik a tettest.

Az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta a felelősséget szombaton a németországi Solingenben pénteken elkövetett késes támadásért, amelynek három halálos áldozata volt.

A terrorista csoport Amak nevű hírszolgálata által kiadott közlemény szerint a támadást egyik tagjuk hajtotta végre, hogy „bosszút álljon a palesztinokért és a máshol élő muszlimokért”. A dzsihadista csoport közlését azonban nem támasztották alá semmilyen bizonyítékkal, és az sem derült ki belőle, hogy a támadó mennyire szoros kapcsolatban állt az Iszlám Állammal.

A pénteki támadás, amelyben az elkövető három embert megölt és nyolc továbbit megsebesített, Solingen központjában történt, ahol egy fesztiválon a város 650. évfordulóját ünnepelték. A hatóságok tájékoztatása szerint a halálos áldozatok között két férfi, egy 67 és 56 éves, valamint egy 56 éves nő volt.

A rendőrség hajtóvadászatot indított az elkövető után. A szombaton megtartott sajtóértekezleten bejelentették, hogy őrizetbe vettek egy 15 éves fiút. A rendőrség vizsgálja, hogy kapcsolatban állhatott-e az elkövetővel.

Megtalálhatták a Solingenben péntek este három embert halálra késelő és legkevesebb nyolc további embert megsebesítő támadó kését, de az elkövető után még mindig városszerte folyik a keresés - jelentették be a német hatóságok szombaton.

Marcus Caspers, a düsseldorfi ügyészi hivatal terrorizmus elleni csoportjának szóvivője szombat délutáni sajtótájékoztatóján elmondta: egyelőre nem tudják kizárni, hogy terrorcselekmény történt.

Szombat reggel őrizetbe vettek egy 15 éves fiút, aki a gyanú szerint tudott a tervezett merényletről, de nem értesítette a hatóságokat – hangzott el a sajtótájékoztatón. Vizsgálják, hogy a fiúnak köze lehetett-e a támadáshoz, viszont hozzátették, hogy nem ő volt a támadó.

 

Solingen, 2024. augusztus 24. A Solingenben előző este elkövetett késes témadás helyszíne 2024. augusztus 24-én. Egy férfi az észak-rajna-vesztfáliai város fennállásának 650. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen válogatás nélkül járókelőket szúrt le egy késsel. A támadásban legkevesebb három ember életét vesztette, többen súlyosan megsebesültek. A rendőrök nagy erőkkel keresik az elkövetőt. MTI/EPA/Volker Hartmann

A rendőrség által kiadott közlemény szerint tovább folyik a támadásban megsebesült áldozatok és a szemtanúk kikérdezése. A szemtanúk az általuk készített felvételeket és más információkat online is feltölthetik a nyomozás elősegítésére létrehozott rendőrségi honlapra.

A rendőrség közlése szerint magányos elkövető után folyik a keresés. A tájékoztatón csak annyit árultak el a halálos áldozatokról, hogy egy 67 és egy 56 éves férfiról, valamint egy 56 éves nőről van szó.

Thorsten Fleiss helyi rendőrparancsnok közölte: az ejtett sebek és a köztéri kamerák által készített, de nehezen kivehető felvételek alapján a támadó találomra választotta ki áldozatait, és kifejezetten a nyakukon akarta megsebesíteni őket. A támadóról viszont egyelőre nem tudnak olyan felvételt közölni, amely segítene az azonosításában – tette hozzá.

Mivel az elkövető még szökésben van, a hatóságok óvatosságra intették a gyilkosság helyszínén virágokat elhelyező gyászolókat.

Tim Kurzbach, a város polgármestere szombaton a gyilkosság helyszíne mellett tartott sajtótájékoztatót, és szintén kifejezte részvétét az áldozatok hozzátartozóinak. Mint mondta: Solingent letaglózta a félelem és a gyász.

A Solingen városi rangra emelkedésének 650. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepen a késes támadó a város főterén, egy színpad előtt álló tömegben gyilkolt meg három embert, és sebesített meg legkevesebb további nyolcat, közülük ötöt súlyosan.

A támadást követően a fesztivál további rendezvényeit lefújták.

Olaf Scholz német kancellár kifejezte megdöbbenését a késes támadás miatt, és hangsúlyozta, hogy

„az elkövetőt gyorsan el kell fogni, és a törvény teljes szigorával le kell rá sújtani”.

„A solingeni támadás szörnyű bűneset, teljesen felzaklatott. Gyászoljuk az áldozatokat és együttérzünk a családjukkal. A sebesülteknek mielőbbi felépülést kívánok” – írta Scholz az X-en.

Nancy Faeser belügyminiszter – szintén az X-en – kijelentette:

a német hatóságok minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy elfogják a brutális támadás elkövetőjét, és tisztázzák a bűncselekmény indítékát.

A miniszter a szövetségi kormány támogatásáról biztosította Észak-Rajna-Vesztfália rendőrségét munkájában. Hozzáfűzte, hogy az ügyben folyamatos kapcsolatban áll Herbert Reul tartományi belügyminiszterrel.

Frank-Walter Steinmeier német elnök is hasonlókat írt közleményében, mint a kancellár. ”Fogjunk össze a gyűlölet és az erőszak ellen!„ – tette hozzá.

Korábban a Bild című újság arról számolt be, hogy a támadó találomra választotta ki áldozatait.

Philipp Müller, a városi jog megszerzésének 650. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség egyik szervezője a péntek késő este történt támadás után a színpadról arra kérte az embereket, hogy próbálják megőrizni nyugalmukat, de „tartsák nyitva a szemüket, mert sajnos az elkövetőt még nem sikerült elfogni”.

Németországban az utóbbi időben megnőtt a késes támadások száma, ami aggasztja a társadalmat. Egyelőre még csak javasolta a belügyminiszter, hogy szigorítsák a közterületen birtokolható szúró-vágó eszközökre vonatkozó szabályozást: 12 centiméteres élhosszússág helyett csak 6 centiméteres legyen megengedhető.

A gyanúsított szökésben van, hollétéről nincs információ.

A helyszínre érkezett Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi tartomány belügyminisztere, aki azt mondta, hogy a gyanúsított indítéka ismeretlen.

Korábban a Bild című újság arról számolt be, hogy a támadó válogatás nélkül cselekedett.

A városi jog megszerzésének 650. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen történt a támadás a péntek késő esti órákban.

A nyugat-németországi Solingen éppen a sokszínűséget ünnepelte, amikor egy feltételezhetően arab származású terrorista késsel támadt a színpad előtt összegyűlt tömegre.

 

null

 

Fennállásának 650. évfordulója mellett a sokszínűséget ünnepelte a nyugat-németországi Solingen városa, amikor a háromnapos „Sokszínűség Fesztiváljának” nyitónapján egy férfi késsel támadott az ünneplő tömegre A legfrissebb információk szerint

a támadó három embert megölt és legalább nyolcat megsebesített. A szemtanúk szerint a szökésben lévő elkövető a késes támadás alatt azt kiabálta: Allahu Akbar (Allah hatalmas).

A péntektől vasárnapig meghirdetett Sokszínűség Fesztivált a pénteki támadás után leállították, Németországban pedig hajtóvadászat indult az elkövető ellen, aki a gyilkosság után elmenekült. A rendőrség terrortámadásnak nyilvánította a gyilkosságot, mivel a tettesnek nem volt különösebb indítéka, véletlenszerűen támadt áldozataira. Egyelőre egy 15 éves, kirgizisztáni menekültet fogtak el a hatóságok, mivel a gyanú szerint kapcsolatban áll vele a feltételezett elkövető. A Bild információi szerint a feltételezett tettes egy arab kinézetű férfi.

Egy TikTok-on megosztott videóban a terrortámadás előtt pár órával az Észak-Rajna-Vesztfália tartománybeli Solingen város polgármestere nyitóbeszédében éppen a sokszínűséget méltatta. 

Ez a legszebb fesztivál, mivel megmutatja, Solingen mennyire sokszínű. Megmutatja azt is, hogy nem kell félni, nincs szükség több korlátra és határra 

– fogalmazott a megnyitón a polgármester. A videó második részében pedig már néhány órával később a terrortámadásról tájékoztatják a fesztiválozókat, és arra kérik őket, menjenek haza és ne essenek pánikba és lehetőség szerint mindenki tartsa nyitva a szemét, mivel az elkövetőt nem sikerült elkapni.


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.