POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.08.16.

A bíróság helybenhagyta, letartóztatták Óbuda baloldali polgármesterét

Kenőpénzek, korrupció.

Letartóztatta a bíróság Óbuda hivatali vesztegetéssel gyanúsított, DK-s polgármesterét. Kiss Lászlót azzal gyanúsítják, hogy az óbudai korrupciós botrány szereplői neki is juttattak a kenőpénzekből.

Harminc napra, nem végleges végzéssel elrendelte Kiss László letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) – tudta meg a Magyar Nemzet a Központi Nyomozó Főügyészségtől. A bíróság Kiss másik két társát is letartóztatta.

Óbuda DK-s polgármesterét két társával együtt szerdán vette őrizetbe a korrupciós bűncselekmények gyanújával nyomozó Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) két hónappal azután, hogy ugyanebben az ügyben Czeglédy Gergő alpolgármester is rács mögé került.

Kenőpénzért intézett megbízások

A KNYF az ügyben tegnap egy közleményt is kiadott. Mint írták, a polgármesterrel közölt megalapozott gyanú szerint, Kiss László a 2019. októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni. A közleményben az is szerepel, hogy a vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal.

Az ügyészség kiemelte, hogy a valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért. Esetenként a vállalt munkát az önkormányzat alkalmazottai végezték el.

Hivatali vesztegetés elfogadása, bűnszövetségben

A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a főügyészség. Az ügy két további, a polgármesterrel együtt szerdán szintén „elővett” gyanúsítottja egy III. kerületi önkormányzati képviselő, valamint az egyik érintett gazdasági társaság ügyvezetője. A büntetőeljárásban korábban gyanúsítottként kihallgatott alpolgármester letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság 2024. október 20-ig hosszabbította meg – írta az ügyészség. A bűnügynek összesen tizenhat gyanúsítottja van.

Hivatali vesztegetéssel gyanúsítják Óbuda polgármesterét – tudta meg a Magyar Nemzet Zamecsnik Pétertől, a politikus védőjétől. Az ügyvéd elmondta azt is, hogy az ügyészség kezdeményezte Kiss letartóztatását, aki abszurdnak tartja a gyanúsítást.

Véget ért Kiss László kihallgatása, az óbudai polgármestert hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják – tudta meg a Magyar Nemzet Zamecsnik Pétertől, Kiss ügyvédjétől. Azt is elmondta, hogy az ügyészség kezdeményezte a politikus letartóztatását, aki abszurdnak tartja a gyanúsítást. A lap információi szerint a hatóság ma a polgármesteren kívül több személyt is gyanúsítottként hallgatott ki.

Ismert, a korrupciós bűncselekmények miatt nyomozást folytató Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdán vette őrizetbe Kiss László DK-s óbudai polgármestert, valamint összehangolt akciót tartott a III. kerületi önkormányzatnál.

Az ügyben nyomozás indult, az első gyanúsítottakat – köztük P. Gábort – március elején fogták el. Akkor annyit lehetett tudni a gyanúsításról, hogy egy férfi a kft.-jén keresztül szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a III. kerületi Óbuda-Békásmegyer önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal. A gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették, és korrupciós célokra fordították.

A Magyar Nemzet szerint fontos körülmény, hogy nemrég kiengedtek egy olyan személyt a börtönből, akit az ügy első gyanúsítottjai között tartanak számon. A férfi szabadulása időben egybeesett Óbuda MSZP-s, minősített, százmilliós vesztegetéssel gyanúsított alpolgármesterének őrizetbe vételével.

A lap szerint a férfi a szabadulás reményében beszélni kezdett, és a nyomozók -így jutottak el Czeglédyhez, majd pedig Kiss Lászlóhoz. A Magyar Nemzet cikke szerint az ügyben más bizonyítékok is vannak a két baloldali politikus ellen, és az sem mellékes, hogy több vallomásban Kiss László DK-s polgármestert is úgy emlegették, mint aki részesült a kenőpénzekből. Kissről az egyik vallomásban úgy beszéltek, hogy ő a „főnök”, neki is vissza kellett.

A III. kerület letartóztatott vezetője karrierjét a közpénzt elcsaló, a NAV szégyenlistájára is felkerülő Zuschlag Jánosról ismert Fiatal Baloldal vezetőségében kezdte, ahol egyes állítások szerint maga is érintett volt a szervezet gyanús ügyleteiben. Kiss László ezt követően került az óbudai önkormányzathoz, de 2014–2018 között az MSZP országgyűlési képviselője volt, majd 2019-ben szűk többséggel polgármesternek választották az önkormányzati választásokon. Kiss 2020 februárjában lépett be a Gyurcsány-pártba. Azóta több botrányos ügy köthető a nevéhez a III. kerületben, és úgy tűnik, hamarosan a bíróság előtt kell felelnie az elmúlt évek tevékenységei miatt.

 

Borítókép: Kiss László, Óbuda polgármestere. A háttérben Bősz Anett (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Mint ismertes szerdán a nyomozók őrizetbe vették Kiss Lászlót, Gyurcsány óbudai polgármesterét. A III. kerület vezetője körül az elmúlt hónapokban látványosan fogyott a levegő, mivel több munkatársát, köztük az egyik alpolgármesterét, Czeglédy Gergőt is letartóztatták a hatóságok korrupciógyanús cselekmények miatt. De kicsoda Kiss László? 

Már 17 évesen belépett az MSZP-be

Kiss László végzettségét tekintve történelemtanár, jogász, aki már 17 évesen tagja lett az MSZP-nek. Az Origó szerint, a 2002-es kormányváltást követően több szálon is kapcsolódott az MSZP-hez, benne volt például a Fiatal Baloldal (Fib) vezérkarában is. Itt kerülhetett kapcsolatba Zuschlag Jánossal is, akit később hat év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek.

Az úgynevezett Zuschlag-ügyben nem meglepő módon Kiss neve is előkerült, hiszen a fiktív szervezetek alapításának ő volt az egyik kulcsfigurája.

A Pesti Srácok korábban arról számolt be, hogy Kiss volt az, aki ezeket a szervezeteket alapításuk után az országos elnökség elé terjesztette, hogy nyilvántartásba vegyék őket. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy Vas vármegyében mind a húsz szervezet alapításánál jelen voltak a Fibisz- vagy a különféle MSZP-s testületek vezetői.

Kiss László a Hoppá Egyesületet, a Jövő Fiataljai Egyesületet és a Holnap a Városért Egyesületet képviselte. Mindhárom egyesületnek maradtak nyomai, de természetesen azóta mindegyiket törölték. Így már Kiss László neve sem lelhető fel az egyesületek adataiban.

Hoppá Egyesület
Forrás: kontra.hu

 

Gyurcsány embere sem akart kerítést

A lap szerint Kiss 2006-ban lett először önkormányzati képviselő Óbudán, majd 2014-ig a testületben volt. 2006-ban egyénileg is nyerni tudott, négy évvel később viszont már csak listáról jutott be a testületbe. Kiss az országgyűlési választásokon is elindult, ahol súlyos vereséget szenvedett Bús Balázstól 2010-ben.

Jobban sikerültek számára a 2014-es választások, amikor szűk többséggel legyőzte Menczer Erzsébetet, ezáltal négy évre parlamenti képviselő lett.

Az akkori pártelnök, Tóbiás József embereként számon tartott Kiss parlamenti tevékenységéhez nem kötődik sok jelentőségteljes politikai ügy. A törvényalkotási bizottságnak, a nemzeti összetartozás bizottságának és a vállalkozásfejlesztési bizottságnak is a tagja volt. Kiss a 2015-ös migránsválság alatt is szorosan az MSZP mellé állt, meg is osztotta Tóbiás József akkori pártelnök egyik bejegyzését, amiben arra kérte a kormányt, hogy „hagyják abba a kerítés építését”, mivel „a legfontosabb, hogy vége legyen a gyűlöletkampánynak”.

Forrás: kontra.hu

Ebből az időszakból Kissnek volt egy másik botránya is, amikor általános iskolásokkal osztogatott a Fideszt és Orbán Viktort bíráló szórólapokat az aluljárókban.

Forrás: Pesti Srácok

 

Erről ő azonban minden bizonnyal megfeledkezett, hiszen a 2019-es kampányban már azzal próbálta támadni Bús Balázst, hogy egy kerületi óvoda kampányolt mellette.

Kiss meglepő módon a mögötte álló szivárványkoalícióval minden egyéni választókörzetet megnyert, összességében viszont csak 450 szavazattal tudta maga mögé utasítani Bús Balázst, aki kilenc évig volt sikeres polgármester Óbudán. Az Origó szerint Kiss tehát úgy lett gyakorlatilag a III. kerület teljhatalmú vezetője, hogy kevesebb mint egy százalékkal nyerte meg a választásokat.

 2020 februárjában lépett be Kiss a Gyurcsány-pártba. 

 

Megszorítások, be nem tartott ígéretek

A frissen megválasztott baloldali polgármester azonnal hozzálátott a munkához. A 2020-as költségvetésben az általa vezetett önkormányzat több ponton is emelte a lakosság terheit, azonban a saját helyi propagandaújságának keretét jelentősen megemelte, pedig a kampány alatt még arról beszélt, hogy ötvenmillió forinttal csökkenteni fogja a kiadásokat. Mindemellett nem támogatta az óbudai dolgozók béremelését, leszavazta a helyi rendelők felújítását, és százmillió forintot vont el a Guckler Károly környezetvédelmi programtól.

Sokat elmond a baloldali önkényuralomról az is, hogy míg a korábbi fideszes városvezetés utolsó költségvetésében ötmilliárdos maradvány volt, addig Kissék 2020-ra minden pénzt feléltek, de arra azért ügyeltek, hogy jutalom maradjon nekik. 

 

Őrizetben Gyurcsány embere

A mostani őrizetbe vételt okozó ügy hátteréről 2021-ben Anonymous számolt be több alkalommal. Az álarcos alak által közzétett anyagok közül a legütősebb az volt, amikor egy rejtett kamerával készített felvételen az látszik, hogy a baloldal egyik fontos háttérembere, P. Gábor és egy ismeretlen 

A felvételeken jól látható, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó. 

Az első gyanúsítottakat – köztük P. Gábort – március elején fogták el. Akkor annyit lehetett tudni a gyanúsításról, hogy egy férfi a kft.-jén keresztül szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a III. kerületi önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal. 

A gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették, és korrupciós célokra fordították.

Nem kellett rá sokat várni, és az is kiderült (legalábbis a gyanú szintjén), hogy kikhez került a pénzek egy jelentős része. Ugyanis néhány hete őrizetbe vették, majd letartóztatták a minősített vesztegetéssel gyanúsított Czeglédy Gergőt, Óbuda MSZP-s alpolgármesterét és egy bizalmasát, velük együtt a botránynak összesen már tíz gyanúsítottja van. A Központi Nyomozó Főügyészség az alpolgármestert azzal gyanúsítja, hogy százmillió forintnyi kenőpénzt fogadott el, hogy biztosítsa egy reklámcég plakátjainak elhelyezését Óbudán. A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezésére fiktív szerződéseket kötöttek. 

Korábban Kiss László érintettségével kapcsolatban az ügy egyik szereplője azt vallotta, hogy a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett, készpénzben felvett pénzösszegekből Kiss László polgármesternek is adni kellett.


 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek