RETRO RÁDIÓ

A Balaton elsősorban a magyaroké

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 08. 02. 14:51

Erről beszélt Orbán Ráchel.

„Nagyon fontos, hogy a Balatont ne a nemzetközi piacon próbáljuk meg elsősorban értékesíteni, hanem Magyarországon” – mondta Orbán Ráhel az MCC Feszten csütörtökön. Arról is beszélt, hogyan taszíthatta hátrányba a repülőtér korábbi bécsi üzemeltetője a budapesti repteret, ezzel kedvezve a bécsi reptérnek.

 

Borítókép: Orbán Ráhel (Fotó: Mandiner)

„Budapestet kétszer kell eladni, először eladjuk a desztinációt, aztán pedig magunkat mint szolgáltatót. Ezzel szemben a Balatont meg kell tartani magunknak” – fogalmazott Orbán Ráhel, BDPST Csoport kreatív igazgatója az esztergomi MCC Feszt nyitónapján rendezett, a hazai turizmust fókuszba helyező kerekasztal-beszélgetésen az Index beszámolója szerint.

Lezülleszthette a budapesti repteret a korábbi bécsi üzemeltető

Az esemény moderátora, Ditróy Gergely (üzletfejlesztési igazgató, Portfolio Csoport) rátért a repülőtérre, mint a Budapestre érkező turisták fő csomópontjára, megkérdezte, hogy milyen fejlesztések vonzanának ide még több vendéget.

Orbán Ráhel szerint fontos, hogy kövessük a trendeket, akár az első benyomásokról, a taxirendelésről vagy a tömegközlekedésről legyen szó, sok fejlesztési lehetőség maradt még itt. Felvetette, hogy akár a hotelek recepcióján rákérdezhetnének, hogy milyen volt a vendég repülőútja, amelyről visszacsatolást kaphatna a reptér üzemeltetője. Arra is kitért, hogy miért vert köröket a budapesti reptérre a bécsi.

Éveken keresztül ugyanaz volt a bécsi és a budapesti repülőtér üzemeltetője, azt pedig vélelmezhetjük, hogy nem volt érdekelt abban, hogy a magyar főváros légikikötője abban az ütemben fejlődjön, mint az osztrák

– fejtette ki. Megjegyezte, hogy rövid, közép- és hosszú távon is pozitív változásokat vár Ferihegyen. Orbán Ráhel szerint rengeteget jelenthet Budapestnek a Ferihegyi repülőtér új üzemeltetője, amely már a magyar érdekeket tartja szem előtt.

Budapest, mint második legjobb választási lehetőség

A moderátor felvetette, hogy az infláció nem csak Magyarországot sújtja keményen, mivel például az olaszok kezdenek kiszorulni a saját tengerpartjukról, egyre nehezebben tudják megfizetni.

Budapest pedig lehetne a „második választás” azoknak a családoknak, akik Párizst vagy Barcelonát nem tudják, esetleg nem akarják megfizetni, de egy építészetben, programlehetőségekben és gasztronómiában erős európai városba szeretnének utazni

– reagált Orbán Ráhel. Zsidai Zoltán Roy, a Zsidai Group tulajdonosa szerint amit lehet, azt oldja meg a piac, de az állami szerepvállalásnak is van jogosultsága. Ilyen a hadsereg megszervezése, a vasúti sínek építése és karbantartása, illetve a légitársaságok megvétele. Minden mást szerinte megold a piac, erre jó példának tartja azt a Coldplay-koncertet, amely az egekbe lőtte a fővárosi szálláshelyforgalmi számokat.

Orbán Ráhel felvetette, hogy egy egész éves kalendáriumra lenne szükség a turizmusban, mivel nehéz átlátni a rengeteg eseményt a fővárosban. A lényeg az, hogy ne szervezzenek keresztbe nagy rendezvényeket, ami korábban többször is előfordult. 

Erre Kovács Balázs, a Danubius Hotels vezérigazgatója hozott példákat:

  • Tavaly az atlétikai világbajnokság és a Sziget fesztivál,
  • idén a Formula–1 és Ed Sheeran koncertje esett ugyanarra az időpontra,

és az, hogy egy időpontra estek, nem tett jót a magyar fővárosnak, hiszen ezek az események külön-külön is megtelítik Budapestet. A repülőtérrel kapcsolatban megjegyezte, hogy sokkal több közvetlen összeköttetésre lenne szükség, mert például a jól fizető amerikaiak nem feltétlenül akarnak átszállással bajlódni. Ebben a versenyben pedig van még hova fejlődnie Budapestnek.

Felpezsdítették a júliusi fesztiválok a hazai turizmust

Idén is látogatók ezreit vonzották a nagy nyári zenés-táncos rendezvények, amelyek így jelentősen fellendítették a helyi gazdaságot is. A többnapos események eddigi legnagyobb nyertesei Gárdony, Debrecen, Kapolcs és Zamárdi szálláshelyei lettek – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken.

 

Campus fesztivál

A debreceni Campus Fesztivál Fotó: Facebook/Campus Fesztivál

Az idei fesztiválszezont július 3–6. között a Balaton Sound nyitotta, amelynek idén is Zamárdi adott otthont. Az Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján ez idő alatt a település szálláshelyein több mint 12 ezer vendég 22 ezer éjszakát töltött el. Ezzel a vendégszám három és félszeresére, a vendégéjszakáké pedig közel háromszorosára nőtt a rendezvényt megelőző hét azonos időszakához képest – közölte pénteken a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Gárdonyban, Velencén, Sukorón, Pákozdon és Kápolnásnyéken is növekedést tapasztalhattak a szállásadók július 10–14. között. Az eredetileg Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójaként elindult EFOTT fesztivál során mintegy 3600 vendég éjszakázott a települések szálláshelyein. Ezzel a kiemelkedő főszezoni foglaltság is tovább erősödött: a megelőző héthez képest is több mint tíz százalékot nőtt a vendég- és húsz százalékot a vendégéjszakaszám a településeken. 

A fesztivál egyik legfőbb nyertese Kápolnásnyék, ahol az EFOTT alatt a vendégek száma több mint duplájára, míg az általuk eltöltött éjszakák száma 143 százalékkal nőtt a korábbi héthez viszonyítva, ugyanakkor több mint 60 százalékkal bővült Sukoró és 24 százalékot nőtt Gárdony vendégéjszakáinak száma is a fesztivál alatt, a korábbi héttel összevetve.

Hasonló hatást eredményezett a Művészetek Völgye, amely július 19–28. között zajlott Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. Az NTAK-adatok alapján Kapolcs népszerűsége igencsak megugrott: a rendezvénynek helyszínt adó három település összesen több mint kétezer vendéget fogadott. Az általuk eltöltött mintegy nyolcezer éjszakából több mint hatezret regisztráltak a kapolcsi szálláshelyek. 

A település teljes júliusi vendégforgalmának 93 százaléka így a fesztivál alatt keletkezett.

A korábbi héthez viszonyítva negyedével több vendég érkezett Debrecenbe a Campus Fesztiválra július 24–28. között. A nyolcezer vendég 15 ezer vendégéjszakát töltött a cívisvárosban. A belföldi látogatók száma 66 százalékkal, az általuk eltöltött éjszakáké pedig 34 százalékkal haladta meg az előző hetit.

A bevétel növekedéséhez is jelentősen hozzájárultak a fesztiválok a települési szálláshelyeken. A Balaton Sound alatt több mint négyszeresére nőtt a szálláshelyek bevétele Zamárdiban a fesztivált megelőző hét azonos időszakához viszonyítva. 

Kapolcson, Taliándörögdön, Vigántpetenden több mint 70 százalékkal emelkedtek a szálláshelyi bevételek a Művészetek Völgye alatt a fesztivál előtti időszakhoz képest. 

Szintén jelentős mértékben emelkedtek a debreceni szálláshelyi bevételek a Campus Fesztivál alatt, és összességében 30 százalékkal nőttek Sukoró, Velence, Gárdony, Kápolnásnyék és Pákozd szálláshelyi árbevételei is az EFOTT alatt.

A fesztiváloknak köszönhetően sok esetben változik a vendégek korcsoportos megoszlása is. Zamárdiban a Balaton Sound alatt a 18 éven aluliak arányában 23, a 35 éven felüliek arányában 34 százalékpontos csökkenés mutatkozott, míg a 19–24 év közöttiek aránya 27, a 25–34 év közöttiek aránya pedig 29 százalékponttal haladta meg az egy héttel korábbit. Szintén nőtt az EFOTT hatására a Velencei-tó körüli települések szállóvendégei között a 19–24, illetve a 25–34 éves korosztály aránya, nyolc, illetve hat százalékponttal.

A szálláshelytípusok közül a fesztiválok helyszínein a szállodák, a magán- és egyéb szálláshelyek, valamint a kempingek bizonyultak a legnépszerűbbnek. Zamárdiban a vendégéjszakák több mint 50 százalékát kempingekben regisztrálták, vagyis 20 százalékkal többen szálltak meg itt, mint június 26. és 29. között. Míg a vendégek 40 százaléka inkább a magán- és egyéb szálláshelyeket preferálta. Gárdonyban, Velencén, Sukorón, Pákozdon és Kápolnásnyéken az EFOTT alatt a vendégéjszakák több mint harmadát regisztrálták a magán- és egyéb szálláshelyeken, ezzel mintegy felével emelkedett a számuk a fesztivál ideje alatt a megelőző hét azonos időszakához képest – írja az MTÜ.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.