POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.08.25.

300 drónt és rakétát lőttek ki Izraelre

Ismét fellángolt a közel-keleti háború.

Vasárnap hajnalban száz vadászgéppel megelőző támadást indított dél-libanoni célpontok ellen az izraeli hadsereg. Válaszul a Hezbollah több mint 300 drónt és rakétát lőtt ki Izraelre. További támadásoktól tartva az izraeli kormány Tel-Avivtól északra rendkívüli állapotot hirdetett. Az izraeli miniszterelnök közölte, hogy az országa ellen indított összes rakétát és drónt megsemmisítették, az izraeli csapás pedig „csak a kezdet volt”. A Hamász közben üdvözölte a Hezbollah Izrael elleni válaszcsapását.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap egyértelművé tette, hogy az Irán által támogatott libanoni Hezbollah elleni fellépés „nem a történet vége”. Netanjahu továbbá arról is beszélt, hogy a Hezbollah és Irán vezetőinek tudniuk kell, hogy a válaszlépés „egy újabb lépés az északi helyzet megváltoztatása és lakosaink biztonságos hazatérése felé”.

Mindeközben a Hamász, a Hezbollah-szövetséges palesztin militáns csoport a Telegramon közzétett bejegyzésében üdvözölte a Hezbollah Izrael elleni válaszcsapását, mondván: „A palesztin és a libanoni nép elleni bűnök nem múlnak el válasz nélkül”.

A kialakult helyzet miatt vasárnap reggel összeült a izraeli biztonsági kabinet.

Hajnalban a hírszerzés megállapította, hogy a Hezbollah előkészületeket végez, hogy támadást indítson Izrael ellen. Megbeszélést folytattunk a védelmi miniszterrel és a vezérkari főnökkel és kiadtuk a parancsot, hogy a hadsereg mérjen megelőző csapásokat Libanonban. Több ezer olyan rakétát semmisítettünk meg, amit észak-Izraelre akartak kilőni. Továbbra is kitartunk amellett, hogy aki bennünket bánt, azt mi is bántjuk” – fogalmazott az izraeli miniszterelnök.

A feszült helyzetben Bejrútban rendkívüli ülést tartott a libanoni ideiglenes kormány is. A kabinet egyik tagja szerint

a kairói béketárgyalások sikere és a túszok szabadon engedése jelentősen enyhítene a konfliktuson.

Nagyon fontos most az, hogy mi fog Kairóban történni. Hiszek abban hogy az elkövetkező órákban pozitív irányban mozdul majd el a helyzet ez nagy megkönnyebülést jelentene az országnak” – mondta a libanoni gazdasági miniszter.

Közben a Hezbollah további támadásaitól tartva rendkívüli állapotot vezettek be Tel-Avivtól északra. Korlátozták a gyülekezést, Galileában és a Golán-fennsíkon az óvóhelyek közelében kell tartózkodni, Tel-Avivban és Haifában lezárták a tengerpartot is.

Az M1 Híradója szerint a vasárnap hajnali támadásokat Izrael és a Hezbollah is sikeresnek nevezte. Izrael 100 vadászgéppel 40 célpontot semmisített meg, köztük a terrorszervezet rengeteg rakétáját.

A Hezbollah azt állítja, befejeződött a támadássorozat első része, amelyben 11 izraeli katonai bázisra mértek csapást. Mint mondták, az offenzívát bosszúnak szánták, amiért Izrael júliusban Bejrútben megölte a Hezbollah magas rangú vezetőjét, Fuad Sukrt.

A támadásokkal valószínűleg nem ér véget Izrael és a Hezbollah konfliktusa, bár megfigyelők szerint

egyik fél sem szerelné, ha a helyzet annyira elmérgesedne, hogy abba az Egyesült Államok és Irán is bekapcsolódjon.

Szakértők szerint azonban az izraeli vezetés továbbra sem fogja eltűrni, hogy Libanonból folyamatosan fenyegessék az ország északi részét, a Hezbollah pedig addig nem fog leállni a támadásaival, amíg nem rendeződik a gázai helyzet.

Az izraeli légierő „precíziós csapással” megölte a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet egyik magas rangú fegyverszakértőjét a Gázai övezetben – számolt be az izraeli hadsereg (IDF) sajtószolgálata.

A szombati közlemény szerint Taha Abu Nada, a Hamász terrorszervezet számára fegyverek, katonai felszerelések és fegyverek előállításához használt kiegészítő felszerelések gyártásáért volt felelős.

A likvidált radikális felelt azoknak a fegyvereknek az előállításáért amelyeket „a Hamász izraeli területek és a Gázai övezetben tevékenykedő izraeli csapatok ágyúzására használt” – jegyezte meg az IDF.

Joáv Galant izraeli védelmi miniszter telefonon egyeztetett Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel Izrael vasárnap reggeli, Libanont ért csapásáról.

„Pontos csapásokat hajtottunk végre Libanonban, hogy ezzel meghiúsítsuk az Izrael polgárai elleni közvetlen fenyegetést. Szorosan nyomon követjük a történéseket Bejrútban, és eltökélt szándékunk minden rendelkezésünkre álló eszköz felhasználása polgáraink védelme érdekében” – mondta szóvivője közleménye szerint Galant amerikai kollégájának.

Az izraeli védelmi miniszter tájékoztatta Austint az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggeli, Libanont érintő tevékenységéről, amely az Izrael elleni közvetlen fenyegetés megakadályozását célozta.

Galant és Austin megvitatta a regionális eszkaláció elkerülésének fontosságát. Galant hangsúlyozta, hogy Izrael védelmi szervei eltökéltek az ország polgárainak védelmében, és minden rendelkezésükre álló eszközt bevetnek a közvetlen veszélyek elhárítására. Követik a bejrúti fejleményeket, és készek védekező és támadó eszközök bevetésére.

A közlemény szerint Galant elismerését fejezte ki az amerikai védelmi miniszternek Izrael melletti kiállásáért és a folyamatos együttműködésért, amellyel hozzájárul Izrael biztonságához és a térség stabilitáshoz.

Vasárnap reggel egy újabb, húszéves sorkatona Gázai övezetben történt halálának bejelentésével hétszázra nőtt a háború kitörése, az iszlamista Hamász terrorszervezet október 7-i terrortámadása óta elesett izraeli katonák száma. Háromszázharmincan a Gázai övezetben estek el az ottani szárazföldi hadműveletben. Pénteken és szombaton öten haltak meg, közülük négy tartalékos az övezet északi részén egy pokolgép felrobbanásakor.

Joe Biden amerikai elnök vasárnap utasította tisztviselőit, hogy „folyamatosan” tartsák a kapcsolatot Izraellel azt követően, hogy az izraeli hadsereg vasárnap megelőző csapásokat hajtott végre Libanonban a libanoni síita Hezbollah mozgalom által indított „nagyszabású támadás” ellen.

Sean Savett, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője közleményében kifejtette, továbbra is támogatni fogják Izrael önvédelemhez való jogát, és a regionális stabilitásért dolgoznak. Hozzátette: Joe Biden elnök utasítására „magas rangú amerikai tisztviselők folyamatos kapcsolatban állnak izraeli kollégáikkal”.

Tűz ütött ki azon a görög olajszállító hajón, amelyet a héten támadtak meg a jemeni húszi lázadók a Vörös-tengeren.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta az eredetileg lehorgonyzott tankeren a tüzet. A húszik közzétettek egy videót – állítólag a Siunionról – amelyen tűz van és robbanások látszódnak.

A brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO) azt közölte szombaton, hogy három tüzet észleltek a hajón, amely „láthatólag sodródik”.

A megtámadott görög zászló alatt közlekedő hajó 25 tagú legénységét (akik közül 23 Fülöp-szigeteki és 2 orosz) és négy fős biztonsági személyzetét még csütörtökön kimenekítette egy francia romboló, és Dzsibutiba szállították őket.

A Delta Tanker cég üzemeltetésében, görög zászló alatt közlekedő, Irakból Ciprusra tartó Sounion 150 ezer tonna kőolajat szállít.

A Vörös-tenger és a tőle délkeletre eső Ádeni-öböl térségében azóta folyamatosan csökken a hajózás biztonsága, hogy az Irán által támogatott húszik a gázai fegyveres konfliktusra reagálva, a palesztinok melletti kiállásként november óta több mint 80 támadást követtek el a Vörös-tengerre tartó amerikai, brit és izraeli kereskedelmi hajók ellen.

A lázadók egy hajót elfoglaltak, kettőt elsüllyesztettek, a támadásokban eddig négy tengerész vesztette életét.

A nemzetközi közösség hajói válaszlépésként amerikai vezetéssel járőrözni kezdtek az addig nem elég jól védett Ádeni-öböl északi részén, valamint több ízben is légicsapásokat mértek a húszik jemeni indítóállásaira.

Egy francia romboló kimentette a jemeni húszi lázadók által a Vörös-tengeren megtámadott Sounion görög olajszállító hajó legénységét, és Dzsibutiba szállították őket – közölték csütörtökön az Európai Unió vörös-tengeri védelmi missziójának illetékesei.

A húszi lázadók ismételt támadásai a Souniont olyan súlyosan megrongálták, hogy a hajó nehezen irányíthatóvá vált. A jelentésekben meg nem nevezett francia romboló, amely a segítségére sietett, egyúttal egy pokolgéppel felszerelt drónhajót is megsemmisített a térségben.

Az Európai Unió Aspides elnevezésű vörös-tengeri védelmi missziójának közlése szerint a Sounion, amelyen a támadások hatására tűz ütött ki, már lehorgonyzott, és nem sodródik tovább. Az olajszállítón 23 Fülöp-szigeteki és 2 orosz matróz teljesített szolgálatot.

A Delta Tanker cég üzemeltetésében, görög zászló alatt közlekedő, Irakból Ciprusra tartó Sounion tartályhajóra szerdán nyitottak tüzet kis hajókból kézifegyverekkel a lázadók kezén lévő jemeni kikötővárostól, Hodeidától mintegy 140 kilométerre nyugatra. Az olajszállító négy komolyabb találatot is kapott, amelyeket rakéták okoztak – közölte brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO).

Hrisztosz Sztiliánidisz görög hajózási miniszter szerdán a támadást elítélve hangsúlyozta, hogy az „a nemzetközi jog durva megsértése, és súlyos fenyegetést jelent a nemzetközi hajózás biztonságára”.

A jemeni lázadók egyelőre nem ismerték el, hogy ők támadtak.

A Vörös-tenger és a tőle délkeletre eső Ádeni-öböl térségében azóta folyamatosan csökken a hajózás biztonsága, hogy az Irán által támogatott húszik a gázai fegyveres konfliktusra reagálva, a palesztinok melletti kiállásként november óta több mint 80 támadást követtek el a Vörös-tengerre tartó amerikai, brit és izraeli kereskedelmi hajók ellen. A lázadók egy hajót elfoglaltak, kettőt elsüllyesztettek, a támadásokban eddig négy tengerész vesztette életét.

A nemzetközi közösség hajói válaszlépésként amerikai vezetéssel járőrözni kezdtek az addig nem elég jól védett Ádeni-öböl északi részén, valamint több ízben is légicsapásokat mértek a húszik jemeni indítóállásaira.

Mivel Irán Iszmáil Haníje Hamász-vezető teheráni meggyilkolása miatt ellencsapással fenyegette meg Izraelt, az amerikai hadsereg központi parancsnoksága közölte, hogy az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót is a közel-keleti térségbe vezényelték, ahol már egy tengeralattjárójuk is tartózkodik, a Georgia.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek