Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.07.12.

Megengedhetetlen, amit a magyar miniszterelnökkel tettek

Ezt mondta Robert Fico.

Megengedhetetlen, amit Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel tettek – ezekkel a szavakkal vette ismét védelmébe Robert Fico Orbán Viktort.

A szlovák kormányfő egy internetes videóban beszélt arról, hogy mit gondol a magyar miniszterelnököt ért támadásokról. Robert Fico azt mondta: nem hitt a szemének, amikor látta, hogy mennyire támadják Orbán Viktort, csak azért mert szuverén politikusként békekezdeményezéseket népszerűsített Ukrajnában, Oroszországban és Kínában.

„Nyilvánosan megismétlem, már nem is tudom hányadik alkalommal, hogy a Smer és az ő képviselői nem fognak egyetérteni a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsban Ukrajna NATO-tagságával. Megértem Ukrajna vágyait, szuverén ország, de Ukrajna NATO-tagsága nem más, mint a harmadik világháború garanciája. Bár őszintén szólva, Ukrajna NATO-tagsága nélkül sem vagyunk messze tőle, ha megnézzük, hogy egyes fejlett demokráciák hogyan szítják a tüzet” – fogalmazott a szlovák kormányfő.

Mint ismert Magyarország július 1-én vette át az EU soros elnökségét. Orbán Viktor miniszterelnök ezután békemisszióba kezdett. Ennek során Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, pár nappal később Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz államfővel tárgyalt.

Ezután Pekingbe utazott, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatott megbeszélést. Innen Washingtonba a NATO-csúcsra utazott, ahol Recep Tayyip Erdogan török államfővel találkozott.

Az amerikai fővárosból pedig – a békemisszió ötödik állomásaként – Donald Trump floridai birtokára vezetett az útja, ahol a republikánus elnökjelölttel találkozott.

Támadólag, kritikusan, némelyek hisztérikusan reagáltak a magyar miniszterelnök békemissziójára – mondta Deutsch Tamás pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A Fidesz európai parlamenti képviselője úgy látja, hogy ennek két oka van. Az egyik, hogy az európai vezetők többsége háborúpárti, egyre több fegyvert és pénzt akarnak Ukrajnába juttatni. A másik ok, hogy saját háborúpárti álláspontjuk talapzatának tekintik, hogy a békéhez csak a háború vezethet.

„A magyar miniszterelnök missziója ezt az álláspontot cáfolta, semmisítette meg”

– tette hozzá.

Deutsch Tamás elmondta: aktív diplomáciai lépésekkel lehet tenni a béke érdekében, erre mutatott példát Orbán Viktor békemissziója. A politikus reményét fejezte ki, hogy ez a békemisszió a nagyhatalmakat is a béke felé tereli.

Deutsch Tamás arról is beszélt, hogy az európai parlamenti választás megmutatta, a világban szuverenista, patrióta folyamat zajlik. Európai szintű győzelemnek nevezte a Patrióták Európáért-frakció megalakulását, amely az Európai Parlament harmadik legerősebb tömörülése.

Kérdésre válaszolva a fideszes politikus azt mondta:

reális esély van az Egyesült Államokban Donald Trump győzelmére, amivel a világpolitikában is szuverenista, patrióta fordulat valósulhat meg, ami közelebb visz az ukrajnai háború befejezéséhez.

Deutsch Tamás megítélése szerint az elkövetkező időszakban tovább erősödhet a Patrióták Európáért-frakció, de még fontosabbnak nevezte, hogy komoly, érdemi, stratégiai együttműködés valósulhat meg a Giorgia Meloni vezette Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciójával, mellyel együtt már az Európai Parlament második legnagyobb erejét alkotják.

Azt mondta, megkerülhetetlen politikai erőcsoport jött létre az Európai Parlamentben.

Deutsch Tamás kitért a tagállami parlamenti választásokra is. Megítélése szerint jó esély van arra, hogy Csehországban és Ausztriában is győznek a patrióták, de az is elképzelhető, hogy Franciaországban fél egy éven belül újabb parlamenti választások lesznek, amiből kormányképes erőként kerülhet ki Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése, amely ugyancsak tagja a Patrióták Európáért-frakciónak.

Ezáltal az Európai Tanácsban is jobboldali előretörés valósulhat meg – mondta Deutsch Tamás, aki bizonytalannak nevezte, hogy megkapja-e a támogatást Ursula von der Leyen az Európai Bizottság további vezetésére, de átrendeződés esélyét látja a biztosok körében is.

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este – békemissziója következő állomásaként – tárgyalást folytatott Donald Trumppal, az Egyesült Államok korábbi elnökével – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A floridai Mar-a-Lagoban lezajlott megbeszélésen a béke lehetőségeiről volt szó – áll a közleményben.

A találkozóról Orbán Viktor is posztolt közösségi oldalán: megosztott egy közös fotót Donald Trumppal, és azt írta: „Tárgyalás Trump elnök úrral a békéről. A nap jó híre: ő meg fogja oldani!”

A találkozóról később a kormányfő egy videót is megosztott a Facebookon.

Mint ismert Magyarország július 1-én vette át az EU soros elnökségét. Orbán Viktor miniszterelnök ezután békemisszióba kezdett. Ennek során Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, pár nappal később Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz államfővel tárgyalt.

Ezután Pekingbe utazott, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatott megbeszélést. Innen Washingtonba a NATO-csúcsra utazott, ahol Recep Tayyip Erdogan török államfővel találkozott.

Az amerikai fővárosból pedig – a békemisszió ötödik állomásaként – Donald Trump birtokára vezetett az útja.

Orbán Viktor miniszterelnök számos nyugati politikussal ellentétben pontosan tudja, hogy békét csak a két háborús fél tárgyalóasztalhoz ültetésével lehet elérni – fejtette ki a hirado.hu-nak Lajkó Fanni, az Alapjogokért Központ elemzője, akit a kormányfő békemissziója kapcsán kérdeztünk. Orbán Viktor az elmúlt egy hétben Kijevben, Moszkvában és Pekingben tárgyalt az ukrán az orosz és a kínai elnökkel, kedden pedig Washingtonba a NATO-csúcsra érkezett, ahol Recep Tayyip Erdogan török államfővel találkozott.

Orbán Viktor kormányfő az utóbbi időben sorra kereste fel az orosz–ukrán háború érintett feleit. A kormányfő ezek során hangsúlyozta, hogy hazánk a békében érdekelt. Ön szerint mennyire lehet sikeres a magyar miniszterelnök békemissziója?

– A június 9-i európai parlamenti választások kérdése a háború és a béke volt, a magyar kormánypártok pedig egyértelműen a békét tűzték ki célul. Miután az öt évvel ezelőtti eredményüket meghaladó győzelmet arattak, az egyik legnagyobb legitimációval bíró európai párttá váltak. Magyarország folyamatosan a béke előmozdítását szorgalmazza, ennek számos példáját láttuk az elmúlt időszakban is. Az első és talán az egyik legfontosabb lépés az volt, amikor a miniszterelnök Jens Stoltenberg akkori NATO-főtitkárral tárgyalt, és sikerült olyan megállapodást kötni, amelynek értelmében hazánk kimarad a háborúból. A NATO-val való megállapodás után a magyar kormány nemzetközi szinten is szeretné segíteni a békefolyamatot. Ezen kezdett el dolgozni a miniszterelnök, és ezért látogat el több vezető nagyhatalomhoz.

Lajkó Fanni szerint Magyarország folyamatosan a béke előmozdítását szorgalmazza, ennek számos példáját láttuk az elmúlt időszakban is (Fotó: Facebook)

Magyarország az Európai Unió soros elnökeként nagyobb erővel tud fellépni a béke mellett?

– Fontos, hogy július elseje óta Magyarország az Európai Unió soros elnöke, és a kormányfő első útja Kijevbe vezetett. Orbán Viktor van abban az erős vezetői pozícióban, hogy le tudja ültetni egy tárgyalóasztalhoz az európai vezetőket is. Pont ezért van szükség arra, hogy minél több nagyhatalommal tárgyaljanak, ezért is vezetett a következő útja Kijev után Moszkvába, ahol Putyin elnökkel is tárgyalt. Ez azért is lényeges, mert a magyar miniszterelnök néhány napon belül le tudott ülni a két háborús fél vezetőivel.

Milyen jelentőséggel bírhat ez a nemzetközi színtéren?

– Számos nyugati politikus nem látja be a tárgyalás fontosságát, gondolhatunk a svájci békekonferenciára, ahol az egyik háborús felet, nevezetesen Oroszországot el sem hívták. Tehát itt egyértelműen nem látszódott a valódi szándék a béke elérésére. Ezzel szemben a magyar miniszterelnök egyértelműen látja, hogy mindkét fél bevonása szükséges ahhoz, hogy a béke létrejöjjön, és ehhez a nagyhatalmakra is szükség van. Ezért tárgyalt Kínában, és ezért tárgyal az Egyesült Államokban is.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek