tóth gabi
Újabb hivatalos részletek a politikus bűncselekményéről.
Több tanúvallomás is született már a rendőrségi nyomozás során, amely Magyar Péter diszkóbotránya ügyében indult – értesült a Magyar Nemzet. Információink szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság mások mellett kihallgatta azt a személyt is, akit a Tisza Párt alelnöke megtámadott az Ötkert nevű belvárosi szórakozóhelyen június 21-én éjszaka.
Az elmúlt napokban szemtanúk beszámolói és videófelvételek alapján több orgánum is beszámolt arról, hogy a Tisza Párt alelnöke a diszkóban erősen ittasan randalírozott.
A Ripost úgy tudja, a politikus több vendégbe is belekötött, nőket zaklatott, többeknek, a szemtanúk szerint, „visszautasíthatatlan” ajánlatot tett. A helyszínen bulizó több hölgy férfipartnere kérte számon Magyar Péteren a szexualitással kapcsolatos agresszív „beszólásait”. A történtekről a jelenlévők több videófelvételt is készítettek, Magyar az egyik jelenlévő kezéből erőszakkal ki is vette a telefonját, majd, miután a biztonságiak kivezették a klubból, a Dunába dobta a készüléket.
Információnk szerint a sértett férfi a rendőrségi tanúvallomásában azt mondta, azért kezdte videózni Magyart, mert felháborította, hogy „mit keres egy tinédzserdiszkóban egy politikus”.
Úgy tudjuk, többször is említette a vallomásában, hogy az erősen ittas politikus fiatalkorú lányokkal táncolt, ami őt zavarta.
Az Ötkertben azok után szabadultak el az indulatok, hogy Magyar Péter odalépett a telefonjával felvételt készítő férfihoz, egyszerűen kivette a kezéből a készüléket, zsebre tette és elsétált. A sértett fél utánaeredt, hogy visszakérje a telefonját, de Magyar tagadta, hogy nála lenne.
A szóváltás közben a tanú állítása szerint a politikus kétszer tenyérrel arcon ütötte.
A rendőrség – információnk szerint – kihallgatott a buliban részt vevő két 19 éves tanulót is, valamint a biztonsági személyzet két tagját. A diákok megerősítették, hogy amint Magyar odalépett a videózó férfihoz, láthatóan feszült volt a hangulat köztük, majd azt is hallották, hogy a sértett többször kérte, követelte vissza a telefonját. Miután a biztonsági őrök kivezették Magyart a diszkóból, a két diák is távozott, és az utcán látták, amint a politikus – néhány fiatal társaságában – elindult a rakpart felé, nyomában a férfival, akinek elvette a telefonját.
Úgy tudjuk, a vallomásuk szerint mindketten látták, hogy Magyar egy telefont dobott a Dunába, egyikük megjegyezte, hogy a politikus óvatosan, „sunyiban” dobta a vízbe, hogy ne látszódjon. Arról is beszámoltak, hogy Magyar és egyik társa – Radnai Márk színész, a Tisza Párt rendezvényeinek főszervezője – többször mondták a sértett férfinak, adjon egy elérhetőséget és kártalanítani fogják.
Itt fontos megjegyezni, hogy amint arról korábban a Ripost is beszámolt, a telefont később a vízirendészet munkatársai megtalálták a Duna medrében.
A Magyar Nemzet mostani információi szerint a helyszínt a közterületi kamerák felvételei alapján azonosították, a készülékről pedig sikerült lementeni a tárolt videófelvételeket, amelyeket a hatóságok felhasználják a nyomozás során.
Visszatérve a tanúvallomásokra, a biztonsági őrök azért avatkoztak közbe, mert az egyik kollégájuk rádión jelezte, hogy verekedés alakult ki a pultnál. Beszámolójuk szerint felszólították a két társaságot, hogy hagyják el a szórakozóhelyet, de Magyar az újabb felszólításra sem volt hajlandó távozni, kijelentette, hogy nem megy sehová. Ezután kivezették a diszkóból, miközben a konfliktus másik szereplője önként távozott.
Mindezek erősítik az eddig nyilvánosságra került információkat, amelyek alapján garázdaság és rongálás gyanúja miatt nyomozást indított a rendőrség, majd az ügy átkerült a Központi Nyomozó Főügyészségre (KNYF), mivel a Tisza Párt alelnökének EP-képviselőként mentelmi joga van.
Jogi szakértők korábban arra hívták fel a figyelmet, hogy lopás vagy rablás miatt is felelhet Magyar Péter.
A rablás gyanúja kapcsán a Metropol jogi szakértőket szólaltatott meg, a lap szerint az egyre szaporodó esetek miatt a bíróságok az ilyesfajta bűncselekményeket szigorúan ítélik meg, és számos esetben végrehajtandó szabadságvesztést szabnak ki az elkövetőkre akkor is, ha nem visszaeső bűnözők.
A lap szerint Magyar Péter esetéhez hasonlatos egy 2016-os rablás, amely során egy 19 éves tolvaj a buszon erőszakkal elvette egy 14 éves kislány mobiltelefonját. A gyanúsítottat gyorsított eljárásban két év letöltendő szabadságvesztésre ítélték. 2022-ben egy 31 éves férfi lopott telefonokat az 1-es villamoson és a megállók környékén: a tettes Magyar Péterhez hasonlóan kicsavarta a készüléket az áldozatok kezéből, majd elrohant. A férfit elfogták és szintén letöltendő börtönbüntetést kapott. A gyakorlat szerint tehát a Magyar Péteréhez hasonló esetek börtönbüntetéssel járnak, érdekes lesz látni, hogy vajon egy mentelmi joggal bíró politikus esetében mi történik majd.