Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.07.03.

Kinek lenne érdeke inkább az ukrajnai tűzszünet?

Így látja a szakértő.

„Kinek az érdeke inkább a tűzszünet 2024 nyarán?” – teszi fel a kérdést Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő, akit a Magyar Hírlap idéz, Facebook-bejegyzésében. „Annak, aki védekezik. Ez pedig Ukrajna. 2022 őszén inkább az oroszok érdeke volt, amikor védelembe szorultak, és területeket vesztettek. Most az ukránok vannak rosszabb helyzetben, egy folyamatosan degradált energetikai infrastruktúrával.”

Demló Attila már kedden is utalt arra, hogy más szelek fújnak Kijevben, és eljön lassan a nem túl kedvező realitásokkal való szembenézés kora, amely részben már látható mindenki számára.

m

Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő

Fotó: Facebook / Demkó Attila

„Tárgyalni kell Ukrajnával, ez a kárpátaljai magyarság alapvető érdeke – ez egyébként végig megvolt, csak nem a sajtó lapjain. Ezért hangsúlyozom, ami megjelenik nyilvánosan, az mindig a jéghegy csúcsa – és sokszor nem is igaz, vagy csúsztatás.

Egyébként meg nem az segít valójában Ukrajnának, aki felelőtlenül ígér: minden felelőtlen ígéret, le nem szállított lőszer, halottakban mérhető a fronton.

Az segít, aki megmondja őszintén – eleve kevés esély volt a teljes ukrán győzelmemre, amelyet a teljes nyugati elit mantraként ismételgetett, de a Prigozsin-lázadás leverése és az ukrán offenzíva kudarca után majdnem semmi.

Személy szerint ezt mindig őszintén elmondtam az ukránoknak – 22-ben és 23-ban meglehetősen ellenséges volt a reakció –, amikor most májusban leültem hattérbeszélgetni komoly ukrán véleményformálókkal, Ungváron, egészen más volt a hangulat. Akkor sem szerették, amit mondok, de már tudták, hogy igaz.

Ismétlem, a világot úgy kell nézni amilyen, és nem amilyennek látni szeretnénk. Ukrajna tragédiájára nincsen jó megoldás, nincs is jó pár éves távlatban megoldás, sőt évtizedes távlatban, de menedzselni lehet, elkerülni a még rosszabbat” – írta Demkó Attila.

A biztonságpolitikai szakértő meglátása szerint az oroszok ezen ütem mellett öt évet is simán folytathatják a háborút, míg az ukrán embertartalékok kimerülése miatt az ő oldalukon ez kizárt. Egy-két évük még lehet, de több nem.

„Természetesen a tűzszünet mindkét félen múlik, és Zelenszkij elnök sem mondhatott bármi pozitívat erre Orbán Viktornak – ilyen a politika –, de előbb-utóbb ez lesz a vége. Tűzszünet, tárgyalás, és mire nyugdíjas leszek, talán tartós béke” – jegyzi meg Demkó Attila.

„Abból, ami lejött, látszik, hogy a kárpátaljai magyarok helyzete rendezhető – Ukrajna enged vagy engedni fog a legfontosabb kérdésekben. Lehet, hogy nem mindenben, de »mindent vagy semmit«-et játszani nem okos egy ilyen helyzetben. Kommentbe kiteszem Dobsa István barátom interjúját a kérdésről, aki Beregszászon élve lát nagyon sok dolgot, amelyet mi innen, Budapestről nem.”

Demkó Attila az M1 Világ című heti külpolitikai magazinjának is adott interjút, amely szombaton lesz látható.

Az orosz erők heves tüzérségi tüzet zúdítottak a dél-ukrajnai Herszon városára kedden déltájban, a támadás következtében életét vesztette egy 54 éves nő, és tíz ember megsebesült – közölte Olekszandr Prokugyin, a megye kormányzója a Telegramon. Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka kedden látogatást tett a donyecki régióban harcoló Ljut rendőrségi rohamdandárnál.

Az ország keleti részében lévő Dnyipropetrovszk megyében Nyikopol városát érte orosz csapás kedden, aminek következtében – Szerhij Liszak kormányzó közlése szerint – életét vesztette egy 61 és egy 86 éves nő, és az eddigi adatok szerint kilencen megsebesültek, köztük egy 9 és egy 17 éves fiú.

Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka arról számolt be, hogy

ukrán repülőgépek sikeres támadást hajtottak végre egy orosz lőszerraktár ellen az ideiglenesen megszállt Krímben.

Tagadta egyúttal a médiában elterjedt hírt arról, hogy az orosz erők nagyszámú ukrán harci gépet semmisítettek meg.

„Az ellenséges propaganda szerint megsemmisített ukrán repülőgépek ismét sikeresen hajtanak végre harci küldetéseket, rakéta- és bombatámadásokat indítanak a megszállók állásai ellen, és fontos katonai létesítményeket számolnak fel mélyen az ellenséges vonalak mögött” – írta a Telegramon. Emlékeztetett arra, hogy hétfőn az orosz erők csapást mértek az ukrán hadsereg egy Poltava megyei repterére. Hétfő este Jurij Ihnat, a légierő szóvivője megerősítette: valóban volt orosz támadás és az ukrán fegyveres erők veszítettek el haditechnikai eszközöket, de – mint mondta – korántsem annyit, mint azt az orosz fél állítja.

Az ukrán főügyészség az Interfax-Ukrajina hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy az ukrán katonai alakulatokba 3171 olyan ember érkezett szerződéssel katonai szolgálatra, akit feltételesen helyeztek szabadlábra. Elítéltek azóta jelentkezhetnek Ukrajnában katonai szolgálatra, amióta a parlament május 8-án elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely engedélyezi bizonyos kategóriájú bebörtönzöttek mozgósíthatóságát, amennyiben önként jelentkeznek szolgálatra.

Az új jogszabály szerint azonban

továbbra sem szolgálhatnak az ukrán fegyveres erőkben szándékos emberölést elkövetők, nemi erőszaktevők és pedofilok, korrupt hivatalnokok, az ország nemzetbiztonsága ellen vétők, valamint kábítószer illegális előállításáért, terjesztéséért vagy birtoklásáért elítéltek.

Ezenfelül csak olyanok mozgósíthatók, akiknek legfeljebb három év maradt hátra a büntetésükből.

Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka látogatást tett a donyecki régióban harcoló, Ljut elnevezésű rendőrségi rohamdandárnál, amelynek vezetőitől jelentést hallgatott meg a hadműveleti helyzetről.

Az ukrán vezérkar keddi harctéri jelentésében arról számolt be, hogy az elmúlt 24 órában az orosz csapatok tizenegy irányban támadtak a fronton, 189 katonai összecsapásra került sor, a legtöbb ütközet a Donyeck megyei Pokrovszknál volt. A vezérkar legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta az 545 ezret. Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egyebek mellett nyolc orosz harckocsit, 56 tüzérségi rendszert és 21 drónt.

A vezérkar legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége megközelítette az 544 ezret.

Az ukrán erők vasárnap megsemmisítettek egyebek mellett 19 orosz harckocsit, 66 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, továbbá 36 drónt.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden telefonos megbeszélést folytatott Mark Ruttével, aki októbertől tölti be a NATO-főtitkári tisztséget, távozva Hollandia ügyvivő miniszterelnöki posztjáról. Zelenszkij tájékoztatása szerint köszönetet mondott neki azért, amit „ő személyesen, valamint kormánya és a holland nép tett Ukrajnáért, különösen a jelentős mértékű védelmi, humanitárius és politikai támogatásért”.

Elfoglalta Csasziv Jar város Szhidni negyedét a donyecki régióban az orosz hadsereg – jelentette be szerdán az orosz védelmi minisztérium.

A tárca szerint az orosz fegyveres erők a hatból négy frontszakaszon nyomultak előre Ukrajnában az elmúlt nap folyamán és 15 ellenrohamot vertek vissza.

Az orosz összesítés szerint az ukrán hadseregnek közel 1750 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezés vonalán.

A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említette meg egy harckocsiágyúkat és nagy kaliberű lőszereket gyártó vállalat egyik műhelyét, hét tábori lőszerraktárt, egy, a német IRIS-T-SLM légvédelmi rakétarendszerhez tartozó indítóállást, egy, a Tunguszka légvédelmi rendszerhez tartozó harcjárművet, egy Mi-24-es helikoptert – Iszkander rakéta találta el egy, a poltavai régióban lévő reptéren -, egy cseh Vampire sorozatvetőt, három harckocsit, hét páncélozott harcjárművet, három amerikai M777 és egy M198-as, valamint egy brit FH-70-es tarackot, HIMARS sorozatvetők három rakétáját, továbbá három, Novorosszijszk felé tartó tengeri és 39 légi drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek szerdán ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Herszon megyei Oleskiben egy pilóta nélküli repülőszerkezetekkel végrehajtott támadás megölte egy péküzem két alkalmazottját.

A Roszatom közölte, hogy Enerhodar városban az ukrán fél három dróncsapást mért a települést árammal ellátó Raduga alállomásra.

Ennek következtében a zaporizzsjai atomerőmű nyolc dolgozója megsérült. Az orosz atomenergetikai vállalat az erőmű dolgozói elleni tudatos támadásnak minősítette a történteket, amely álláspontja szerint nemcsak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) biztonsági elveinek megsértését jelentette, de „demonstratív jogsértés” is volt.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek