POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.07.31.

Készültséget rendeltek el Izraelben

A Hamász vezető megölése után.

Izraelben helyzetértékelést tartanak és készültséget rendeltek el Izrael külföldi képviseletein Iszmáil Haníje Hamász-vezető megölése után.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök szerdán helyzetértékelő megbeszélést folytat a biztonsági intézmények vezetőivel az elmúlt 24 óra két merényletét követően, Iszmail Haníje Hamász-vezető teheráni, és Fuad Sukr Hezbollah-vezető keddi, bejrúti megölését követően.

Izrael úgy döntött, hogy fokozza az éberséget minden külföldi nagykövetségén, és készültséget rendelnek el a zsidó intézményekben és közösségekben is világszerte. Izrael magára vállalta a bejrúti merényletet, de a teheráni rakétatámadást nem.

Jeruzsálemben a miniszterelnökség arra utasította a minisztereket, hogy ne kommentálják Haníje megölését, de három miniszter már korábban megszólalt a célzott likvidálással kapcsolatban.

„Üldöztem ellenségeimet s utolértem őket, nem tértem vissza, míg meg nem semmisültek” – idézte az X-en Slomo Karai kommunikációs miniszter a Zsoltárok könyve 18. zsoltárának 38. szakaszát. Amiháj Elijahu örökségvédelmi miniszter is bibliai idézettel reagált, Amiháj Sikli diaszpóraügyi miniszter pedig ezt írta: „Vigyázz, mit kívánsz!”.

Az izraeli repülőtéri hatóság bejelentette, hogy lezárta Izrael légterét Haderától északra, de az izraeli hadsereg (IDF) közölte, hogy jelenleg nincs változás a polgári védelmi előírásokban, noha az iráni forradalmi gárda korábbi parancsnoka szerint „Izrael súlyos árat fog fizetni Haníje megöléséért”.

„Izrael előkészítette a terepet egy súlyos büntetésre”- jelentette be Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah, aki minden fontos stratégiai kérdésben dönt a perzsa államban.

A Hamász politikai vezetője elleni merényletet Iránon kívülről indított irányított rakétával követték el – állította a libanoni al-Majadin televízió iráni forrásokat idézve.

„A Hamász-szörnyek fejének helye a pokolban van, és mindannyian támogatjuk, hogy elszámoljunk velük tetteikért” – mondta Einav Tsengauker, az egyik gázai túsz édesanyja. „De nem lehet úgy megtenni, hogy ez a túszalku meghiúsításához vezessen, és halálos ítéletet hozzon a fogságban lévő szeretteinkre. Az Ön felelőssége mindenekelőtt az, hogy visszaadja azokat, akiket cserben hagyott, hogy új feltételek és szükségtelen akadályok nélkül elfogadja az egyezséget” – tette hozzá a túszok családjainak képviseletében gyakran nyilatkozó édesanya a miniszterelnökhöz intézve szavait.

Mint ismeretes Teheránban merényletben megölték Iszmail Haníjét, a gázai iszlamista Hamász terrorszervezet politikai vezetőjét órákkal azután, hogy részt vett az iráni elnök eskütételi ceremóniáján. A Hamász közleményében Izraelt vádolja.

Haníje hajnali két óra körül vesztette életét, néhány órával azután, hogy egy izraeli vadászgép Libanonban, Bejrút szívében megölte a Hezbollah műveleti központjának vezetőjét.

Az iráni Forradalmi Gárda bejelentette, hogy Haníjét egyik biztonsági őrével együtt ölték meg.

A Hamász közleménye szerint Haníjét egy izraeli támadás ölte meg.

A Hamász politikai hivatalának helyettes vezetője, Musza Abu Marzuk kijelentette, hogy „Iszmail Haníje meggyilkolása gyáva tett, amely nem marad válasz nélkül”.

„A Hamász-vezető iráni meggyilkolása súlyos eszkalációt jelent, amely nem éri el céljait. Nyílt háborút vívunk Jeruzsálem felszabadításáért, és készek vagyunk különféle árakat fizetni érte. A Hamász egy intézmény és egy ideológia, mely független bármely vezetőjétől” – tette hozzá.

A Hamász közleménye szerint Haníjét „a teheráni rezidenciáján elkövetett, áruló, cionista rajtaütésben” ölték meg. Az iráni Forradalmi Gárda bejelentette, hogy „kinyomozzuk Haníje halálát, és később közöljük a vizsgálat eredményét”.

A szervezet 62 éves vezetőjét először 2017-ben választották meg a Hamász politikai irányítójának a leköszönő Háled Mesaal helyére, majd 2021 augusztusában újabb négy évre meghosszabbították hivatalában.

Haníje a Gázai övezet északi részén fekvő Sati menekülttáborban született, halász apja egy Askelon melletti palesztin faluból menekült Gázába Izrael megalakulása, 1948 körül. Fiatal korában Izraelben dolgozott, hogy segítsen eltartani családját, s az 1980-as években tagja volt a Gázai Iszlám Egyetem hallgatói tanácsának.

Az izraeli hatóságok először 1989-ben ítélték el három évre, majd Libanonba deportálták, ahonnan egy évvel később visszatért a Gázai övezetbe, és az Iszlám Egyetem adminisztratív igazgatója lett. A Hamász akkori vezetője, Ahmed Jaszin sejknek 1997-es, izraeli börtönből szabadulása után Haníjét nevezték ki irodavezetőnek.

2003-ban könnyebben megsebesült egy izraeli merényletkísérletben, amikor Jeruzsálem megpróbálta felszámolni a Hamász gázai vezérkarát. Haníjét jelölték 2005-ben a Hamász parlamenti listájának élére a palesztin választásokon, s egy évvel később győzelemre vezette a terrorszervezetet a rivális palesztin Fatah párt felett, és a Palesztin Hatóság miniszterelnökévé választották.

Túlélte a Fatah ellene elkövetett merényletkísérletét 2006-ban, majd 2007-ben a Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász úgy döntött, hogy meneszti a miniszterelnöki posztról, de a Hamász nem volt hajlandó elfogadni ezt. Haníje továbbra is irányította a Gázai övezetet, de Ciszjordániát nem, ahol a Fatah vette át az igazgatást.

2017-ben Jahíje Szinuárt választották a Hamász gázai vezetőjévé, és Haníje Dohába, Katar fővárosába költözött, a szervezet politikai irányítója lett. Egy hónappal az október 7-i mészárlás után dédunokája és egyik unokája is meghalt izraeli támadásban a Gázai övezetben. Áprilisban három gyermeke és három unokája, júniusban nővére vesztette életét izraeli támadásban a Sati menekülttáborban.

A szervezet politikai vezetőjeként Haníje feladatköre elsősorban szimbolikus volt. A szakértők szerint a tényleges hatalom a Hamász Gázai övezetben tartózkodó katonai vezetőinek, Jahíje Szinuárnak és Mohammed Deifnek a kezében van.

Palesztin szervezetek általános sztrájkra és tömegtüntetésre szólították fel szerdán a palesztinokat Iszmail Haníje Hamász-vezető megölése miatt – jelentették hírügynökségek.

A palesztin iszlamista mozgalom politikai bizottságának elnökével légicsapás végzett Teheránban szerda hajnalban 2 órakor, a Hamász szerint a támadást Izrael hajtotta végre.

A ciszjordániai palesztin szervezetek „általános sztrájkot és tiltakozó meneteket jelentenek be, tiltakozásul Iszmail Haníje nagy nemzeti vezető meggyilkolása miatt, amely a cionista állam (Izrael) terrorizmusába és népirtó háborújába illeszkedik” – írták közös közleményükben a palesztin szervezetek.

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke gyáva cselekedetnek nevezte Haníje megölését, amelyet súlyos eszkalációként értékelt. „Egységre, türelemre és kitartásra” szólította fel a palesztinokat az izraeli megszállással szemben – jelentette a WAFA palesztin hírügynökség az elnök kabinetjének közleményét idézve.

Az Iszlám Dzsihád iszlamista palesztin szervezet kijelentette, hogy a Hamász vezetőjének megölése „nem ok arra, hogy véget vessen a palesztin nép gázai övezeti ellenállásának az izraeli hadsereg megszállása határt nem ismerő bűncselekményeivel szemben”. A Telegram üzenetküldő alkalmazásban közzétett közleményben a szervezet megerősítette „szolidaritását és összetartozását a Hamásszal az izraeli erőkkel való szembenállásban”

Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője kijelentette, hogy Haníje meggyilkolásának a megbosszulása Irán kötelessége, mert az az iráni fővárosban történt. Hozzátette, hogy Izrael magának szolgáltatott alapot „a kemény büntetéshez”.

Maszúd Peszeskján iráni elnök hangsúlyozta: Irán „megvédi területi épségét, méltóságát, tisztességét és büszkeségét, és eléri, hogy a terrorista megszállók megbánják a Hamász-vezető teheráni gyáva meggyilkolását”. Az iráni média által közzétett közleményében a szerdán beiktatott államfő részleteket nem közölt.

Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda egykori vezetője, Mohszein Rezai tábornok az X közösségi portálon azt írta, hogy Izrael súlyos árat fizet Haníje megöléséért.

Naszer Kanáni, az iráni külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy a meggyilkolt Hamász vezető „vére soha nem vész kárba”. „Haníje teheráni mártíromsága erősíteni fogja a Teherán, Palesztina és az ellenállás erői közötti mély és megbonthatatlan köteléket” – mondta a szóvivő.

Irán vizsgálatot indított az iráni elnök beiktatása alkalmából Teheránban tartózkodó Haníje elleni támadás ügyében, és megígérte, hogy a gyilkosság „nem marad büntetlen”. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárdához közel álló Nour News hírportál jelentése szerint a Hamász-vezető teheráni szállásába légi indítású lövedék csapódott be.

Haníje temetését Teheránban tartják – írta a Mehr iráni hírügynökség.

Libanon azt várja, hogy a Hezbollah síita fegyveres mozgalom megtorolja a szervezet legmagasabb rangú katonai vezetője elleni légicsapást, a kormány pedig diplomáciai erőfeszítésekbe kezd a feszültség csillapítása érdekében – közölte a kormány ülése után Ziad Makari tájékoztatási miniszter.

A Hamásszal szövetséges Hezbollah részvétét nyilvánította szerdán Haníje halála miatt. A Hamászhoz hasonlóan Teherán támogatását élvező Hezbollah nem vádolta közvetlenül Izraelt, de közölte, hogy az Iránnal szövetséges szervezetek határozottabban lépnek fel Izrael ellen.

A Hezbollah szerint Haníje halála „növeli a harcosok eltökéltségét, hogy folytassák a szent háborút, és erősíti az akaratukat a cionista ellenséggel való szembeszállásban”.

Mohammed Ali al-Húszi, a jemeni húszi lázadók Legfelsőbb Forradalmi Bizottságának elnöke „gyűlöletes bűncselekménynek, valamint a törvények és az eszmei értékek nyilvánvaló megsértésének” nevezte Iszmail Haníje megölését.

Az amerikai védelmi miniszter a térségbeli növekvő feszültségekre utalva szerdán kijelentette: nem gondolja, hogy elkerülhetetlen lenne egy szélesebb közel-keleti háború. Fülöp-szigeteki látogatásán Llyod Austin azt is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok meg fogja védeni Izrael, ha megtámadnák.

Oroszország elítéli az „elfogadhatatlan politikai gyilkosságot, amely a feszültségek további kiszélesedéséhez vezet” – jelentette ki Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökségnek.

Törökország elítélte a Recep Tayyip Erdogan török elnökhöz közel álló Haníje „méltatlan meggyilkolását”, a támadás célja Ankara szerint a gázai háború regionális szintre történő kiszélesítése volt.

„Ismételten világossá vált, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kormányának nincs szándékában békét kötni” – áll a török külügyminisztérium közleményében.

Ha a nemzetközi közvélemény nem hoz intézkedéseket Izrael megállítására, a térségünk jóval nagyobb konfliktusokkal találja szemben magát – áll a közleményben.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek