tóth gabi
Egyre csak durvul a közel-keleti háború.
Az izraeli légierő Libanonban több helyszínen, kiterjedt légicsapásokkal felelt a Hezbollah libanoni síita szélsőséges szervezet szombati, tizenkét halálos áldozatot követelő rakétatámadására – jelentette a katonai rádió vasárnap reggel.
Az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap a Hezbollah több célpontjára csapott le, az ország keleti részén fekvő Baalbek településtől nyugatra, Libanon mélyén is, nem csak az izraeli határ szomszédságában, Dél-Libanonban – jelentette az IDF szóvivője.
A kitűzött célpontok között fegyverraktárak és a terrorista infrastruktúra építményei szerepeltek Csabriha, Bordzs el-Csmali, el-Bika, Kfarkela, Rab-el-Talatín, Hiam és Tair Harfa térségében.
Az éjszakai rakétatámadások azonban még nem a Herci Halevy vezérkari főnök megígérte súlyos válaszlépést jelentik, annak meghatározásával megvárják az egyesült államokbeli látogatásáról visszatérő Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, majd a vezetésével összeülő biztonságpolitikai kabinet döntéseit.
Szombaton kora este egy Libanonból kilőtt rakéta csapódott be a Golán-fennsíkon fekvő Madzsdel Samsz nevű drúz falu közepén elhelyezkedő futballpályára, amely megölt tizenkét, tíz és húsz év közötti gyermeket és tizenévest, és megsebesítette a helyi ifjúsági meccs további harmincnyolc résztvevőjét, játékosokat és nézőket.
Az IDF szakértői megállapították, hogy a támadást Falak 1-es, legalább ötven kilogramm robbanóanyagot hordozó, iráni gyártmányú rakétával hajtották végre, amely Libanonban csak a Hezbollah birtokában van.
Újabb iskolaépületet ért izraeli légitámadás a Gázai övezetben: legkevesebb harminc ember életét vesztette az övezet középső részén lévő Deir al-Balahban – közölték szombaton a palesztin egészségügyi hatóságok. Az izraeli hadsereg állítása szerint az épületben a Hamász palesztin szélsőséges szervezet parancsnokságának egyik központja működött.
A halálos áldozatok között 15 gyerek és 9 nő van – közölte Hamász kommunikációs hivatala. Palesztin hatósági közlések szerint a támadásban további mintegy száz ember megsebesült.
„A Gázai övezet középső részén található Khadija iskolában a Hamász parancsnoki és irányítási központja működött” – írta közleményében az izraeli hadsereg. Az épületet fegyverraktárnak és támadások indítására használta a szervezet – tették hozzá, kiemelve, hogy a lakosságot még a támadás előtt figyelmeztették. Legutóbb június 6-án ért légicsapás iskolaépületet, az ENSZ gázai segélyszervezete, az UNRWA közlése szerint ebben több mint harminc palesztin vesztette életét, köztük legalább 27 civil.
Hán-Júniszban szombati palesztin médiajelentések szerint legkevesebb 14 ember halt meg különböző izraeli támadásokban. Az izraeli hadsereg felszólította a palesztin lakosságot, hogy hagyják el Hán-Júnisz déli területeit, és költözzenek át a Gázai övezet déli részén felállított humanitárius övezet területére, Al-Mavaszira – áll a katonai közleményben. Az izraeli hadsereg kiemelte, hogy többféle médiumon keresztül is tájékoztatta a lakosságot az evakuálásról.
A gázai egészségügyi minisztérium állítása szerint a háborúnak már legkevesebb 39 258 palesztin áldozata van, 90 589-en megsebesültek.
Amerika és Izrael összetartását és a katonai segítség felgyorsítását sürgette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus két házának tagjai előtt mondott beszédében a műlt héten.
A kormányfő megállapítása szerint a mai időkben nem a civilizációk harca, hanem a barbarizmus és a civilizáció összecsapása zajlik, és fontosnak nevezte az együttműködést az Irán vezette „terror tengelyével” szemben.
A kormányfő a kongresszus republikánus és demokrata párti vezetőinek felkérésének tartott beszédet a washingtoni Capitolium épületében. A beszéd idején nem jelent meg a teremben – részben tiltakozásul – mintegy 30 demokrata törvényhozó, és a szenátus elnöke, Kamala Harris alelnök sem ült a pódiumon; őt a rangidős demokrata párti szenátor, Ben Cardin helyettesítette. Kamala Harris kampányeseményen vett részt Indiana államban a beszéd idején, és azt közölte, hogy magántalálkozót tervez az izraeli kormányfővel.
Benjámin Netanjahu beszédében felidézte a 2023. október 7-én Izrael ellen végrehajtott terrortámadás körülményeit és a Hamász iszlamista terrorszervezet több ezer fegyverese által elkövetett erőszakot, és a 255 ember elhurcolását.
„Nem nyugszom, amíg minden túsz haza nem térhet családjához”
– ígérte, és azt is hangsúlyozta, hogy a foglyok kiszabadításáról szóló tárgyalások jelenleg is zajlanak.
Köszönetet mondott Joe Biden amerikai elnöknek a túszok kiszabadítása érdekében tett erőfeszítéseiért, valamint az Egyesült Államok és polgárainak kiállásáért. Az izraeli kormányfő köszönetet mondott Joe Bidennek az Izraelnek nyújtott támogatásért, a katonai segítségért, illetve Izrael meglátogatásáért is, valamint felidézte Biden 50 éves politikai pályafutása során az Izrael felé kinyilvánított barátságát.
Hangsúlyozta: Izrael célja, hogy megadásra kényszerítse a Hamászt, illetve ha ez nem történik meg addig harcoljon, amíg a palesztin szervezet létezik. Hozzátette, hogy a Hamász legyőzését követően létrejöhet egy új, fegyvermentes Gázai övezet, amelyet olyan palesztin civilek vezetnek, akik nem törekszenek Izrael megsemmisítésére.
Benjámin Netanjahu felvázolta a Közel-Keletre vonatkozó elképzelését is, amit egy Irán elleni szövetségként képzel el, és amihez a régió minden államát várja. Az együttműködés neveként Ábrahám Szövetséget javasolta, kiindulva az arab-izraeli megbékélést hivatott Ábrahám Egyezményekből.
Köszönetet mondott Donald Trumpnak is, aki elnökként támogatást nyújtott az Ábrahám Egyezmények megkötésében. Megköszönte a volt elnöknek, hogy hivatali időszaka alatt az Egyesült Államok elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és egyben örömét fejezte ki, hogy Donald Trump túlélte az ellene július 13-án megkísérelt merényletet.
Benjámin Netanjahu kijelentette, hogy azok, akik Izrael ellen tüntetnek a Hamász és a gonosz oldalára álltak, amiért szégyellniük kell magukat. Bírálta az elit amerikai egyetemek azon vezetőit, akik nem ítélték el egyértelműen az intézményeikben az elmúlt hónapokban történt antiszemita megnyilvánulásokat.
Az amerikai hírszerzésre hivatkozva kijelentette, hogy Irán támogatást nyújt az Egyesült Államokban szervezett Izrael elleni tüntetésekhez, azokat, akik ezeken részt vesznek, Irán „hasznos bolondjainak” nevezte és megállapította, hogy Irán az Egyesült Államok szétrombolását is célozza.
Szégyenteljesnek mondta a nemzetközi törvényszék főügyészének vádjait az izraeli kormány tagjai ellen, és kijelentette, hogy nem Izrael tart vissza humanitárius szállítmányokat a gázai civilektől, hanem azokat a Hamász lopja el. Vitatta, hogy Izrael civileket veszélyeztet katonai műveletei során, és azt mondta, hogy Izrael szórólapok millióval és telefonhívások ezreivel figyelmezteti a civileket, miközben a Hamász próbál az emberek mögé bújni ezzel veszélyeztetve őket.
Adatokra hivatkozva azt mondta, hogy Izrael Hamász elleni háborúja során a városi hadviselés körülményeihez képest jóval kevesebb civil veszti életét.
A beszéd idején a közönség soraiban voltak a Hamász elleni háborúban részt vett izraeli katonák, valamint túszok izraeli és amerikai családtagjai, és ott volt az izraeli hadsereg májusi akciójával kiszabadított négy túsz egyike is.
Benjámin Netanjahu beszédének idején Izrael ellenes, palesztinpárti tüntetők gyűltek össze Washington belvárosában a Capitolium közelében, egy csoportjuk a rendőrökkel is összecsapott. A törvényhozás épületét acélkordon övezte. Kedden több száz aktivista a Kongresszus egyik épületében is tüntetett.
A kormányfő pénteken Floridába látogat, ahol a kedden bejelentett tervek szerint Donald Trump volt elnökkel és republikánus elnökjelölttel találkozik.