RETRO RÁDIÓ

Debrecenben nyomoznak Magyar Péter szexbotránya ügyében

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 07. 23. 18:21
Frissítve2024. 07. 24. 08:37

Hivatalos bejelentés.

Nyomozást rendelt el a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség Magyar Péter szexbotránya ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet. A politikussal összefüggésben Tényi István tett feljelentést azután, hogy egy nő egy interjúban azt állította, az ellenzéki politikus megpróbálta szexre kényszeríteni.

 

 

Tényi István feljelentése alapján nyomozást rendelt el a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség Magyar Péter legújabb botránya ügyében – derült ki az ügyészség lapunknak adott válaszából.

Ahogy arról már sokszor beszámoltunk, Tényi napokkal ezelőtt szexuális kényszerítés gyanújával tette meg a feljelentését. 

Tényi a hatóságnak küldött feljelentésében emlékeztetett: nem sokkal a nagy port felvert diszkós ügye után Magyar Péterről újabb megdöbbentő dolgok derültek ki. A Facebookon hetekkel ezelőtt egy rejtélyes posztban tette helyre egy nő Magyart, akivel állítása szerint szintén erőszakoskodott a politikus. A TV2 hírműsora, a Tények megtalálta a poszt íróját, aki exkluzív interjúban mondta el, mit élt át Magyar Péter mellett. 

„Rám feküdt, és akkor mondta, hogy… most. Én pedig mondtam, hogy nem szeretném. Le kellett lökdösni magamról“

 – idézte feljelentésében Tényi a nő interjúban elmondott szavait.

Az áldozat azok után érezte fontosnak, hogy kamerák elé álljon, hogy hallott Magyar Péter diszkóbotrányáról, ahol a politikus fiatalkorúakat zaklathatott, illetve egy férfitól elvette a telefonját, amit aztán a Dunába dobott. Ebben az ügyben már nyomozás zajlik

A nő kísértetiesen hasonló tapasztalatokat élt át. Elmondása szerint egy társkereső oldalon, a Tinderen ismerkedett meg Magyar Péterrel, ahol a férfi gyakran vadászott nőkre.

„Mint egy szexuális ragadozó, úgy kezdett viselkedni. Körbeírja, hogy mit tenne a másikkal, és átküldi a hímtagját“ – emlékezett vissza a magát Laurának nevező nő a megrázó részletekre, amikre Tényi is kitért az ügyészségnek elküldött levelében.

Az interjúban a hölgy azt is elárulta, hogy a személyes találkozó végül egy ötcsillagos szállodában volt, de a randevún Magyar Péter kiszámíthatatlanul és agresszívan viselkedett, így a nő valósággal rettegett tőle. Ezért hiába ostromolta, nem akart lefeküdni a férfival. A nő szerint Magyar először úgy tett, mintha megértené, de nem sokkal később bosszút állt rajta: sértegetni kezdte, majd erőszakosan lépett fel, exeiről mutogatott meztelen képeket, végül előtte kezdett önkielégítésbe.

Egy agresszív-fenyegetőző férfit választott alelnökének Magyar Péter. Radnai Márk korábban azzal került a hírekbe, hogy kritikusokat akart összeverni, mert nem tetszett neki, amiket róla írtak. Nem ez az első eset, hogy a baloldali politikus körül sötét múltú emberek tűnnek fel. Korábban kiderült, hogy Magyar Péter anyósa, pénzügyi vezetője egy piramisjátékban közreműködő bűnöző, a pártja elnöke is ugyanabban az ügyben működött közre. Még Magyar egyik legfőbb híve, a baloldali sorozatszínész, Nagy Ervin is belekeveredett egy bűncselekménybe, amikor 2019-ben összevert egy férfit - írta meg az Origo.

Újabb és újabb botrányok övezik Magyar Pétert. A politikus körül folyamatosan tűnnek fel alvilági alakok és közönséges bűnözők. Ezek közül az egyik, Radnai Márk, aki a baloldali politikus pártjának újdonsült alelnöke lett. A férfi nemcsak egy újságíróval szemben ütött meg minősíthetetlen hangnemet pusztán azért, mert leírta kritikáját az általa rendezett darabról, hanem Csendes-Erdei Emesét, a Librarius újságíróját is komolyan megfenyegette. Megírtuk, hogy Radnai az említett újságírónak azt ígérte, ha meg meri jelentetni a vele és Magács Lászlóval készült – egyébként a színház által kezdeményezett – interjút, amely a Closer című darab kritikai bukásáról és annak korrigálásáról szólt volna, 

eltöri a kezét.

Magyar Péter új alelnöke a színházi világból érkezett a politikába, és az országos média amiatt kapta fel nevét, mert megfenyegetett egy színikritikust. Radnai ott volt, amikor Magyar Pétert kidobták a biztonsági emberek az Ötkert nevű belvárosi szórakozóhelyről. A baloldali politikus elvette egy férfi telefonját és a Dunába dobta. 

Piramisjátékért jogerősen elítélt bűnözők Magyar körül
 

Mint arról az Origo is beszámolt, Deák Boldizsár, a Tisza alapítója személyesen, illetve feleségét maga elé tolva éveken át részt vehetett egy 1200 embert megkárosító, összesen 8 milliárdos piramisjátékban. Deák szerepe az lehetett, hogy hamis ingatlanjelzálogot biztosítson a kicsalt pénzek „fedezeteként”, alvilági trükkökkel szándékosan kamuszerződéseket kötöttek velük, volt, hogy „elírták” a helyrajzi számot, így nem volt érvényes az okirat, de hamis aláírások is szerepelnek a dokumentumokon. 

 

A budapesti belvárosban "etették be" az embereket

A csalók Budapest egyik legfontosabb pénzügyi irodaházában, a Bankcenterben béreltek irodát, itt fogadták áldozataikat, itt tartottak „beetető” előadásokat. Tanúk állítása szerint ezeken gyakran részt vett Deák Boldizsár is, a csaló célja az volt, hogy megtévesszék áldozataikat, a becsapott embereknek egy listát is összeállítottak a felkínált ingatlanokból, innen választhattak „fedezetet”. 

A bírósági dokumentumok alapján pedig az látható, hogy a Tisza Párt alapítója már egyetlenegy ingatlanon is havi két, két és fél millió forintot kereshetett. A bűnbanda vezetői pedig arra használhatták fel a Deák által felajánlott ingatlanokat, hogy azokra jelzálogjogot jegyeztessenek be a „befektetők” javára, „biztosítékként”. Így győzték meg őket, hogy a befektetésük biztonságban van, aggodalomra semmi ok. 

 Tehát ezekből az információkból az rajzolódik ki, hogy 

a Tisza Párt alapítója döntő szerepet játszhatott a megtévesztő hadműveletben.

 

Jobbra Deák Boldizsár, a Tisza Párt alapítója, a pilótajáték jelzálogfelelőse. A tisztelet és a szabadság pártja?
Fotó: Metropol

Magyar Péter körül egyre több a gyanús figura

Mint ismert, Magyar Péter környezetében egyre több baloldali figura, elítélt bűnöző és Rolex órát viselő, kigyúrt alvilági figura bukkan fel. 

Továbbá kiderült, hogy Magyar Péter gazdasági vezetője az a Sájer Mária volt, aki 

4 évet volt fegyházban 1200 ember meglopásáért, gátlástalan átveréséért, és csak nemrégiben szabadult. 

Ezután pedig Magyar Péter legközelebbi munkatársa lett, nem csupán gazdasági vezető, de ő irányította a titkárságát is: számlákat kezelt, fizette a beszállítókat, színpadi technikát, testőröket. Érdekes egybeesés, hogy 

Sájer Mária Vogel Evelinnek, Magyar Péter volt barátnőjének az édesanyja.

Magyar Péter és volt barátnője, Vogel Evelin
Fotó: Szollár Zsófi / Index

Sájer Mária éveken át működött közre a piramisjátékban, amelyben 8 milliárd forintot tüntettek el. 

Deák Boldizsár mellett természeten Sájer Mária is bérelt irodát a Bankcenterben.  

 

Magyar Péter anyósjelöltje négy évet ült fegyházban, mert átvert és meglopott idős embereket és másokat is
Fotó: Metropol

A Tűzfalcsoport derítette ki, hogy 

az elkövetők és az általuk úgynevezett „brókerként” foglalkoztatott bűntársaik, mint például Magyar Péter volt anyósa - többek között - azzal a történettel verték át a károsultakat, hogy befektetéseikből „kikötői hitelt folyósítanak” majd a rotterdami kikötő hajósainak.

 

A  baloldali sorozatszínész, Nagy Ervin, aki Magyar Péter egy legfőbb híve pedig még 2019-ben vert meg egy férfit az utcán. Az utóbbi cselekmény is bűncselekménynek minősül a hatályos törvények alapján. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.