Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.07.04.

Zelenszkij szeretné, ha következő békecsúcson ott lenne Oroszoroszág

Előre lép az ukrán elnök?

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy friss interjúban kijelentette, hogy a következő globális béke-csúcstalálkozón Oroszországnak is részt kell vennie.

Az államfő erről a Bloomberg TV-nek adott interjúban beszélt, amelyet az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál idézett csütörtökön.

Kijelentette azt is, hogy szerinte a következő csúcson nem Vlagyimir Putyin elnök fogja Moszkvát képviselni, mert ő „fél elhagyni hazáját”.

A június végén Svájcban tartott első békecsúcsra Oroszország nem kapott meghívást. Zelenszkij nemrég jelezte, hogy Kijev a második világtalálkozóra – amelyet reményei szerint még idén megrendeznek –

egy új, „érthető és átfogó” tervet készít a háború lezárására, amelyet hamarosan nyilvánosságra hoznak.

Az államfő a tévéinterjúban úgy vélte, hogy az Egyesült Államok vagy Kína lehet a harmadik fél az Oroszország és Ukrajna közötti párbeszédben. Hozzátette: ezek az országok a köztük meglévő nézeteltérések ellenére „képesek nyomást gyakorolni Putyinra”.

Az elnök az interjúban beszélt arról is, miért utasította el a héten folytatott kijevi megbeszélésükön Orbán Viktor magyar miniszterelnök tűzszüneti javaslatát. „Nem bízhatunk meg Putyinban, mert számunkra ő gyilkos és agresszor” – hangsúlyozta Zelenszkij.

Azt mondta, hogy Ukrajnának „több száz találkozója” volt az orosz féllel, amióta a minszki megállapodásokat megkötötték, de az ezeken megkötött tűzszüneti megállapodásokat Oroszország rendre megsértette.

Az elnök a fegyvernyugvást csakis akkor tartja elképzelhetőnek, ha erről a megállapodás egy nemzetközi platformon,

egyértelműen olyan országok, vezetők jelenlétében jön létre, akikben megbíznak.

„Különböző vélemények vannak a háború befejezésének állomásairól, de mindannyiunknak egy oldalon kell állnunk, és bíznunk kell egymásban” – fűzte hozzá. Szerinte biztosíték kell arra, hogy Oroszország a tűzszünetet nem használja fel hadifelszerelések felhalmozására Ukrajna megszállt területein.

Kijelentette azt is, hogy nem lehet egyszerűen fegyverszünetről beszélni, szükség van egy hosszabb távú tervre.

A béke kérdése nemcsak Ukrajnának fontos, hanem egész Európának is. Erről Orbán Viktor beszélt Kijevben, miután tárgyalt az ukrán elnökkel. A magyar kormányfő az Európai Tanács soros elnökeként érkezett Kijevbe. Orbán Viktor azt javasolta, hogy egy gyors tűzszünettel gyorsítsák fel a béketárgyalásokat. Volodimir Zelenszkij azt mondta: akár már idén is lehetne egy újabb békekonferencia a magyar uniós elnökség közreműködésével.

„Hogy közelebb vigyük a kontinensünket a békéhez!” – ezt nevezte a magyar uniós elnökség legnagyobb lehetőségének a miniszterelnök hétfőn. Kedd hajnalban pedig a szavakat tettek követték. A magyar miniszterelnök Kijevbe utazott, hogy találkozzon Volodmir Zelenszkij ukrán elnökkel.

„Az első utam ide vezetett. Mert a béke kérdése az nemcsak Ukrajnának fontos, hanem egész Európának fontos” – mutatott rá Orbán Viktor miniszterelnök.

A magyar kormányfő a találkozó után azt mondta: az a háború, amit az ukránok most elszenvednek, mélyen érinti az európai biztonságot. Orbán Viktor nagyra értékelte azokat a kezdeményezéseket, amelyeket Ukrajna elnöke tett a béke érdekében. Ugyanakkor azt javasolta:

gyorsítsák fel a béketárgyalásokat.

„Azt kértem az elnök úrtól, hogy fontoljuk meg, hogy nem lehetne-e a sorrendet megfordítani és egy gyors tűzszünettel fölgyorsítani a béketárgyalásokat. Egy határidőhöz kötött tűzszünet, amely lehetőséget ad a béketárgyalások felgyorsítására” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő világossá tette: szeretné, hogyha a két ország közötti kapcsolatok sokkal jobbak lennének, ezért Magyarország szeretne átfogó együttműködési megállapodást kötni Ukrajnával. Olyat, amilyet már a többi szomszédos országgal kötött.

„Magyar közösség, őshonos magyar közösség él Ukrajna terültén. Az ő ügyeikben is előrelépést remélünk, amire jó esélyt látok jelen pillanatban”

– emelte ki a magyar kormányfő.

Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tárgyal Kijevben 2024. július 2-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

„Részletesen megvitattuk, hogy Magyarország hogyan vesz részt a második béke-csúcstalálkozó megszervezésében” – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki ezután megköszönte a Magyarország által nyújtott humanitárius segítséget, de beszélt a két ország közötti vitás ügyek rendezési lehetőségéről is.

„Ma Orbán miniszterelnök úrral a kapcsolataink, a szomszédsági viszonyaink legfontosabb kérdéseiről tárgyaltunk. A kereskedelemről, a határokon átnyúló együttműködésről, az infrastruktúra és az energia kérdéseiről. De beszéltünk ma a humanitárius szféráról is, mindarról, ami az ukrajnai és a magyarországi emberek életét érinti” – jelentette ki az ukrán elnök, aki hangsúlyozta: annak ellenére, hogy a politikai nézeteik nem mindig egyeztek, mindketten Európa megerősítését és gyarapodását szolgálják.

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij keddi tárgyalásait a Kreml is kommentálta.

Az orosz elnöki szóvivő, Dmitrij Peszkov úgy fogalmazott, hogy nem vártak semmit Orbán Viktor kijevi látogatásától. Leszögezte: egyértelmű, hogy Magyarországnak, amely ebben az időszakban az Európai Unió élén áll, teljesítenie kell feladatait. Hozzátette, Orbán Viktort olyan politikusként ismerik, aki nagyon keményen védi hazája érdekeit.

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök megegyezett kedden Kijevben abban, hogy kidolgoznak egy olyan kétoldalú megállapodást, amely megoldja a két ország közötti vitás kérdéseket.

„Minden, amiről ma beszéltünk, alapjául szolgál egy államaink közötti jövőbeli kétoldalú dokumentumnak, amely kapcsolatunk minden szegmensét szabályozni fogja, és kölcsönösen előnyös lesz mindkét országnak” – fogalmazott az ukrán elnök. Felvetette, hogy nyissanak egy ukrán iskolát Magyarországon az ott élő ukrán gyerekek számára, és Orbán Viktor támogatásáról biztosította ezt a kezdeményezését.

Zelenszkij elmondta, felvetette, hogy nyissanak egy ukrán iskolát Magyarországon az ott élő ukrán gyerekek számára, és Orbán Viktor támogatásáról biztosította ezt a kezdeményezését.

Az ukrán elnök örömét fejezte ki, hogy Magyarország soros EU-elnökségének kezdete után a magyar miniszterelnök első útja Ukrajnába vezetett. „Ez közös európai prioritásunkat bizonyítja” – emelte ki.

„Fontos, hogy béke legyen, hogy új alapokra helyezzük Európa megerősítését”

– hangsúlyozta.

Az elnök kifejezte háláját Magyarországnak az Ukrajnának nyújtott humanitárius támogatásért, kiemelve, hogy az emberélet megvédését elsőrendű fontosságúnak tekinti. „Magyarország készen áll hatékonyan együttműködni a hosszú távú biztonság elérése érdekében régiónkban és Európában” – jelentette ki. Elmondta, hogy Orbán Viktorral részletesen megvitatták, miként tud Magyarország részt venni egy második globális békecsúcstalálkozó megszervezésében, amely Kijev reményei szerint akár már idén létrejöhet. „Hálásak leszünk Magyarországnak, ha támogat minket ebben” – tette hozzá. „Fontos, hogy Magyarország EU-elnöksége hatékony legyen. Annak ellenére, hogy politikai nézeteinkben nem mindig egyezünk, mindketten Európa megerősítését, a szociális fejlődést az európai vállalatok gazdasági gyarapodását szolgáljuk” – hangoztatta.

Zelenszkij szerint Ukrajna EU-csatlakozása hosszú folyamat lesz, amelyben feltétlenül szükség van dinamikára. Fontosnak nevezte, hogy Európa változatlanul támogassa Ukrajnát, valamint országának együttműködése minden szomszédjával megvalósuljon és kölcsönösen hasznos legyen.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek