POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.07.09.

A demokraták bezárkóztak, így döntenek Bidenről

Nagy nyomás nehezedik rájuk, hogy visszaléptessék.

Az amerikai képviselőházi demokraták zárt ajtók mögött tanácskoznak Joe Biden elnökjelöltségének „életképességéről” – értesült kedden az ABC News. Donald Trump korábban arról beszélt, hogy az amerikai elnököt szinte lehetetlen kiszállítani a versenyből, ha nem akarja ezt megtenni, ha csak nem alkalmazzák az alkotmány 25. kiegészítését.

A kongresszusi demokraták kedden zárt ajtók mögött zajló, következetes tárgyalásra gyűlnek össze, ahol

várhatóan nagyrészt Joe Biden elnökjelöltségéről

és a párt további útjáról lesz szó. A kiszivárgások megelőzése érdekében kedden a tanácskozás helyszínén az ajtóban leadják mobiltelefonjaikat – értesült több amerikai hírcsatorna, köztük a Fox News televíziós adása és az ABC News.

Pánik a demokraták soraiban

A képviselőházi demokraták amerikai idő szerint reggel 9 órakor a Demokrata Nemzeti Bizottság székhelyén, az amerikai Capitoliumtól pár lépésre lévő épületben gyűlnek össze – közölte az ABC News. A szenátusi demokraták

első alkalommal találkoznak Biden június végi, Donald Trumppal folytatott televíziós vitája óta.

A gyengének ítélt vitateljesítmény pánikot váltott ki a párt egyes tagjai körében azzal kapcsolatban, hogy a hivatalban levő elnök alkalmas-e a 2024-es kampány lebonyolítására és további négy év szolgálatára.

A találkozó sorsdöntő pillanatban következik be Biden számára, akit a múlt hét folyamán a demokrata táborból is egyre többen szólítottak fel arra, hogy lépjen vissza a megmérettetéstől.

Nem megyek sehová!

Csakhogy Bidennek esze ágában sincs kilépni a versenyből. „A lényeg az, hogy nem megyünk sehová. Nem megyek sehová!” – mondta Biden az MSNBC műsorvezetőinek, Joe Scarborough-nak és Mika Brzezinskinek – idézi az ABC News.

Biden már az egója okán sem akar távozni, legfeljebb az elnököt alkalmatlannak nyilvánító 25. kiegészítés alapján váltható le – erről beszélt a Fox News híroldalán kedden cikkben idézett Donald Trump.

A 25. kiegészítés

Ha csak nem használják a 25. kiegészítést, ami viszont más értelemben használatos, akkor minden hatalma megvan (arra, hogy versenyben maradjon). Nála vannak a küldöttek, (s a demokraták) semmit sem tehetnek azért, hogy kiszálljon – fejtette ki Trump.

Az amerikai alkotmány 25. kiegészítése az elnök elmozdítására vonatkozik: ez a cikkely akkor alkalmazható, amikor a kabinet többségi szavazatával alkalmatlannak minősíti az elnököt. Ekkor az elnöki hatalom az alelnökre ruházódik át. Ez a kiegészítés viszont

az elnök hivatalának gyakorlására, nem pedig jelöltségére vonatkozik.

Trump hozzátette: „Ha a hivatalban levő elnök mégis kiszorul, őt kizárólag Kamala Harris alelnök válthatja fel.” A volt elnök szerint Harris „tehetetlen”, és elégtelenül látná el a feladatát.

Joe Biden amerikai elnök választási gyűlésen erősítette meg, hogy nem áll szándékában visszalépni a jelöltségtől az elnökjelölti vitán mutatott gyenge szereplése, valamint az erre vonatkozó felhívások ellenére sem.

Az amerikai elnök és a Demokrata Párt nem hivatalos elnökjelöltje a Wisconsin állambeli Madisonban az elnökjelölti versenyre vonatkozó kérdésekre választ adva úgy fogalmazott, hogy „indulok, és újra győzni fogok”.

Megállapította, hogy vannak, akik ki akarják szorítani a jelöltségből, amire megismételte, hogy marad a versenyben.

A kampányeseményen összegyűlt támogatói előtt elismerte, hogy június 27-én nem szerepelt jól az elnökjelölti vitában Donald Trumppal szemben, de azt hangoztatta, nem hagyja, hogy egy 90 perces vita kitörölje három és fél év munkáját, amelyet elnökként végzett.

Joe Biden élesen bírálta Donald Trumpot, akiről azt állította, hogy, ha őt választják elnöknek az amerikaiak, akkor diktatúrát épít, valamint „elítélt bűnözőként” említette hivatali elődjét.

Tagadja a Fehér Ház, hogy Joe Biden visszalépne az elnökjelölti küzdelemtől. Az erről szóló sajtóinformációkat valótlannak nevezte az elnöki hivatal szóvivője. Az amerikai elnök a következő napokban több programon is részt vesz, interjúkat ad és nyilvános szereplést is elvállalt. Az elnökjelölti vita után újabb közvélemény-kutatások jelentek meg, amelyek Donald Trump fölényét mutatják. A felmérések szerint a volt elnököt az amerikaiak nagyjából 49 százaléka támogatja, míg Joe Biden 43 százalékon áll.

Két katonát részesített posztumusz elismerésben Joe Biden amerikai elnök, akik 1862-ben, a polgárháború ideje alatt a unionisták oldalán harcoltak és sikerült ellopniuk a konföderalisták vonatát.

Máskor ez az esemény nem kapott volna ekkora nyilvánosságot, de most minden megváltozott.

Egyre többet szerepel ugyanis Joe Biden a múlt csütörtöki, Donald Trumppal folytatott nyilvános vita óta, amely a Demokrata Párt szerint is Biden stábja úgy döntött, az elkövetkező időszakban megsokszorozzák az elnök szereplését. Nemcsak kampánykörutakon vesz majd részt, hanem egy sor televíziós és rádiós interjút is ad, és más nyilvános szereplése is lesz. Mindez egy dolgot szolgál: meggyőzni a közvéleményt, hogy képes ellátni az elnöki feladatokat, illetve hogy megerősítse mindazokat, akikben kétely merült fel, hogy a Demokrata Pártnak valóban őt kell-e indítani a novemberi elnökválasztáson.

A Fehér Ház határozottan tagadja, hogy Joe Biden lemondana vagy a visszalépését fontolgatná az elnökjelölti küzdelemből.

A cáfolat azután látott napvilágot, hogy a New York Times, amely évtizedek óta hagyományosan a Demokrata Párt elnökjelöltjét biztosítja támogatásáról, valamint a CNN hírtelevízió, amely szintén demokrata elkötelezettségű média, névtelen forrásokra hivatkozva állította: Joe Biden azt mondta, fontolgatja, hogy kiszáll az elnöki tisztségért folyó versenyből. Mindkét forrás szerint az elnök tisztában van azzal, hogy rosszul szerepelt a Donald Trumppal folytatott múlt csütörtöki nyilvános vitában és hozzáteszik, Joe Biden az elkövetkező 48 óra interjúi, illetve más nyilvános szereplései után mérlegelni fog, és ezek alapján dönti majd el, hogy versenyben marad-e.

A fehér Ház szóvivője szerint szó sincs ilyesmiről.

„Az elnök eltökélt és versenyben marad. Erről nincs mit beszélni. Marad. Az elnök erre ígéretet tett, és ezt be is tartja. Folytatja munkáját, hogy újabb sikereket tudjon elérni. Az elnök most erre fókuszál, és továbbra is az amerikai népért dolgozik”mondta Karine Jean-Pierre, a Fehér ház szóvivője.

Egy hete tartanak a találgatások arról, hogy a 81 éves Joe Biden egészségi állapota lehetővé teszi-e, hogy ellássa a feladatait, illetve hogy valóban őt indítja-e a Demokrata Párt az elnökválasztási küzdelemben. Még maga Joe Biden is elismerte, már csak árnyéka egykori önmagának.

„Már nem tudok olyan könnyen járni, mint régen. Nem beszélek olyan folyékonyan, mint régen. Nem vitatkozom olyan jól, mint régen. De azt tudom, amit tudok. Tudom, hogyan kell elmondani az igazságot” – mondta az elnök észak-karolinai kampányán szimpatizánsai körében.

Joe Biden szerdán egy sor demokrata párti képviselővel beszélt telefonon, hogy meggyőzze őket: ne mondjanak le róla és támogassák az elnökjelöltségét.

A kampánystábja is mindent megtesz, hogy magyarázatot adjon a balul sikerült szereplésére a nyilvános vitában.

Azt mondták: az elnöknek jetlag-je volt, mert június elején kétszer is Európába látogatott, ezért majdnem elaludt a vitán. A vita előtt egy héttel az elnök ugyan már hazaérkezett, de állítólag megfázott, és azért volt nehézkes a beszéde.

A magyarázkodások azonban a közvéleményt nem hatják meg. A New York Times által megrendelt felmérés szerint Donald Trumpot jelenleg az amerikaiak 49, míg Joe Bident 43 százaléka támogatja. Ez az arány megegyezik a CNN hírtelevízió közvélemény-kutatásának eredményével. A The Wall Street Journal napilap megrendelésére elkészült felmérés 48 százalékos Donald Trump-fölényt mutat Joe Biden 42 százalékával szemben.

Joe Biden amerikai elnök egy adományozóknak tartott, zárt ajtók mögötti beszédben vallotta be, hogy majdnem elaludt a  két hete tartott elnökjelölti vitán.

Az elnök a csörte előtt tett tengerentúli utazásaival magyarázta a várakozásokat alulmúló szereplését – számol be a Hill cikkét szemléző Portfolio.

Nem voltam túl okos. Úgy döntöttem, hogy néhányszor körbeutazom a világot nem sokkal a vita előtt – jelentette ki a demokrata elnök kampányadományozók jelenlétében kedden Virginia államban.

Nem hallgattam a stábomra, és aztán majdnem elaludtam a színpadon

– tette hozzá Joe Biden, kiemelve: „Ez nem kifogás, hanem magyarázat.”

Biden a vita előtt egy hétig a mindenkori elnök erdei birtokán tartózkodott, hogy felkészüljön a CNN által közvetített megmérettetésre. Biden oda június 20-án érkezett, majd június 27-én reggel hagyta el Camp Davidet, hogy Atlantába utazzon a vitára.

A 81 éves elnök ezt megelőzően június 14-én tért vissza az Egyesült Államokba olaszországi útjáról, amely magába foglalta a G7-ek vezetőinek csúcstalálkozóját. Biden a mediterrán ország előtt Franciaországban vett részt a normandiai partraszállás 80. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen június 6-án.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek