Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
dosszié ikonMagyar Péter
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.06.21.
Módosítva: 2024.06.24.

Szemtanúk állítják: Magyar Péter megütött egy embert és erőszakkal ellopott egy telefont

Újabb részletek az erőszakos politikus botrányáról.

Újabb részleteket mondtak el a RIPOST-nak azok a szemtanúk, akik péntek hajnalban közvetlen közelről látták Magyar Péter botrányos viselkedését a pesti belváros egyik felkapott szórakozóhelyén.

Állítják, hogy a jónéhány italt elfogyasztó és egyre inkább kötekedő Magyar Péter viselkedése, főleg nőkkel kapcsolatos „beszólásai” és erőszakos felajánlkozása már a saját testőrei számára is kellemetlenné váltak, így megpróbálták a politikust kiterelni a felháborodott emberek közül és felvinni a szórakozóhely biztonságosabbnak vélt VIP páholyába. Magyar azonban még saját embereire sem hallgatott és nem volt hajlandó abbahagyni a kötekedést. Közben folyamatosan fenyegetőzött, hogy ha „valakinek nem tetszik valami” akkor ő majd tönkreteszi, kapcsolatai révén bezáratja a szórakozóhelyet, mert, hogy ő ezt „bármikor el tudja intézni”.

Később egy üveg sört kezdett szétlocsolni és nem tudni miért, végül saját magát is szándékosan leöntötte. Aztán odalépett egy, a botrány telefonjával rögzíteni akaró vendéghez, akiktől fizikai erőszakot alkalmazva lényegében ellopta a telefonját, kicsavarta a kezéből.  A készüléket zsebre tette és nem volt hajlandó visszaadni.

Ezután tovább folytatta a kötekedést és a nők zaklatását, miközben egyre többen határozottan felszólították, hogy hagyja abba. Az egyik ilyen szóváltás végül tettlegességgel végződött, a RIPOST-nak nyilatkozó szemtanúk állítják, hogy Magyar Péter ekkor megütötte az egyik vendéget.  

A szórakozóhely biztonsági őrei ezután szólították fel a távozásra. Magyar Péter nem volt hajlandó engedelmeskedni a felszólításnak, ezután lényegében fizikai erőszakkal bírták jobb belátásra.

Magyar Péter le kellet fogni és kivezetni...

A biztonsági őrök a még nagyobb botrány elkerülése érdekében így vezették ki a szórakozóhelyről a kötekedő, agresszív politikust.

 

 

 A kialakuló tumultuózus jelenetben az ellopott telefon a politikus zsebében maradt. A szórakozóhely utcára kitódult vendégei még perceken át figyelték amint Magyar Péter bizonytalan, tántorgó léptekkel elindult a pesti rakpart felé a Lánchíd közelében.

 

Amint a RIPOST elsőként adta hírül Magyar Péter péntekre virradóra nagy mennyiségű szeszesital elfogyasztása után órákon át folyamatosan agresszíven, garázda módon viselkedett egy felkapott pesti, belvárosi szórakozóhelyen. Több vendégbe belekötött, nőket zaklatott, visszautasíthatatlannak vélt ajánlatot tett nekik. Egymás után alakultak ki  tettlegességgel fenyegető szituációk miután több hölgy férfipartnere, számon kérte a minősíthetetlen viselkedést, a szexualitással kapcsolatos agresszív „beszólásokat”. A történtekről a jelenlévők folyamatosan videófelvételeket is készítettek.

A RIPOST úgy értesült, hogy Magyar Péter  belekötött azokba is, akik telefonnal próbálták rögzíteni a Tisza-párti politikus botrányos viselkedését. Verbális agresszióról, obszcén beszédről, vállalhatatlan viselkedésről számolt be több szemtanú, akik megerősítették, hogy Magyar erőszakkal elvette és zsebre tette az egyik vendég telefonját.

A BRFK sajtóosztálya időközben azt írta, garázdaság gyanúja miatt nyomozást indítottak.

A RIPOST az esettel kapcsolatban már korábban kérdéseket tett fel Magyar Péternek. Válaszok egyelőre nem érkeztek.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek