POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.06.01.

Orbán Viktor: Akarunk vért adni Ukrajnáért?

Nem akarunk.

Kimaradni a háborúból és a béke szigeteként megőrizni Magyarországot. Ez a mi küldetésünk.

 

null

Fotó: Ladoczki Balazs

 

– Üdvözletünket küldjük és a Jóisten áldását kérjük a kárpátaljai magyarokra, akik két éve a háború árnyékában, jogaiktól megfosztva várják a háború végét. Veletek vagyunk és biztatunk benneteket, nincs már messze a nap, amikor a sorsotok jobbra fordul – fogalmazott Orbán Viktor a békemenet végén a Margitszigeten. A miniszterelnök elmondta, hogy üdvözletüket küldik Robert Ficónak, Szlovákia békepárti kormányfőjének.

– Két év után jó újra látni egymást. Legutóbb is választási hadjárat során találkoztunk. Micsoda győzelmet arattunk – jegyezte meg. Kiemelte, hogy a baloldal üstökösnek mutatta magát két éve, aztán beleálltak a földbe. Orbán Viktor felhívta a figyelmet, hogy Magyarország nem eladó sem Brüsszelnek, sem Washingtonnak, sem Soros Györgynek.

Jelezte, hogy EP-választás előtt még soha nem gyűlt össze ennyi ember. 

A mi jelöltjeinket küldjük, hogy foglalják el Brüsszelt. Ott a magunkfajta emberekre van szükség, akik nem hisznek a háborúban és az erőszakban, de hisznek az összetartozás erejében

– tette hozzá.

– Margit előtt a Nyulak szigetének hívták a helyet, de ma nem vagyunk kíváncsiak a nyulakra. Ma egy bátor tettre van szükségünk. Meg kell nyernünk, és úgy kell megnyernünk a választást, hogy a brüsszeli bürokraták ijedtükben megnyissák előttünk a város kapuit, és ijedtükben távozzanak az irodákból – mondta a miniszterelnök. Hozzátette: 2006 óta Magyarországon csak ők nyertek választást, ez abszolút rekord, kiütéses győzelem. Mint fogalmazott, a mi táborunk a legnagyobb, a legegységesebb. Soha senki ennyi embert nem tudott felsorakoztatni a béke mellett, mert a magyarok választási hadseregének célja a béke megőrzése.

Mi vagyunk Európa legnagyobb békefenntartó ereje

– jelentette ki a kormányfő. A miniszterelnök elmondta: a jövő héten több százezer ajtón kopogtatnak, és több millió magyarral beszélnek.

A jövő héten felállítjuk a mozgósítás világrekordját. Újra egy hatalmas győzelem kapujában állunk

– fogalmazott. Hozzátette: minden mellettünk szól. Az erő, a jó ügy, amit szolgálnak, de még az ellenfelek képességei is. Mint kifejtette, 42 nap kampány mögöttünk van, már csak a magunk kitartó munkájával végig kell csinálni a következő hetet, az lesz az igazi kampány. Hozzátette: mindenkinek 24 órából áll a nap, de aki korán kel, annak hosszabb.

Mi vagyunk a korán kelők pártja, és aki korán kel, választást nyer

– mondta. A miniszterelnök szerint amilyen egyszerű, olyan könnyen el is lehet hibázni. Ha elbízzuk magunkat, ha lezserkedünk, nem összpontosítunk, a végén még elhibázhatjuk. Hozzátette: a kényelmes ember a kanapéról akar szurkolni, és nem feszül meg a győzelemért, pedig a győzelemhez szenvedély kell.

A miniszterelnök elmondta, hogy 

a szenvedély a jobboldal üzemanyaga, és van egy közös szerelmük, amit úgy hívnak, Magyarország. 

Mint jelezte, meg kell akadályozni, hogy Európa háborúba, a saját vesztébe rohanjon.

– Európa ma háborúba készül. A háborúpárti vonaton nincsen fék és megőrült a masiniszta. Nem kevesebbre vállalkozunk az EP-választáson, hogy ezt megállítsuk. A magyar kormány tudja, hogy kell ezt csinálni. A nemzetek önfeladása felé robogó szerelvényről időben lekapcsoltuk a magyarok kocsiját és a magyar gyermekeket is kimentettük a genderaktivisták kezéből. Azt sem fogjuk hagyni, hogy a gyerekeinket és az unokainkat a ukrán frontra vagonírozzák. 

No migration, no gender, no war 

– rögzítette Orbán Viktor.

Leszögezte, hogy a magyar az egyetlen békepárti kormány. Jelezte, hogy a Fidesz–KDNP-re leadott szavazat ma életet ment. 

Csak akkor maradhatunk ki a háborúból, ha a magyar választók megerősítik a kormányt. Csak akkor maradhat ki Magyarország a háborúból, ha miénk lesz Európa legnagyobb választási győzelme

– húzta alá. Kiemelte, hogy ha a baloldal győz, csak idő kérdése és a háború utolér bennünket. 

A miniszterelnök szerint a háborúpártiaknak senki sem fontos, sem a gyermekeink jövője, sem a házunk, sem a jövőnk. Nem lehet meggyőzni őket, ezért nekünk nem meggyőzni, hanem legyőzni kell őket. 

„Az első világháború előtt Európa volt a világ ura, a második világháború után már nem maradt ura önmagának sem, idegen hatalmak szállták meg nyugaton és keleten. Most másodhegedűsök vagyunk. Még egy háború után Európa ott sem lesz a világ ritmusát adó zenekarban, ha lesz egyáltalán zenekar. Mi magyarok semmit nem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk” – jelentette ki. Mint mondta, 

az első világháborúban elvették a területünk kétharmadát, a második világháborúban idegen területen megsemmisült a hadseregünk, nem volt senki, aki megvédte volna a hazát.

A kormányfő tájékoztatása szerint ismét azt várják tőlünk, hogy részt vegyünk egy háborúban.

Harmadjára nem indulunk meg kelet felé, nem megyünk újra az orosz frontra, voltunk már ott, nincs ott semmi keresnivalónk

– jelezte. Mint mondta, nem áldozzuk fel magunkat, hogy a háborús spekulánsok degeszre keressék magukat. Hozzátette: Soros György 30 éve megírta a maga forgatókönyvét, miszerint Oroszországot nyugati technológiával és kelet-európai embererővel lehet legyőzni, az embererőhiányt pedig lehet migrációval pótolni. Mint mondta, a baloldal ezt az ügyet szolgálja, de „nekünk eszünk ágában sincs engedelmeskedni”.

– Elég abból, hogy Brüsszel Sorosnak kibicel. Menniük kell. Most a háborúpárti erők vannak többségben – fogalmazott Orbán Viktor. Mint mondta, sokan hiszik azt, hogy a gonosz nem létezik, pedig a világháborúk mögött a gonosz áll, de most eljött az ördögűzés ideje.

Mutassuk meg Soroséknak, hogy hol lakik a magyarok istene

– rögzítette. A miniszterelnök jelezte, hogy 

ma Magyarország erősebb, mint az elmúlt száz évben bármikor. 

Kiemelte, nem fogunk másokért meghalni, és az a feladat, hogy a magyarok igazságát európai igazsággá tegyék.

– A választás napján a szomszédban dörögnek a fegyverek. Éltek olyan nemzedékek a Földön, akiknek a legrosszabb rémálmai is valóra váltak. A magyarok ismerik a háború természetét. A háború öl – szögezte le a kormányfő. Felhívta a figyelmet, hogy ahová a háború beteszi a lábát, ott nincs menekvés, a háború egyetlen ellenszere a béke, kimaradni a háborúból és a béke szigeteként megőrizni Magyarországot. Ennek a háborúnak nincs megoldása a harcmezőn – tette hozzá.

A választást a jövő héten kell megnyerni, és egy hét múlva erősítést kapunk Európa minden országából, és létrehozhatunk egy békepárti koalíciót. Ősszel az amerikaiak békepárti koalíciót választhatnak, és létrehozhatjuk a transzatlanti békekoalíciót. Az év elején kisebbségben voltunk, az év végére többségbe kerülhetünk az egész nyugati világban

– mondta. A miniszterelnök úgy fogalmazott: most a hetedik napon sem pihenhetünk meg, mert csak akkor tudunk győzni.

Egy órakor indult útjára a tizedik békemenet a Margitszigetre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet délután három óra után. A tömeg már tizenegy órától gyülekezett, rengetegen jöttek össze és csatlakoztak be az ország minden tájáról.

 


 

origo.hu

Szoboszlai nélkül edzett a magyar válogatott - videó

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

borsonline.hu

Teljesen összetört a műsorvezető: élő adásban kapta a hírt

hirtv.hu

Így értékelte a németek elleni vereséget Szoboszlai Dominik

metropol.hu

Nostradamus leszármazottja elárulta, ki fogja megnyerni az Eb-t, ennek sokan nem fognak örülni

hirtv.hu

Az olasz jobboldal nyitott a Fidesszel való együttműködésre + videó

ripost.hu

Üzenet a múltból: Diana hercegné nem akármilyen titkot őrzött

travelo.hu

Óriási cápákat láttak a magyarok által is kedvelt, népszerű strandoknál

ripost.hu

„Behúzza a hasát” - Melltartóban pózolt Gáspár Evelin, kapott hideget-meleget

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

ripost.hu

„Nagyon le van lakva szerencsétlen” – Kulcsár Edina felismerhetetlen, durván beszóltak neki a követői

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Amerikai vadászgépeket kap Ukrajna

POLITIK

A foci-Eb elleni pusztító terrortámadást akadályozott meg a rendőrség

POLITIK

Németországnak "háborúképessé" kell válnia. Jön a hadkötelezettség

POLITIK

Újabb településeket foglaltak el az oroszok

POLITIK

Még több munkahely lesz hazánkban

POLITIK

Putyin trükkös lépése: Ez a bambuszdiplomácia

POLITIK

A 25 éven aluliakat akarják sorozni Ukrajnában

POLITIK

Nem minden francia politikus akar katonákat küldeni Ukrajnába