tóth gabi
Brutális, 80 milliárd forintos büntetést szabtak ki.
Magyar Péter új pártcsaládja az Európai Néppárt helyesli Magyarország megbüntetését. Othmar Karas, a leköszönő Európai Parlament néppárti alelnöke szerint elfogadhatatlan Magyaroroszág menekültügyi politikája, a migrációs paktum közelgő végrehajtását tekintve pedig szükségesek a szankciók. Két napja derült ki, hogy brutális, 80 milliárd forintos büntetést szabott ki Magyarországra az Európai Bíróság az uniós bevándorlási politika megsértéséért. Ez az összeg ráadásul mostantól napi 400 millió forinttal emelkedhet.
Az Európai Néppárt helyesli Magyarország megbüntetését – derül ki a politikai szervezet közleményéből, amelyet a közmédiának küldött.
Ebben Othmar Karas, a leköszönő Európai Parlament alelnöke azt írta: a genfi menekültügyi egyezmény, az Európai Unió Alapjogi Chartája és az uniós jogszabályok végrehajtása nem alku tárgya, Magyarországnak is be kell tartania azokat – hangzott el az M1 Híradójában.
Az osztrák néppárti politikus közleményében hangsúlyozta: az Európai Unió Bíróságának ítélete megerősíti, hogy Orbán Viktor miniszterelnök elfogadhatatlan menekültügyi politikája törvénytelen.
Szerinte a szankciók szükségesek a menekültügyi és migrációs paktum közelgő végrehajtását tekintve, vagyis
Az Európai Bíróság csütörtökön hirdette ki ítéletét Magyarországról. Hazánknak 80 milliárd forintot kell fizetnie azért, mert szerintük nem felel meg az uniós jognak a magyar migrációs szabályozás. Az ítélet azt is tartalmazza, hogy ha nem fizet Magyarország, akkor naponta további 400 millió forinttal nő a bírság.
Bayer Zsolt péntekre az ítélet miatt tüntetést szervezett az Európai Bizottság budapesti képviselete elé. A publicista hangsúlyozta: Magyarország belügyeibe az Európai Unió Bírósága sem avatkozhat be.
„Üzenjük meg a gazembereknek: mi a magyar demokráciába való beavatkozásnak ítéljük meg ezt az aljas, ocsmány, undorító, és minden jogalapot nélkülöző ítéletet” – mondta Bayer Zsolt.
A Soros-tervet valósítja meg Brüsszel, az ítélet pedig azt bizonyítja, hogy a milliárdos tőzsdespekuláns emberei az igazságszolgáltatásban is jelen vannak – hangsúlyozta Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában. A miniszterelnök hozzátette, a magyar embereket nem érintheti hátrányosan az uniós büntetés.
„Biztosak lehetnek benne a magyar emberek, hogy ez a végén jobban fog fájni Brüsszelnek, mint Magyarországnak. A pénz egyébként óriási összeg, tehát 80 milliárd forintot ha ma szétoszthatnék a családok között, vagy odaadhatnék a nyugdíjasoknak, a gyerekvédelemre lehetne fordítani, mindenki boldog lenne, és még plusz napi 400 millió, ez egy hatalmas összeg, tehát ilyet még a világ nem látott. Tehát ha azt mondom, hogy vérlázító, vagy felháborító, az eddigi európai bírósági döntések történetét figyelembe véve, akkor én nagyon enyhe, visszafogott nyilatkozatot tettem, tehát egész egyszerűen eszement” – fogalmazott a kormányfő.
Bár az ítélet Magyarországot sújtja és ez Magyarországnak jelent anyagi terhet, de az ítélet nemcsak nekünk szól – jelentette ki Erdélyi Rezső Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője az M1-en.
„Szól az összes olyan európai uniós olyan tagországnak, amelyiknek potenciálisan eszébe jutna az Európai Unió migrációs paktumját megkérdőjelezni. Mert ez az ítélet azt mondja, hogy azt az országot, amelyik ezt megkérdőjelezi – ezek jellemzően Közép-Kelet Európából kerülhetnek ki ezek az országok – azt az országot az Európai Unió bürokráciája a Bíróság segítségével gazdaságilag fogja ellehetetleníteni” – mondta az elemző.
Hozzátette: ez az ítélet szembe megy a normalitással, mert annak mégiscsak egy alapelvnek kellene lennie, hogy az uniós tagállamokban az állampolgárok és az általuk megválasztott kormány és Parlament dönthesse el, hogy ki az, akit beengednek az adott országba és ki az, akivel együtt szeretnének élni.
Soros György bírósága hozta meg a Magyarország megbüntetéséről szóló ítéletet – jelentette ki Orbán Viktor reggel a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök vérlázítónak nevezte azt a brüsszeli döntést, hogy az Európai Unió bírósága 80 milliárd forintra bünteti hazánkat az uniós bevándorlási politika megsértéséért. Ez az összeg ráadásul mostantól napi 400 millió forinttal emelkedhet. Orbán Viktor kiemelte: a brüsszeli buborék tele van Soros György embereivel, ez igaz az Európai Parlamentre, az Európai Bizottságra és az igazságszolgáltatásra is.
Hatalmas összeg megfizetéséről szóló ítéletet jelentett be az Európai Bíróság csütörtökön. Magyarországnak 80 milliárd forintot kell fizetnie azért, mert az ítélet szerint nem felel meg az uniós jognak a magyar migrációs szabályozás. Az ítélet azt is tartalmazza, hogy amennyiben nem fizet Magyarország, akkor naponta további 400 millió forintot is meg kell fizetnie az Európai Bizottságnak.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban bírálta az Európai Bíróság döntését. A kormányfő hangsúlyozta, a Soros-tervet valósítja meg Brüsszel, az ítélet pedig azt bizonyítja, hogy a milliárdos tőzsdespekuláns emberei az igazságszolgáltatásban is jelen vannak. Orbán Viktor leszögezte, Soros György terve az, hogy be kell hozni évente egymillió migránst Európába, hogy a kontinensünkön kevert népesség alakuljon ki. Hozzátette, a magyar embereket nem érintheti hátrányosan az uniós büntetés.
„Biztosak lehetnek benne a magyar emberek, hogy ez a végén jobban fog fájni Brüsszelnek, mint Magyarországnak. A pénz egyébként óriási összeg, tehát 80 milliárd forintot ha ma szétoszthatnék a családok között, vagy odaadhatnék a nyugdíjasoknak, a gyerekvédelemre lehetne fordítani, mindenki boldog lenne, és még plusz napi 400 millió, ez egy hatalmas összeg, tehát ilyet még a világ nem látott. Tehát ha azt mondom, hogy vérlázító, vagy felháborító, az eddigi európai bírósági döntések történetét figyelembe véve, akkor én nagyon enyhe, visszafogott nyilatkozatot tettem, tehát egész egyszerűen eszement” – fogalmazott a kormányfő.
Orbán Viktor hangsúlyozta,
„Mindenfajta véres kézitusákban, csatákban, ide-oda, feltételt támaszt, tehát valahogyan csak ki sikerült alkudnom 12 milliárd eurót. Ez ott van a számlánkon. Most ők azt mondják, rendben van, nem fizettek, ebből fogjuk levonni. Jó, rendben van, értem, erre is lesz majd válaszunk” – tette hozzá.
Az Európai Unió megváltoztatja a jogszabályok értelmezési környezetét, ami ellen a leghatározottabban fel kell lépni – ezt már Tuzson Bence igazságügyi miniszter mondta Luxembourgban, ahol részt vett az igazságügyi tanács ülésén. A tárcavezető az illegális migrációt hozta fel példaként arra, hogy Brüsszel hogyan használja a jogot az érdekei érvényesítésére.
„A menekült az, aki egyébként egy háborús konfliktus elől menekül, és most már ezt a fogalmat egyre inkább elkezdik alkalmazni a gazdasági menekültekre is. Tehát a fogalmak átalakítása az folyamatos az Európai Unión belül, Brüsszel ezzel a trükkel él, és ennek megfelelően változtatja meg a jogszabályoknak az értelmét” – fogalmazott az igazságügyi miniszter.
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en arra az ellentmondásra mutatott rá, hogy Brüsszel nemrég fogadta el a külső határok biztonságát célzó migrációs paktumot, az Európai Bíróság pedig éppen a határvédelem miatt bünteti Magyarországot.
„Liberális baloldali politikai irány most elszánta magát, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarországnak az ellenállását megtörje, Magyarország biztonsági helyzetét közelítse ahhoz a nyugat-európai helyzethez, amelynek minden nap tanúi vagyunk. Késes támadástól kezdve lakosságon belüli politikai feszültségek és terrorcselekmények sokasága tapasztalható” – mondta Bakondi György.
Bakondi György hangsúlyozta, a brüsszeli döntéshozóknak végre figyelembe kellene venniük az emberek véleményét, a magyarok döntő többsége ugyanis egyetért a kormány intézkedéseivel, vagyis azzal, hogy a külső határok ellenőrzésével és az illegális migráció visszaszorításával őrizhető meg Magyarország biztonsága.