tóth gabi
Ennek középpontjában az európai gazdaság megerősítése áll.
Franciaország is támogatja a magyar EU-elnökség programját, amelynek középpontjában az európai gazdaság megerősítése áll – közölte a magyar miniszterelnök szerdán Párizsban, miután Emmanuel Macron francia elnökkel tárgyalt.
Orbán Viktor a találkozó után a közmédiának adott interjúban emlékeztetett, európai tárgyalássorozatának harmadik állomásaként, Berlin és Róma után érkezett Párizsba. Magyarország adja az unió soros elnökségét, ezért két témát érintettek: a francia–magyar kétoldalú kapcsolatokat, illetve az EU következő fél évét – mondta.
„Berlin, Róma után itt is megkötöttük a megegyezést, megkaptuk a jóváhagyást, hogy a következő fél év Európában a magyar elnökség alatt az európai gazdaság versenyképességének javításáról szóljon” – jelentette be.
Beszámolója szerint szót ejtettek a Nyugat-Balkán bővítéséről is. Elsöprő többségben vannak azok az országok, amelyek a Nyugat-Balkán országait minél hamarabb szeretnék az Európai Unión belül látni, ideértve Szerbiát is, és Magyarország dolgozni fog ezért a következő időszakban – közölte Orbán Viktor.
Elsöprő többségben vannak azok az országok, amelyek a Nyugat-Balkán országait minél hamarabb szeretnék az Európai Unión belül látni, ideértve Szerbiát is, Magyarország dolgozni fog ezért a következő időszakban – közölte.
Orbán Viktor beszámolt arról is, hogy Emmanuel Macronnal örömmel nyugtázták a francia-magyar kapcsolatok fejlődését, és abban maradtak, hogy ezeket tovább fogják erősíteni.
Jelenleg 45-50 ezer magyar család keresi a kenyerét Magyarországon működő francia tulajdonú cégeknél, a két ország közötti kereskedelmi forgalom pedig tíz év alatt megduplázódott – hívta fel a figyelmet, hozzáfűzve: a ferihegyi repülőtér visszavásárlásánál is az egyik legnagyobb francia cég a szakmai és üzleti partner.
Elmondása szerint velük Orbán Viktor tegnap tárgyalt, ma pedig Macron elnökkel megerősítették, hogy ez nem csupán egy beruházás, hanem egy nagy fejlesztési program, amely Franciaországnak és Magyarországnak is fontos.
A miniszterelnök közölte, hogy a találkozón beszéltek az európai ügyekről is.
Emlékeztetett arra, hogy a franciák vezetik az európai nukleáris koalíciót, azon országok csoportját, amelyek szerint a nukleáris energia nélkül nem lehet a tiszta energiához és gazdasághoz megérkezni. Magyarország a kezdetektől tagja ennek a koalíciónak, itt az együttműködés lépéseit tisztázták – jelezte, kiemelve azt is, hogy a paksi erőmű kivitelezésében nagy erővel vesznek részt francia cégek is.
Orbán Viktor és Emmanuel Macron megállapodtak a védelmi ipari együttműködés szélesítéséről is. Most is van már francia védelmi ipari beruházás Magyarországon, de keresik az együttműködés újabb lehetőségeit – mondta el a miniszterelnök.
Kitért arra is, hogy a találkozó során szóba került a háború kérdése is, itt azonban a vélemények jelentősen eltérnek egymástól. „Világossá tettem az elnök előtt, hogy Magyarország nem foglalkozik sem Ukrajnával, sem Oroszországgal, Magyarország a békével foglalkozik” – fogalmazott.
Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország nem egyik vagy másik ország ellen van, hanem a háború ellen. A háborút akarjuk megállítani, ezért számunkra a legfontosabb célkitűzés, hogy minél hamarabb tűzszünet legyen és ne haljon meg több ember emelte ki.
Újságírói kérdésre a miniszterelnök azt is elmondta, hogy a kínai-magyar kapcsolatok nem kerültek szóba Párizsban. Mindenki tudja, hogy Kínával Magyarországnak történelmi idők óta kiegyensúlyozott és jó kapcsolata van, Kína is nagyon magas együttműködési szintre helyezte Magyarországot – jegyezte meg.
Hozzátette, az unióban tudják, hogy Kína részt vesz a magyar gazdaság modernizációjában és Kína felajánlotta, hogy Magyarország vegyen részt a kínai gazdaság korszerűsítésében. „Ez egyre növekvő gazdasági együttműködést jelent, amellyel szemben az európaiaknak semmi kifogásuk nincs, nem is lehet” – szögezte le.
Az EU vezető tisztségeinek elosztásával kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: ez megtörtént. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Magyarország mindig is, talán méretéből és hagyományaiból fakadóan is, amellett volt, hogy az európai döntésekbe mindenkit be kell vonni.
Az nem jó, ha a következő öt évre a legfontosabb pozíciókat az azokhoz tartozó programmal együtt pártalapon osztják szét azok, akik magukat erre kijelölték; az sosem jó, ha az Európai Unióban van kormányzó párt és van ellenzék, van többség és van kisebbség – figyelmeztetett
Mindenkit be kellene vonni, ez a lépés azonban inkább a háborút és a migrációt támogató pártok koalíciója lett, amit Magyarországnak kötelessége ellenezni – közölte Orbán Viktor.
Róma támogatja Budapest uniós elnökségi programjának prioritásait, így a demográfiai csökkenés jelentette kihívást, a versenyképesség növelését, az európai védelem erősítését – hangoztatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az Orbán Viktorral tartott közös sajtónyilatkozaton Rómában hétfőn este.
Giorgia Meloni kifejtette, egyetért Orbán Viktorral abban, hogy erősíteni kell az utóbbi időben kialakult „új európai hozzáállást”, ami az Európai Unió határainak védelmét, az illegális migrációval szembeni fellépést, valamint az afrikai államokkal való együttműködést illeti.
Hangoztatta, hogy Európa előtt áll a migrációs és menekültügyi paktum megvalósítása, és „egyetértünk Viktorral, hogy fontos tovább folytatni a vitát európai körökben más, innovatív megoldásokról a menedékjogi eljárásokat illetően”.
Giorgia Meloni hangsúlyozta, hogy példaként az Olaszország és Albánia közötti protokoll szolgálhat, melynek értelmében az olasz fél Albániában létesít migrációs táborokat.
mert a „nem mindig egyező nézetek ellenére” lehetővé tette az EU-n és a NATO-n belül is jelentős döntések meghozatalát. Azt mondta, Olaszország és Magyarország is nagy figyelmet fordít Ukrajna háború utáni újjáépítésére.
Meloni nagyra értékelte a figyelmet, amelyet a magyar elnökség a Nyugat-Balkán uniós csatlakozására kíván fordítani. Jelentős együttműködésről beszélt a védelem és biztonság terén. Kiemelte a magyar parancsnokságú NATO többnemzetiségű dandárban való olasz részvételt, a kiváló együttműködést a stratégiai fontosságú balkáni térségben.
A július elsején induló magyar elnökség programpontjait sorolva Giorgia Meloni kiemelte a népességcsökkenés képviselte kihívást. Úgy vélte, a demográfiai irányváltás „alapfeltétele egy erős Európának, amely főszerepet akar a világban”. Megjegyezte, egyetlen európai nemzet sem képes biztosítani azt a születési létszámot, amellyel biztosítani lehetne a népességi kontinuitást.
„Ha nem szállunk szembe ezzel a kihívással, és nem tudjuk megfordítani ezt a tendenciát, közép- és hosszú távon a gazdasági, társadalmi és jóléti rendszereink fenntarthatatlanná válnak” – mondta Meloni.
„biztos vagyok benne, hogy egyre több szövetségesünk lesz, aki mellénk áll”. Kiemelte, hogy a magyar elnökség fő témái között szerepel az agrár- és a kohéziós kérdések iránti kiemelt figyelem.
Kiválónak nevezte a Róma és Budapest közötti kétoldali kapcsolatokat, hangoztatva, hogy Magyarország Olaszország jelentős európai partnere és NATO szövetségese. Kijelentette, az utóbbi időben még intenzívebbé vált a politikai párbeszéd, erősödtek a gazdasági kapcsolatok.
Az olasz vállalatok érdeklődése egyre nagyobb a magyar piac felé – mondta Giorgia Meloni. Végül Giorgia Meloni sok sikert kívánt Orbán Viktornak a magyar EU-elnökséghez.