POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.06.13.

Egyre több az áldozata az orosz rakétacsapásoknak

Változatlan erővel dúl az ukrán háború.

Kilencen vesztették életüket, és 32-re nőtt a sérültek száma a kelet-ukrajnai Krivij Rih városát ért szerda délutáni orosz rakétatámadás következtében, emiatt pénteket gyásznappá nyilvánították a településen – közölte csütörtökön Olekszandr Vilkul, a városi védelmi tanács elnöke.

A tisztségviselő a Telegramon kifejtette, hogy a sérültek között öt gyermek van, 13 sérültet szállítottak kórházba, közülük öt állapota súlyos, egy pedig válságos állapotban van. Vilkul hozzátette, hogy még mindig tart a rakétatámadás következményeinek felszámolása. Csütörtökön az orosz erők a város egyik lakóövezetére mértek rakétacsapást.

Vadim Filaskin, a szomszédos Donyeck megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy az elmúlt nap alatt a régió egy lakosa vesztette életét orosz támadások következtében.

Az ukrán vezérkar csütörtök délelőtti helyzetjelentésében azt írta, hogy

addigra már 37 katonai összecsapás történt a fronton, az orosz erők 12 légicsapást hajtottak végre 17 irányított légibomba bevetésével, és több mint 580-szor nyitottak tüzet ukrán csapatok állásaira és lakott területekre.

A vezérkar legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg megközelítette az 523 ezret. Az ukrán erők szerdán megsemmisítettek egyebek mellett 17 orosz harckocsit, 34 tüzérségi és két légvédelmi rendszert, valamint 33 drónt.

Az ukrán különleges erők a háború alatt most először találtak el egy korszerű és ritka, R-416GM típusú orosz digitális rádióközvetítő állomást – adták hírül a Facebookon közleményükben. Azt nem fedték fel, hol történt a csapásmérés, amelyről videófelvételt is közzétettek. Az orosz hadsereg ezt a rendszert 2018-ban állította hadrendbe. A mobilállomást úgy tervezték, hogy javítsa a kommunikációs egységek hatékonyságát – fűzte hozzá az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) május végén készített felmérésének eredménye szerint az ukránok 60 százaléka úgy gondolja, hogy Oroszország az ukrán nemzet elpusztítására törekszik, illetve népirtást hajt végre az országban.

Az ukránok további 6 százaléka pedig meg van győződve arról, hogy Moszkva Ukrajna teljes területét le akarja igázni, bár bizonyos kulturális autonómiát meghagyna nekik Oroszországon belül.

A válaszadók 12 százaléka szerint a Kreml az ukrajnai politikai vezetés megváltoztatására és egy olyan bábállam létrehozására törekszik, amely mindenben engedelmeskedik neki. Az ukránok mindössze 7 százaléka gondolja úgy, hogy Oroszország a már megszállt területek megtartására törekszik, és valójában nem tart igényt Ukrajna egészére vagy nagy részére. Azt pedig csupán öt százalékuk fogadta el, hogy Oroszországnak a „nácítlanítás és a demilitarizálás” a célja a háborúval Ukrajna függetlenségének megsértése nélkül.

Fel kell számolni az Ukrajnának szánt segítségnyújtás hiányosságait és a katonai eszközök átadásának késedelmeit, azoknak ugyanis következményeik vannak a harctereken – jelentette ki a NATO főtitkára csütörtökön Brüsszelben.

Jens Stoltenberg a NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozására érkezve azt mondta, a tagállamok között továbbra is széles egyetértés van abban, hogy a szövetségnek katonai segítséget kell nyújtania Ukrajnának.

Sürgősen, kiszámítható módon további biztonsági rendszerek, fegyverkészletek, légvédelmi eszközök és lőszerek átadására van szükség, valamint egy pénzügyi csomaggal kiegészített erősebb keretrendszerrel kell biztosítani a kiszámíthatóságot Ukrajnának – szögezte le.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy számos ország különböző formában biztosított és továbbra is biztosít katonai eszközöket Ukrajnának. Magyarország a kezdetektől fogva világossá tette, hogy nem tesz így, ugyanakkor nem gátolja meg a többi tagállamot abban, hogy tervet készítsenek elő a biztonsági segítségnyújtásra, a katonai kiképzés nyújtására, valamint egy kiszámítható pénzügyi felajánlás keretrendszerének létrehozására.

Stoltenberg közölte: mostani találkozójukon a tagállamok védelmi miniszterei megvitatják, hogy a szövetség miként tud olyan keretrendszert létrehozni a hosszú távú támogatás érdekében, amelynek révén biztonsági segítséget és képzést nyújtana Ukrajna számára a kiszámítható pénzügyi támogatást mellett. A főtitkár reményét fejezte ki, hogy erről a júliusban tervezett washingtoni NATO-csúcstalálkozón részt vevő tagállami vezetők megegyezésre jutnak majd.

Arról is tájékoztatott, hogy a brüsszeli tanácskozás témái között szerepel még a védelmi ipar megerősítésének kérdése, az orosz szabotázsakciókkal szembeni fellépés lehetőségeinek áttekintése, valamint egy szigorúbb szabályozás lehetőségeinek áttekintése az orosz hírszerzési tevékenyéggel kapcsolatban.

Az orosz erők elakadtak a kelet-ukrajnai Harkiv megyében Vovcsanszknál, annak ellenére, hogy folyamatosan más irányokból érkező alegységekkel töltik fel csapataikat – írta a közösségi oldalain szerdán Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka.

A katonai vezető közölte, hogy több egymást követő napon látogatást tett a keleti front legforróbb pontjait védő katonai egységeknél. Elmondása szerint az ellenség továbbra is aktív, változó intenzitású támadóműveleteket hajt végre gyakorlatilag a teljes fronton, fő erőfeszítéseit a Donyeck megyei Pokrovszk és Kurahove települések környékére összpontosítva. Ott koncentrálta az orosz hadsereg a legtöbb rohamegységét – jegyezte meg Szirszkij.

„Ezekben az irányokban több hónapja ádáz harcok dúlnak, s ez idő alatt katonáink bátran visszatartották az ellenség előre nyomulását”

– emelte ki. Kifejtette, hogy a harcok folytatódnak Donyeck megyében Csasziv Jar, Kliscsijivka és a Bahmut melletti Kalinyivka térségében.

„Az ellenség megpróbálja elfoglalni ezeket a településeket, hogy kiterjessze előre nyomulásuk földrajzi területét Kramatorszk és Szlovjanszk városok irányába” – magyarázta. Közölte, hogy az orosz csapatok sikertelen rohamműveletet hajtottak végre a luhanszki régióban lévő Bilohorivka ellen. Hozzátette, hogy az oroszok két irányból nyomulnak Szeverszk felé, de minden alkalommal visszaverik őket az ukrán erők. „Az adott körülmények között nagyon fontos számunkra, hogy megtartsuk vonalainkat és állásainkat, megakadályozzuk a védelem áttörését, és lehetőség szerint megsemmisítsük az ellenséges erőket és felszerelésüket. Előnyt kell elérnünk az ellenséggel szemben, csökkentenünk kell a veszteségeket, és ami a legfontosabb, változtatnunk kell a defenzív és a támadó pszichológián” – vélekedett a főparancsnok.

Ennek érdekében tájékoztatása szerint a katonai vezetés a kiképzés minőségének javítására összpontosít, amelynek során elsősorban az ellenséges drónok elleni küzdelmet és védekezést, a harctéri előrenyomulást, az elektronikus harci felszerelések használatát és a sebesültek kimentését gyakorolják. „Csak a technológiai előnyök és a képzett csapatok biztosítják a sikerünket a csatatéren” – szögezte le Szirszkij.

„Szerdára virradó éjjel az ukrán védelmi erők ismét megtámadták azokat az orosz légvédelmi rakétarendszereket, amelyeket az oroszok az ideiglenesen megszállt Krím félszigeten telepítettek”

írta az ukrán vezérkar a közösségi oldalain. A jelentés szerint ezúttal csoportos rakétacsapást mértek egy orosz Sz-300-as légvédelmi rakétaosztályra a szevasztopoli Belbek repülőtéren, valamint két Sz-400-as légvédelmi rakétaosztályra Szevasztopol közelében. A csapások következtében az Sz-300-as és az Sz-400-as rendszerek két radarja megsemmisült. A harmadik radarral kapcsolatos információkat még tisztázzák. Emellett további lőszerrobbanásokat rögzítettek mindhárom területen.

A vezérkar szerdai összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg megközelítette az 522 ezret. Az ukrán erők kedden megsemmisítettek egyebek mellett kilenc orosz harckocsit, 46 tüzérségi és két légvédelmi rendszert, valamint 19 drónt.

A Harkiv megyei kormányzói hivatal azt közölte ma a Telegramon, hogy reggel Uragan rakéta-sorozatvetővel nyitottak tüzet az orosz erők Kurilivka falura, a támadásban két helyi lakos sebesült meg. Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat pedig arról adott hírt, hogy az éjszaka az orosz csapatok csapást mértek egy tűzoltóállomásra a harkivi régióbeli Lipci faluban. A támadás következtében tűz ütött ki, de a bent lévő tűzoltók közül senki sem sérült meg.

Orosz rakéta- és dróncsapások érték szerdán kora reggel Ukrajna hat régióját, tűz keletkezett egy ipari létesítményben, lakóházak rongálódtak meg, több ember megsebesült – közölték a helyi hatóságok.

Az ukrán hadsereg arról számolt be, hogy az éjszakai támadás során hat rakétából ötöt megsemmisített, 24 drónt lelőtt.

Az ukrán légvédelmi rendszerek megsemmisítették a főváros felé közeledő összes légi fegyvert – közölte Szerhij Popko, a fővárosi katonai közigazgatás vezetője a Telegramon. A lezuhanó roncsok megrongáltak egy Kijev környéki ipari létesítményt, ami tüzet okozott – írta. Hozzátette, hogy több mint 105 ember 30 eszközzel fékezte meg a lángokat. A támadásban megsérült egy ember, továbbá magánlakásban, garázsban, benzinkútban és raktárban keletkeztek károk.

Dnyipropetrovszk megye kormányzója közölte, hogy a támadásban három ember megsérült és kilenc magánlakás megrongálódott. Az ukrán hadsereg 11 drónt lőtt le a régió felett.

A légiriadó több órán át tartott Ukrajna egész területén, amit nem sokkal éjjel 1 óra után rendeltek el. Riadóztatták a Lengyelországgal határos régiókat is.

Elővigyázatosságból lengyel és szövetséges repülőgépeket is készültségbe helyeztek – közölte a lengyel fegyveres erők műveleti parancsnoksága az X-en. Ez bevett gyakorlat, amikor Oroszország légitámadást indít Ukrajna nyugati régiói ellen.


 

origo.hu

Szoboszlai nélkül edzett a magyar válogatott - videó

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

borsonline.hu

Teljesen összetört a műsorvezető: élő adásban kapta a hírt

hirtv.hu

Így értékelte a németek elleni vereséget Szoboszlai Dominik

metropol.hu

Nostradamus leszármazottja elárulta, ki fogja megnyerni az Eb-t, ennek sokan nem fognak örülni

hirtv.hu

Az olasz jobboldal nyitott a Fidesszel való együttműködésre + videó

ripost.hu

Üzenet a múltból: Diana hercegné nem akármilyen titkot őrzött

travelo.hu

Óriási cápákat láttak a magyarok által is kedvelt, népszerű strandoknál

ripost.hu

„Behúzza a hasát” - Melltartóban pózolt Gáspár Evelin, kapott hideget-meleget

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

ripost.hu

„Nagyon le van lakva szerencsétlen” – Kulcsár Edina felismerhetetlen, durván beszóltak neki a követői

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Amerikai vadászgépeket kap Ukrajna

POLITIK

A foci-Eb elleni pusztító terrortámadást akadályozott meg a rendőrség

POLITIK

Németországnak "háborúképessé" kell válnia. Jön a hadkötelezettség

POLITIK

Újabb településeket foglaltak el az oroszok

POLITIK

Még több munkahely lesz hazánkban

POLITIK

Putyin trükkös lépése: Ez a bambuszdiplomácia

POLITIK

A 25 éven aluliakat akarják sorozni Ukrajnában

POLITIK

Nem minden francia politikus akar katonákat küldeni Ukrajnába