POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.06.15.

A NATO átveszi az ukrán fegyveres erők kiképzését

Ez szerintük nem beavatkozás a háborúba...

A szövetséges országok megállapodtak, hogy tervet készítenek, amely meghatározza, hogy a NATO miként fogja irányítani az Ukrajnának nyújtott biztonsági segítség és katonai kiképzés (NSATU) koordinálását, ez lehetővé teszi, hogy a júliusi washingtoni csúcson a tagállamok vezetői elindítsák ezt a programot – jelentette be Jens Stoltenberg pénteken Brüsszelben.

A NATO tagállamok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozását lezáró sajtótájékoztatón a főtitkár kifejtette: a koordinációs és kiképzési központot a németországi Wiesbaden amerikai katonai bázisán hozzák létre, és magas rangú tábornokok irányítják majd, akik az európai szövetségesek legfelsőbb parancsnokának tartoznak beszámolási kötelezettséggel. A projektbe várhatóan közel 700 NATO- és partnerországbeli személyt vonnak majd be.

A NATO felügyeli az ukrán fegyveres erők kiképzését a szövetséges országokban található kiképzőlétesítményekben, támogatja Kijevet az adományok tervezésével és koordinálásával; irányítja a felszerelések átadását és javítását, támogatást nyújt Ukrajna fegyveres erőinek hosszú távú fejlesztéséhez – tette hozzá.

 

„Ezek az erőfeszítések nem teszik a NATO-t a konfliktus részesévé, de fokozzák Ukrajnának nyújtott támogatásunkat az önvédelemhez való jogának fenntartásában”

– húzta alá.

Elmondta továbbá, hogy a miniszterek megvitatták az Oroszország által a szövetségesek ellen elkövetett ellenséges cselekmények számának megnövekedését.

„Az elmúlt hetekben megnövekedett szabotázsakciókat, kibertámadásokat, a migráció eszközként való felhasználását és más ellenséges cselekményeket tapasztaltunk Oroszország részéről. Nyugodtan és megfontoltan fogunk reagálni az orosz provokációkra, ugyanakkor fel fogjuk hívni a figyelmet Oroszország tetteire, és költségeket fogunk felszámolni” – jelentette ki.

Mint mondta,

a találkozón megállapodás jött létre a fokozott hírszerzési információcseréről, a kritikus infrastruktúrák fokozott védelméről, az orosz ügynökökkel szembeni további korlátozásokról.

Hozzátette, hogy a tavalyi vilniusi csúcstalálkozó megállapodásainak értelmében a NATO jelentősen növelte elrettentő kapacitásait: mintegy félmillió katona áll a szövetség területén magas fokú készenlétben, megduplázódott a keleti szárnyon állomásozó harccsoportok száma is, és idén Steadfast Defender 24 gyakorlat keretében mintegy 90 ezer katonát mozgósítottak.

A következő öt évben például a NATO-szövetségesek Európa-szerte és Kanadában több ezer légvédelmi és tüzérségi rendszer, 850 modern repülőgép, főként 5. generációs F-35-ösök, valamint számos nagy teljesítményű képesség beszerzését tervezik – tette hozzá.

Stoltenberg szerint a júliusi csúcstalálkozón a szövetségesek várhatóan jóváhagyják az új védelmiipari kötelezettségvállalást, amely az ipar számára fenntartható keresletet biztosít.

A főtitkár újságírói kérdésre válaszolva arra is kitért, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyalási javaslata, miszerint Oroszország kivonul Ukrajnából, ha Kijev feladja az oroszok által megszállt területeket, és lemond a NATO-tagságról, nem békekezdeményezés, nem is „jóhiszemű ajánlat” és még több agresszióhoz vezet majd.

„Ez nem békejavaslat. Ez egy még több agresszióra, több megszállásra irányuló javaslat, és bizonyos értelemben azt mutatja, hogy Oroszország célja valóban Ukrajna kontroll alatt tartása”

– mondta.

Lloyd Austin amerikai védelmi államtitkár a pénteki sajtótájékoztatón ezzel kapcsolatban kijelentette: „Putyin nincs abban a helyzetben, hogy megszabja Ukrajnának, mit kell tennie a béke érdekében”.

„Ez pontosan az a fajta viselkedés, amelyről nem akarunk hallani” – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet, hogy a NATO-Ukrajna partnerséget továbbra is mélyíteni kell, és a washingtoni csúcstalálkozó lépéseket tesz majd az Ukrajna esetleges tagsága felé vezető híd megteremtése érdekében.

„Az Egyesült Államok, szövetségeseink és partnereink hosszú távon Ukrajna mellett fognak állni”

– erősítette meg.

Hozzátette, hogy az amerikai kormány elkötelezettsége a kollektív védelem mellett továbbra is „sziklaszilárd”.

Mint mondta, nem szabad elfelejteni, hogy a putyini háború nem a NATO-bővítés következménye, hanem oka annak, ami azt eredményezte, hogy Svédország és Finnország csatlakozásával a szövetség megtorlóbb és ütőképesebb, mint valaha volt.

Szerinte képességei fejlesztése terén a NATO legutóbbi években hatalmas előrelépéseket tett, de továbbra is nagyon fontos az, hogy minden szövetséges állam teljesítse azt a közös kötelezettségvállalást, hogy a GDP-je legalább 2 százalékát védelemre költse. „Most a védelmiipari bázisainkba is be kell fektetnünk a kritikus lőszerek szabványosítása és a NATO interoperabilitásának javítása érdekében” – tette hozzá.

Tizenkilenc csoportos csapást hajtott végre az orosz hadsereg légi és földi indítású precíziós fegyverekkel, valamint drónokkal az ukrán hadiipari komplexum vállalataira és energetikai létesítményeire – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium a június 8-14. közötti időszakra vonatkozó hadijelentésében.

A tárca szerint támadás ért emellett katonai repülőtereket, Storm Shadow manőverező robotrepülőgépeket és más légi eszközöket tároló helyeket, lőszer- és robbanóanyag-raktárakat, csapásmérő drónokat gyártó és személyzet nélküli hajókat felkészítő objektumokat, valamint ukrán alakulatok és külföldi „zsoldosok” ideiglenes telepítési helyeit.

A hadijelentés szerint az orosz hadsereg az elmúlt hét folyamán hat frontszakasz közül ötben előrenyomult, és három teleülést elfoglalt, miközben 79 ukrán ellenrohamot vert vissza. Az orosz hadijelentés szerint az ukrán hadseregnek ebben az időszakban csaknem 12 800 katonája esett el, vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezési vonal mentén, 46 katonája pedig megadta magát.

 

A minisztérium a héten megsemmisített ukrán katonai haditechnikai eszközök között említett egyebek mellett egy Mig-29-es, egy Szu-25-ös és egy Szu-27-es repülőgépet, két Mi-8-as helikoptert, két harckocsit, 31 páncélozott harcjárművet – köztük négy amerikai Bradley és két német Marder gyalogsági harcjárművet –, 17 amerikai M777-es vontatott tarackot, két cseh Vampire sorozatvetőt, kilenc elektronikai hadviselési állomást, 13 ATACMS műveleti-harcászati rakétát, amerikai Patriot légvédelmi rendszerek három rakétáját, két Neptun hajóelhárító rakétát, két HARM radarelhárító rakétát, nyolc amerikai JDAM és francia MAMMER irányított légibombát, különböző sorozatvetők 46 rakétáját, továbbá 465 drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek csütörtökön ukrán tüzérségi és dróntámadást. Az orosz légvédelem csak az éjszaka folyamán 87 távirányítású repülőszerkezetet lőtt le, közülük hetvenet a rosztovi régió légterében.

A Belgorod megyében lévő Sebekinóban tüzérségi csapás következtében beomlott egy négyemeletes lakóépület lépcsőháza és 15 lakás. Vjacseszlav Gladkov kormányzó szerint legkevesebb heten megsebesültek, és több lakót maga alá temetett a törmelék. A Kurszk megyei Szudzsában egy civil életét vesztette.

Alekszej Ivlijev, az orosz NTV tévécsatorna haditudósítója, aki csütörtökön ukrán ágyútűzbe került a donyecki régióban lévő Horlivkában, a televízió Telegram-csatornáján közölte, hogy az egyik karját elvesztette. Munkatársa, Valerij Kozsin operatőr életét nem tudták megmenteni az orvosok. Halála ügyében az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) büntetőeljárást indított.

Az orosz déli körzeti katonai bíróság terrorszervezetnek minősítette a Georgiai (Grúz) Nemzeti Légiót. A döntésről az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) sajtószolgálatának pénteken kiadott közleménye számolt be. Eszerint a 2014-ben az ukrán katonai hírszerzés segítségével létrejött csoport tagjai az ukrán fegyveres erők oldalán részt vesznek a harci cselekményekben, terrortámadásokat szerveztek Oroszországban, valamint hadifoglyokat és civileket kínoztak és gyilkoltak meg.

origo.hu

Ádám Martin magyar válogatott csatár legjobb mémek

ripost.hu

Egykori testőre kitálal Angelina Jolie piszkos húzásairól

borsonline.hu

Műveltségi kvíz: ha 7-re tudod a választ, már átlag felett vagy!

magyarnemzet.hu

Visszataszító román skandálástól hangos a sajtó az Eb-n + videó

magyarnemzet.hu

Épphogy megválasztották a polgármestert, máris agyonlőtték

ripost.hu

Kiderült Marco Rossi félelmetes elgondolása: vadállatként készül a válogatott a németek ellen

mindmegette.hu

Ez történik a testeddel, ha kukacos cseresznyét eszel

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

ripost.hu

Tápai Szabinát otthonában érte baleset, hihetetlen dolog történt

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Amerikai vadászgépeket kap Ukrajna

POLITIK

A foci-Eb elleni pusztító terrortámadást akadályozott meg a rendőrség

POLITIK

Németországnak "háborúképessé" kell válnia. Jön a hadkötelezettség

POLITIK

Újabb településeket foglaltak el az oroszok

POLITIK

700 ezer orosz katona az ukrán fronton

POLITIK

Több orosz gáz érkezik Európába, mint amerikai

POLITIK

Több ország nem írta alá a svájci békedokumentumot Ukrajnáról

POLITIK

Putyin komoly segítséget ígért Észak Koreának