POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.05.30.

Hétvégén lesz minden idők legnagyobb békemenete

Legutóbb félmillió ember demonstrált.

– Ezúttal minden idők legnagyobb békemenetére készülünk, soha ennyi üzenetet nem kaptunk az anyaországi és a külhoni magyarság részéről – mondta a Magyar Nemzetnek ifjabb Lomnici Zoltán, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szóvivője. Az alkotmányjogász tájékoztatott: idén június 1-jén a tizedik alkalommal szervezik meg a CÖF–CÖKA és szellemi honvédői által 2012-ben életre hívott békemenetet, vagyis egy kerek, jubileumi számhoz érkezett a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb tömegeket megmozgató civil kezdeményezése.

A legutóbbi, 2022-es békemeneten a CÖF–CÖKA elnöke, Csizmadia László tájékoztatása szerint

közel félmillió ember vett részt.

Éppen ezért vitán felül áll az alkotmányjogász szerint, hogy egy ilyen társadalmi erőt képviselő tömegrendezvény megkérdőjelezhetetlen üzenetet hordoz magával, és elvitathatatlan bizonyítéka egy nép akaratának: esetünkben a béke iránti vágynak.

A Századvég jogi tanácsadója szerint az esemény kiemelt jelentőségét és a képviselt ügy – a béke melletti állásfoglalás – fontosságát jelzi, hogy

Orbán Viktor is jelen lesz, és délután három órától beszédet mond. 

MN_Temp

A békemenet útvonala térkép
 

Úgy véli, a miniszterelnök részvétele és beszéde a békemeneten több szempontból is jelentős. Először is azt mutatja, hogy a kormány a béke ügyét stratégiai fontosságúnak tekinti. Továbbá a kormányfő jelenléte a közvetlen politikai kapcsolattartás fontos eszköze is, az emberek személyesen láthatják és hallhatják, ami erősíti a bizalmat és a közvetlen politikai részvétel érzetét.

– Orbán Viktor és a kiemelt legitimációval rendelkező, szuverén magyar kormány a garancia – és ezt is üzeni a miniszterelnök jelenléte – arra is, hogy Magyarország semmi áron nem fogja hagyni magát belerángatni egy olyan, könnyen eszkalálódó háborúba, amely a keleti szomszédságunkban zajlik, és amely a Kárpátalján élő nemzettársainkat is érinti – részletezte. Ifjabb Lomnici Zoltán szerint

ezt a szuverén magyar békepárti álláspontot Európa és a nyugati szövetségi rendszerek valamennyi döntéshozójának tiszteletben kell tartania.

– A választások előtti békemenet megszervezése kiváló alkalmat teremt arra, hogy a békeügy bátor civil hívei hangot adhassanak a béke melletti szilárd elkötelezettségüknek, így legitimálva a polgári-nemzeti kormány által a háború kérdésében képviselt irányvonalat, és esetlegesen hozzájárulva a valódi civil társadalom által régóta vált békepárti erők előretöréséhez az unióban – fogalmazott.


Mint arról a Magyar Nemzet már beszámolt, június 1-jére Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval békemenetet szervez a Margitszigeti Nagyrétre a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA). A szervezők szerint Brüsszel a háborúra készül, a magyar dollárbaloldali politikusok pedig támogatják ebben.

A szervezet elnöke az Origó megkeresésére elmondta: szimpatizánsaik, a szellemi honvédők már hosszú ideje, több levélben fogalmazták meg kérésüket, hogy ismét legyen Békemenet. – A június 9-i európai parlamenti és az önkormányzati választás pedig teljes mértékben alátámasztja, hogy szükséges megtartani ezt a rendezvényt – jelentette ki Csizmadia László. Az elnök felhívta a figyelmet, hogy a

mostani rendezvényük középpontjában természetesen a béke lesz, és szeretnék közvetíteni a békepárti álláspontjukat az egész ország, a Kárpát-medence és a világ közvéleménye felé.

Szavai szerint egyértelmű üzenetet akarnak küldeni a választások előtt, hogy a béke megteremtése az egyik legfontosabb kérdés a mostani politikai helyzetben. A CÖF vezetője kifejtette, hogy a baloldali álhírekkel szemben lesz menet, aminek a végállomása a Margit-szigeti Nagyrét lesz.

A pontos részletek egyeztetése még zajlik, új elemek is várhatók majd a meneten. Hasonlóképpen a felszólalók névsora is egyeztetés alatt áll. Mivel a határon túli magyarság egy része (Szlovákia, Románia) voksolni fog az európai parlamenti választáson, így őket és az ő hangjukat is meg kívánják mutatni a békemeneten – mondta Csizmadia László.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek