RETRO RÁDIÓ

Fico az intenzív osztályon, súlyos állapotban

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 05. 17. 20:29

Nincs túl az életveszélyen.

Továbbra is a besztercebányai Roosevelt kórház intenzív osztályán kezelik a szerdán lőfegyveres merényletben súlyosan megsebesült Robert Fico szlovák miniszterelnököt – közölte a pozsonyi kormányhivatal sajtóosztálya pénteken.

A miniszterelnök egészségügyi állapotát illető további információkat a helyzet tükrében, lehetőségek szerint hoznak majd nyilvánosságra – írták az MTI-nek is eljuttatott rövid közleményben.

A szlovák kormányfő állapotáról legutóbb csütörtökön délután adtak ki hivatalos tájékoztatást, akkor Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes azt mondta:

Robert Fico állapotát a rajta szerdán éjjel elvégzett sokórás műtét után sikerült stabilizálni, de még nincs túl az életveszélyen. A kormányfőt a merénylet során négy lövedék találta el.

A szlovák közmédia (RTVS) hírportálján pénteken saját értesülésre hivatkozva azt írta: hétfőn ül össze az orvosi konzílium, amely a kormányfő állapotát kiértékeli és dönt esetleges átszállításáról a besztercebányai kórházból.

A merénylet helyszínén őrizetbe vett 71 éves lévai férfi lakásán, annak részvételével pénteken több órán át tartó házkutatást tartott a rendőrség – jelentette hírportálján a legnagyobb szlovák kereskedelmi televízió, a Markíza.

A sajtóközlések szerint

egyöntetűen Juraj C.-ként azonosított férfi ellen a rendőrség már csütörtökön elindította a büntetőeljárást, a feltételezett elkövetőt védett személy előre kitervelt meggyilkolásának kísérletével gyanúsítják.

Ezen bűncselekmény alapján Szlovákiában 25 évig vagy akár életfogytig terjedő szabadságvesztés is kiróható.

A szlovák belügyminiszter csütörtöki bejelentése szerint a merénylő indítéka az volt, hogy ellenezte a kormány több döntését. „A bűncselekménynek a nyomozás során csak egy feltételezett motivációja van, a politikai” – fogalmazott Sutaj Estok.

A szlovák rendőrség 40 gyűlölködő tartalmú Facebook-bejegyzés kapcsán indított vizsgálatot – jelentette be Matús Sutaj Eštok belügyminiszter a szlovák TA3 hírtelevízió műsorában.

A szlovák Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) eddig öt esetben avatkozott be, írja az Aktuality.sk.

A belügyminiszter felszólította az embereket: ne üzenjék azt a politikusoknak, hogy „rájuk is golyó vár”.

Eštok határozottabb fellépést ígért a dezinformációt és összeesküvés-elméleteket terjesztőkkel, továbbá a gyűlöletkeltőkkel szemben is.

A szatirikus weboldalakat felszólította, hagyjanak fel a gúnyolódással és a gyűlöletkeltéssel.

A Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen elkövetett szerdai merénylet hátterében egyre határozottabban körvonalazódik egy szélsőségesen megosztott szlovák társadalom képe. A merénylethez vezető okokról a hirado.hu Monika Benovát, Robert Fico párttársát, a Smer európai parlamenti listavezetőjét és képviselőjét kérdezte.

– Milyen politikai viták vezettek a Robert Fico miniszterelnök elleni merénylethez?

– Nehezen találok észszerű összefüggést a politikai diskurzus és egy uniós tagállam miniszterelnöke meggyilkolásának kísérlete között. Bölcsebb lenne, ha megpróbálnánk megérteni a társadalmunk növekvő polarizációjának mélyebb okait, amelyet itt, Szlovákiában, de az EU más országaiban is tapasztalunk. Társadalmunkban nyilvánvalóan rendkívüli frusztráció uralkodik, amelyet a politikai konfliktusok táplálnak, de ez bonyolultabb, mint a puszta politikai nézeteltérés.

– A tavalyi szlovákiai választási kampányban már láthattunk rivális politikusok között fizikai erőszakba torkolló harcot. Lehetséges, hogy ezek az események a szlovák közéleti helyzet súlyosbodásának a jelei?

– Az ön által említett incidens egy elszigetelt eset volt, és nem hiszem, hogy hozzájárult ahhoz a szörnyű helyzethez, amelyben ma vagyunk.

Monika Benová és Robert Fico (középen) (Forrás: Facebook)

– Mit gondol a helyi médiumok felelősségéről?

– Aggasztónak tartom azt a módot, ahogyan a politikai narratívákat a média megjeleníti. Azt látjuk, hogy a politikai diskurzus két ellentétes narratívára egyszerűsödik, és a médiumok a közönségüktől függően határozottan megerősítik az adott oldalt. Úgy gondolom, hogy ez a jelenség a Covid–19-világjárvány idején vált nyilvánvalóvá, és mostanra a média alapmodelljévé vált. Az is egyértelmű, hogy a közösségi média algoritmusai előnyben részesítik a polarizáló híreket, és hogy az emberek inkább a konfliktusokról és drámákról szóló híreket fogyasztják, mintsem az árnyalt politikai vitákat.

– Ön szerint változhat valami e tragikus esemény után?

– Egyértelmű, hogy valaminek változnia kell, de attól tartok, hogy Szlovákia csupán egy nagyobb és erőteljesebb trend része. Ha az EU egésze nem változik, akkor attól tartok, hogy a Szlovákiában tapasztalható polarizáció más országokban is egyre nyilvánvalóbbá válik. Szeretném, ha mi, az EU, visszatérnénk azokhoz a témákhoz és politikához, amelyek összekötnek bennünket, ahelyett, hogy olyan témákra összpontosítanánk a figyelmet, amelyek megosztottságot eredményeznek társadalmainkban. Imádkozom miniszterelnökünk felépüléséért, és azért, hogy a szlovákiai társadalom össze tudjon fogni, és le tudja győzni politikai nézeteltéréseinket.

Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyes állapotban szállítják kórházba Besztercebányán, miután lőfegyveres támadás érte Nyitrabányán 2024. május 15-én. Ficót több lövés érte a mellkasán és a gyomrán. A feltételezett tettest őrizetbe vették (Fotó: MTI/AP/TASR Slovakia/Jan Kroslák).


Kalinák vezetésével tartanak kormányülést szerdán Pozsonyban

Robert Kalinák szlovák kormányfőhelyettes, védelmi miniszter fogja vezetni a következő rendes kormányülést, amelyet szerdára tűztek ki – számolt be az Új Szó Online a pozsonyi Kormányhivatal sajtóosztályára hivatkozva.

Kalinák egyúttal arról biztosított mindenkit, hogy a kormány a megszokott módon működik, a miniszterek pedig a kompetenciáiknak megfelelően végzik a munkájukat.

A kormányfőhelyettes pénteki sajtótájékoztatóján is erről beszélt, amikor Robert Fico kormányfő egészségi állapotáról tájékoztattak a besztercebányai kórházból.

Újabb műtéten esett át a szlovák miniszterelnök

A friss információt Robert Kalinák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes jelentette be Besztercebányán a helyi Roosevelt-kórház igazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatón.

A műtét során eltávolították a lövedék okozta sebesülésben roncsolódott szövetet. A páciens eszméleténél van, állapota stabil, de továbbra is az intenzív osztályon van. Állapota igazán komoly” – mondta Miriam Lapuníková, a kórház igazgatónője, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.

Hozzáfűzte: a műtétet az ellenőrző CT-vizsgálat eredményeinek ismeretében végezték el. Mint mondta: ez a megszokott eljárás ilyen helyzetben. Robert Kalinák a sajtótájékoztatón azt mondta:

a műtéti beavatkozás rendben ment, ugyanakkor a lövedék okozta sebesülések esetében a páciens számára az első négy nap a legnehezebb.

Hozzátette: a kormányfő állapotában előrelépés tapasztalható, s bár állapota súlyos, de reményteli. A szlovák miniszterelnököt az ellene szerdán elkövetett lőfegyveres merénylet során négy lövedék találta el.

A merénylőt a helyszínen őrizetbe vette a rendőrség, amely már csütörtökön elindította a büntetőeljárást is: a feltételezett elkövetőt védett személy előre kitervelt meggyilkolásának kísérletével gyanúsítják, amiért akár életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés is kiszabható rá.

A szlovák belügyminiszter csütörtöki bejelentése szerint a merénylő politikai indítékkal cselekedett,

motivációja az volt, hogy ellenezte a kormány több döntését, és nem fogadta el az áprilisi államfőválasztás eredményét.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.