tóth gabi
Erről Bakondi György beszélt.
A migrációs válság a magyar EU elnökség prioritásai közé fog tartozni – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában.
Július elsején veszi át Magyarország az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Bakondi György elmondta: kiemelkedő jelentősége lesz a migrációnak, „hiszen az európai emberek mindennapjait súlyosan terhelő, komoly veszélyt, komoly szociális, társadalmi változásokat elindító jelenségről van szó”.
Hozzátette: ha rangsorolni kell, akkor a legfontosabb kérdés nyilván a háború, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ezt megelőzzék, „és igyekezzünk olyan politikusokat megválasztani az Európai Unióba a június 9-i választáson, akik a béke mellett fognak tevékenykedni, és meg kívánják oltalmazni az európai emberek életét és biztonságát”.
Bakondi György optimistának nevezte Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos azon kijelentését, hogy ez jó rendszer lesz, mint mondta, nem tudja, milyen ténybeli alapokon nyugszik ez a megközelítés.
Kifejtette: az unió két feladatra csoportosított komoly pénzügyi forrásokat, egyrészt, hogy ellenőrizzék a tagállamokat, másrészt, hogy a választásokat megelőzően „propagálják a reményt”, hogy eddig voltak hibák, de most már kijavítják ezeket.
A főtanácsadó szerint két fontos magyar tapasztalatot nem vettek figyelembe: nem szabad jogellenesen érkezőket beengedni az Európai Unió területére, valamint a menekültjog iránti kérelmüket az EU határán kívül kell, hogy benyújtsák. Ez az a két tényező, amely a távoltartást, a jogellenesség megakadályozását biztosítja, a migrációs paktum lépései nem ebbe az irányba mutatnak – szögezte le.
A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön a főtanácsadót szintén az új migrációs és menekültügyi paktumról kérdezték. Bakondi György szerint az unió illetékes vezetői a kvóták szerinti elosztástól várnak eredményt.
– fogalmazott.
Kitért az interjúban arra is, hogy azok a menekültek, akik védelmet kaptak, és már legálisan tartózkodnak egy országban, szavazhatnak az önkormányzati választáson, az állampolgársággal rendelkezők pedig szavazhatnak az országgyűlési választásokon is.
Bakondi György kifejtette, nyilván nem lehet eldönteni, kikre szavaznának, de az biztos, hogy muszlim hívők tömege nemzeti, keresztény, konzervatív pártra nem fog szavazni. Mint mondta, tavaly az EU-ban egymillióan nyújtottak be menekültkérelmet.
Tavaly csaknem kétszáz alkalommal támadtak illegális migránsok a déli határt védő rendőrökre, határvadászokra, megrongálták az autóikat, és nyolcan komolyabban is megsérültek a támadásokban – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a Városligetben.
Az államtitkár Bakondi Györggyel, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadójával mutatta be újságíróknak az illegális migránsok által megrongált rendőrségi járműveket.
Rétvári Bence kiemelte:
Rétvári Bence, a BM parlamenti államtitkára (b) és Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója (j) az illegális migránsok által a déli határon megrongált szolgálati járműveket bemutató sajtótájékoztatón a Városligetben, 2024. április 26-án (fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Elmondta, hogy a déli határra iratok nélkül érkeznek az illegális migránsok, és agresszívan támadnak a rendőrök, határvadászok autóira, „ízzé-porrá zúzzák” azokat, kövekkel dobálják és husángokkal verik, de van náluk kés, pisztoly, puska is.
Az államtitkár és a belbiztonsági főtanácsadó a városligeti Napozóréten, a határvadászok standjánál mutatta be az autók sérüléseit: a kiállított öt járművön rácsokkal védik az ablakokat, horpadások vannak a motorháztetőkön, az ajtókon, egyes autókról a visszapillantó tükör is le van törve.
Az illegális migránsok által a déli határon megrongált egyik szolgálati jármű a sérült autókat bemutató sajtótájékoztatón a XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónap helyszínén, a Városligetben 2024. április 26-án (MTI/Szigetváry Zsolt)
Rétvári Bence felhívta a figyelmet arra:
Az államtitkár emlékeztetett: az Európai Unió elvárja, hogy minden tagország saját apparátust állítson fel az illegális migráció kezelésére, szervezésére, és egy ellenőrző hatóságot is létrehoznának, amely azt vizsgálná, elég aktívak-e a tagállami szervezetek.
Az illegális migránsok által a déli határon megrongált egyik szolgálati jármű a sérült autókat bemutató sajtótájékoztatón a XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónap helyszínén, a Városligetben 2024. április 26-án (MTI/Szigetváry Zsolt)
Hozzátette: mindehhez a kohéziós alapoktól, vagyis a kórházaktól, iskoláktól, szociális ellátástól, útépítéstől, csatornahálózat-fejlesztéstől és a vállalkozásoktól vennék el a pénzt. Emellett – mint mondta – közös európai pénzből indítanának kampányokat a migrációs paktum mellett, hogy meggyőzzék az embereket annak hasznosságáról.
Bakondi György arról beszélt: a megrongált autók a bizonyítékai annak, hogy az illegális migránsok nem azért jöttek, „hogy az európai nyugdíjrendszert segítsék, vagy a hiányzó munkaerőt pótolják”. Felhívta a figyelmet arra, hogy az érkezőknek ismeretlen a személyazonosságuk, nem tudni, milyen kapcsolataik lehetnek terroristákkal, bűnözőkkel. Zömében fiatal férfiak, akik semmibe veszik az Európai Uniónak és azoknak az országoknak a törvényeit, amelyeken áthaladnak – jegyezte meg, kiemelve az érkezők erőszakosságát.
Az illegális migránsok által a déli határon megrongált egyik szolgálati jármű a sérült autókat bemutató sajtótájékoztatón a XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónap helyszínén, a Városligetben 2024. április 26-án (MTI/Szigetváry Zsolt)
Mint mondta, szervezett bűnözői csoportok segítik átjutásukat a határon, és adják a követ, botot, csúzlit, géppisztolyt, amivel rátámadhatnak a határt védők járműveire. Hozzátette:
Az illegális migránsok által a déli határon megrongált egyik szolgálati jármű a sérült autókat bemutató sajtótájékoztatón a XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónap helyszínén, a Városligetben 2024. április 26-án (MTI/Szigetváry Zsolt)
Kifejtette, az illegálisan érkezők azt gondolják, joguk van semmibe venni a magyar embereket, és számukra az a fontos, hogy évente egymillióan bejussanak az EU-ba és elérjék azokat a változásokat, amelyekről 2015-ben a Soros-terv szólt.
A belbiztonsági főtanácsadó beszámolt arról is, hogy a migrációs paktum szerint nem büntethetők a civil szervezetek, amelyek segítik az érkezők határon való átjutását. Megjegyezte: a határsértők segítése és az embercsempészek között az a különbség, hogy az embercsempészek ezért pénzt kapnak, de az új szabályozás szerint a határon való átjutást segítő civil szervezetek akkor sem büntethetők, ha ezért „arányos díjazásban részesülnek”.
Az illegális migránsok által a déli határon megrongált egyik szolgálati jármű a sérült autókat bemutató sajtótájékoztatón a XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónap helyszínén, a Városligetben 2024. április 26-án (MTI/Szigetváry Zsolt)
– emelte ki, megjegyezve, ezzel az abszurditásig jutottunk.
Az illegális migránsok által a déli határon megrongált egyik szolgálati jármű a sérült autókat bemutató sajtótájékoztatón a XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónap helyszínén, a Városligetben 2024. április 26-án (MTI/Szigetváry Zsolt)
Bakondi György szerint a határon a Magyarországot védelmező határvadászokat érő támadások „fényesen bizonyítják”, hogy milyen nagy a tétje a következő európai uniós választásnak. A tét az, hogy változást érjünk el az EU-ban, hogy a szabályok megváltozzanak – emelte ki.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hangsúlyozta: a magyar kormány nem változtat a migrációs politikáján, továbbra is megvédi a magyar emberek érdekeit, garantálja biztonságukat.