POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.05.29.

A közös uniós hadsereg felállítása az USA trükkje

Ki dönt a magyar fiatalok sorsáról?

Az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője szerint az a kérdés egy közös európai uniós hadsereg felállításánál, hogy a magyar fiatalok sorsáról a magyar honvédség és a felelős magyar kormány döntsön-e, vagy erről a jogról lemondunk. A Magyar Nemzet az utca emberét is kérdezte a témában, a megszólaló járókelők egyöntetűen elutasították a háborút és a sorkatonaságot.

 

null

Forrás: Képernyőfotó

Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke múlt héten vetette fel, hogy az uniós tagállamoknak be kellene vezetnie a fiatalok számára a kötelező sorkatonai szolgálatot, végső soron pedig egy közös uniós hadsereg felállítása a cél. Szijjártó Péter újabb őrült ötletnek nevezte a megfogalmazott tervet. A külgazdasági és külügyminiszter arra emlékeztetett, hogy az orosz–ukrán háborúban egyre elviselhetetlenebb veszteségeket szenvednek el az ukránok. Most már nem az a kérdés, hogy az amerikaiak küldenek-e fegyvert a háborúba, hanem az, hogy lesz-e ember, aki azokat kezelni fogja. A tárcavezető szerint emiatt most már az európai fiatalokat akarják besorozni a háborúba. Az eszkaláció pedig elsőként a szomszédos államokat üti meg – ahogy fogalmazott –, így elsőként a földrajzilag közel elhelyezkedő Közép-Európából küldenék a katonákat. Mindez azt jelenti, hogy a kötelező európai sorozással elsők között a magyar fiatalokat vezényelnék a háborúba. 

A miniszter kijelentette: 

Márpedig mi nem akarunk látni magyar embereket az orosz–ukrán háború frontvonalában.

Hozzátette, hogy a kormány nem akarja, hogy elvigyék a magyar fiatalokat a háborúba, mert ez nem Magyarország háborúja. El a kezekkel a magyar fiataloktól! – jelentette ki Szijjártó Péter.

A Magyar Nemzet a budapestieket kérdezte arról, hogy mit szólnak a sorkatonai szolgálat bevezetésének tervéről. 

Akkor dezertálni fogok!” – jelentette ki egy férfi. Volt olyan, aki egyszerűen baromságnak nevezte az ötletet. Egy ötvenes éveiben járó férfi szerint pedig ráférne a fiatalokra, de nem azért, hogy máshová küldjék harcolni őket. Azt mondta, Magyarország békés ország, ez maradjon így, amíg a Föld megmarad”. A Magyar Nemzetnek több hölgy is válaszolt, akik arról beszéltek, hogy nem akarnak sem háborút, sem azt, hogy magyar férfiak menjenek az ukrán frontra. Volt, aki azt mondta, hogy már az is félelmet kelt az édesanyákban, hogy felvetődik ez a téma.

A közös uniós hadsereg felállítása az Európai Egyesült Államok lopakodó megjelenítése 

– ezt már az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője mondta a Magyar Nemzetnek. 

Horváth József arra emlékeztetett, hogy már az 1848-as forradalom és szabadságharc egyik követelése is az volt, hogy a magyar fiatalokat ne vigyék a határon túlra és ne vessék be idegen érdekeknek. A biztonságpolitikai szakértő kifejtette, először is tisztázni kellene, hogy az unió magának formálná-e a jogot, hogy irányítsa a közös európai hadsereget. Amennyiben ez megvalósulna, akkor a magyar fiatalok sorsáról nem Magyarországon és nem a mindenkori magyar kormány és a honvédség döntene, hanem erről a jogunkról lemondanánk – fejtette ki Horváth József.

Közben kiderült, a Magyar Péter programalkotását segítő csoportban a sorkatonaság bevezetéséről értekeztek. A politikus Discord-csoportjában Sorkatonaság bevezetés címmel külön chatszobát is kapott a téma. Ebben a többi között arról is párbeszédet folytatnak, hogy nőket is be kellene sorozni. Az egyik hozzászóló azt írta: „remélem, ha újra lesz sorkatonaság, a lányoknak is kötelező lesz”.

Bár Magyar Péter ma cáfolta, hogy kormányra kerülés esetén a sorkatonaság bevezetésére készülne a Tisza Párt, az ezzel kapcsolatos beszélgetés még ma is aktív Magyarék Discord-csoportjában. Még annak ellenére is, hogy egy hozzászóló felhívta a moderátorok figyelmét arra, hogy az erről szóló tervektől hangos a sajtó.

 

Magyar Péter Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet Fotó: Havran Zoltán

 

Mint ahogy a Magyar Nemzet ma délelőtt megírta, akár 

a nőkre is kiterjedő sorkatonaság bevezetéséről tárgyalnak Magyar Péter programalkotást segítő csoportjának tagjai. A szándék komolyságát jelzi, hogy Sorkatonaság bevezetése címmel külön szobát is kapott a téma Magyarék Discord-csoportjában.

Ez utóbbiban nagyon súlyos állítások hangzanak el: a hozzászólók – amellett, hogy a nőkre is kiterjesztenék a sorkatonai szolgálatot – a fiatalokat becsmérelték, mondván, rájuk férne a fegyelem. Mindemellett volt, aki a fiatalok sivár életét feldobó kalandhoz hasonlította a katonaságot, egy másik csoporttag pedig egészen ötvenéves korig tartalékos állományban tartaná a magyarokat, akiknek ötévente kötelező kiképzéseken kellene részt venniük.

A Magyar Nemzet azt is megírta, hogy „a nőkre is kiterjedő sorkatonaság bevezetését tárgyaló Discord-csoport egyáltalán nem független Magyar Péter személyétől”, hiszen a politikus a Klubrádiónak adott áprilisi interjújában hosszasan méltatta a kezdeményezést, kiemelve, hogy hozzá köthető adminisztrátorok felügyelik a beszélgetéseket: „Létrehoztunk egy külön Facebook- és Discord-csoportot. […] Rendkívül alkalmas ez a felület arra, hogy különböző szobákban – mint régen a chatszobákban – valódi diskurzus folyjon, […] Próbálunk ezekbe a csoportokba annyi adminisztrátort, admint adni, hogy a trollokat idővel elég gyorsan kidobjuk…”

A Magyar Nemzet cikkére a Tisza Párt alelnöke is reagált. Magyar Péter egy Facebook-bejegyzésben hazugságnak nevezte a sorkatonaság bevezetéséről szóló terveiket, de ennek ellenére mégsem törölték a Discord-csoport erről szóló beszélgetését. Még annak ellenére sem, hogy egy hozzászóló felhívta a moderátorok figyelmét arra, hogy Magyarék sorkatonaságról szóló terveitől hangos a sajtó.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek