RETRO RÁDIÓ

Szentkirályi Alexandra: Takarítsuk ki Gyurcsány embereit!

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 04. 20. 16:28

Tele van velük a Városháza.

A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje szerint a júniusi önkormányzati választások fő tétje, hogy „megmaradunk-e a múltban”, ezért szeretné átvitt értelemben is „kitakarítani” a Városházát.

Szentkirályi Alexandra szombaton a budapesti Széll Kálmán téren, ahol a jelöltséghez szükséges aláírásokat gyűjtötte, újságíróknak azt mondta: azért indul el a főpolgármesteri választáson, mert úgy gondolja, a budapestiek sokkal többet érdemelnek, mint amit most kapnak.

Kiemelte, azt szeretné, ha lezárhatnák végre ezt a „borzasztó Gyurcsány-korszakot”, ezért esze ágában sincs visszalépni.

„Ma, amikor valaki bemegy a Városházára, úgy érzi, egy alternatív valóságba került, ahol fölállt a harmadik Gyurcsány-kormány” – fogalmazott a kormánypárti főpolgármester-jelölt.

Kijelentette, addig nem lesz rend, tisztaság az utcákon, addig nem fog megoldódni az óriási közlekedési káosz, nem szűnnek meg a dugók, amíg Karácsony Gergely együtt „bazsalyog” Gyurcsány Ferenccel a színpadon.

A választások fő tétjének azt nevezte, hogy megmaradunk-e a múltban, azok az emberek lesznek-e itt velünk, akik 2010 előtt tönkretették az országot, és akik 2019 óta Gyurcsány Ferenc vezetésével újra itt vannak a fővárosban.

Szentkirályi Alexandra közölte: a június 9-i választáson kiderül, hogy tovább tudunk-e lépni, „építkezhetünk-e végre” és a budapestiek problémáival tudunk-e foglalkozni.

A megoldandó problémák között említette az állandósult dugókat, a sárga festékkel átfestett biciklisávok így „kipipált” kérdését, valamint az előbbiből következő levegő- és zajszennyezést. A köztisztaság jelenlegi állapotáról szólva úgy fogalmazott, „olyan, mintha véget nem érő lomtalanítás lenne”.

A választáson eldől, hogy „Gyurcsány Ferencnek lesz főpolgármestere vagy a budapestieknek” – mondta Szentkirályi Alexandra.

Karácsony Gergely elnémulva reagált budapesti terveimre. Én is elnémulnék a főpolgármester úr helyében, ha ilyen csapnivaló 4,5 év állna mögöttem városvezetőként – mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.

„De jól áll Önnek a némaság, mert legalább addig sem tesz újabb kamuígéreteket. Bezzeg, amikor Gyurcsányékkal kell jópofizni, akkor nem ilyen hallgatag” – jegyezte meg a kormánypárti jelölt.

A videón közzétett szöveg szerint Karácsony Gergely elnémult attól a 7 ponttól, amivel Szentkirályi Alexandra kivezetné Budapestet a „Gyurcsány-korszakból”.

A kormánypárti jelölt szerint a főpolgármester választ adhatna például arra, hogy hová tűnt másfél milliárd forint a Lánchíd felújításából, mit csinált az elmúlt 5 évben a panaszkodáson kívül, „miért volt olyan boldog Gyurcsánnyal a színpadon”, hol vannak a megígért P+R parkolók, és hány fok lesz a 3-as metrón idén nyáron – olvasható Szentkirályi Alexandra Facebook-oldalán.

Összegyűlt a szükséges számú aláírás Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelöltségéhez, de folytatják a gyűjtést – jelentette be Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője szombaton a Facebook-oldalán megosztott videójában.

Hidvéghi Balázs, aki egyben Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke is, azt mondta, aktivistáik jelzése szerint bőven meg is haladták a szükséges ötezer aláírást; a politikus mindenkinek megköszönte a támogatást.

Hozzátette, hogy most összesítik az íveket, és szombat délután le is adják azokat a Nemzeti Választási Irodában.

„A munka azonban folytatódik, folytatjuk az aláírásgyűjtést, standolunk, kopogtatunk, járjuk a kerületeket, mert Budapesten változás kell. Hajrá, Budapest, Hajrá, Alexandra!” – fogalmazott a politikus.

Technikai értelemben ugyan Karácsony Gergely a baloldal jelöltje, mögötte azonban valójában Gyurcsány Ferenc áll – mondta a Mandinernek adott keddi interjújában Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje.

Közölte: arra tippel, hogy Gyurcsány embere adta Karácsony szájába azt a szlogent is, hogy a Fidesznek valójában két főpolgármester-jelöltje van Budapesten, mert ilyen „fontos ügyben” Gyurcsányék biztosan nem osztanak lapot szegény Karácsony Gergelynek.

„Komolyra fordítva a szót: a Fidesz jelöltje én vagyok” – tette hozzá a politikus.

Elmondta: a feladata az, hogy esélyt adjon a budapestieknek arra, hogy kiszabadítsák a nemzet fővárosát a „Gyurcsány-klán fogságából”, amire csak a Fidesz felhatalmazásával rendelkező jelölt lehet képes.

Arra a kérdésre, felkészült-e lélekben, hogy főpolgármesterként esetleg egy Magyar Péter által vezetett kormánnyal kell majd tárgyalnia évek múltán, azt mondta: nem hiszi, hogy foglalkoznia kellene Magyar Péterrel.

Nőként ugyanakkor megrendíti, hogy a balliberális oldal semmiféle morális problémát nem lát egy olyan nárcisztikus alak támogatásában, aki bezárta a feleségét egy szobába és késsel fenyegetőzött. Másrészt ugyanaz baloldali, háborúpárti kör sztárolja ezt a legújabb „messiást”, mint az elődjeit.

Szerinte a magyar emberek a béke pártján állnak, elutasítják a háborús uszítást, ezért aztán Magyar Péter soha nem fog meghatározó pozícióba kerülni.

A főpolgármesteri vitára vonatkozó kérdésre azt mondta: ugyan technikailag Karácsony Gergely a baloldal jelöltje, mögötte azonban valójában Gyurcsány Ferenc áll. Vitázni tehát legfeljebb Gyurcsánnyal lenne értelme.

Ugyanis, 2019 őszén Budapesten visszatért a Gyurcsány-korszak és a bukott miniszterelnök olyan emberei ülnek a meghatározó pozíciókban, mint az exminiszter Draskovics Tibor és Kolber István, a „hídpénzbotrányként ismert ügy egyik kulcsfigurája”, Tordai Csaba, Gál J. Zoltán Gyurcsány barátja és a Mártha Imre volt MVM-vezér. Vagyis a budapestiek pénzének jó része elfolyik Gyurcsány embereihez, Karácsony Gergely főpolgármester pedig ehhez asszisztál.

Ha a budapestiek bizalmat szavaznak nekem, kiszabadítom a fővárost Gyurcsány fogságából” – fogalmazott.

Emlékeztetett: öt évig főpolgármester-helyettesként, előtte négy évig képviselőként szolgálhatta Budapestet és kihozták a fővárost egy olyan siralmas gazdasági és pénzügyi helyzetből, amit a Demszky-örökség jelentett.

Kialakították a fonódó villamoshálózatot, megújult a járműpark, rendbe tették a közterületeket, befejezték a 4-es metrót, megkezdték a 3-as metróvonal rekonstrukcióját, sportberuházások valósultak meg és elképesztő turisztikai fejlődés történt – sorolta. Ezzel szemben Karácsony Gergely, aki több mint 200 milliárdos tartalékkal vehette át a stafétát 2019-ben, semmi olyat nem tett le az asztalra, amit maga talált volna ki.

Szerinte a Lánchíd-rekonstrukcióját, a Blaha Lujza tér és a Pesti rakpart egy szakaszának felújítását is a Tarlós István főpolgármesteri ciklusa alatt indították el, és végül késve és drágábban, részben csökkentett műszaki tartalommal valósultak meg.

Nem vehetők komolyan a bérlakás-állomány bővítésére, a P+R parkolók építésére, a hajléktalankérdés megoldására vagy a pesti fonódó villamos megvalósítására vonatkozó ígéretek sem.

Arra a felvetésre, hogy a főpolgármester a Covid-járványra, energiaválságra és a kormányzati elvonásokra hivatkozik, azt mondta: a fővárosiak nem azt várják, hogy Karácsony állandóan elmagyarázza nekik, mit, miért nem tud megcsinálni. „Egy főpolgármester fogja meg a dolgok végét, tegyen rendet, intézze el, amit kell!”

A nemzet fővárosa olyan főpolgármestert érdemel, aki nem a kormány ellen harcol Gyurcsány Ferencért, hanem a fővárosi problémák ellen küzd a budapesti emberekért. Aki ennek érdekében együtt tud működni a kormánnyal és pénzt tud szerezni a kormánytól Budapestért” – fűzte hozzá.

Megemlítette, hogy a fővárosi kasszába befolyt iparűzési adóbevétel majdnem a duplájára emelkedett 2019 óta és Karácsony Gergely csaknem 1100 milliárd forintból gazdálkodhatott. „A fővárosiak nevében kérdezem: hová lett ez a rengeteg pénz?

Közlése szerint április 17-én egy nagyszabású rendezvénnyel indul a hivatalos kampánya, ahol a terveit részletezi. Ám a fővárosi problémák gyökere az, hogy Budapestre rátelepedtek Gyurcsányék és a fővárosiak ennek a levét isszák nap mint nap.

Főpolgármesteri prioritásairól elmondta: átgondoltan, a józan ész figyelembevételével tervezi rendbe tenni a mai kaotikus közlekedést, ami úgy lenne biztonságos a bicikliseknek, hogy közben a főváros abbahagyná az autósok üldözését. Ki kell terjeszteni a Mol Bubi-rendszert, bővíteni a villamoshálózatot. „Fel fogom számolni a köztéri hajléktalanságot, és megszervezem a forgalmas közlekedési csomópontok és a közterületek fokozott köztisztasági ellenőrzését. Mindennek az alapfeltétele azonban az, hogy először ki kell szabadítani Budapestet Gyurcsányék fogságából. (…) Látszatintézkedések helyett végre valódi cselekvésre van szüksége Budapestnek!” – fogalmazott.

A riporter által Lánchíd-botránynak nevezett üggyel kapcsolatban azt mondta: az illetékes hatóságok vizsgálják az ügyet, ám erős a gyanú, hogy a már sokszor említett kör egy városházi számlagyár működtetése révén milliárdokkal károsította meg a budapestieket.

Arra a kérdésre, hogy mikor lép vissza Vitézy Dávid javára, azt válaszolta: „eszem ágában sincs visszalépni. Azért indulok el ezen a megmérettetésen, mert győzni akarok”.

Erre reális esélyem van a legerősebb politikai erő jelöltjeként, amely tizennégy évnyi kormányzással bizonyította, hogy számára Magyarország az első. A nemzet fővárosa megérdemli, hogy öt mostoha év után végre odafigyeljenek rá” – mondta Szentkirályi Alexandra.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.