POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.04.16.

Orbán Viktor: A kommunisták akartak így elhallgattatni!

Betiltották Brüsszelben a konzervatív konferenciát.

Betiltották Brüsszelben azt a konzervatív konferenciát, amelyen a tervek szerint szerdán szólalna fel Orbán Viktor miniszterelnök. A rendezvényt így is csak a harmadik lehetséges helyszínen tudták megkezdeni, miután az első kettő visszalépett. Néhány felszólalás után azonban itt sem tudták folytatni a konferenciát, mert ezt a rendőrség megakadályozta. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója azt mondta, Brüsszel többé nem a szabadság fővárosa, hanem a baloldali-liberális elnyomás eszköze. Kiemelte: a szuverenista, bevándorlásellenes és békepárti erőket nem lehet elhallgattatni.

Rendőrök sorfala vette körbe a brüsszeli Claridge nevű szállodát kedd délelőtt. A hatóság emberei azután érkeztek a helyszínre, hogy elkezdődött a Mathias Corvinus Collegium brüsszeli irodája által szervezett Nemzeti Konzervatív Konferencia.

Az eseményt már múlt héten megpróbálták ellehetetleníteni, aminek főelőadója Orbán Viktor miniszterelnök lett volna szerda délelőtt, de a tervezett felszólalók között szerepelt még Éric Zemmour francia elnökjelölt, Gerhard Müller német bíboros, Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának volt elnöke, valamint Mateusz Morawiecki, Lengyelország korábbi miniszterelnöke.

Fotó: Orbán Balázs közösségi oldala

A NatCon hírének hallatán azonban antifasiszta szervezetek megfenyegették a rendezvénynek helyet adó tulajdonosokat, hogy „ha nem térnek észhez”, akkor fokozzák a tiltakozást, valamint egyesével kipécézik őket az online térben. A brüsszeli rendőrség akkor azt ígérte: bíznak abban, hogy bármilyen tüntetést kezelni tudnak. Philippe Close,

a város szocialista polgármestere azonban arra kérte az MCC brüsszeli intézetét, mondják le a rendezvényt.

A fenyegetések ellenére – hatalmas érdeklődés mellett – a harmadik helyszínen mégis elkezdődött a konferencia, amiről az X nevű közösségi oldalán egy fotóösszeállításban számolt be Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.

Az esemény 11 óra után azonban váratlan fordulatot vett. A rendőség másodjára is felvonult a szállodánál és

az egyik parancsnok azt közölte a szervezőkkel, nem képesek megvédeni a szólásszabadságot ezen az eseményen.

„Megmagyarázná, kérem?” – hangzik el a felvételen a szervezők kérdése.

„Ez itt a polgármester határozata arról, hogy leállítják a rendezvényt. Ez itt az indoklás, és több cikkely, amelyek megmagyarázzák a döntést” – válaszolta a parancsnok.

 

„Attól félek, hogyha megengedjük, hogy így viselkedjenek, a demokrácia, a szabadság ellen, akkor a helyzet még rosszabb lesz” – állapította meg Frank Füredi, aki a helyszínen az M1-nek azt mondta: ami most történik

olyan, mintha diktatúra lenne az unió fővárosában.

Az MCC brüsszeli intézetének ügyvezető igazgatója az MTI-nek is nyilatkozott. A tudósítás szerint Füredi úgy fogalmazott: Egy technikai okot próbálnak politikai állásfoglalásra használni, azt mondták a tulajdonosnak, hogy ha nem állítja le a rendezvényt, le fogják kapcsolni az áramot.

Anthony Gilland egy másik szervező a Reutersnek arról beszélt: az egyik ok, amivel a végzést indokolták, hogy ellentüntetés lesz, amelyet a közösségi médiában hirdetett meg az Antifa.

A rendőrség pedig nem képes megvédeni a szólásszabadságot ezen a rendezvényen, ami nagyon nehezen érthető.

 Távirati Iroda kedd délután Emir Kir-t, Brüsszel kerületi polgármesterét idézi, aki közösségi oldalán azt írta: ő adott ki végzést a kétnaposra tervezett rendezvény betiltására, és úgy fogalmazott: nem látják szívesen a szélsőjobboldalt.

„Egész Brüsszel azon dolgozik, hogy elhallgattassa Orbán Viktort”

– reagált Menczer Tamás a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a történtekre. Hozzátette: a háborúpártiak mindenáron el akarják hallgattatni a béke hangját, és bele akarnak nyomni bennünket a háborúba.

 

 

„Brüsszel többé nem a szabadság fővárosa, hanem a baloldali, progresszív liberális elnyomás eszköze, ezért változásra van szükség, és az Európai Parlamenti választások június 9-én el tudják hozni ezt a változást” – erről pedig a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs beszélt Brüsszelben.

A miniszterelnök a Facebookon azt írta:

„Brüsszel szintet lépett.

Ha valaki kiáll a béke mellett, azt egyszerűen betiltják.

Nincs mese, június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!”

Orbán Viktor az X-en is reagált, ahol azt írta: „Azt hiszem, nem bírták tovább a szólásszabadságot. Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták ’88-ban rám támadtak. Akkor sem adtuk fel, és most sem adjuk fel!”

A szólásszabadság, ami annyira fontos volt Európának, az új, a jelenlegi Brüsszelben már nem létezik – jelentette ki Frank Füredi, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli központjának vezetője Brüsszelben kedden.

A Nemzeti Konzervatívizmus Konferencia (NatCon) szünetében az MTI-nek nyilatkozva Frank Füredi elmondta, a belga fővárosban három kerületi polgármester próbálta megakadályozni a rendezvény megtartását. Mindhárman jelezték: büszkék arra, hogy meggátolják a rendezvényt.

Bátornak nevezték magukat, mert nem hagynak beszélni bennünket” – fogalmazott.

Azt mondta, Brüsszelt a szólásszabadsággal és a demokráciával ellenséges erők foglalták el, akik a szólásszabadságot feláldozzák az intolerancia oltárán. Az Európai Unió szívében kudarcot vall az az erőfeszítés, hogy megőrizze minden polgár jogát a gyülekezéshez és a politikai gondolatok szabad megvitatásához – tette hozzá.

Katasztrofálisnak nevezte, hogy a kerületi vezetők megfenyegették azokat a beszállító cégeket is, amelyek a rendezvény kiszolgálására szerződtek a szervezőkkel. A jelenlegi helyszínt biztosító kerület arra szólította fel az üzemeltetőt, hogy kapcsolja le a villanyáramot az egész épületben, ellehetetlenítve ezzel a rendezvény megtartását. Kis totalitárius vezetőként működnek – húzta alá Füredi, majd hozzátette: morális magasságokból beszélnek, miközben teljesen természetesnek tartják, hogy a konzervatív véleményeket elhallgattatják.

Mi a konferencián nem forradalmat tervezünk, hanem különböző álláspontok szerint komoly politikai kérdésekről beszélünk” – fogalmazott, majd hozzátette: Magyarországon ilyen elképzelhetetlen. Ilyen legfeljebb a kommunista idők alatt volt elképzelhető.

Sok tapasztalatom van Nyugaton, de ilyesmi még sosem fordult elő. Ez az új világ Nyugaton” – tette hozzá Frank Füredi.

origo.hu

Szörnyű dolgok derültek ki Fico merényletével kapcsolatban

ripost.hu

Innen nincs visszaút: Ben Affleck szerint a házassága J-LO-val csupán egy lázálom volt

borsonline.hu

Közleményt adott ki a Kensington-palota a nagybeteg Katalin hercegnéről

vg.hu

Azahriah a Puskásban: három nap múlva koncert, de valamiért tömegével adja el a jegyeket a közönség

life.hu

Jennifer Lopez meglepő nyilatkozatot tett viharos házssága ellenére

magyarnemzet.hu

Megrázó fotó került elő a verőcei hajóbaleset áldozatairól, amely nem sokkal a baleset előtt készült

ripost.hu

Meg van írva a csillagokban: sikerre van ítélve ez a 4 csillagjegy

lakaskultura.hu

A mosógépet nem a vízkő teszi tönkre: durva, mi okozza a bajt

ripost.hu

Nem hiszel a szemednek: világsztár mellett feszít PSG Ogli

ripost.hu

Nagy a baj! Mentőhelikopter szállt le az M0-ásra

ripost.hu

"Nem tudom értelmezni" - váratlanul stílust váltott Tóth Andi

ripost.hu

Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

A 2022-es magyar választást külföldről befolyásoló hálózat ma is aktív

POLITIK

Területvédelemre készül a NATO, terítéken a sorkatonai szolgálat bevezetése Németországban

POLITIK

Lengyel tábornok: Az ukránokat az mentheti meg, ha megállítjuk a háborút

POLITIK

Kelet-európaiak vérével fizetne az ukrán győzelemért Soros

POLITIK

Huszonhatan meghaltak Gázavárosban

POLITIK

A DATADAT-on keresztül ömlött a pénz Karácsonyhoz

POLITIK

Magyar Péter gyulai szárnysegédje egy könyvtárba is betört

POLITIK

Előkerült a Magyar Péter-féle Tisza Párt alapítójának ügynökaktája