tóth gabi
Így látja Hidvéghi Balázs.
Harmincöt évvel a rendszerváltozás után oda jutottunk, hogy újra a legalapvetőbb jogainkért kell küzdeni – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerdán az M1 Ma reggel című műsorában.
A politikus elképesztő fejleménynek nevezte, hogy a belga rendőrség kedden bezáratta a nemzetközi konzervativizmus konferenciát Brüsszelben.
Mint mondta, a demokrácia egyik legalapvetőbb elve az, hogy mindenki szabadon elmondhassa a véleményét, a véleményszabadságot, a szólásszabadságot pedig lábbal tiporták most Brüsszelben.
„Ez pontosan megmutatja, milyen állapotba jutott mára az Európai Unió fővárosa, és megmutatja, miért mondjuk mi azt, hogy változásra van szükség Brüsszelben, el kell söpörni ezt a diktatórikus hajlamú, szélsőbaloldalivá váló elitet, a jelenlegi vezetést, és olyan embereket kell odaküldeni, akik kiállnak például a szólásszabadság mellett” – fogalmazott.
A képviselő elmondta, tapasztalatai szerint Brüsszelben félnek azoktól az erőktől, amelyek szuverenista alapon állnak, a nemzetállamok jogait védik, a hagyományos értékek mellett állnak ki, és ez odáig jutott már, hogy el akarnak hallgattatni, ezért zsarolják, ezért támadják Magyarországot mindenféle módon.
Hidvéghi Balázs annak a véleményének is hangot adott, hogy az EU-ban és a világban háborús pszichózis uralkodott el. Mint mondta, amikor a francia elnök katonák küldéséről beszél Ukrajnába, és a NATO a katonai segítségnyújtásról szövöget terveket, az már a potenciális világháború előszobája.
Hangoztatta, nagy szükség van rá, hogy megőrizzük a józanságunkat, a békepárti, konzekvens álláspontunkat. Hozzátette, a közel-keleti feszültség az energiaárakat, a stabilitást, a kereskedelmi megállapodásokat is veszélyezteti, és azonnali, közvetlen hatással van az unió békéjére, stabilitására, gazdasági helyzetére.
Az interjúban a képviselő életképtelen javaslatnak nevezte az áterőltetett migrációs paktumot, mert szerinte az konzerválja a problémákat, és semmit nem old meg.
Hidvéghi Balázs, aki egyben Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének kampányfőnöke is, közölte, hogy csütörtökön 17 órakor lesz a kampánynyitó, hivatalosan elindul a kampány.
A főváros helyzetéről úgy vélekedett, ma Gyurcsány Ferencnek van főpolgármestere, a budapesti embereknek nincs.
Mi ezen a helyzeten akarunk változtatni, és úgy érzékeljük, komoly és reális esély van arra, hogy a Fidesz-KDNP jelöltje el tudja nyerni a budapestiek többségének bizalmát – tette hozzá.
Közölte: új korszakot nyitnának a fővárosban, amely az együttműködésekről, a fejlesztésekről, a közlekedés rendbetételéről, a köztisztaságról szól.
Olyan vezetésre van szükség, amely együttműködik a budapestiek érdekében, nem pedig a Gyurcsány-klánt szolgálja ki – mondta Hidvéghi Balázs.
Közölte, azért került a főváros csődközeli helyzetbe, mert gyakorlatilag a pénzek máshova folynak el, úgy tűnik például, hogy a Lánchíd felújítása kapcsán is egy rendkívül komoly visszaélési, korrupciós ügy körvonalai mutatkoznak meg.
Erre még várják a válaszokat, például arra, hová került másfélmilliárd forint a felújítás közben – nyilatkozta a képviselő.
Elegünk van a migrációból! Elegünk van a háborúból! Elegünk van a genderpropagandából! Brüsszelben változás kell! – hangsúlyozta a miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videóban.
„Létrehozták az úgynevezett kondicionalitási rendszert, a jogállamisági és kondicionalitási rendszert, amely végül a politikai zsarolás eszközének bizonyult” – fogalmazott Orbán Viktor.
„Ha nem úgy viselkedsz, ahogy elvárják, akkor nem kapsz pénzt. Ursula von der Leyen egyértelműen azt mondta, Magyarország a migrációs politika miatt nem kap pénzt. Magyarország a genderellenes politika miatt nem kap pénzt.
Tehát ez politikai zsarolás.
Most olyan vezetőink vannak az Európai Unióban, akik néhány saját maguk által kiválasztott nagy projekttel, mint például a zöld átmenet, az RFF-politika, a migráció, a háborúval és a szankciókkal kapcsolatban mind megbuktak. Az Európai Unió jelenlegi vezetésének el kell mennie, és új vezetőkre van szükségünk” – tette hozzá a miniszterelnök.
Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig. Amíg ez a kérdés nincs megválaszolva, addig semmilyen migrációval kapcsolatos uniós rendelkezés nem működik – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben kedden.
Orbán Viktor Mateusz Morawiecki korábbi lengyel miniszterelnökkel és Fabrice Leggerivel, az EU határvédelmi ügynöksége, a Frontex korábbi vezetőjével, a francia jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) párt listavezetőjével az Európai Parlamentben tartott nyilvános beszélgetést.
A kormányfő kijelentette: akármilyen ötletek látnak is napvilágot az uniós migrációs és menekültügyi csomaggal kapcsolatban, a menekültügyi eljárás ideje alatti uniós tartózkodás kérdését meg kell válaszolni. Ez a vörös vonal. Ha ez a pont nem teljesül, minden más megoldatlan marad – mondta.
Brüsszel, 2024. április 16. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b2) a migrációról és a határvédelemről tartott panelbeszélgetésen az Európai Parlament brüsszeli épületében 2024. április 16-án. Orbán Viktor mellett balról Mateusz Morawiecki korábbi lengyel kormányfő, jobbról Fabrice Leggeri, az EU határvédelmi ügynöksége, a Frontex volt vezetője, a francia jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) párt listavezetője (j2) és Andrzej Sados, Lengyelország Európai Unió mellé rendelt állandó képviseletének korábbi vezetője (j). MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
„Ha nem vagyunk elég bátrak ahhoz, hogy kimondjuk: mindenkinek a határokon kívül kell maradnia mindaddig, amíg ügyükben döntés nem születik, bármilyen más határozatot is hozunk, az nem fog működni” – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Amennyiben a migrációs csomag elfogadásának menete többségi szavazással történik és nem egyhangúsággal, az egész paktum nem fog működni, a végrehajtása pedig meg fog bénulni – mondta Orbán Viktor.
Emlékeztetett: az Európai Bizottság az uniós bíróság elé idézte Magyarországot, mivel úgy találta, a magyar migrációs jogszabályok nem felelnek meg az uniós jognak. Magyarország azonban ellenáll és harcol – emelte ki.
Közölte: nem szabad elfelejteni a migráció megszervezését célul tűző Soros-tervet sem. „Mi egy szervezett csoport ellen harcolunk, amit Soros-birodalomnak neveznek. A Soros-hálózat ellen, ami civil szervezeteket fizet azért, hogy a jogi rendszerünket támadják, jogtalan tevékenységeket végeznek a nemzetünk ellen”– fogalmazott Orbán Viktor.
A kormányfő kiemelte: ez mutatja, hogyan működik az Európai Unió, miként vonták be abba Soros Györgyöt, elfoglalva az unió számos intézményét, befolyásolva európai parlamenti képviselőket és más vezetőket.
„Ez ellenünk szól és arról, hogyan változtassák meg Európát, hogyan szüntessék meg és jelentéktelenítsék el a keresztény, konzervatív, nemzeti politikai vezetőket és szavazókat” – jelentette ki.
Ahogy arról korábban írtunk, kedden betiltották Brüsszelben azt a konzervatív konferenciát, amelyen a tervek szerint szerdán szólalna fel Orbán Viktor miniszterelnök. A rendezvényt így is csak a harmadik lehetséges helyszínen tudták megkezdeni, miután az első kettő visszalépett. Néhány felszólalás után azonban itt sem tudták folytatni a konferenciát, mert ezt a rendőrség megakadályozta. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója azt mondta, Brüsszel többé nem a szabadság fővárosa, hanem a baloldali-liberális elnyomás eszköze. Kiemelte: a szuverenista, bevándorlásellenes és békepárti erőket nem lehet elhallgattatni.
Éjszaka a belga bíróság hatályon kívül helyezte a Nemzeti Konzervativizmus Konferencia (NatCon) megtartását tiltó polgármesteri határozatot, a rendezvény korlátozás nélkül folytatódhat Brüsszelben – közölték a szervezők az MTI-vel szerdán.
A tájékoztatás szerint a konferenciának otthont adó brüsszeli kerület polgármestere, Emir Kir kedden délben végzést adott ki a kétnaposra tervezett rendezvény betiltására.
A szervezők a végzést megtámadták, az ügyben eljáró bíróság az éjszaka folyamán helyt adott a fellebbezésnek és megsemmisítette a polgármester határozatát.
Ez a véleménynyilvánítás szabadságának győzelme – tették hozzá.