5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 04. 16. 07:34

Ötvenezer aktivista segít.

A Fidesz a valaha volt legerősebb európai parlamenti (EP) kampányra készül, mert a június 9-ei választás tétje óriási: háború vagy béke, erről kell dönteni – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója az M1-en hétfőn.

Menczer Tamás közölte: a Fidesz országos választmánya hétfőn elfogadta a megyei, a fővárosi és az EP-listát is. Hozzátette: az önkormányzati választáson a Fidesz indítja a legtöbb jelöltet a pártok közül.

A politikus beszámolt arról, hogy ötvenezer aktivista segíti a kampányt az elkövetkező hetekben, ezer helyen jelennek meg standdal, és azokat, akik korábban erre felhatalmazást adtak, személyesen is megkeresik.

A választás tétje óriási, ennek megfelelően „rendezték be” az előttük álló kampányidőszakot – mondta a kommunikációs igazgató.

A kormány és a kormánypártok békepártiak, míg a baloldal – „a tények és a saját vallomásuk alapján” – háborúpárti, ezért olyan embereket kell Brüsszelbe küldeni, akik a magyarok érdekeit képviselik – emelte ki.

Magyarország akkor jár jól – tette hozzá -, ha Orbán Viktor a miniszterelnök és a Fidesz-KDNP adja a kormánypárti szövetséget, és a településeken hozzájuk köthető emberek vannak.

„Látjuk, hogy Budapesten mi van. Ha a baloldal nyeri a főpolgármesteri és a települési polgármesteri pozíciókat, akkor nem a település fejlesztésére koncentrál, hanem a települést egy erőforrásnak használja a kormány elleni harchoz. Ez pedig nem a település érdeke”

– hangoztatta.

Menczer Tamás megerősítette, hogy a Fidesz kitart a békepárti álláspont mellett, azonban az ország békéjének és a kormány békepártiságának megőrzése „nem egy lezárt folyamat, ez egy folyamatos küzdelem”.

Úgy fogalmazott: „lépésről lépésre kell megvédeni a békepárti pozíciót, az ország békéjét és biztonságát. A nyomás óriási rajtunk és egyre növekszik”.

„Nem küldünk katonákat az ukrajnai háborúba és a békepárti pozíciót is megvédjük, ha a magyar emberek ebben támogatnak bennünket” – hangsúlyozta Menczer Tamás.

A Fidesz országos választmánya döntött az európai parlamenti (EP) listáról, a fideszes és KDNP-s képviselőjelöltek „csatasorba” álltak – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője, a párt európai parlamenti listavezetője hétfőn a Fidesz Facebook-oldalára feltöltött videóban.

„Soha nem volt még akkora a tétje az európai parlamenti választásoknak, mint most június 9-én” – fogalmazott a politikus.

Deutsch Tamás azt mondta:

a brüsszeli bürokrácia háborús uszítóként lép fel és a politikai zsarolás eszközeivel akarja Magyarországot az ukrajnai háborúba sodorni. Ezt a brüsszeli háborúpárti álláspontot támogatja a magyar „dollárbaloldal”.

Deutsch Tamás kijelentette: „mi, fideszes és KDNP-s képviselők a magyar polgárok békepárti álláspontját fogjuk a jövőben is képviselni”, mint ahogy ellentmondunk Brüsszel migrációt támogató álláspontjának.

Megvédjük Magyarországot, nem engedjük, hogy Magyarországból „bevándorlóországot” csináljanak. Ugyanúgy ellen fogunk állni Brüsszel genderideológiai őrületének – hangsúlyozta a politikus.

Deutsch Tamás kiemelte:

megvédjük a magyar gyerekeket, nem engedjük, hogy genderideológiai érzékenyítők lepjék el a magyar óvodákat és iskolákat.

A június 9-i választáson „ki kell söprűznünk a brüsszeli bürokrácia háborúpárti, migránssimogató és genderideológiai őrületet képviselő tagjait, mint ahogy velük együtt a magyar dollárbaloldal Brüsszel-barát képviselőit, mert nekünk, fideszes és KDNP-s képviselőknek Brüsszelben is Magyarország az első” – fogalmazott.

Magyarországot békepártisága, valamint a genderideológia és az illegális bevándorlás elutasítása miatt támadják Brüsszelben még az Európai Parlament (EP) mostani ötéves ciklusának utolsó miniplenáris ülésén is – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője a Facebookra szerdán feltöltött videójában.

A politikus a brüsszeli ülésterem előtt állva jelentkezett be a közösségi oldalra, az EP miniplenáris ülésének napirendi szavazását követően, ahol egy Magyarországot elítélő határozatot is napirendre vett a testület.

„De bárhogy is mesterkedjenek itt, Brüsszelben, mi ma a vitán meg fogjuk védeni a magyar érdeket, és bárhogy is mesterkedjen a dollárbaloldal európai elvtársaikkal, Magyarország akkor is kitart a békepárti álláspontja mellett, elutasítja a genderideológiai őrületet, megvédi a szuverenitását és nemet mond az illegális migrációra” – fogalmazott a politikus.

Feltette a kérdést: „mit gondolnak Önök”, azok között a körülmények között, amikor folyamatosan gyengül az európai gazdaság teljesítménye, foglalkozik az EP az unió gazdasági teljesítményével? Miközben szerte Nyugat-Európában fellázadtak a gazdák az agrárgazdaság elleni brüsszeli támadások miatt, foglalkozik az EP a gazdák problémáival? Foglalkozik azzal, hogy az orosz-ukrán háborúra adott elhibázott brüsszeli válasz, a szankciós politika az egekbe emelte az energiaárakat és borzalmas inflációt okozott? Úgy válaszolt: „dehogy foglalkozik ezzel”.

Ezzel szemben, az ötesztendős parlamenti ciklus utolsó miniplenáris ülésén kettő, Magyarországot újra a terítékre tévő európai parlamenti vitát fognak rendezni. Továbbá úgy is döntött az EP baloldali többsége, hogy két hét múlva, a cikluszáró strasbourgi plenáris ülésen egy „Magyarországot mindenben ledorongoló, a dollárbaloldal által jól ismert hazugságokat visszhangzó határozatot is el fognak fogadni”.

Szerinte azzal magyarázható, hogy az európai polgárok problémái helyett Magyarország zaklatásával foglalkozik az EP, hogy Magyarországnak a brüsszeli bürokrácia politikai zsarolása ellenére határozott békepárti álláspontja van. Magyarország a nyomással szemben is ellenáll annak, hogy beengedje az illegális bevándorlókat – mondta videónyilatkozatában Deutsch Tamás.

Nem küldünk katonákat és fegyvereket az ukrajnai háborúba, és a béke pártján állunk – hangsúlyozta Menczer Tamás, a Fidesz képviselője hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.

A politikus a kormánypártok teljes támogatásáról biztosította a közel-keleti helyzettel kapcsolatban a kormány álláspontját, melynek sarokkövei, hogy a mostani konfliktus egy Izrael elleni, brutális terrortámadásból indult, valamint hogy mindent meg kell tenni a konfliktus kiszélesedése, államközi háborúvá válása ellen.

Ukrajnára kitérve azt mondta: a magyar kormány azonnali, feltétel nélküli tűzszünetet és béketárgyalásokat akar, hiszen a csatatéren nincs megoldás.

A helyzetet súlyosbítják azonban a háborúpárti európai vezetők nyilatkozatai, amelyek katonák háborúba küldésének lehetőségét vetik fel. Ennél is súlyosabb, hogy a NATO most azt szervezi, hogyan tudja átvenni a fegyverszállítást, a katonák kiképzését, és erre 100 milliárd dollárt szánnak – figyelmeztetett.

Értékelése szerint a magyar baloldal háborúpárti, hajlandó lenne magyar katonákat a háborúba küldeni. Erről közös miniszterelnök-jelöltjük, Márki-Zay Péter is világosan beszélt – idézte fel a 2022-es választási kampányt.

„Önök nem a magyar érdeket képviselik, hanem azok érdekeit, akiktől a dollárokat kapják, és ez ellentétes a magyar érdekkel”

– fordult az ellenzékhez Menczer Tamás.

Hozzátette: „az új baloldali csodagyerek”, Magyar Péter szintén háborúpárti politikus, noha nemrég „próbált mosakodni” a háborúval kapcsolatos álláspontja ügyében. Ebben a szövegében nem írt arról, hogy azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat akar, hogy nem küldene fegyvereket és magyar katonákat az ukrajnai háborúba, arról ellenben írt, hogy szerinte nem számít a magyar álláspont – jegyezte meg.

„Ilyet csak egy igazi dollárbaloldali, háborúpárti politikus mond” – értékelt.

Véleménye szerint ugyanis fontos a magyar álláspont. Fontos, hogy világosan elmondjuk: nem küldünk katonákat és fegyvereket ebbe a háborúba, és a béke pártján állunk

– mondta.

A kormány és a kormánypártok minden nyomás ellenére is maradnak a béke pártján, a baloldal pedig háborúpárti, ezért fontos, hogy június 9-én a magyar emberek a Fidesz-KDNP-t támogassák – érvelt Menczer Tamás.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a felszólalásra reagálva arra figyelmeztetett az ellenzék álláspontjával kapcsolatban: „ha dollár érkezik, azzal háborús álláspont is érkezik”.

Hozzátette:

Irán Izrael elleni támadásával a világ még veszélyesebb hely lett, de az európai vezetők nagy része ma mégsem a béke hangján beszél az orosz-ukrán háború kapcsán.

Annak ellenére, hogy a NATO védelmi szövetség, folytatódik a NATO-misszió előkészítése és folytatódnak, sőt bővülnek a fegyverszállítások is. Ezzel az eszkaláció sem lassul: az orosz elnöki szóvivő szerint a NATO és Moszkva viszonya már a közvetlen konfrontáció szintjére süllyedt – jelezte.

Az európai döntéshozók jelentős része nem veszi figyelembe a 20. század tragikus történelmi tapasztalatait – jegyezte meg, hangsúlyozva: ilyen körülmények között háromszorosan fontos, hogy Magyarország a béke hangja legyen. Kiemelte: a magyar kormány nem támogatja, hogy a NATO műveleteket indítson Ukrajnában, de minden lehetséges módon támogatást nyújtott és nyújt a bajbajutottaknak.

Ha ezen a kormányon múlik, a háborúban nem fogunk részt venni – zárta parlamenti válaszát Dömötör Csaba.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.