tóth gabi
Így akarják elkerülni a még nagyobb mozgósítást?
Oroszország továbbra is külföldi állampolgárokat toboroz hadseregébe az ukrajnai háborújához – közölte hétfőn a brit védelmi minisztérium az X-en.
A tájékoztatás szerint a legutóbbi egyik ilyen angolnyelvű röplap alapján külföldieket keresnek az orosz hadsereg egyik különleges alakulatába. A juttatások között szerepel egy 2000 dolláros egyszeri prémium, havi 2200 dolláros fizetés, valamint orosz útlevél, ingyenesen igénybe vehető egészségügyi ellátás és kiképzés.
A brit védelmi tárca szerint
A tavalyi év során az orosz hatóságok az Oroszország területén élő, közép-ázsiai országokból származó migráns munkavállalókat is célba vették ezen hirdetésekkel. Legfrissebb értesülések szerint indiai, illetve nepáli bevándorlókat is toboroznak az ukrajnai harcokra.
A brit minisztérium úgy vélte, hogy sokan az így toborzott emberek közül nem hivatásos katonák, hanem olyan migráns munkavállalók, akiket hamis ígéretekkel kényszerítettek, vagy pénzügyi előnyökkel csábították szolgálatra az orosz hadseregbe.
„Oroszország vélhetően el akar kerülni egy újabb népszerűtlen belföldi mozgósítást” – fejtegette a brit védelmi tárca. Hozzátette, hogy tekintettel a jelentős – napi átlagban 913 fős – veszteségekre Oroszország igyekszik minden lehetőséget megragadni, hogy fenntartsa az állomány utánpótlásának magas szintjét.
Az orosz haderő három frontszakaszon tíz rohamot vert vissza, közülük hatot Donyeck térségében – közölte szerdai hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint az ukrán fél vesztesége az érintett frontszakaszokon mintegy 650 katona volt, akik közül a legtöbben, körülbelül 290-en Donyeck körzetében estek el vagy sebesültek meg súlyosan.
Az összesítés a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említette egyebek mellett külföldi zsoldosok egy ideiglenes telephelyét, egy üzemanyag- és három lőszerraktárt, két harckocsit, hét páncélozott harcjárművet, két gyalogsági harcjárművet, két páncélozott szállítójárművet, valamint Vilha és Vampire sorozatvetők 11 rakétáját és 21 drónt.
Az orosz védelmi tárca szerda este újabb közleményt adott ki, amely szerint az orosz fegyveres erők kedd este precíziós csapást mértek külföldi fegyveresek egy harkivi ideiglenes állomáshelyére. A csoport magját franciák alkották.
A tárca szerint a csapás több mint hatvan fegyverest megölt, és több mint húszat megsebesített, az épület pedig, amelyben a zsoldosok állomásoztak, teljesen megsemmisült.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek szerdán ukrán tüzérségi és dróntámadást. Belgorod megye légterében délutánig öt, pilóta nélküli repülőszerkezetet és hét sorozatvető-rakétát lőttek le. A régióban biztonsági okokból egy húsz kilométer széles határsávban az iskolákban át fognak térni a távoktatásra, Belgorod városban pedig 20 órától elrendelték az üzletközpontok bezárását.
A jekatyerinburgi orosz központi kerületi katonai bíróság szerdán közölte, hogy nyolcévi szabadságvesztésre ítélte az ukrán származású Viktor Rasztorgujevet robbanóanyag illegális gyártása és egy Nyizsnyij Tagil-i katonai üzem elleni terrortámadás előkészítése vádjával. A Mariupolból az oroszországi Szverdlovszk megyébe 2014-ben áttelepült, 59 éves Rasztorgujev nem ismerte el bűnösségét, és fellebbezett.
A „Donyecki Népköztársaság” legfelsőbb bírósága életfogytig tartó szabadságvesztést szabott ki szerdán Olekszij Mozgovojra, az ukrán Azov alakulat volt tagjára, amiért 2022 áprilisában Mariupolban saját kezűleg agyonlőtt négy civilt, valamint 25 évi fegyházra ítélte Olekszandr Kuzmenkót, az ukrán nemzeti gárda volt őrmesterét, amiért 2022 márciusában ugyanebben a városban parancsot adott két polgári személy agyonlövésére.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) arról adott ki tájokoztatást, hogy büntetőeljárást indított egy 32 éves szmolenszki lakos ellen, aki a blogjában támogatásáról biztosította a régiója ellen intézett dróntámadásokat, terrorista tevékenységre buzdított, és hamis információkat terjesztett az orosz hadsereg észak-kaukázusi akcióiról. A szolgálat a „Luhanszki Népköztársaságban” elfogott egy férfit, aki nyereségvágyból adatokat gyűjtött az orosz hadseregről az ukrán hírszerzésnek.
Ukrajna hétfőn ismét rendkívüli és bátor támogatásokért folyamodott a szövetségesekhez, hogy légvédelmi eszközökkel segítsenek megvédeni az országot az orosz légicsapások hullámaitól, amelyek az elmúlt hetekben az energiarendszert vették célba.
Március közepe óta orosz rakéta- és dróntámadások érik az ukrán energetikai infrastruktúrát, ami arra késztette Kijevet, hogy újabb segítséget kérjen légvédelméhez.
– közölte Dmitro Kuleba külügyminiszter egy fekete-tengeri biztonsági konferencián videokapcsolaton keresztül.
Hangoztatta: „Megragadom az alkalmat, hogy ismét rendkívüli és merész lépésekre szólítsam fel minden partnerünket”. Hozzátette: „Az ukrán légvédelem most már nemcsak saját légterét védi az orosz légi terrortól, hanem a szomszédos Moldovát, Romániát és Lengyelországot is a légterükbe berepülő rakéták és drónok közvetlen fenyegetésétől”.
A miniszter vasárnap szólt arról is, hogy további Patriot légvédelmi rakétarendszerek beszerzéséről folynak tárgyalások, de elítélte azok lassú menetét.
Kedvezőbb állásokat foglalt el Avgyijivka és Donyeck környékén, valamint a donyecki régió déli részén az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán, miközben ukrán katonai célpontokra mért tüzérségi és légi csapást Harkiv és Szumi megyében – közölte az orosz védelmi minisztérium.
Az orosz hadijelentés szerint nyolc ukrán ellentámadás hiúsult meg, közülük hét Avgyijivkánál. A moszkvai katonai tárca által kiadott tájékoztatás értelmében az ukrán hadsereg a harci érintkezési vonal mentén az elmúlt nap során több mint 1200 katonát veszített. Közülük a legtöbben, mintegy 470-en a Donyeck, 460-an pedig az Avgyijivka körzetében vívott összecsapásokban estek el vagy sebesültek meg súlyosan.
A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek mellett egy német Iris-T légvédelmi rendszert, egy lőszerraktárt, hat harckocsit – mind Avgyijivkánál váltak üzemképtelenné –, egy gyalogsági harcjárművet, négy páncélozott harcjárművet, két-két amerikai gyártmányú M109-es Paladin és lengyel Krab önjáró tarackot, egy HIMARS-rakétát, három francia HAMMER és amerikai JDAM irányított légibombát, továbbá 41 drónt.
Az orosz hadsereg szombaton bejelentette a donyecki régióban lévő Pervomajszke település bevételét. A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek a hétvégén ukrán tüzérségi és dróntámadást.
A Herszon megyei Kahovkában és Carszkeben egy-egy civilt öltek meg belövések. A donyecki régióban két tűzoltó megsebesült ukrán pilóta nélküli repülőszerkezet okozta tűz elfojtása közben, megismételt dróncsapás következtében. Egy tűzoltóautó megsemmisült, egy másikban súlyos károk keletkeztek.
A Zaporizzsja megyei Tokmakban 16-ra emelkedett a szombati ukrán tüzérségi támadás következtében életüket vesztett civilek száma. A csapás 20 sebesültje közül 12 állapota súlyos.