RETRO RÁDIÓ

Magyarországot békepártisága, a genderideológia és az illegális bevándorlás elutasítása miatt támadják Brüsszelben

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 04. 11. 08:32

Nyilatkozott Deutsch Tamás.

Magyarországot békepártisága, valamint a genderideológia és az illegális bevándorlás elutasítása miatt támadják Brüsszelben még az Európai Parlament (EP) mostani ötéves ciklusának utolsó miniplenáris ülésén is – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője a Facebookra szerdán feltöltött videójában.

A politikus a brüsszeli ülésterem előtt állva jelentkezett be a közösségi oldalra, az EP miniplenáris ülésének napirendi szavazását követően, ahol egy Magyarországot elítélő határozatot is napirendre vett a testület.

„De bárhogy is mesterkedjenek itt, Brüsszelben, mi ma a vitán meg fogjuk védeni a magyar érdeket, és bárhogy is mesterkedjen a dollárbaloldal európai elvtársaikkal, Magyarország akkor is kitart a békepárti álláspontja mellett, elutasítja a genderideológiai őrületet, megvédi a szuverenitását és nemet mond az illegális migrációra” – fogalmazott a politikus.

Feltette a kérdést: „mit gondolnak Önök”, azok között a körülmények között, amikor folyamatosan gyengül az európai gazdaság teljesítménye, foglalkozik az EP az unió gazdasági teljesítményével? Miközben szerte Nyugat-Európában fellázadtak a gazdák az agrárgazdaság elleni brüsszeli támadások miatt, foglalkozik az EP a gazdák problémáival? Foglalkozik azzal, hogy az orosz-ukrán háborúra adott elhibázott brüsszeli válasz, a szankciós politika az egekbe emelte az energiaárakat és borzalmas inflációt okozott? Úgy válaszolt: „dehogy foglalkozik ezzel”.

Ezzel szemben, az ötesztendős parlamenti ciklus utolsó miniplenáris ülésén kettő, Magyarországot újra a terítékre tévő európai parlamenti vitát fognak rendezni. Továbbá úgy is döntött az EP baloldali többsége, hogy két hét múlva, a cikluszáró strasbourgi plenáris ülésen egy „Magyarországot mindenben ledorongoló, a dollárbaloldal által jól ismert hazugságokat visszhangzó határozatot is el fognak fogadni”.

Szerinte azzal magyarázható, hogy az európai polgárok problémái helyett Magyarország zaklatásával foglalkozik az EP, hogy Magyarországnak a brüsszeli bürokrácia politikai zsarolása ellenére határozott békepárti álláspontja van. Magyarország a nyomással szemben is ellenáll annak, hogy beengedje az illegális bevándorlókat – mondta videónyilatkozatában Deutsch Tamás.

A Fidesz elutasítja az Európai Parlament (EP) által tárgyalt migrációs paktumot – jelentette ki a Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője az EP brüsszeli ülésén, szerdán.

Az EP napirendjén szerepelt az európai migrációs paktumról szóló javaslat. A politikus a Facebookon ennek apropóján tette közzé az ülésén elhangzott felszólalását.

Hidvéghi Balázs szerint ez a vita valójában soha nem a menekültek megsegítéséről szólt, hiszen mindenki segíteni akar a bajbajutottakon.

Ez a vita lényegében arról szól, hogy képesek vagyunk-e megőrizni európai identitásunkat és meg tudjuk-e védeni az európai életmódot, normákat, hagyományokat és kultúrát – mondta.

A tömeges migráció támogatása mindezt veszélyezteti.

 

A tömeges migráció valójában a társadalom átalakítását célzó projekt, amelyet az európai emberekre erőltetnek, a legtöbb esetben anélkül, hogy a véleményüket és a beleegyezésüket kérnék – mondta a politikus.

Az illegális tömeges migráció a társadalom széteséséhez vezet, lerombolja az európai normákat és tönkreteszi a közbiztonságot

– tette hozzá.

Felhívta a figyelmet, hogy ennek a katasztrófának az első jelei már számos nyugat-európai városban láthatóak. Példaként említette, hogy Franciaországban a francia élet részévé váltak a brutális, borzalmas gyilkosságok. A Migráció következtében romlik a közbiztonság, az állam fokozatosan elveszíti az ellenőrzést, miközben a közhatalom egyre inkább kicsúszik a kezéből – sorolta.

„Magyarországon továbbra sem adjuk fel az életmódunk, biztonságunk és kultúránk védelmét. A magyar embereket többször megkérdezték erről, és minden esetben elutasították a tömeges, illegális migrációt. Pontosan ezért határozottan elutasítjuk ezt a paktumot”

– jelentette ki Hidvéghi Balázs.

A videóhoz csatolt szövegben a képviselő úgy fogalmaz: „a migráció tönkreteszi Európát! Veszélyezteti a kultúránkat, a hagyományainkat és sok esetben már az életünket is. Nyugat-Európa nagyvárosaiban ugyanis már olyan mértékben leromlott a közbiztonság, hogy azt akár csak 20 éve még el sem tudtuk volna képzelni. Mi, magyarok, ebből biztosan nem kérünk. Ezért nemet mondunk a brüsszeli migrációs paktumra!”

Megszavazta az Európai Parlament a migrációs paktumot. Eszerint a tagállamoknak kötelező lesz befogadni illegális bevándorlókat. A magyar kormány a kezdetektől ellenezte a terveket, mert a paktum miatt migránsgettók jönnének létre Magyarországon. Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője francia, spanyol, osztrák és lengyel képviselőtársaival közösen bírálta Brüsszel migrációs terveit. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en arról beszélt: Magyarországnak a paktum szerint több mint 3000 illegális migránst kellene fogadnia, vagy kilencmillió forintot kellene fizetnie minden egyes be nem fogadott migráns után.

A baloldali többségű Európai Parlament elfogadta az Európai Unió új migrációs csomagját. Ebben többek között kötelező szolidaritást írnak elő, és elvárják a menedékkérelmek gyorsabb elbírálását. De azt is kimondják, hogy a tagállamoknak választaniuk kell: vagy befogadnak migránsokat vagy fizetnek, migránsonként 20 ezer eurót. Elemzők szerint a brüsszeli bürokraták mindent megtettek azért, hogy a tervet még az EP-választások előtt áterőszakolják a tagállamokon. Ezzel az lehet a cél, hogy az új összetételű brüsszeli parlament később ne változtathasson a döntésen.

„A migrációs csomag tágra nyitja Európát az illegális migráció előtt”

– jelentette ki Hidvéghi Balázs a szavazás előtt tartott sajtótájékoztatóján. A fideszes Európai Parlamenti képviselő kiemelte: a jogszabálycsomag az összes olyan rossz, korábban már elbukott, kudarcot vallott javaslatot megismétli és tovább erőlteti, amelyről kiderült, hogy nem működnek és nem nyújtanak megoldást erre a problémára.

„Megjelenik például az elosztásnak a kérdése, a kvótarendszer, az illegális migránsok szétosztása, sőt a büntetés is azon tagállamok számára, amelyek nem hajlandóak befogadni illegálisan megérkezett bevándorlókat. Nyilvánvaló, hogy ez a rendszer tovább rontaná az így is súlyos migrációs, bevándorlási helyzetet Európában, ez hozzá járulna a migránsgettók létrehozásához és további növekedéséhez” – mutatott rá a Fidesz EP-képviselője.

Ylva Johansson, a bizottság belügyekért felelős tagja (b2), miután az Európai Parlament elfogadta az Európai Unió új migrációs és menekültügyi csomagját az EP brüsszeli üléstermében 2024. április 10-én (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Az EP-képviselő a csomag hibás intézkedései közé sorolta, hogy az Európai Unió területén belül születne döntés arról, hogy ki maradhatna és ki nem. Hidvéghi Balázs egyúttal kiemelte: ma Európában Magyarországon van az egyetlen olyan rendszer, amely hatékonyan védekezik a migrációs nyomás ellen. A politikus szerint éppen ezért

a brüsszeli törekvések nyílt támadást jelentenek Magyarország ellen.

Azt mondta: elutasítják a migrációs csomagot, és minden körülmények között megvédik Magyarország szuverenitását; nem engedik meg azt, hogy bevándorlóországot csináljanak Magyarországból.

A sajtótájékoztatón Hidvéghi mellett bírálta a migrációs paktumot Jean-Paul Garraud francia, Jorge Buxadé Villalba spanyol, Harald Vilimsky osztrák és Patryk Jaki lengyel EP-képviselő. A politikusok kifogásolták, hogy ez a csomag inkább menedzseli az illegális migrációt, és nem megoldást nyújt. Nem látják biztosítva, hogy visszaküldik azokat, akik nem jogosultak az EU-ban maradni.

Az Európai Unió migránsgettók létrehozására akarja kötelezni Magyarországot, arra, hogy évente akár több tízezer migránst fogadjon be

– hangsúlyozta korábban Orbán Viktor. A miniszerelnök ugyanakkor leszögezte: a kormány harcolni fog ez ellen, és nem áll szándékában végrehajtani a kvótáról szóló döntést.

A kabinet, a januárban lezárult, szuverenitás védelméről szóló nemzeti konzultációban többek között a migrációról is kikérte a magyarok véleményét. A válaszadók közül

több mint másfél millióan úgy gondolják, hogy nem szabad, hogy migránsgettók jöjjenek létre Magyarországon.

„Ez egy olyan eddigi jogelvek teljes áttörését, a jogállamiság teljes kudarcát jelentő jogi szabályozás, amelyik hosszú távon egészen beláthatatlan következményeket okoz” – hangsúlyozta Bakondi György.

Problémásnak látja a migrációs paktum intézkedéseit Bakondi György. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója arról beszélt, hogy Magyarország kormánya a magyar emberek akaratával és az Alaptörvény előírásaival összhangban nem tartja kivitelezhetőnek a Brüsszelből meghatározott elgondolást.

„Megerősített bennünket a lakosság nagy aránya abban, hogy őriznünk kell a határt és a belső biztonság alapja a határbiztonság és a határbiztonság valamennyi magyar, de valamennyi európai polgárnak is nagyon fontos érdeke”– mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Az Európai Parlament után a tagállamoknak is szavazniuk kell a migrációs paktumról, azonban annak életbe lépéséhez nem kell egyhangúság.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.