
Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert
Mindent kiforgatnak.
Magyar Péter alig több mint egy hónapja indult politikai pályáját a kezdetektől fogva segítik a Soros-hálózat sajtótermékei és szereplői, mintegy új kelet-európai politikai hős próbálnak faragni a családját rettegésben tartó "aktivistáról". A bizonyítékokat a Tűzfalcsoport gyűjtötte össze.
A magyar baloldali újságírók közreműködésével folytatott stratégia nem előzmény nélküli, annak célja, hogy a nemzetközi teret felhasználva valamiféle hitelességi látszatot, mesterségesen megkreált legitimációt biztosítsanak az érdemi politikával nem rendelkező magyar ellenzék mantráinak és aktuális csodatevőjének – írja a Tűzfalcsoport.
A cikk szerint több nemzetközi lap, köztük a Soros György részesedésével is működő szlovák SME hírportál is úgy állította be, mintha Magyar Péter a kormány elleni tiltakozásként mondott volna le a különböző állami vállalatokban betöltött pozícióiról.
A valóság ezzel szemben az, hogy Magyar megbízatásának visszavonását az illetékes minisztérium már 2024. január 18-án, tehát jóval a baloldali politikai szerepvállalásának megkezdése előtt kezdeményezte, az érintett pedig éppenhogy ennek elhalasztását kérelmezte.

Soros György (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)
Egy másik orgánum, a Balkan Insight Magyar Péter állításaira hivatkozva hazánkkal összefüggésben általános jelenségként jellemezi a korrupciót, és azt írja, hogy Magyar március 15-ei rendezvényén többen voltak, mint Orbán Viktor gyűlésén.
A cikket jegyző Inotai Edit pedig egy olyan szervezet igazgatósági tagja, amely NGO rendszeresen tart rendezvényeket a Soros-hálózat szervezeteivel és szereplőivel.
A Balkan Insightot kiadó Balkan Investigative Reporting Network partnerei között számos Soros-szervezetet találunk, mint például a CEU-t, de a 444, az Átlátszó és a Direkt 36 online oldalak is feltűnnek közöttük.
A nyílt társadalom eszmerendszerének elkötelezett híveként számontartott The Guardian interjút készített Magyar Péterrel.
A lap Magyart úgy jellemzi, mint aki „bombaként robbant, és sok magyar képzeletét megragadta, akik már elvesztették a reményt, hogy bármi is valóban megváltozik a sokáig Orbán által uralt országban (…), és aki arra törekszik, hogy egyesítse az erősen polarizált magyar társadalmat”.
Magyar Péter a cikkben az Európa-párti, a korrupció elleni küzdelemre, az egészségügy javítására, az oktatási rendszer modernizálására törekvő, leendő államférfiként jelenik meg.
Az interjúban Magyar így nyilatkozott:
„Soha nem bántottam a volt feleségemet (…). A házasságunk (…) hektikus volt mindkét oldalról. …ez az egész történet a propagandakampány része, de teljesen kontraproduktív, az emberek nem hülyék, több támogatónk van, mint korábban.”
Az Associated Press amerikai hírügynökség is hasonló nézetben a nyilvánosságra hozott hangfelvételek kapcsán úgy fogalmaz Magyar Péterről, mint aki segíthet megbontani a magyar politikai rendszert, amelyet sokan mélyen bebetonozott autokráciának tartanak.
A Bloomberg és az al-Dzsazíra is hasonlóan kritika nélkül számol be Magyar Péter még bizonyításra váró állításairól.
Magyar Péter lózungjait támogatólag hangoztatva adott hírt a „Magyar-jelenségről” a Soros György érdekeltségében lévő lengyel Rzeczpospolita és az NBC News amerikai hírtelevízió is.
Nincs új tehát a nap alatt, hiszen a Soros-birodalom szócsövei Márki-Zay Péter esetében is ugyanezt a stratégiát folytatták.
Mindeközben megdöbbentő részletek derülte ki Magyar Péter magánéletéről.
"Bezárt egy szobába, mert bekattant. Terhesen nekilökött egyszer az ajtónak. Késsel járkált a házban – számolt be a traumákról Varga Judit volt igazságügyi miniszter egykori férje, Magyar Péter kapcsán. Varga Judit megerősítette a volt férje agressziójáról szóló híreket, amelyekre először egy, a Hvg.hu által szemlézett rendőrségi jegyzőkönyvből derült fény. Az egykori miniszter arról beszélt, évekig ki volt téve a családon belüli erőszaknak, amely miatt az egész családja szenvedett."
Folyamatos veszekedések, verbális agresszió, ami többször tettlegességig fajult – így jellemezte Varga Judit korábbi házasságát a Hajdú Péternek adott interjúban. A közel kétórás beszélgetésben a volt igazságügyi miniszter részletesen mesélt arról, hogy Magyar Péter – Varga Judit szavai szerint – évekig manipulálta és mérgezte a családja életét. Varga Judit az interjúban azt mondta:
Magyar Péter többször azzal próbálta megfélemlíteni és fenyegetni, hogyha ki mer lépni a kapcsolatból, botrányt csinál.
Ezt tette például abban a veszekedésben is, amelyről végül rendőri jegyzőkönyv készült.
„Majd megbánod még ezt, úgysem hisznek majd neked. Az egész kormány bele fog ebbe bukni, óriási botrányt csinálok ebből” – a HVG állítása szerint ez a mondat hangzott el Magyar Pétertől a rendőri jegyzőkönyv szerint is, amely az egykori miniszter és volt férje egy 2020 decemberében történt veszekedését örökítette meg. A jelentést az akkor Varga Judit védelmét ellátó, hivatali esküt tett rendőr írta le, akit Varga Judit arra kért, hogy menjen el vele az otthonába. A jelentésben az áll:
a rendőr úgy érzékelte, hogy Varga Judit félt.
Miután pedig a volt tárcavezető bement a házba, vitatkozni kezdtek Magyar Péterrel. A jelentés szerint a miniszter azt mondta a férjének:
„Engedj el!”, és ha máshogy nem jut ki, hát kimászik az ablakon.
Ez arra utal, hogy Magyar Péter megpróbálta visszatartani Varga Juditot.
„Így volt ez a reggeli jelenet: a nagyszülőkhöz a gyerekekkel elmenni, kicsit lenyugodni, egy szürreális jelenetbe csapott át, hogy nem engedett ki az ajtón, nem engedett ki a szobából, és fenyegetőzött azzal, hogy most ő élőzni fog, és kormányt buktat” – Varga Judit szerdán így emlékezett a történtekre.
A Hajdú Péternek adott interjúban arról is beszélt, nem ez volt az első olyan eset, hogy Magyar Péter korlátozta a szabadságát.
„Bezárt egy szobába, mert bekattant azon, hogy mentünk egy nyári rendezvényre” – mondta Varga Judit.
Ezek a jelenetek sokszor a gyerekek szeme láttára zajlottak
– mondta a volt miniszter.
Olyan is előfordult, hogy a fiai szabadították ki.
A fenyegetőzés volt, hogy tettlegességig fajult. Magyar Pétert a volt miniszter beszámolója alapján az sem zavarta, hogy dühkitöréseinek mások, akár az egész család szemtanúja volt.
„Péter kijött a szobából, bement a konyhába, kivett egy kést, és elkezdett járkálni egy késsel a kezében a házban. És emlékszem, ahogy az édesanyámmal ott félünk, és lapulunk, hogy ebből mi lesz, és a gyerekekkel mi lesz”
– mondta Varga Judit.
Agresszív, megfélemlítő, fenyegetőző magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkoztatást keltsen – ez az állítás szintén szerepel Magyar Péterről a HVG által összefoglalt rendőrségi jegyzőkönyvben is.
A dokumentum szerint miután az ominózus, 2020 decemberében történt vita után Varga Judit rendőri segítséggel jutott ki a Magyar Péterrel közös otthonukból, a férfi autóval hajtott utánuk, hogy előbb érjen oda a gyerekekhez, akik akkor a nagyszüleiknél voltak.
A dokumentumban az áll: Magyar Péter a gépjárművel való közlekedés során veszélyeztette a környezete életét, testi épségét.
A jelentés szerint Varga Judit volt férje nem is cáfolta útközbeni életveszélyes manővereit, és a jelentésben leírt botrányos viselkedésével kapcsolatos megjegyzéseket.







