Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.03.12.
Módosítva: 2024.03.12.

Sírtak a gyerekek Újbudán, ha a pedofil gyanúsított ügyelt

Hallgat a DK-s polgármester.

Zokogva mentek a gyerekek óvodába, amikor az újbudai pedofilügy gyanúsítottja volt az ügyeletes – ezt állította egy szülő a Hír TV-nek. Azt is mondta, hogy nemcsak a szülők, de az óvónők is jelezték aggodalmaikat a férfi viselkedése miatt. A napokban az is kiderült, hogy a gyanúsított cége több millió forint értékű tanácsadói szerződést kötött Újbuda baloldali vezetésű önkormányzatával, azt azonban nem lehet tudni, hogy pontosan milyen feladatokról szól a szerződés.

Egy újbudai óvodában fajtalankodhatott egy kisgyermekkel az egyik dolgozó. A férfit szexuális kényszerítés gyanújával letartóztatták, jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben tartják fogva. Az eset nagy felháborodást váltott ki, annál is inkább, mivel sajtóhírek szerint a szülői panaszok ellenére azért maradhatott állásában a férfi, mert nevelőanyja humánszolgálati igazgatóként fontos pozíciót töltött be Újbuda baloldali vezetésű önkormányzatában.

Ki is tüntették, munkáját tavaly Pro Urbe-díjjal ismerték el, az indoklás szerint a köznevelésért végzett négy évtizedes munkássága elismeréseként.

Az újbudai önkormányzat az M1-nek levélben cáfolta, hogy ezért maradhatott óvodai dolgozó a gyanúsított. Mint írták, a kérdésben megfogalmazott összefüggés vagy bármilyen erre utaló jel nem merült fel, ezzel kapcsolatban semmilyen bejelentés vagy panasz nem érkezett az önkormányzathoz.

Időközben kiderült, hogy a gyanúsított cégének több millió forintos tanácsadói szerződése van Újbuda önkormányzatával, azt azonban nem lehet tudni, hogy milyen feladatokkal bízták meg a céget. László Imre DK-s polgármester a Hír TV erre irányuló kérdésére kitérő választ adott.

Sajtóértesülések szerint már évekkel ezelőtt jelezték a szülők, hogy probléma van az óvodai dolgozóval. Ezt támasztja alá az a szülő, aki arcát nem vállalva nyilatkozott a Hír TV-nek, és arról beszélt, hogy zokogva mentek óvodába a gyermekek.

„Több helyről jött vissza az, hogy olyan gyerekek, akik teljesen megszokták az óvodát, nem sírva mennek be reggel, ők bizony, hogyha ő volt az ügyeletes, akkor zokogva mentek be hozzá” – mondta a szülő, hozzátéve, hogy nemcsak a szülők, hanem az óvónők is jelezték aggodalmaikat.

„Már volt azért három évvel ezelőtt is panasz erre az emberre szülői részről is, illetve óvónői részről is jelezték, hogy nem biztos, hogy jó, hogyha a gyermekek között van. De mint látjuk, hat évet ott töltött, tehát nem történt semmi az ügyben”

– mondta a szülő.

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a momentumos Orosz Anna felelősségét is felvetette. A körzet országgyűlési képviselője 2019 és 2022 között látta el az alpolgármesteri feladatokat a kerületben, ezért több kérdést is intézett hozzá.

„Alpolgármestersége alatt értesült-e az ügyről, vagy tudatosan zárkózott el a szülők panaszai elől? Az eset rávilágított arra, hogy az intézmények felügyelete a kerületben nem működik megfelelően. Ebben Orosz Annának milyen szerepe volt? Ezért utódjával, Erhardt Attila alpolgármesterrel vállalják-e ennek a felelősségét?” –  vetette fel Simicskó István.

Azonnal és mintaszerűen cselekedett – így jellemezte az újbudai önkormányzat intézkedéseit közösségi oldalán Orosz Anna a pedofilügy napvilágra kerülése után.

A Momentum országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a legfontosabb, hogy az önkormányzat átlátható kommunikációt folytatott – nem titkolt semmit, megszüntette az érintett dolgozó munkaviszonyát, együttműködik a rendőrséggel, belső vizsgálatot rendelt el, és rendkívüli testületi ülést hívott össze. A KDNP frakcióvezetőjének kérdéseire azonban egyelőre nem reagált.

Újbuda baloldali vezetésében fel sem merült, hogy lemondjanak a kerülti óvodában kipattant pedofil ügy miatt. Szerdán rendkívüli ülést tartottak, de sem a Gyurcsány párti polgármester, sem az óvodáért felelős momentumos alpolgármester nem adta jelét annak, hogy vállalná az ügyért a politikai felelősséget. Vasárnap derült ki, hogy a Gazdagréti Szivárvány Óvodában egyik pedagógiai asszisztense szexuálisan zaklathatta az egyik kisgyereket, a gyanúsított férfi őrizetben van, a vizsgálat idejére felfüggesztették az intézmény vezetőjét.

Vasárnap derült ki, hogy az újbudai önkormányzat egyik óvodájának munkatársa az intézmény egyik mosdójában szexuálisan zaklathatott egy kisgyermeket. A hírek szerint a pedofíliával gyanúsított Gy. Péter 2018 óta dolgozhatott az óvodában pedagógiai asszisztensként. Sajtóhírek szerint korábban több panasz is érkezett a 26 éves férfira.

Azonban úgy tudni: sokáig azért nem mertek fellépni ellene, mert az édesanyja a Gyurcsány pártja által vezetett önkormányzatnál dolgozott, az óvodák vezetőinek felettese volt.

A rendőrség azonban a napokban kezdeményezte a pedofíliával gyanúsított férfi letartóztatását. Mentális állapota miatt jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben tartják fogva.

Amint a Megafon videójából kiderül, László Imre a kerület DK-s polgármestere nem volt hajlandó válaszolni a riporter azon kérdésére, hogy gondolkodott-e a lemondáson.  Ahogy nem gondolkodott a lemondáson az óvodákért felelős, momentumos alpolgármester, Erhardt Attila sem. Kérdésekre ő sem válaszolt.

A kerület másik alpolgármester, a párbeszédes Barabás Richárd sem válaszolt az újságírói kérdésekre. Csupán mosolygott a pedofilbotránnyal kapcsolatos kérdéseken.

Az önkormányzat szerdai ülésén vizsgálóbiztos kinevezéséről döntött a kerület vezetése. Emellett az eljárás idejére felfüggesztették az érintett intézmény vezetőjét is.

Karácsony Gergely pártja egyébként épp a napokban terjesztett a parlament elé egy úgynevezett szivárvány csomagot. Ezt néhány napja épp az újbudai alpolgármester jelentette be egy videóban.

Ebben arról beszélt: többi között azt szeretnék elérni, hogy az iskolákban az lmbtq kérdéskör legyen a tananyag része, és érzékenyítsék a gyerekeket.

Felháborítónak nevezte a Fiatal Családosok Klubjának elnöke, hogy a Gyurcsány Ferenc pártja által irányított újbudai önkormányzat továbbra is a pozíciójában tartja annak az óvodának a vezetőjét, akinek a beosztottja korábban szexuálisan zaklathatta az egyik kisgyermeket. Király Nóra szerint az is megdöbbentő, hogy a szülők a mai napig nem kaptak felvilágosítást az óvodában történtekről.

Vasárnap látott napvilágot a hír, hogy az újbudai önkormányzat egyik óvodájának munkatársa az intézmény egyik mosdójában szexuálisan zaklathatott egy kisgyermeket. Azóta kiderült, a pedofíliával gyanúsított Gy. Péter 2018 óta dolgozhatott az óvodában pedagógiai asszisztensként.

A jogosan felháborodott és megdöbbent szülők a mai napig nem kaptak megfelelő tájékoztatást az óvodában történtekről – mondta szerdán a Fiatal Családosok Klubjának elnöke. Király Nóra szerint a szülők csak sötétben tapogatóznak, az óvónők pedig nem mernek nyilatkozni a történtekről. Szerinte

felháborító, hogy a Gyurcsány pártja által vezetett önkormányzat még mindig pozíciójában tartja az intézmény vezetőjét, annak ellenére, hogy tudomása lehetett a pedofil férfi tetteiről.

„Szörnyű abba belegondolni, hogy hány gyerek az, aki az elmúlt hat évben, amióta ez a férfi ebben az óvodásban dolgozott, hány érintett gyerek lehet, akivel hasonló eset megtörténhetett. Az ilyen pedofil bűncselekmények, akár a legkisebb eset is, olyan súlyos traumát okoznak egy gyermek életében, és akár az egész család életében, ami örökre nyomot hagyhat egy gyermek lelkében” – hívta fel a figyelmet Király Nóra.

A pedofíliával meggyanúsított férfi nem is egy, hanem legalább két újbudai önkormányzati fenntartású intézményben is dolgozott az elmúlt években. Hétfőn a Magyar Nemzet arról írt, hogy miután az egyik óvodában panaszt tettek Gy. Péter ellen, nem kirúgták, hanem áthelyezték egy másik intézménybe. Úgy tudni, sokáig

azért nem mertek fellépni ellene, mert az édesanyja a Demokratikus Koalíció (DK) által vezetett önkormányzatnál dolgozott, az óvodák vezetőinek felettese volt.

Újbuda DK-s polgármestere tavaly ki is tüntette Gy. Ilonát, aki nyugdíjba vonulása után is tanácsadó maradt az önkormányzatnál, derült ki az önkormányzat M1-nek küldött leveléből.

A Gyurcsány Ferenc pártja által vezetett újbudai önkormányzat a mai napig szerződésben áll a pedofíliával gyanúsított férfi cégével – ezt a KDNP frakcióvezetője jelentette ki. Simicskó István egy dokumentumot is bemutatott, amely szerint az önkormányzatnak hatmillió forintos szerződése van a bűncselekménnyel érintett férfi által vezetett családi vállalkozással. Kiemelte, az ügyben a Gyurcsány-párti polgármester, László Imre felelőssége is felvetődik.

Az elmúlt két-három évben ugyanis több szülő is jelezte, hogy furcsa dolgok történnek az érintett újbudai óvodában.

„Miért nem lett következménye a korábbi szülői panaszoknak? Miért nem volt érdemi belső vizsgálat, hiszen évek óta tudták, hogy probléma van az óvodán belül? Ennek van-e köze ahhoz, hogy Gy. Péter édesanyja a baloldali önkormányzatban az óvodavezetők felettese volt? Miért kellett szerződést kötnie a baloldali önkormányzatnak a pedofil cégével? Miért nem mondták föl ezt a szerződést az önkormányzat részéről?” – sorolta a kérdéseket Simicskó István.

Simicskó István leszögezte, hogy a pedofilokkal szemben zéró toleranciára van szükség, mindent meg kell tenni, hogy ezeket az ügyeket kivizsgálják, és bűnhődjenek azok, akik egy életre sérüléseket okozhattak a gyermekek fejlődésében.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek