POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.03.13.

Putyin: Moszkva készen áll a nukleáris háborúra

Oroszországnak biztonsági garanciákra van szüksége.

Nem akarom kimondani, de nem bízom senkiben. Nekünk garanciákra van szükségünk, és a garanciákat pontosan meg kell fogalmazni, olyanoknak kell lenniük, amelyek kielégítenek bennünket és amelyekben megbízunk

– mondta Vlagyimir Putyin a Rosszija Szegodnya orosz állami médiacsoportnak nyilatkozva. Az elnök leszögezte, hogy a felelős döntések meghozatala során nem fog semmi olyat tenni, ami nem felel meg Oroszország érdekeinek. 

 

Vlagyimir Putyin interjút ad
Vlagyimir Putyin elmondta, hogy a Nyugattól írásos garanciára van szüksége. Arról is szólt, hogy Oroszország szuverenitásának megsértése esetén kész bevetni az állandó készenlétben levő nukleáris arzenált. Fotó: AFP

Megismételte Moszkva készségét az Ukrajnáról szóló tárgyalásokra, de csak az olyanokra, amelyek nem a pszichotróp szerek használata utáni kívánságokon, hanem a valóságon alapulnak.

 Putyin hangot adott meggyőződésének, miszerint egyes nyugati elitek nem akarnak egy olyan hatalmas szomszédot, mint Oroszország, és szeretnék az országot részekre osztani. Azt hangoztatta, hogy a nyugati országok az ukrajnai különleges hadművelet kezdete után azt hitték, hogy a szankciók, a nyugati fegyverek és az ukrán nacionalisták keze által leszámolhatnak Oroszországgal, de azzal szembesültek, hogy tehetetlenek az orosz nép egységével, az orosz pénzügyi és gazdasági rendszer stabilitásával és a fegyveres erők növekvő képességeivel szemben.

Kijelentette, hogy Oroszország haditechnikai szempontból készen áll a nukleáris háborúra. Elmondta, hogy az ukrajnai háború során soha nem volt szükség a taktikai nukleáris fegyver bevetésére.

Haditechnikai szempontból természetesen készen állunk. A nukleáris erők folyamatosan készenlétben vannak

 – mondta.

Putyin azt mondta, hazájának nukleáris triádja korszerűbb, mint bármelyik másik országé. Közölte, hogy Oroszország akkor lenne kész az atomfegyver bevetésére, ha az orosz állam létéről vagy a szuverenitásának és függetlenségének sérelméről lenne szó.

Azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok korszerűsíti a nukleáris erőit, és ezek minden komponensét fejleszti, Putyin kijelentette: – Mi is.
Az elnök nem zárta ki, hogy Oroszország atomfegyver-kísérleteket hajt végre, ha az Egyesült Államok is így tesz. Úgy vélekedett, hogy Oroszország az Avangard hiperszonikus interkontinentális fegyver létrehozásával lenullázott mindent, amit az Egyesült Államok a hadászati rakétavédelembe befektetett. Kijelentette, hogy Oroszország intervenciós erőként kezelné az Ukrajnában megjelenő amerikai csapatokat, és ennek Washington tudatában van. 

Úgy vélekedett, hogy Emmanuel Macron francia elnöknek a nyugati csapatok Ukrajnába küldésére vonatkozó és más oroszellenes kijelentései összefüggésben állhatnak az afrikai helyzet miatti sértettséggel, azzal, hogy Oroszország Franciaországgal ellentétben megerősítette pozícióit a kontinensen. Hozzátette ugyanakkor, hogy Moszkva nem akarta kiszorítani Párizst a kontinensről, ellenkezőleg, éppen az afrikai vezetők voltak azok, akik kifejezték az Oroszországgal való együttműködés iránti vágyukat. 

Példaként a Wagner katonai magánvállalat esetét hozta, amely először Szíriában valósított meg egy sor gazdasági projektet, majd átkerült más afrikai országokba is. Leszögezte: Oroszország senkinek nem engedi meg, hogy beavatkozzon a belpolitikai folyamataiba. Ilyen beavatkozásnak minősítette, hogy 2011-ben Joe Biden, még amerikai alelnökként, Moszkvába utazott, hogy lebeszélje őt az elnökválasztásban való részvételről.

Figyelmeztette azokat az országokat, amelyek bejelentik, hogy számukra nincsenek vörös vonalak Oroszországgal szemben, hogy ebben az esetben Moszkva számára sem lesznek ilyenek velük szemben.

Svédország és Finnország nemzeti érdekei szempontjából értelmetlen lépésnek nevezte NATO-csatlakozást, mert ennek következtében orosz csapatok és védelmi rendszerek fognak megjelenni a határaik közelében.
Vlagyimir Putyin egyebek mellett azt is hangoztatta, hogy a nyugati eliteknek, amelyek évszázadok során megszokták, hogy emberhússal tömjék meg a hasukat és pénzzel a zsebüket, és igyekeznek befagyasztani az igazságtalan nemzetközi helyzetet, rá kellene jönniük, hogy a „vámpírok bálja” véget ér. Emlékeztetett rá, hogy az úgynevezett aranymilliárd gyakorlatilag parazitaként élősködött más nemzeteken, kizsákmányolva Afrika, Ázsia és Latin-Amerika országait és népeit.

Én egyszerűen Oroszország, népünk érdekében dolgozom. Arról azonban szó sincs, hogy valamilyen módon a világ sorsának a meghatározójaként érezném magam. Higgye el, még csak közel sincsen. Egyszerűen csak a kötelességemet teljesítem Oroszországgal és népünkkel szemben, amely Oroszországot a hazájának tekinti

– nyilatkozott az orosz államfő.

Az államfő hangsúlyozta, hogy az amerikai politikai rendszer nem mondhatja magáról, hogy a szó minden értelmében demokratikus.

Putyin azt is elmondta, hogy Oroszország nem avatkozik be az Egyesült Államokban zajló elnökválasztás menetébe. Megjegyezte, hogy Moszkva együtt fog működni bármelyik elnökkel, akire az amerikai állampolgárok szavaznak.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az orosz sajtónak nyilatkozott arról, mekkora az esélye annak ,hogy Oroszország megtámadja Európát. Mint mondta, Oroszország nem fogja megtámadni Európát, mert ez egy értelmetlen lépés lenne, ami világháborúhoz vezetne. Ezt pedig szavai szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök sem akarja.

Oroszország nem fogja megtámadni Európát, mert értelmetlen és a harmadik világháborúhoz vezetne, olyan emberek, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, nem akarják ezt

 – mondta a RIA Novosztyinak Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. 

Nógrádi szerint Emmanuel Macron francia elnök szavai a nyugati csapatok esetleges Ukrajnába küldéséről teljesen abszurdak. 

A szakértő emlékeztetett arra, hogy néhány órán belül több európai vezető, köztük az Egyesült Királyság védelmi minisztere, akit sok mindennel lehet vádolni, de azzal nem, hogy Oroszország barátja, azt mondta, hogy szó sincs háborús fenyegetésről, mert Oroszország nem fogja megtámadni Európát.

Nógrádi György úgy véli, hogy a nyugati propaganda nagy része Putyin beszédéből a Nyugatnak kedvező negatívumokat fogja kiemelni, mert 2024-ben európai parlamenti voksolás következik az unióban, és elnökválasztás is lesz az Egyesült Államokban.

Az EU Tanácsa pénteken jóváhagyta a Moszkva elleni 13. szankciócsomagot, amely 106 magán- és 88 jogi személyt érint. Többségüknek Brüsszel szerint köze van az orosz hadiipari komplexumhoz. A listán mások mellett kínai, indiai, Srí Lanka-i, szerbiai, kazahsztáni, thaiföldi és törökországi cégek szerepelnek.

MACRON, Emmanuel; FERRAND, Nicolas
Emmanuel Macron francia elnök (j2) és Nicolas Ferrand, az olimpiai építmények kivitelezésével megbízott közintézmény, a Solideo vezérigazgatója (j3) az olimpiai falu átadása alkalmából tartott sajtóbejáráson a francia fővárostól északra fekvő Saint-Denis-ben 2024. február 29-én. Fotó: MTI/EPA/AFP/Ludovic Marin

 

Az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács kedden további hat hónappal, egészen szeptember 15-ig meghosszabbította az Ukrajna területi egységének, függetlenségének és önállóságának aláásásáért vagy veszélyeztetéséért felelős személyekkel és szervezetekkel szemben hozott korlátozó intézkedések időtartamát – közölte az Európai Tanács kedden.

A szankciók mintegy 1800 személyt és szervezetet érintenek.

Válaszul Oroszország Ukrajna ellen 2022. február 24-én indított agresszióra az EU vezető orosz politikai képviselők, oligarchák, katonai személyek és Kreml-párti propagandisták ellen vezetett be szankciókat. Emellett az EU példátlan intézkedéseket fogadott el azzal a céllal, hogy jelentősen meggyengítse Oroszország gazdaságát, és korlátozza hadviselési képességét – olvasható a tanácsi közleményben.

A tanács felszólította Oroszországot, hogy azonnal és feltétel nélkül vonja ki hadseregét Ukrajna teljes területéről, tartsa tiszteletben a nemzetközi humanitárius jogot. Azt is hangsúlyozta, hogy a nemzetközi joggal összhangban felelősségre kell vonni Oroszországot, valamint a háborús bűnökért felelős személyeket.

Kijelentették:

tovább kell gyengíteni Oroszország azon képességét, hogy folytassa a háborút, többek között a szankciók további erősítése, valamint azok teljes körű és hatékony végrehajtása és kijátszásuk megakadályozása révén.

Végezetül megerősítették: az EU határozottan elítéli Oroszország Ukrajna elleni agresszióját, amely az ENSZ Alapokmányának megsértését jelenti, rendíthetetlenül támogatja továbbá Ukrajna függetlenségét és önállóságát nemzetközileg elismert határain belül, valamint az orosz agresszióval szembeni önvédelemhez való jogát.

 

origo.hu

Valami történik a Föld mélyén, és ez mindannyiunkra hatással lehet

ripost.hu

Nem tudták megmenteni: legyőzte a rák, elhunyt a legendás énekes

borsonline.hu

Azt hitte az édesanya, csak kiszáradt a szeme: már csak hetei vannak hátra az életből

vg.hu

Az orosz-ukrán háború 844. napja - Kiszivárgott a svájci békecsúcs nyilatkozattervezete

ripost.hu

Nem hiszed el, mi a sokáig roppanós kovászos uborka titka

vg.hu

Balaton: elkészült a tragikus haláleseteket is okozó árok térképe – mutatjuk, hol a legnagyobb a veszély

ripost.hu

A legjobb dolog a világon: megmutatta kislányát Krausz Gábor

astronet.hu

Júniusi horoszkóp 2024: Próbatételt jeleznek a bolygók

ripost.hu

"Végre újra itt!" – falatnyi topban jelentette be a hírt Stana Alexandra

ripost.hu

Ettől a hozzávalótól lesz fejedelmi lakoma a lecsóból

ripost.hu

Ez a retró kvíz még azon is kifog, aki benne élt!

ripost.hu

3 gyanús jel: akinél ezeket tapasztalod, abban jobb, ha nem bízol meg

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

A foci-Eb elleni pusztító terrortámadást akadályozott meg a rendőrség

POLITIK

Németországnak "háborúképessé" kell válnia. Jön a hadkötelezettség

POLITIK

Újabb településeket foglaltak el az oroszok

POLITIK

F-16-osok érkeznek Ukrajnába, NATO-repterek is célponttá válhatnak

POLITIK

Scholz szerint Putyinnal is tárgyalni kéne a békéről

POLITIK

Mi várható az amerikai elnökválasztáson?

POLITIK

Ami sok, az sok! Ezt üzenték az amerikai követnek.

POLITIK

Magyar Péter új pártcsaládja helyesli hazánk megbüntetését