tóth gabi
Ravasz trükk próbálna lenni.
Baloldali politikusok állnak a mostani tüntetés szervezés mögött. A magyar gazdák pontosan tudják, hogy a kormány mellettük áll és korábban nem látott mértékű pénzügyi források kifizetésével, kamattámogatott hitelekkel és az adminisztrációs terhek csökkentésével segíti őket – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. Hozzátette, közeledik a kampány, a Gyurcsány-vezette dollárbaloldal politikai akciókat szervez, teszik ezt úgy, hogy a baloldal az agráriumban is mindig a külföldi érdekeket képviselte. A nemzeti kormány 2010 óta minden eszközzel megvédi a magyar gazdák és a magyar agrárium érdekeit.
A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy 2023-ban mintegy 1400 milliárd forint agrártámogatás kifizetése történt meg, amely abszolút rekordnak számít. Összehasonlításképpen megjegyezte, hogy 2010-ben ez az összeg még csupán 533 milliárd forint volt. Ez a pénz óriási segítség abban, hogy talpon maradjanak a gazdálkodók a mostani nehéz mezőgazdasági helyzetben – tette hozzá.
Kifejtette, a 80 százalékra emelt nemzeti társfinanszírozás révén az Agrárminisztérium 2021-ben elindította a rendszerváltást követő legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztési programját a Vidékfejlesztési Program keretében.
amelynek 600 milliárd forintos uniós lábát a kormány további 2300 milliárddal egészíti ki 2027-ig.
Ebből is látszik, hogy minden alapot nélkülöznek azok az ellenzéki politikai indíttatásból megfogalmazott vádak és megmozdulások, melyek szerint nem támogatjuk kellő képen az ágazat szereplőit– hangsúlyozta Nagy István.
A miniszter továbbá kitért arra is, hogy gazdálkodók pénzügyi helyzetét más eszközökkel is segítik. A 2023. évi egységes kérelmekhez kapcsolódóan előleg- és részfizetés formájában közel 155 ezer gazdálkodónak összesen 440 milliárd forintot fizetett már ki február végéig a Magyar Államkincstár, ami a kérelmezők 94 százalékát jelenti.
Az alaptámogatásban közel 148 ezer termelő részesült közel 239 milliárd forint értékben, míg az újraelosztó támogatást több mint 146 ezer gazdálkodó kapta meg, ami több mint 67 milliárd forintot jelent.
A kifizetések továbbra is ütemesen haladnak, június végéig a közvetlen támogatások esetében még további 174 milliárd forint kifizetése várható – fűzte hozzá. Kifejtette, kormányzat nem feledkezik meg a termelés finanszírozását segítő támogató konstrukciókról sem.
A termelési költségek megemelkedett szintje és az európai mezőgazdasági válsághelyzet miatt tavaly bevezetésre került a magas állami kamattámogatással segített Agrár Széchenyi Kártya MAX+, mindösszesen évi 5 százalék ténylegesen fizetendő kamatteherrel, ennek igénybe vételéhez még 2024. június 29-ig van lehetőség a hitelszerződések megkötésére.
az előírások számának és tartalmának visszavágására, a tagállami ellenőrzési kötelezettségek vagy éppen a szankciók mértékérnek csökkentésére irányuló magyar javaslatok pedig átadásra kerültek az illetékes uniós intézménynek.
Ha Brüsszel könnyít a túlburjánzó előírásokon, melyek a támogatások kifizetésének a feltételei, akkor az lehetőséget teremthet a termelők számára, hogy ebben a mostani, valóban Európa-szerte nehéz helyzetben a boldogulásukra tudjanak koncentrálni, és ne az adminisztrációval kelljen a mindennapjaikat tölteni.
A brüsszeli bürokratáknak be kell látnia, hogy azokat az elvárásokat, amelyeket az unióban megtermelt élelmiszerekkel szemben támasztanak, az EU-n kívülről érkező termékekkel szemben is érvényesíteni kell. A kormány stratégiai partnerként tekint az agráriumra és a gazdákkal kötött szövetség érdekében minden körülmények között kiáll az érdekeikért – szögezte le a miniszter.
Álproblémák, elburjánzó adminisztrációs terhek és szélsőséges zöld ideológiák helyett Brüsszelnek az európai gazdálkodók versenyképességét kellene megvédenie – közölte Nagy István agrárminiszter csütörtökön Gyöngyösön, az agrár-országjárás keretében megtartott gazdafórumon az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.
A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy 2023-ban mintegy 1400 milliárd forint agrártámogatás kifizetése történt meg, amely abszolút rekordnak számít. Összehasonlításképpen megjegyezte, hogy 2010-ben ez az összeg még csupán 533 milliárd forint volt. A baloldal által megfogalmazott politikai vádakkal és megmozdulásokkal szemben
– tette hozzá.
Nagy István kitért arra is, hogy
Éppen ezért kellett a termelők érdekeit megvédeni, és korlátozó behozatali intézkedéseket bevezetni hazánkban. Soha nem befolyásolták még ennyire a szélsőséges zöld ideológiák az agráriumot, mint most, amelyek a versenyképesség leromlásához vezetnek – írták a közleményben.
A miniszter kitért arra is, hogy
a javaslatokat pedig már el is küldték az Európai Unió illetékes szervezeteinek. Emellett Magyarország továbbra is kiáll azon alapvetése mellett, hogy a harmadik országban előállított, és az ide érkező termékekre is vonatkozzanak ugyanazok a szabályok, mint az unió területén megtermelt élelmiszerekre.
A tárcavezető korábban Hajdúszoboszlón úgy fogalmazott, hogy Brüsszel elárulta az európai gazdákat, nem védte meg ugyanis őket az Ukrajnából vám- és mennyiségi korlátozás nélkül az unió piacaira beáramló gabonával szemben. Éppen ezért van helyzet Európában, mert a gazdálkodók most érezték meg azt, hogy a piacaikat elfoglalják a minden ellenőrzés nélküli ukrán mezőgazdasági termékek. Hozzátette, mindezek mellett az Európai Unióban még soha nem volt ennyire zöldideológiával túlterhelve az agrárium – írták.
Nagy István a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy Magyarországon minden körülmények között számíthatnak a termelők a magyar kormányra, amely a legnehezebb időkben döntött úgy, hogy 80 százalékra emeli a nemzeti társfinanszírozás mértékét. Idén megkezdődik annak a 2900 milliárd forintnyi vidékfejlesztési forrásnak a felhasználása a magyar vidék, az agrárium és az élelmiszer-előállítás javára, amelynek 600 milliárd forintos uniós lábát a kormány további 2300 milliárddal egészíti ki 2027-ig – emelte ki a miniszter.
Elmondta azt is, az idei egységes kérelmekhez kapcsolódóan előleg- és részfizetés formájában több mint 152 ezer gazdálkodónak összesen 419 milliárd forintot fizetett már ki február közepéig a Magyar Államkincstár. Kifejtette, nem szabad megfeledkezni a likviditást támogató konstrukciókról sem. A mezőgazdaság finanszírozási igényeire tekintettel bevezetésre került a magas állami kamattámogatással segített Agrár Széchenyi Kártya MAX+, mindösszesen évi 5 százalék ténylegesen fizetendő kamatteherrel, mely esetében június 29-ig van lehetőség a hitelszerződések megkötésére. De itt van az önkéntes kamatplafon, amely rögzíti, hogy január 1-től kezdődően az újonnan megkötött hitelszerződések esetében a kamat mértéke az új vállalati hitelek esetében nem lehet magasabb 9,9 százaléknál. A kamatstop pedig április 1-ig meghosszabbításra került.
Nagy István nyomatékosította, a magyar kormány minden erejével azon dolgozik, hogy ezeket a támogatásokat fenntartsa, a nehéz időkben ugyanis minden forintra szüksége van a gazdálkodóknak. Éppen ezért, ahogy eddig úgy ezután is számíthatnak a gazdák a magyar kormányra – olvasható a közleményben.
és minden körülmények között minden eszközzel megvédi a termelők versenyképességét – hangsúlyozta a tárcavezető a szaktárca tájékoztatása szerint.