tóth gabi
Miért nem lépett a DK-s önkormányzat?
A Magyar Nemzet legújabb értesülései szerint több mint négy szülő is panaszt tett már korábban az újbudai pedagógus asszisztensre, aki ellen szexuális kényszerítés gyanújával nyomoznak. Ezek alapján egyre ellentmondásosabb az Újbudai Önkormányzat korábbi sajtóközleménye, amelyben azt állították, hogy akkor értesültek először az ügyről, amikor a rendőrség február 23-án adatgyűjtésbe kezdett egy névtelen bejelentés alapján.
Úgy tudni, a pedofíliával gyanúsított Gy. Péter telefonján fotók is voltak, amelyeken szerepel az a gyermek is, akit vélhetően molesztált. Mivel információink szerint a kiskorú arca nem látszik a képeken, ezért a rendőrség fotókat kért be az óvodától, hogy a ruházata alapján azonosítsa az áldozatot.
A férfit jelenleg 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel gyanúsítják. Emellett a bírósági végzésben az is szerepel:
adat van arra is, hogy a gyanúsított a felügyelete alatt álló, 12. életévét be nem töltött gyerekek sérelmére szexuális erőszakot követett el.
Utóbbival egyelőre még nincs meggyanúsítva.
A Magyar Nemzet megkereste a rendőrséget, azt tudakolva, hogy eddig hány szülő tett panaszt a pedagógiai asszisztensre. Amint választ kapnak közlik.
A Magyar Nemzet korábbi értesülései szerint, ellentétben az Újbuda Önkormányzata sajtóközleményével, volt panasz a férfira, egy kisfiú szülei jelezték a problémát az óvónőknek, majd az óvodapedagógusok is az intézményvezetőnek, de mivel a gyanúsított anyja az önkormányzatnál dolgozik, nem mertek fellépni ellene.
Az újbudai pedofilügy gyanúsítottjának nevelőanyja, Győrffyné Molnár Ilona a helyi önkormányzat egyik fontos tisztségviselője, az óvodákat is felügyelő Humánszolgálati Igazgatóság vezetője.
Így már látható, talán nem a véletlen műve, hogy korábban el akarták tussolni a szexuális kényszerítés miatt büntetőeljárás alá vont pedagógiai asszisztens ügyét.
A Magyar Nemzet értesülései szerint kiváló politikai háttérrel rendelkezik az újbudai pedofilügy gyanúsítottja, mivel nevelőanyja, Győrffyné Molnár Ilona a helyi önkormányzat egyik fontos tisztségviselője, az óvodákat is felügyelő Humánszolgálati Igazgatóság vezetője.
A jó kapcsolatra példa, hogy Győrffynét tavaly a kerület DK-s polgármestere, László Imre tüntette ki Pro Urbe díjjal, amelyet többek között négy évtizedes köznevelésért végzett tevékenysége miatt kapott. – Mindenkinek megvan a maga eszköztára és mozgástere, hogy saját mikro- vagy tágabb lakókörnyezetét, Újbudát, az országot jobbá tegye – mondta László Imre, a kerület DK-s polgármestere a díjátadón. A ceremónián Győrffyné együtt fényképezkedett Barabás Richárd alpolgármesterrel, a Párbeszéd–Zöldek párt társelnökével és Tóth Endre momentumos országgyűlési képviselővel.
A pedofilbotrány gyanúsítottjának nevelőanyja, Győrffyné Molnár Ilona közösségi oldalán ismerőse Molnár Gyula korábbi MSZP-elnöknek és Orosz Anna momentumos országgyűlési képviselőnek, akinek az egyik posztját is megosztotta korábban.
A múlt pénteken csapott le a rendőrség az óvodai alkalmazottra, aki ellen a XI. kerületi rendőrkapitányság folytat nyomozást. A Budai Központi Kerületi Bíróság szombaton döntött a pedagógiai asszisztens letartóztatásáról. Úgy tudjuk, a valószínűleg homoszexuális férfit jelenleg 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel gyanúsítják. Értesülésünk szerint a pedagógiai asszisztens az óvoda területén lévő mosdóban fajtalankodhatott egy kisgyermekkel. Információink alapján volt panasz a férfira, egy kisfiú szülei jelezték a problémát az óvónőknek, majd az óvodapedagógusok is az intézményvezetőnek, de mivel a gyanúsított anyja az önkormányzatnál dolgozik, nem mertek fellépni ellene.
Kiderült az is, hogy az önkormányzat február 23., vagyis a rendőrségi adatgyűjtés kezdete óta tudott az ügyről. A szülőket ellenben március elsején, tehát egy hét elteltével tájékoztatták a helyzetről, ami akkor is tény, ha az önkormányzat közlése szerint a nyomozás elrendeléséről szóló hivatalos értesítés február 29-én érkezett meg hozzájuk.
Az óvodások szülei utóbb levélben fordultak a polgármesterhez és a képviselő-testülethez.
„Nem tudjuk elhinni, hogy a gyanúsított hatéves működése alatt ne lettek volna figyelmeztető jelek és jelzések, amiről a fenntartó szervet, a polgármester urat és a szülőket nem értesítették”
– írták. László Imre DK-s kerületvezetőt más intézkedések megtétele mellett arra kérték, hogy azonnal függessze fel az óvodaigazgatót és helyettesét, egyúttal tiltsák meg munkahelyi bejárásukat. A szülők szerint ugyanis másképp nem garantálható, hogy senki ne biztassa vagy kényszerítse az óvónőket, a dadusokat és a kisegítőket a tények eltussolására. A levélben az az elvárás is szerepelt, hogy haladéktalanul függesszék fel a pedagógiai asszisztens közeli családtagját a XI. kerületi önkormányzatnál betöltött vezető beosztásából. A szülők itt nyilván a gyanúsított anyjára céloztak.
A helyi Fidesz frakcióvezetője, Szabó László eközben arról beszélt: a köznevelésért felelős terület vezetőjeként a XI. kerület momentumos alpolgármestere, Erhardt Attila is felelős azért, hogy az óvónők, az óvodavezetők nem merték jelezni az ügyet.
Gyurcsányék semmit sem tettek a gyermekek védelme érdekében – így reagált a Fidesz a DK ötszázmilliárd forintos költségvetési átcsoportosítási kezdeményezésére gyermekvédelmi célokra az MTI-hez eljuttatott közleményében.
„A dollárbaloldal a Fidesz-KDNP kormányzása óta egyetlen gyermekvédelmi intézkedést sem szavazott meg, és még Brüsszelben is a magyar gyermekvédelmi intézkedéseket támadták” – fogalmaztak.
Gyurcsányék nem támogatták a pedofil-nyilvántartás létrehozását, a gyermekpornográfia elleni javaslatokat, azt sem, hogy a szexuális bűncselekmények nem évülhetnek el, illetve, hogy a pedofilok neveléssel kapcsolatos munkát se végezhessenek – sorolta a Fidesz, hozzátéve: „Gyurcsányék 2022-ben még a gyermekvédelmi népszavazást sem támogatták, és inkább arra buzdították az embereket, hogy ne vegyenek részt rajta”.
„A Fidesz-KDNP-kormány számára viszont sohasem volt kérdés a pedofília ügye, és ellentétben a dollárbaloldallal mindent megtesz a gyermekek védelmében” – emelték ki.
Felhívták a figyelmet arra, hogy míg 2010-ben 81 pedofil bűnöző volt börtönben, addig 2024-ben 663, azaz ma nyolcszor annyi pedofil tölti a szabadságvesztését, mint 2010-ben.
Ma sokkal erősebb a magyar gyermekvédelmi rendszer, és az abban dolgozók fizetése is magasabb, mint Gyurcsányék kormányzása idején – tették hozzá.
„Nekünk mindennél fontosabb a gyermekeink védelme, a pedofiloknak pedig nincs és nem is lesz kegyelem” – fogalmazott közleményében a Fidesz.
A kormány minden gyermekvédelmi intézmény vezetőjének elő fogja írni a pszichológiai alkalmassági vizsgálatot – közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.
A tárca közleményében azt írta: az első szigorítás az állami gyermekvédelmi intézmények vezetőinél lépett életbe, ami kormányrendelettel szabályozható volt; a rendelet már hatályba lépett, az alkalmassági vizsgálatok rövidesen megkezdődnek.
Közölték: a gyermekvédelem területén feladatot ellátó állami szerveknél foglalkoztatottakra megállapított rendelkezések vonatkoznak a gyermekotthont működtető intézmény vezetőjére, a gyermekotthon vezetőjére, a nevelőszülői hálózatot működtető intézmény vezetőjére, a nevelőszülői hálózat szakmai vezetőjére, valamint a javítóintézet igazgatójára és otthonvezetőjére.
A nem állami fenntartású gyermekvédelmi intézmények vezetőinek kötelező pszichológiai alkalmassági vizsgálatához törvénymódosítás szükséges, amelyet a kormány hamarosan beterjeszt az Országgyűlésnek – olvasható a Belügyminisztérium közleményében.