POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.03.02.

Hatalmas nyomás nehezedik Szerbiára

Destabilizálni próbálják az országot? Orbán Viktor Belgrádba érkezett.

Hatalmas külföldi nyomás nehezedik Szerbiára, a nyugati államok azt szeretnék elérni, hogy Szerbia ismerje el Koszovó függetlenségét, vonja meg a támogatást a boszniai Szerb Köztársaságtól, vezessen be szankciókat Oroszország ellen, távolodjon el Kínától és állítson fel egy baloldali bábkormányt – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szombati, a szerbiai közszolgálati televízióban is sugárzott beszédében. Közben a magyar miniszterelnök Belgrádba érkezett.

A szerb elnök kiemelte: a Nyugat azzal a céllal gyakorol nyomást Szerbiára, hogy destabilizálja az országot, ezért is történnek az ilyen jellegű támadások mindig összehangoltan a média, a civil szervezetek és a különböző, nyomásgyakorlásra alkalmas – például egyházi vagy szurkolói – csoportok részéről. A célok elérése érdekében Szerbia folyamatos démonizálása zajlik, például azt mondják, hogy a választások nem demokratikus módon zajlottak, erre azonban egyetlen bizonyíték sincs vagy azt állítják, hogy rossz a média helyzete – magyarázta.

A nyomásgyakorlás másik módja, hogy Belgrádra mutogatnak, amikor a tavaly szeptemberben Észak-Koszovóban történt, rendőrök elleni támadásról van szó. „Közhellyé vált Szerbiára mutogatni annak érdekében, hogy csökkentsék Albin Kurti (koszovói miniszterelnök) felelősségét a szerbek Koszovóból történő elűzésében” – emelte ki Aleksandar Vucic.

A harmadik mód pedig a különböző „ügyek” kitalálása, amelyekben az derül ki, hogy a kétes ügyekben résztvevők mind Aleksandar Vucic partnerei voltak.

Ha ezt minden nap csinálják, akkor az emberek ezt ellenőrizni fogják – húzta alá, majd hozzátette: az embereknek tudniuk kell, hogy ezek a támadások nem véletlenül történnek.

Ha Szerbia megtartja a szabad gondolkodásmódját, ezek a dolgok folytatódni fognak” – szögezte le. Véleménye szerint ez a belgrádi hozzáállás nem tetszik a Nyugatnak, amely azt szeretné, hogy olyan bábkormány irányítsa az országot, mint amilyen 2012 előtt volt.

Ez látszik ezekből a kérdésekből. Ez a kormány elismerné Koszovót, azonnal szankciókat vezetne be Oroszország ellen és megszakítaná a gazdasági kapcsolatokat Kínával” – hangoztatta Aleksandar Vucic. Mint mondta, ezt a baloldali, bábkormány felállítását szeretnék elérni azzal, hogy folyamatosan bűncselekményeket akarnak az ország vezetőihez kötni, hogy embertelennek állítják be az országot, és alapvetően rossz képet festenek Szerbiáról és az ott élők helyzetéről.

Az európai uniós csatlakozásra váró Szerbiát kulturális, vallási és történelmi kapcsolatok kötik Oroszországhoz és noha elítélte Moszkva Kijev elleni agresszióját, nem hajlandó csatlakozni az uniós büntetőintézkedésekhez, ahogyan Kínával sem akarja megszakítani a gazdasági kapcsolatokat. Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délben Belgrádba érkezett, ahol Aleksandar Vuciccsal, Szerbia elnökével folytat munkamegbeszélést – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.

A tárgyaláson a magyar-szerb kétoldalú kapcsolatok mellett az ukrajnai háború, a Nyugat-Balkán – így Szerbia – európai integrációja és a nemzetek szuverenitásának ügye is szóba kerül – mondta a sajtófőnök.

 


 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Szívszorító vallomást tett Király Viktor: "A gyerekem és a feleségem agyára megyek"

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO főtitkár

POLITIK

- Ne lőjenek! - mondta Orbán Viktor az újságíróknak