tóth gabi
Látni akarják a vágatlan felvételeket.
„Politikai lobbitevékenységet is végzünk, ez értelemszerűen fontos része a kirakósnak” – ezt maga Korányi Dávid, Karácsony egykori városdiplomáciai főtanácsadója ismerte el egy videóban, amely az X nevű közösségi oldalon terjed. Korányi a dollárbaloldalként elhíresült botrány egyik kulcsfigurája, ugyanis alapítója és ügyvezetője az Action For Democracy nevű szervezetnek, amin keresztül több milliárd forintnak megfelelő „mikroadomány” érkezett az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjének, Márki-Zay Péternek a mozgalmához.
Az ügy szereplői azóta is mikroadományokról beszélnek, sőt maga Márki-Zay azzal védekezett, hogy nem is a választási kampányra érkeztek a pénzek. Mint ismeretes, az ÁSZ vizsgálata más megállapításra jutott, hiszen meg is büntették az összefogásban részt vevő pártokat.
Karácsony Gergely egyébként még korábban elismerte a Magyar Nemzetnek, hogy pontosan tudta, mit csinál Korányi Dávid és milyen tevékenységet folytat az Action For Democracy.
Filep Dávid, „A kopasz oszt” néven elhíresült influenszer pedig arról számolt be, hogy az Action for Democracy saját magát buktatta le ugyanis a Korányi által vezetett szervezet a támogatóinak küldött leveleiben azt írta, a baloldali pártoknak juttattak több milliárd forintnyi amerikai dollárt, és együtt dolgoztak az ellenzékkel, hogy az eddigi legszorosabb eredményt érjék el, amióta Orbán Viktor kormányoz.
Az X-en megjelent felvételek megdöbbentő részleteket tárnak fel arról, hogy kik és hogyan próbálták befolyásolni a választásokat.
– ezt a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője mondta a Magyar Nemzetnek.
Lánczi Tamás úgy véli, a felvételek tanúsága szerint tengeren túli befektetők megpróbálták befolyásolni a magyar választást, és arról beszélnek, hogy pénzhez juttatnak politikai szereplőket annak érdekében, hogy leválthassák a kormányt.
A nyilvánosságra került felvételek egy nagyobb anyag részei lehetnek, éppen ezért a Szuverenitásvédelmi Hivatal kísérletet tesz arra, hogy megszerezze a teljes, vágatlan felvételt. Lánczi leszögezte, ezek a felvételek még nincsenek a birtokukban, de amint fejlemény lesz az ügyben, tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.
A nemzetközi fősodratú média működésének a manipulálása is része volt az Action for Democracy (A4D) aknamunkájának, amelyet különböző országok belpolitikai folyamatainak befolyásolására szerveztek, döntően Soros-pénzekből. Ez derül ki az X-en található MagaBabe nevű profilon a minap megosztott videóból, amelyen a szervezet egyik együttműködő partnere számolt be az elképesztően szerteágazó és agresszív lobbitevékenységükről – számol be róla a Mandiner.
Bombáztam az amerikai médiát minden nap, közleményekkel, memókkal és feljegyzésekkel. Tudja, volt egy tanácsadó testületünk olyan emberekkel, mint Anne Applebaum és más prominens írók, akik írtak az ügyről
– fogalmazott Eric Koch, aki azt is elárulta, milyen módszerrel terjesztették a The Washington Post említett publicistája és egyéb szerzők propagandaanyagait.
– Ahelyett, hogy írtak volna valamit, ami aztán elkallódik, szétküldtem mindezt mintegy 1500 különböző újságírónak. Ezek a tudósítók Kelet-Európában voltak, például az Associated Pressnél, a Bloombergnél, az AFP-nél, a The New York Timesnál, a The Washington Postnál. Mert ezeknek mind van tudósítójuk ott. Biztosra mentem, hogy elérjem őket, hogy lássák az összes anyagot – vázolta Koch, hogy miként igyekeztek elérni, hogy a kipécézett államokról az A4D-nek tetsző kép alakuljon ki a nemzetközi sajtóban.
Nem véletlen, hogy a felsorolt orgánumok között a legnagyobb példányszámú amerikai napilapok közé tartozó The New York Times és a The Washington Post is megtalálható, hiszen az Action for Democracynak kiemelten fontos volt az USA közvéleményének alakítása.
A MagaBabe-en korábban megosztott felvételek egyikén Eric Koch elmondta, hogy a tengerentúlon a legnépszerűbb híroldalnak számító Yahoo Newson Orbán Viktorról is íratott egy lejárató cikket, amellyel kifejezetten az amerikai olvasóközönség előtt akarta csorbítani a magyar miniszterelnök hírnevét. A cikket egyébként a fehér házi tudósítóként is tevékenykedő Alexander Nazaryan jegyezte.
Egy másik videóból az is kiderül, hogy miért lett volna fontos Korányiéknak a magyar kormányfő ellen fordítani az amerikai közvéleményt. E felvételen az A4D egyik kuratóriumi tagja, Wesley Clark tábornok arról beszélt: komoly fejtörést okoz neki és balliberális szövetségeseiknek, hogy Orbán Viktor olyannyira népszerűvé vált az amerikai konzervatív körökben, hogy a Republikánus Párt még a programját is a magyar vezetőhöz igazítja.
A nemzetközi média mellett az amerikai és a brüsszeli nagypolitika világába is elértek az A4D-lobbi csápjai.
Ennek körülményeiről Korányi Dávid értekezett részletekbe menően. Az ügyvezető – aki korábban Karácsony Gergely városdiplomáciai főtanácsadója is volt – egyebek mellett azt is elárulta, hogy a baloldali vezetésű fővárossal karöltve előszobáztak Brüsszelben annak megnehezítéséért, hogy megkaphassuk a hazánknak járó uniós forrásokat. Szavai szerint például a velük együttműködő uniós biztosokon keresztül igyekeztek nyomást gyakorolni olyan uniós csúcsszervekre, mint az Európai Bizottság. Az A4D-nek a magyar nemzeti szuverenitást a legdurvábban sértő akciója az ellenzék választási kampányának külföldi pénzekkel történő finanszírozása volt. Utóbbi tényét egyébként egy minapi belső levelezésben beismerte a szervezet. Bár a pénzek forrását már az ügy kipattanásakor sejteni lehetett, a MagaBabe-féle videókon az A4D több vezetője is elismerte, hogy Soros Györgytől érkezett a milliárdok oroszlánrésze.
Csúcsvezetői szinten manipulált meghatározó amerikai hírtelevíziókat az Action for Democracy aktivistája – közölte a Mandiner.
Az X-en megosztott videón Eric Koch arról beszélt, hogy az NBC News esetében például az elnöknél folytatott lobbival érte el, hogy a Soros-pénzekkel kitömött szervezet akarata szerint lejárató anyagokat közöljenek Magyarországról a 2022-es választás kampányában. Egy másik felvételen Koch arról számolt be, hogy a szerkesztőségek alsóbb szintjeit – mintegy 1500 újságírót – is folyamatosan bombázták a hazánkat kedvezőtlen színben feltüntető narratívával.
A CNN és az NBC News is – amelynek egyébként Noah Oppenheim volt az elnöke 2017 és 2023 között – a magyar kormánnyal szemben erősen elfogult cikkeket közölt a 2022-es választás környékén.
A médiumok csúcsvezetőinél folytatott lobbi mellett Eric Koch a szerkesztőségek alsóbb szintjeit is célba vette az A4D-féle propagandaanyagokkal. A videó egy másik részén az aktivista arról számolt be, hogy a többi között az Associated Press, a Bloomberg, az AFP, a New York Times, valamint a Washington Post mintegy 1500 (!) különböző újságíróját bombázta folyamatosan a terjeszteni kívánt cikkekkel.
Ahogy a Magyar Nemzet is megírta, egy korábban közölt felvételen az A4D partnere azt is kifejtette, azért kívánták az amerikai közvéleményt Orbán Viktor ellen fordítani, mert a magyar kormányfő népszerűsége ugrásszerűen nő az USA-ban, s már a Republikánus Párt is a magyar vezetőhöz igazítva alakítja ki a programját. A miniszterelnök lejáratását elérni kívánó Koch például az Egyesült Államok legfrekventáltabb híroldalára, a Yahoo Newsra is íratott egy cikket egy fehér házi tudósítóval.
A Korányi Dávid vezette Action for Democracy az amerikai és a brüsszeli nagypolitikában is agresszívan lobbizott a magyar érdekek ellen. Az ügyvezető – aki korábban Karácsony Gergely városdiplomáciai főtanácsadója volt – azt is elárulta egy néhány hete nyilvánosságra hozott videón, hogy a baloldali vezetésű fővárossal karöltve kardoskodtak Brüsszelben annak megnehezítéséért, hogy Magyarország megkaphassa a neki járó uniós forrásokat. Szavai szerint a velük együttműködő uniós biztosokon keresztül igyekeztek nyomást gyakorolni olyan uniós csúcsszervekre, mint az Európai Bizottság.
Azonban az A4D a legsúlyosabban azzal avatkozott be a magyar belügyekbe, hogy az ellenzék választási kampányát külföldi pénzekből finanszírozták. A nemzeti szuverenitásunkat durván sértő manővereit egyébként a szervezet is beismerte egy minapi belső levelezésben.
A 2022-es választás külföldi befolyásolásának körülményeit feltáró titkosszolgálati jelentés megállapította, hogy az Action for Democracyn, valamint egy azonos célú, svájci alapítványon keresztül több mint négymilliárd forint érkezett Magyarországra, a pénzekkel a hat pártot tömörítő, közös listán induló baloldal választási kampányát segítették. A MagaBabe-féle videókon egyébként az A4D több vezetője is elismerte, hogy Soros Györgytől érkezett a milliárdok zöme.