POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.02.17.

Zelenszkij az amerikai segélyért könyörög

"Számunkra létfontosságú ez a csomag” .

A Joe Biden amerikai elnök által Ukrajna számára ajánlott katonai segélycsomag washingtoni képviselőházi elfogadását próbálta bármi áron elérni Münchenben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton. Amúgy nagyon hálásak.

„Számítunk a kongresszus pozitív döntésére. Számunkra létfontosságú ez a csomag” – hangsúlyozta Zelenszkij a Kamala Harris amerikai alelnökkel a biztonságpolitikai fórum keretében lezajlott tárgyalás után közösen tartott sajtótájékoztatón.

Mint mondta, Ukrajna a legfontosabb szövetségesének további támogatásától függ, és hozzátette, hogy nagyon hálásak az eddigi segítségért.

Zelenszkij szerint Ukrajna stratégiai partnereként az Egyesült Államok nem teheti meg, hogy ne támogassa országát. Hozzátette, hogy az amerikai-ukrán szövetség fennmaradására számít.

Az amerikai szenátus a közelmúltban támogatta az Ukrajnának szánt mintegy 60 milliárd dollár értékű katonai segélycsomagot. A képviselőházi jóváhagyás azonban még várat magára.

Kamala Harris hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok Ukrajna mögött áll, és Joe Biden elnök tovább küzd azért, hogy az ország megkapja a szükséges segítséget az orosz agresszió elleni harcához.

Négy hónapos ostrom után az ukrán hadsereg kivonul és feladja a donyecki Avgyijivkát. A visszavonulást az ukrán hadsereg alig másfél hete kinevezett főparancsnoka jelentette be. Katonai elemzők szerint a stratégiai fontosságú város elestével az oroszok végképp körbezárják Donyecket és szabadon építhetik az utánpótlási útvonalakat. Közben Volodimir Zelenszkij elnök Berlinben és Párizsban kapott ígéreteket a pénzügyi és katonai támogatás fenntartásáról.

Ukrajna visszavonul Avgyijivkából, miközben Oroszország elfoglalja a stratégiailag fontos várost – számolt be a The Washington Post. Az ukrajnai város feladásának hírét az ukrán hadsereg nemrég kinevezett főparancsnoka közölte.

Katonáink méltósággal teljesítették kötelességüket, mindent megtettek, hogy megsemmisítsék a legjobb orosz egységeket, de a bekerítésük elkerülése miatt ki kell vonnunk őket” – mondta Olekszandr Szirszkij szombat hajnalban. Volodimir Zelenszkij korábban azt ígérte, minden támogatást megad a védelemhez.

Az ukrán hadsereg főparancsnoka nemrég erősítést küldött a város védelmére, de úgy tűnik, ez nem volt elég. Az ostrom befejezése napok óta várható volt, ugyanis az oroszok minden korábbinál hevesebb támadásokat indítottak, az ukrán csapatok pedig nemrég feladták a déli városrészeket.

Mindent földig romboltak a bombáikkal. A helyiek a pincékbe rejtőztek el. Az oroszok senkinek nem kegyelmeznek” – mondta Jurij Butuzov ukrán blogger.

Az ukrán visszavonulással véget ér a donyecki város négyhónapja tartó pusztító ostroma, amiben több tízezer katona halt meg mindkét oldalon. Avgyijivkában korábban 32 ezer civil élt, mára alig ezren – többségében idősek – maradtak. Katonai elemzők szerint a város bevételével az oroszok mostantól zavartalanul építhetik az utánpótlási útvonalakat.

Avgyijivka feladása egy nappal azután történt, hogy Volodimir Zelenszkij Nyugat-Európába utazott. Az ukrán elnök célja ezúttal is az volt, hogy Ukrajna szövetségesei az eddigieknél is jobban támogassák pénzzel és fegyverrel Kijevet.

Volodimir Zelenszkij Párizsban Emmanuel Macrontól minden eddiginél nagyobb, legalább 3 milliárd eurós – jóval több, mint 1100 milliárd forintos – katonai támogatásra kapott ígéretet.

Megígérhetem, hogy Franciaország minden szempontból folytatja Ukrajna támogatását, legyen szó a katonai felszerelésekről, a védelmi iparra vonatkozó együttműködésekről vagy a kiképzésről-hírszerzésről. Ezzel Ukrajna önvédelmébe és Európa biztonságba fektetünk be” – fogalmazott a francia elnök.

Nem sokkal korábban a német kancellárral egy határidő nélküli támogatásról írt alá szerződést Volodimir Zelenszkij. Olaf Scholz szerint ez egy korszerű és robusztus ukrán hadsereg felépítését segíti, a fegyverszállítások fokozása mellett.

Aláírtunk egy hosszútávú, kétoldalú biztonsági megállapodást. A dokumentum kimondja: Németország támogatni fogja Ukrajna védelmét az oroszok támadó háborúja ellen, ameddig csak szükség lesz erre” – húzta alá Olaf Scholz német kancellár.

Volodimir Zelenszkij a segítség fontosságát hangsúlyozta, arra utalva, hogy a máshonnan érkező támogatások csökkennek: „Hálás vagyok az új védelmi csomagért, ami több, mint egymilliárd euró. Nagy szükségünk van tüzérségre, kritikus a fegyverellátásunk és a légvédelmi rendszerek is nagyon fontosak. Sajnos a partnereinktől érkező támogatások érezhetően csökkennek” – mondta az ukrán elnök.

Már a Politico is bevallja, hogy az EU a legnagyobb finanszírozója a háborúnak – írta a Mandiner, miután a brüsszeli portál arról számolt be: az európaiak megelőzték az Egyesült Államokat azt Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatásban.

Elérte a négymilliárd eurót az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által az orosz hadműveletek kezdete óta Ukrajnának nyújtott finanszírozások értéke.

A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet szombati beszámolójában közölte, hogy 200 millió eurós hitelcsomagról írt alá megállapodást a legnagyobb ukrán vízierőmű-üzemeltető vállalat, az Ukrhidrenergo számára, és ezzel emelkedett négymilliárd euróra az eddigi támogatások értéke.

A hitelből 100 millió eurót az EBRD folyósít, a fennmaradó 100 millió eurós hitelrészt Olaszország adja.

 

A londoni bank szerint az Ukrhidrenergo létesítményeire a háború két évvel ezelőtti kezdete óta az orosz haderő ötvennél is több csapást mért, és a károk helyreállítása hozzávetőleg 500 millió euró költséggel jár.

Antonio Tajani olasz külügyminiszter az EBRD szombati bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: Olaszország az orosz invázió kezdete óta „tántoríthatatlanul támogatja” Ukrajnát, és a továbbiakban is Kijev támogatására sarkallja a nemzetközi közösséget.

Az EBRD tájékoztatása szerint az Ukrhidrenergo kilenc vízerőművének kapacitása a háború előtt 6,1 GW volt, az orosz támadások következtében azonban ez 5,8 GW-ra csökkent.

A londoni pénzintézet kiemelte azt is, hogy 2022-ben és 2023-ban összesen 3,8 milliárd euróval támogatta Ukrajnát, vagyis a most aláírt 200 millió eurós hitelcsomag nyomán elérte a négymilliárd eurót az Ukrajnának folyósított pénzügyi segítség értéke.

Az EBRD – Ukrajna legnagyobb intézményi befektetője – a orosz invázió kezdete után nem sokkal legalább 3 milliárd eurós finanszírozási programot hirdetett meg Ukrajna számára a 2022-2023-as időszakra, de ezt a finanszírozási célt a pénzintézet már tavaly októberre teljesítette.

Az EBRD kormányzótanácsa tavaly jóváhagyta az igazgatóság által az ukrajnai támogatási programok folytatására kért 4 milliárd eurós tőkeemelést, és ezzel a bank befizetett alaptőkéje 34 milliárd euróra emelkedett december 31-i hatállyal.

Az EBRD tavaly 464 egyedi programra 13,1 milliárd euró finanszírozást juttatott hitelek és befektetések formájában a tevékenységi területéhez tartozó összes gazdaságnak.

A folyósítások tavalyi értéke és a programok száma egyaránt rekord volt a pénzintézet több mint három évtizedes eddigi történetében.

origo.hu

Euro 2024: Portugália-Csehország összefoglaló

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

borsonline.hu

Leolvasták a szájukról: erről beszélt Katalin hercegné és Károly király

mandiner.hu

Kiderült, miért kapott ki Svájctól a magyar válogatott – gondolta volna, hogy ezen múlt?

life.hu

Ki döntött Katalin hercegné visszatéréséről? Ez zajlott a háttérben

mandiner.hu

Toroczkai keményen odaszúrt Magyar Péternek

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. június 17-23.: Gyújts gyertyát Szent Iván előestéjén

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

ripost.hu

Kétperces helyesírási teszt: mennyit találsz el?

ripost.hu

Most jött a szörnyű hír: kisiklott egy vonat Magyarországon, zajlik a mentés

ripost.hu

Vérfagyasztó jóslat: ekkor borult teljes sötétség az emberiségre

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Amerikai vadászgépeket kap Ukrajna

POLITIK

A foci-Eb elleni pusztító terrortámadást akadályozott meg a rendőrség

POLITIK

Németországnak "háborúképessé" kell válnia. Jön a hadkötelezettség

POLITIK

Újabb településeket foglaltak el az oroszok

POLITIK

Zelenszkij aláírta a középiskolai és egyetemi hallgatók katonai alapképzéséről szóló törvényt

POLITIK

700 ezer orosz katona az ukrán fronton

POLITIK

Több orosz gáz érkezik Európába, mint amerikai

POLITIK

Több ország nem írta alá a svájci békedokumentumot Ukrajnáról