tóth gabi
Újabb ukrán áldozatok.
A Kupjanszk térségében lévő Velikij Burluk települést lőtte ágyúkkal az Ukrajnát támadó orosz hadsereg szerda délután, a rendőrség előzetes információi szerint a támadásban ketten meghaltak, heten megsebesültek, és a romok alatt még négy ember lehet – közölte Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója a Telegram internetes közösségi oldalon.
Vadim Filaskin Donyeck megyei kormányzó ezzel egy időben arról tájékoztatott, hogy az orosz erők csapást mértek a Kramatorszk térségében fekvő Mikolajivka település lakóházaira, aminek következtében két helybeli nő életét vesztette. A megyei ügyészség azt közölte, hogy öt civil halt meg és három megsebesült a Kramatorszk és Volnovaha térségét ért orosz támadásokban.
Olekszandr Prokugyin, a déli Herszon megye kormányzója arról adott hírt a Telegramon, hogy az orosz erők ismét lőtték a megye székhelyét, Herszon várost, ahol legkevesebb három civil, közük egy 14 éves lány megsebesült.
Az ukrán vezérkar legfrissebb, szerdai összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 398 ezret. Az ukrán erők kedden megsemmisítettek egyebek mellett kilenc orosz harckocsit, 66 tüzérségi és négy légvédelmi rendszert, valamint 39 drónt. A vezérkar esti jelentésében arról számolt be, hogy a Donyeck mellett fekvő Avgyijivkánál több mint 25 orosz rohamot vertek vissza az ukrán csapatok.
Andrij Juszov, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnökségének szóvivője egy kijevi sajtórendezvényen elmondta, hogy a hírszerzés szerint a Telegram – amelyet az ukrán politikai és katonai tisztségviselők is előszeretettel használnak – számos biztonsági fenyegetést tartalmaz. Hozzátette: Ukrajna kapcsolatba lépett az összes platform üzemeltetőivel, így a Telegraméival is, hogy átlátható szabályok szerint működjenek, az ukrán jogszabályoknak és a nemzetközi szabványoknak megfelelően.
Újságírói érdeklődésre a szóvivő azt is elmondta, hogy a katonai hírszerzés információi szerint a szerdán elsüllyesztett Cezar Kunyikov orosz deszanthajó legénységének nagy része nem élte túl az ukrán támadást. Azt ugyanakkor még próbálják pontosítani, hogy hányan tartózkodtak a hajó fedélzetén. „Minden a terv szerint ment. Hatékonyan. Az ellenséges hajó megsemmisült, nem lehet helyreállítani. A rakomány mellett lőszer is volt a hajón” – jelentette ki Juszov.
Nem várható Ukrajna meghívása az észak-atlanti szövetségbe a júliusi washingtoni csúcstalálkozón – jelentette be az Egyesült Államok NATO-nagykövete kedden Brüsszelben. Julianne Smith úgy fogalmazott: nem számít arra, hogy a szövetség meghívja tagjai közé Ukrajnát, noha keményen dolgoztak azon, hogy az ország mihamarabb felkészült legyen a tagságra. Közben az ukrán erők a Krím félszigetnél megsemmisítették az orosz haditengerészet egyik nagyméretű hajóját. Az akciót haditengerészeti drónokkal hajtották végre.
Egy, a hullámzó tengeren ringatózó hadihajó látható az ukránok által bemutatott fekete-fehér felvételen. A képernyő bal sarkában az ukrán védelmi minisztérium vízjele áll. Kisvártatva egy villanás és nagy füstfelhő látható, majd, ahogy az oldalára borult hajó lassan süllyedni kezd. Az ukrán katonai hírszerzés közölte, hogy
A hadihajót a Krím-félszigeten lévő Alupka közelében érte találat.
A Cezar Kunyikov nevű hajó Oroszország egyik legújabb partraszállító hajója, amelyen 87 fős legénység fér el. Bevetették Grúziában, Szíriában és Ukrajnában is. Jelképes, hogy az orosz tisztet, akiről a hajót elnevezték, pontosan 81 évvel ezelőtt, február 14-én ölték meg.
A Kreml egyelőre nem kommentálta az ukrán hadsereg információit, csak annyit közöltek, a félszigeten több ukrán drónt is megsemmisítettek.
Ukrán források szerint
amelyben ketten meghaltak, több tucatnyian megsebesültek. Szelidove városában találat ért egy kórházat is. A helyi hatóságok három halottról tudnak.
„Mindannyian az első emeleten vártuk a sebesülteket, akik pont akkor érkeztek, amikor megtörtént a becsapódás. Mindenkit hátradobott a légnyomás” – mesélték a nővérek.
őket a környékbeli egészségügyi intézményekbe szállították át. Több tucat lakóház is megrongálódott. Szelidovét, amely mintegy 20 kilométerre húzódik a fronttól, korábban is többször érte rakétatámadás.
Moszkva további akciókról is beszámolt. A védelmi minisztérium arról adott hírt, hogy lecsaptak ukrán lőszerraktárakra, páncélozott járművekre és egyéb létesítményekre, a légvédelem pedig több ukrán HIMARS rakétát és drónt is megsemmisített.
Az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka azt mondta, hogy a helyzet nehéz.
Közben az Egyesült Államok NATO-nagykövete kedden arról beszélt Brüsszelben, hogy a katonai szervezet következő csúcstalálkozóján, amelyet júliusban tartanak Washingtonban,
Julianne Smith azt mondta, jelenleg elsősorban Ukrajna háborús támogatására kell összpontosítani, hogy érvényesülni tudjon a harctereken.
A tavaly júliusban Vilniusban rendezett NATO-csúcstalálkozón a tagországok vezetői megállapodtak abban, hogy
Leszögezték azonban: Ukrajna csak akkor lehet tag, ha a szövetségesek ebben egyetértenek, és az ehhez szükséges feltételek is teljesülnek.
Ehhez egyebek mellett további reformok szükségesek a demokrácia és a biztonság területén, illetve feltétel az is, hogy az ország hadserege civil és demokratikus ellenőrzés alatt álljon.
Donyecknél és Limannál kedvezőbb állásokat foglaltak el az orosz erők az elmúlt nap folyamán, miközben három frontszakaszon 11 ukrán támadást vertek vissza – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.
A tárca szerint a legtöbb, szám szerint öt ukrán roham a donyecki frontszakaszon hiúsult meg. A tájékoztatás szerint az ukrán fél a frontszakaszon több mint 1140 katonát veszített, akik közül a legtöbben, mintegy 325-en a Donyeck körzetében vívott harcokban estek el vagy sebesültek meg súlyosan.
Az összesítésben a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említettek egyebek mellett egy lőszerraktárt, egy rádióelektronikai harci központot, három harckocsit, négy gyalogsági harcjárművet, 16 páncélozott harcjárművet, két páncélozott szállítójárművet, egy amerikai M777-es vontatott tarackot, HIMARS sorozatvetők három rakétáját, valamint 63 drónt.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Az éjszakai orosz támadások miatt evakuálják a kelet-ukrajnai Dnyipro város egyik kórházát, és bezárják az iskolák egy részét – közölte Borisz Filatov, a város polgármestere kedden.
A városvezető magyarázata szerint azért van szükség ezekre az intézkedésekre, mert leállt egy hőerőmű, ami fűtési gondokat okozott az intézményekben.
Dmitro Szaharuk, a DTEK energiaszolgáltató magánvállalat igazgatója egy tévéműsorban azt mondta, hogy több drón is eltalálta az erőművet, emiatt több berendezés is károsodott a város energiaellátásában fontos szerepet játszó létesítményben. Szavai szerint hónapokig is eltarthat az erőmű teljes helyreállítása.
A déli Herszon megye kormányzói hivatala arról tájékoztatott a Telegramon, hogy az orosz hadsereg drónnal csapást mért egy lakóépületre Havrilivka településen, és a támadásban két helyi lakos megsebesült. Roman Mrocsko, Herszon város katonai közigazgatásának vezetője később arról adott hírt, hogy az orosz erők a megyeszékhelyet ágyúzták, két kórházra, egy közösségi közlekedési megállóra és lakóépületekre nyitottak tüzet. Hozzátette, hogy senki sem sebesült meg.
A Zaporizzsja megyei kormányzói hivatal közölte, hogy egy nap alatt az orosz csapatok 127 alkalommal nyitottak tüzet a régió 17 településére, a támadásokban két helyi lakos megsebesült.
Az ukrán déli erők arról adtak hírt, hogy a légvédelem megsemmisített egy H-59-es orosz rakétát, amely a tenger felől Odessza felé közeledett. A roncsok megrongáltak egy lakatlan új épületet és egy többszintes házat a part menti övezetben.
Az ukrán vezérkar legfrissebb, keddi összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 397 ezret. Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egyebek mellett nyolc orosz harckocsit, 19 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint harminc drónt.