POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.02.22.
Módosítva: 2024.02.22.

Testi sértésért jogerősen elítélték Gyurcsány robbantómesterét

Varju László eredeti foglalkozása robbantómester.

Az eredetileg aknász és robbantómester végezettségű Gyurcsány-párti politikus, Varju László testi sértésért állt a másodfokú bíróság elé.

A Fővárosi Ítélőtábla bűnösnek nyilvánította Varju Lászlót, a Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti képviselőjét testi sértés bűntettében. Fellebbezésnek helye nincs az elsőfokú bíróság  döntését helyben hagyta a másodfok – közölték. Ez azt jelenti, hogy a testület elítélte Varjut garázdaság és a választás rendje elleni bűncselekmény miatt is. Ennek értelmében a baloldali képviselőnek 900 ezer forint pénzbírságot kell fizetnie.

Bíróság Varjú
Varju László érkezik a tárgyalásra. Fotó: Havran Zoltán

Indokolásában a tanácsvezető bíró kifejtette: a képviselőnek nem volt joga bemenni a közszolgálati televízió stúdiójába, fellépését a televízió székházában provokatívnak és támadónak nevezte

Az ítélethirdetésen megjelent Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Gréczy Zsolt, a párt parlamenti képviselője, valamint Rónai Sándor, a DK uniós képviselője. Az ügyész beszéde alatt alatt a teremben lévő DK-s pártaktivisták időnként hangos nevetéssel reagáltak a vádbeszédben elhangzottakra. 

Varju László elmondta: semmilyen fajta bűncselekményt nem követett el, szándéka sem volt rá. Felidézte az ellenzéki képviselők MTVA-székház elleni fellépését, az akkor történt közéleti eseményeket, valamint a vele a székházban történteket. 

Azt állította, hogy amikor a biztonsági őrök el akarták távolítani, ő csak ösztönszerűen védekezett, de kitért egyéb vélt sérelmeire is.

Szerinte azért került bíróság elé, mert a kormánypárti többségnek nem tetszik az ő politikai véleménye, és ez egy megfélemlítési folyamat része.

A mai tárgyalás előtt történt egy közjáték: az eseményre érkező Rónai Sándor azt kérdezte az őt Gyurcsány bíróságra gyakorolt nyomásáról kérdező Császár Attilától, hogy az M1 riportere szokott-e „gyerekek nadrágjában turkálni”. A riporter követelte a képviselőtől, hogy vonja vissza a kérdésbe burkolt vádaskodását, de Gyurcsány embere erre azt felelte: „nem tudom visszavonni”. Az EP-képviselő később azt  is mondta neki, hogy „hülye vagy!”

A mai ítélethozatal előtt Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke kísérletet tett arra, hogy nyomást gyakoroljon a bíróságra. A bukott kormányfő azt üzente híveinek, hogy nem kell szégyenlősnek lenni, jegyezzék meg az ügyészek és a bírók nevét, mert jók lesznek majd tanúknak egy, a rendszer ellen folytatott eljárásban.

Gyurcsány
Gyurcsány egyeztet régi harcostársával. Fotó: Havran Zoltán

Ez már az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az Országos Bírói Tanács (OBT) elnökének is sok volt. Senyei György és Szabó Péter levelet írt Gyurcsánynak, melyben kifejtették: ha egy eljárás résztvevői politikusok, az még nem jelenti azt, hogy léteznének politikai perek, hiszen Magyarországon az alaptörvény deklarálja az ügyfelek törvény előtti egyenlőségét. 

Közleményük zárásaként visszautasították Gyurcsány fenyegetését, és azt írták, hogy a bírák és az ügyészek munkájukkal kapcsolatban kritizálhatók, de fenyegetésnek vagy annak sugalmazásának helye nincs.

Emlékezetes, a Gyurcsány-párt országgyűlési képviselője egy volt azon baloldali képviselők közül, akik erővel betörtek a közmédia Kunigunda utcai központjába, hogy élő adásban szerepeljenek. Ezt azonban a biztonsági őrök megakadályozták. 

A robbantómester látványos cirkusszal próbálkozott

A három vádpont közül kettő – a súlyos testi sértés és a garázdaság vádja – ehhez a cselekményhez kapcsolódik. Az MTVA székházánál zajló, 2018. decemberi, baloldal szervezte tüntetések, majd behatolás során – amelyről azóta kiderült, hogy a baloldal egyértelmű provokáció­ja volt – az egyik alkalommal Varju nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának, majd a földre feküdt, utána pedig az egyik őr lábát elkapta és kihúzta. Az őr elesett, és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A választás rendje elleni bűntettet a vád szerint Varju László az egyik budapesti egyéni választókerület orszá­g­gyűlési képviselőjelöltjeként a 2018. évi országgyűlési választás előtt követte el, 2018. február 12-én egy kávézóban találkozott egy függetlenként induló jelölttel. 

A találkozó során Varju – a választáson való nyerési esélyeinek a növelésére – anyagi juttatást ígért a férfinak azért, hogy lépjen vissza a képviselő-jelöltségtől a javára. 

A férfi az ajánlatot elutasította.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlan hír érkezett Putyinról

origo.hu

Egyre többen halnak meg szex közben, és már kezdik sejteni, miért

mindmegette.hu

Tegyél szivacsot a hűtőbe – meglepő hatással lesz a pénztárcádra!

hirtv.hu

Román katonák lepték el Nagyváradot

ripost.hu

Elképesztően gondolkozik magáról 3 csillagjegy, ők nem kérnek bocsánatot

origo.hu

Fejjel lefelé mutogatja a hatalmas melleit Sydney Sweeney - fotók

mindmegette.hu

Félreértette a pincér a nő rendelését, volt is meglepetés, amikor megérkezett az étel

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

jatek.hirfm.hu

Nyerő ajándékok. Vigye el őket a Hír FM játékában (hirdetés)

ripost.hu

Zokogásban tört ki az időutazó: borzalmas jövő vár ránk

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Egymásra licitálnak Európában a háborúpárti politikusok, Brüsszel a tűzzel játszik

POLITIK

Brüsszelben úgy gondolják: a tömeges bevándorlás aranyat ér. Vajon kinek?

POLITIK

Terrorriadó a német strandokon: Felfegyverkeznek a fürdők az erőszak ellen

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Háborús pszichózis: Óriási fegyverkezésbe kezdenek a britek

POLITIK

Már fél millió ukrán katona esett el a háborúban

POLITIK

Katonákat küldhet Ukrajnába az Egyesült Államok

POLITIK

Reális az atomháború veszélye