POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.02.09.

Putyin szerint heteken belül be lehetne fejezni a háborút

Oroszország nem támadja meg a NATO-t.

Vlagyimir Putyin szerint a NATO saját tagországainak lakosságát egy képzeletbeli orosz fenyegetéssel próbálja megfélemlíteni, és a fegyvertámogatások leállításával a harcok néhány hét alatt befejeződhetnek – az orosz elnök erről Tucker Carlson amerikai médiaszemélyiségnek adott exkluzív interjúban beszélt, amelyet washingtoni idő szerint csütörtök este hoztak nyilvánosságra az újságíró internetes közösségi oldalán.

Az orosz elnök, aki az ukrajnai háború 2022. februári kiszélesedése óta először adott interjút nyugati újságírónak,

kérdésre válaszolva kijelentette: teljes mértékben ki van zárva, hogy országának területi céljai lennének Európában.

Megállapította, hogy egyetlen esetben tudná elképzelni, hogy orosz katonákat küld Lengyelországba, mégpedig, ha Lengyelország támadást intézne Oroszország ellen. „Nincsenek érdekeink sem Lengyelországban, sem Lettországban vagy bármely más országban” – fogalmazott az orosz elnök, hozzátéve, hogy a józan ésszel ellentétes lenne valamiféle globális háborúba bocsátkozni.

Egy globális háború a teljes emberiséget a pusztulás szélére vinné – mondta, és úgy vélte, hogy az orosz nukleáris fenyegetéssel a nyugati országok célja, hogy adófizetőik pénzéből annyira meggyengítsék Oroszországot, amennyire csak tudják.

Arra a kérdésre, hogy miért nem keresi meg közvetlenül Joe Bident, hogy megoldást találjanak, azt felelte, hogy nincs mit kidolgozni, és nagyon egyszerű a válasz az ukrajnai rendezésre.

Szerinte ha Nyugaton igazán a háború végét akarják elérni, akkor le kell állítani a fegyvertámogatásokat Ukrajnának, és néhány héten belül véget ér a fegyveres konfliktus.

Azt követően pedig meg lehet állapodni a feltételekről – fűzte hozzá az orosz politikus.

Felidézte azt is, hogy amikor utoljára beszélt Joe Biden amerikai elnökkel még az ukrajnai katonai műveletek megkezdése előtt, akkor felhívta az amerikai fél figyelmét arra, hogy történelmi léptékű hibát követ el azzal, hogy mindent támogat, ami Ukrajnában zajlik és próbálja Ukrajnát eltávolítani Oroszországtól.

Az ukrajnai támogatás körüli amerikai politikai vitákra reagálva azt a kérdést vetette fel, hogy nem lenne-e jobb az Egyesült Államoknak tárgyalni Oroszországgal, és megállapodást kötni, figyelembe véve a mára kialakult helyzetet, és felismerve azt, hogy Oroszország a végsőkig harcolni fog érdekeiért. Ennek felismerése visszavezetne a józan észhez, ami Oroszország és érdekeinek tiszteletben tartását jelenti – mutatott rá.

A béketárgyalások kilátásaival kapcsolatban az orosz elnök azt mondta, hogy azok magas szintre kerültek korábban, de a nyugati fél úgy döntött, hogy a konfliktust végigviszi a „keserű végkifejletig”. Kifogásolta, hogy az ukrán elnök rendeletben tiltott meg minden tárgyalást az orosz féllel.

Az orosz elnök hozzátette, tisztában van azzal, hogy az ukrán államfőnek is van egy tervezete a rendezéssel kapcsolatban, de egy megállapodáshoz párbeszédre van szükség.

A mintegy kétórás interjúban szóba került Magyarország is, amellyel kapcsolatban kérdésre válaszolva Vlagyimir Putyin azt mondta: soha nem beszélt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel arról, hogy Ukrajna egykor Magyarországhoz tartozó területét visszakaphatná Magyarország. Megjegyezte ugyanakkor, bizonyos abban, hogy az Ukrajna területén élő magyarok történelmi hazájukhoz akarnak ismét tartozni.

Az orosz elnök az Ukrajnában zajló háború gyökerei között említette az orosz történelem elmúlt évszázadait is, valamint közvetlen előzményként azt, hogy a Szovjetunió felbomlása idején az orosz vezetés feltételezte, hogy Ukrajnához szoros kapcsolatok fűzik a nyelvi, a családi kapcsolatok miatt, a közös kultúra, történelem és hit miatt, valamint a gazdasági összefonódások miatt, és ezek a tényezők a jó kapcsolatokat szükségszerűvé tették.

Felidézte, hogy 1991 után Oroszország azt várta, hogy az úgynevezett civilizált nemzetek családjának tagjává fogadják, de semmi ilyen nem történt. Becsaptak minket – fogalmazott az orosz elnök, hozzátéve, hogy

az Egyesült Államok azt ígérte, a NATO nem fog keleti irányba terjeszkedni, de öt bővítési hullám történt azóta.

Az orosz elnök szerint országa vezetői próbálták meggyőzni a Nyugatot, kérni, hogy ne tegye ezt.

Azt állította, hogy az Egyesült Államok elvárja más országoktól az engedelmes együttszavazást Ukrajnával kapcsolatban, még akkor is, ha ezt nem szeretnék megtenni. Az országát ért sérelmek fő tényezőjeként szóvá tette a NATO 2008-as bukaresti csúcstalálkozóján hozott döntést, miszerint a szervezet kapuja nyitva áll Ukrajna és Georgia előtt. Állítása szerint az akkori amerikai vezetés vette rá ennek támogatására a vonakodó Németországot és Franciaországot.

Kolosszális hibának nevezte a 2013-ban – állítása szerint nyugati támogatással – kikényszerített ukrajnai hatalomváltást.

Azt állította, hogy az Ukrajnában bekövetkezett politikai változás veszélyt jelentett a Krím-félszigetre, amelyet Oroszország „védelem” alá vett. Szavai szerint Kelet-Ukrajnában, a Donbasz régióban 2014-ben az ukrán fél kezdett háborút légierő és tüzérség bevetésével civilek ellen. „Ezzel kezdődött” – magyarázta az orosz elnök a mai ukrajnai háború indulását.

Hibának nevezte, hogy a jelenlegi ukrán vezetés visszautasította a 2014-es minszki megállapodás végrehajtását a békés rendezésről a Donbasz régióban.

Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy amennyiben sikerült volna végrehajtani a minszki megállapodást, akkor a Donbasz területek lassan visszaintegrálódtak volna Ukrajnába.

Oroszország csaknem teljesen megújította hadászati nukleáris erőit – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az orosz fegyvergyártás történelmi központjában, Tulában pénteken megtartott fórumon.

„Mára már csaknem teljesen, 95 százalékban megújítottuk a stratégiai nukleáris erőket, a haditengerészeti komponensüket majdnem 100 százalékban. Ez jó, megbízható hátország a stratégiai biztonságunk szempontjából” – mondta.

„Ugyanilyen eredményeket fogunk elérni a hadsereg és a haditengerészet hagyományos fegyverek teljes skálájával való felszerelésében, beleértve az ígéretes új generációs modelleket is”

– tette hozzá.

Az állította, hogy a legújabb orosz fegyverek fölényben vannak a NATO-megfelelőikkel szemben, „ez nyilvánvaló tény”.

Putyin méltatta az orosz hadiipar termelési tempóját, valamint termékeinek mennyiségét és minőségét. Elmondta, hogy a harckocsigyártás a háború kezdete óta az ötszörösére, a gépjárműveké pedig a hétszeresére nőtt, ami „tisztességes mutató”.

Az elnök szerint

csak az elmúlt másfél év alatt 520 ezer új munkahely jött létre az orosz hadiiparban, amely elsősorban ugyan a „különleges hadművelet” igényeit elégíti ki, de több milliárd dollár értékben tudott külföldre eladni.

Bejelentette, hogy az állami védelmi megrendeléseket gyakorlatilag 100 százalékban teljesítik, és kifejezte meggyőződését, hogy ez a jövőben is így lesz. Méltatta, hogy az elmúlt két év alatt nem csak az orosz hadiipari komplexum teljesített jól, hanem a gazdaság egésze stabilitást mutatott, ellenállt a példátlan külső nyomásnak és továbbra is stabilan fejlődik, annak ellenére, hogy összeomlást jósoltak neki.

Azt mondta, hogy ezzel kapcsolatban bemutatna egy gesztust, de nem fogja megtenni a jelenlévő sok nő miatt. Az államfő szerint az orosz gazdaság lett vált Európában a vásárlóerő-paritás tekintetében és úgy vélekedett, hogy ez a folyamat gyorsulni fog.

Putyin a drónokat nevezte a siker kulcsának a harctéren. Azt mondta, az győz, aki nem csak gyorsan reagál az ellenség által használt eszközökre, hanem „saját, hatékonyabb eszközöket is készít”.

„Az győz, aki mindezt gyorsabban teszi” – mondta.

Elismerte, hogy péntek reggel beszélt a vezérkarral arról, hogy az egyik frontszakaszon a helyzet „bonyolultsága” éppen a pilótanélküli légijárművekkel áll összefüggésben. Az hangoztatta, hogy rádióelektronikai bázis egy olyan terület, ahol még sokat kell dolgozni.

„Ez az egyik Achilles-sarkunk. De jó irányba haladunk. A horizont, hogy úgy mondjam, nem távolodik folyamatosan”

– fogalmazott.

Utasította Gyenisz Manturov miniszterelnök-helyettest is, hogy a drónok elfojtása érdekében összpontosítson a mikroelektronika területén végzett orosz fejlesztések végrehajtására. Fontosnak nevezte, hogy ezeket a fejlesztéseket az ukrajnai katonai műveletek keretében használják fel.

Politikai témákra kitérve arról beszélt, hogy

az ország lakosságának 90 százaléka támogatja a fegyveres erőket, akár adományokkal is, ami szerinte az ország egységének bizonyítéka és „abszolút megbízhatóan garantálja Oroszország győzelmét”.

Kijelentette, hogy a Krímről és Donyec-medencéről meghozott döntések a társadalom hangulata alapján születtek.

Megismételte álláspontját, miszerint az orosz katonák „a mai neonácikkal harcolnak”, akiket az „gazdáik” eszközként használnak az Oroszország elleni harcban, és hogy az „úgynevezett ukrán fegyveres erők”, mivel mentőautókra lőnek, „terrorszervezetté váltak”. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna, azt mondta, hogy Moszkvában tudják, hogy Harkiv megyében az ottani orosz visszavonulás után az ukrán fél olyan dolgokat követett el, „amilyenre csak a neonácik képesek”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök