Marics Peti
Szerinte a Jobbik nem a fénykorát éli.
Az újabb antiszemita botrányba keveredett Gyöngyösi Márton ismét magyarázkodásba kezdett pénteki sajtótájékoztatóján. A Jobbik-Konzervatívok elnöke szerint az ominózus 2020-as mondat, melyben cionista bérencnek és a lubovicsi szekta foglyának nevezte Orbán Viktort, egy privát, belső levelezésben volt leírva, a kijelentés pedig idézőjelbe volt téve, és mosolygós fej volt mellette.
Gyöngyösi kiemelte, az említett kiemelés egy idézet, azonban a sajtó kérdésére válaszolva kategorikusan kijelentette, nem fogja elárulni, hogy kitől származik a botrányt keltő és nyíltan antiszemita mondat.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva Gyöngyösi reagált az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség kommunikációs igazgatójának kijelentésére is, mi szerint a Jobbik elnökének pártja önfeloszlatását kellene kezdeményeznie, azt állította, Megyeri Jonatán rabbi mindössze azt mondta el az Origónak adott interjúban, amit a jobboldali sajtó hallani akart.
A Jobbik jelenlegi támogatottságával kapcsolatban, amely felveti annak kétségességét, hogy a párt egyáltalán bejut-e az európai parlamentbe, a pártelnök lapunknak azt mondta, a közvélemény-kutatások Magyarországon komolyan vehetetlenek, és nem működnek.
A saját és a Medián kutatásai szerint a Jobbik – Konzervatívok jelenleg öt százalékon vagy afelett állnak
– jelentette ki Gyöngyösi, majd leszögezte, a párt nem a fénykorát éli, de az elképzelhetetlen, hogy ne szerezzenek mandátumot.
A Jobbik – Konzervatívok főpolgármester-jelöltjével kapcsolatban Gyöngyösi a Magyar Nemzet által feltett kérdésekre válaszolva elmondta, Brenner Kolomant elsősorban azért jelölték főpolgármesternek, hogy kicsikarjanak egy előválasztást, amelynek során ismét megversenyeztetnék a jelölteket és azok programjait.
Vagyis könnyen előfordulhat, hogy a kampány során a Jobbik jelöltje visszalép Karácsony Gergely javára.
Ugyanakkor a pártelnök kritizálta Karácsony Gergelyt, és azt állította, hogy az elmúlt években jó lett volna látni egy karakteres városvezetést, amely ellenzéki hídfőállást tud kiépíteni a kormánnyal szemben Budapesten.
Gyöngyösi, saját bevallása szerint hosszú hetek és hónapok mérlegelése után, azt is bejelentette, hogy a Jobbik – Konzervatívok európai parlamenti listavezetője Róna Péter jogász, közgazdász lesz. A sajtótájékoztató során Gyöngyösi arra ragadtatta magát, hogy, pártja már 2019-ben is azért küzdött, hogy Magyarország az Európai Unióban maradhasson, és megakadályozzák hazánk eltolódását kelet felé.
Ma nem túlzás azt mondani, hogy Magyarország kormánya az európai szövetségi rendszerek árulója
– jelentette ki Gyöngyösi, majd hozzátette, Magyarország jelenleg a gazdasági hanyatlás útján van, aminek eredménye, hogy magyarok tömegei vándorolnak Nyugat-Európába.
A pártelnök szerint a gazdasági hanyatlás okai többek között a vendégmunkások, akik alacsonyan tartják a béreket.
Róna Péter be fogja mutatni, hogy a magyar nép nem egyenlő a Fidesszel és Orbán Viktorral
– tette hozzá a Jobbik – Konzervatívok elnöke, majd megjegyezte, hogy Róna Péter korábban már bizonyított, amikor 2022-ben elfogadta az ellenzéki pártok jelöltségét a köztársasági elnöki posztra. Emellett a pártelnök kijelentette, hogy a lista második helyét saját maga fogja elfoglalni.
Róna Péter, a Jobbik – Konzervatívok listavezetője a sajtótájékoztató során elmondta, magyarként és európaiként a felkérésre csak pozitív választ lehet adni.
Hazánk ugyanazon a tragikus úton jár, amely a trianoni és párizsi békeszerződésekhez vezetett
– mondta el sötét vízióját Róna Péter, aki bevallotta, külső erőktől vár politikai változást, mivel esetleges EP-mandátumát arra használná, hogy olyan politikára bírja az Európai Uniót, amely "Magyarország felemelkedéséhez vezet".
Sajnálatos módon a Jobbik rendkívüli károkat okozott a hazai politikában és közéletben antiszemita nézeteinek hirdetésével, melyek a párt identitásának szerves részét képezik – nyilatkozta az Origónak Megyeri Jonatán rabbi a Jobbik botránya kapcsán. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, hogy a Jobbik néppártosodási törekvéseinek ellenére számos pártvezető, így Gyöngyösi Márton is a helyén maradt, a most nyilvánosságra került levelezés pedig azt mutatja, hogy a párt politikai irányváltása ellenére vezetőinek korábbi antiszemita nézetei mit sem változtak.
Ezért a leghelyesebb az volna, ha Gyöngyösi Márton és a Jobbik vezetése egyszer és mindenkorra megszüntetné pártját, az antiszemita nézeteknek ugyanis sem a hazai, sem az európai közéletben nincs helyük
– jelentette ki az EMIH kommunikációs igazgatója. Mint ismert: újabb részletekre derült fény, amelyek a Jobbik elnökének, Gyöngyösi Mártonnak változatlan és megrögzött antiszemitizmusát bizonyítják. Az Origóhoz eljutott 2020-as belső levelezésben, ami Gyöngyösi Márton és Stummer János között zajlott, Orbán Viktort cionista bérencnek, valamint a lubovicsi szekta foglyának nevezték. „Orbán provokációnak is beillő megjegyzését nem akartam közvetlenül kommentelni, inkább indirekt módon, az USA lépésének kritikáján és elítélésén keresztül. Legszívesebben azt írtam volna, hogy egy cionista bérenc, a lubovicsi szekta foglya, de ebből nem biztos, hogy jól ki lehet jönni” – írta Gyöngyösi Márton a levélben. A Jobbik vezérkara éppen azt vitatta meg, hogy milyen álláspontot alakítsanak ki „az iráni helyzettel kapcsolatban” megfogalmazott közleményükben. Az aktualitást az adta, hogy az Egyesült Államok likvidálta az iráni kémfőnököt, a terrortámadásokért felelős Kászim Szulejmánit.
Szerdán a zsidó szervezet vezetője, Köves Slomó is markánsan fogalmazott a Magyar Nemzet kérdésére. – A most nyilvánosságra került levelezésből úgy tűnik, hogy valójában Gyöngyösi Márton a szóban forgó „fogoly”.
Foglya annak az Irán által pénzelt antiszemitizmusnak, amit hol szélsőjobboldali, hol újbaloldali politikusként – mint közös nevező – mindig is vallott
– hangsúlyozta az EMIH vezető rabbija. Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány főtitkára is a Jobbik megszüntetésére tett javaslatot a Hír TV-ben. „Az elmúlt évek információi alapján azt a következtetést vontuk le, hogy a Jobbik – amely egy bűnös gondolatban született párt – organikusan az antiszemitizmusával együtt fejlődött, a politikai üzeneteit rendre az antiszemita motiváció köré építette. Ahogy korábban is mindig mondtunk, ma is azt gondoljuk, hogy a Jobbik számára az egyetlen megoldás, hogyha felszámolja önmagát, és ezzel megtisztítja a magyar közéletet ettől a gondolattól” – fogalmazott a zsidó vezető.
A Jobbik elnöke nem először tett antiszemita kijelentést, 2012-ben a magyar parlamentben a zsidó képviselők listázását követelte. Azt mondta, ideje lenne listát készíteni arról, hogy „az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban, hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”. Később sem finomkodott Gyöngyösi Márton, amikor a zsidóság és maga a zsidó állam került szóba: „Tehát ez az Izrael, és ennek az Izraelnek minden egyes állampolgára – meggyőződésem szerint – járjon bárhol a világon, nem csak Magyarországon, ab ovo, tehát már ránézésre és messziről, és anélkül, hogy tudnám, hogy kiről van szó, meggyőződésem szerint nemzetbiztonsági kockázat” – fogalmazott pár éve a Jobbik lakossági fórumán.