tóth gabi
Kesztyűk, maszkok, üvegek?
A Magyar Nemzet helyszíni tudósítója szerint a Hősök terén tüntetők egy része – körülbelül kétszázan – a Lendvai utcában található Fidesz-székházhoz vonult át, ahol egy rendőrsorfallal néznek farkasszemet és a szokásos kormányellenes gyalázkodó szövegeket skandálják. Az egyik tüntetőnél fehér színű füstbomba van.
Néhányan közben elindultak a Lendvai utca másik vége felé. A rendőrök egyik csoportja is az utca másik végéhez vonul.
Megérkeztek a rohamrendőrök is, kettéválasztják a tömeget a Lendvai utcánál. Csináltak egy második sorfalat a rendőrök. A tüntetőket közben elkezdték a Hősök tere felé visszaszorítani.
Közben kiderült, hogy az Egységes Diákfront aktivistái mentek neki a rendőröknek.
A Pesti Srácok operatőrét és riporterét körbevették a tüntetők, ha a rendőrök nem mentik ki onnan őket, akkor valószínűleg meglincselték volna őket.
Mivel a kedélyek este fél tíz körül lenyugodtak, és a 150 fős tömeg oszlani kezdett, a BRFK úgy döntött, nem lesz tömeges igazoltatás, hagyják az engedély nélkül tüntetőket távozni. Úgy tudni, a renitensek közül végül két főt igazoltattak. Nem sokkal később a rendőrségi csapatszállító kisbuszok is elhagyták a helyszínt.
A Police.hu összegzése szerint a Hősök terére bejelentett gyűlést követően a résztvevők egy kisebb csoportja a Dózsa György úton maradt, és megpróbálták provokálni a rendőröket. Két ember a biztosításban résztvevő egyenruhások és a jogellenes csoportosulás közé szorult, ezért saját biztonságuk érdekében a rendőrök kiemelték őket onnan. A bejelentett rendezvény biztosítása során a rendőrök további két emberhez hívtak mentőt, akik a tömegben rosszul lettek. Egy nőt pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt feljelentettek.
A Pesti Srácok korábban beszámolt egy magyar Reddit-oldalról, ahol tanácsokat osztogattak az influenszertüntetés résztvevőinek, hogy mit érdemes magukkal vinni az eseményre.
Protektoros kesztyűt, maszkokat, öngyújtót, tűzgyújtókockát, valamint újságpapírt
– olvasható a felsorolásban. Emellett a posztoló arra is felhívta a résztvevők figyelmét, hogy a könnygáz lemosására vigyenek elég vizet magukkal.
Az tanácsolták továbbá, hogy a résztvevők igyanak sört, és tartsák meg az üveget. Arra is felhívták a figyelmet, hogy természetesen májkrém is „kell” a tüntetéshez, aminek a dobozából jó vágóeszközt lehet készíteni.