tóth gabi
Havi ezer dollár elköltésére alkalmas.
Egy négytagú migránscsalád évi 15 200 dollárnyi készpénzt kaphat az adófizetőktől a New York-i polgármester, Eric Adams igencsak vitatott, új bankkártyaprogramja keretében.
A New York-i városi tanács, mint arról a Breitbart című lap is beszámolt, vizsgálatot indít Eric Adams polgármester programjának kivizsgálására, melynek keretében
Egy egyedülálló, felnőtt migráns havi 345 dollárt, míg egy nyolctagú család havi 2203 dollárt kaphat ebben a rendszerben a New York Post szerint. A polgármester becslése szerint az előre fizetett kártyák 53 millió dollárjába kerülnének a városnak.
A program kezdődátumát még nem tűzték ki. A demokrata polgármester által „kísérletnek” nevezett programban 500 család vesz részt a monumentális migránstáborrá vált Roosevelt Hotelben.
Később
Miközben a demokrata irányítású nagyváros tisztviselői szerint havi 600 ezer dollárt, míg évente 7,2 millió dollárt takarítanak meg azzal, hogy így nem kell biztosítani az egyelőre dobozokban kiosztott élelmiszert, a programot számos támadás érte.
Nemcsak az amerikai, de még a brit sajtóforrások is kiszámolták, milyen összegekhez juthatnak a jórészt illegális bevándorlók. Kellemtelen kérdések merültek fel a polgármester és a bankkártyát kibocsátó cég kapcsolatáról, ám a legsúlyosabb ellentmondásokat a New York Post fedte fel, kimutatva, hogy
A szervezők szándéka szerint az úgynevezett Immediate Response Card-kezdeményezés keretében a város a New Jersey-i Mobility Capital Finance bankkal együttműködve előre fizetett kártyákat ad az újonnan érkezőknek, hogy a menedékhelyeken jelenleg működő élelmiszer-ellátás helyett
A kártyaprogram keretében egy bevándorló család, két 17 év alatti gyermekkel, akár évi 15 200 dollárt,
amit a tervek szerint a helyi élelmiszerboltokban, szupermarketekben és bodegákban vásárolt élelmiszerekre költhetnének – írta a Daily Mail.
Adams – megvédve a programot – kifejtette, hogy jelenleg minden egyes migráns ellátására étkezésenként 11 dollárt költ a város, így egy négytagú család egynapi ellátása akár 132 dollárba kerülhet. Így viszont a migránsok olyan élelmiszert tudnak majd vásárolni maguknak, amelyet valóban meg akarnak enni, szemben azzal a gyakorlattal, hogy elpazarolják, amit a város biztosít számukra, mert nem ízlik nekik.
Adams kizárta, hogy a migránsok készpénzt vehessenek fel a kártyákról:
A kártyakibocsátó cégről Adams azt állította: nincs személyes kapcsolata a Mobility Capital Finance-szal. „Nem lógunk együtt Hamptonsban (tengerparti üdülőhely a Long Islanden – a szerk.), és nem járunk együtt baseballmeccsekre!” – viccelődött.
Csakhogy, mint azt a New York Post is jelezte,
mielőtt odaítélték volna a Mobility Capital Finance-nek (MoCaFi). A pénzügyi realitások is rácáfolnak Adamsre: a szerződés értelmében a város kérésére a MoCaFi cég egyszerűen kibocsát több száz vagy még több üres betéti kártyát, amelyeken senkinek a neve nincs feltüntetve, és
– összegezte a New York Post.
A lap hozzáteszi: város akár betéti kártyát is kibocsáthat, gyermekek számára. „Így tehát a városi alkalmazottak és a menhelyi szerződéses dolgozók feladata lesz a kártyák kiosztása, olyan emberek számára, akiknek nincs az amerikai pénzügyi szolgáltatási rendszer számára elfogadható identitásformájuk – egy erre nem jogosult program keretében, mindenféle ellenőrzési szabályzat nélkül.”
A különféle bűnbandák tagjai pedig hamar tudni fogják, hogy a szomszédságukban tartózkodó emberek, köztük
New York ráadásul azt sem tudja biztosítani, hogy a címzettek ne költsék a pénzt nem engedélyezett termékekre, vagy egyszerűen hogy ne vegyék fel ezeket az összegeket készpénzben – teszi hozzá a New York Post, rámutatva:
melyek szerződése szerint a kártyabirtokosok bármilyen áruért, szolgáltatásért fizethetnek bármely Mastercardot elfogadó üzleti kereskedőnél.
A város ugyan kérheti a készpénzfelvétel deaktiválását, de ezek a korlátozások nincsenek beépítve a szerződésbe. A lap által megszerzett kártyaszerződésen ugyanis az áll: „A napi bankautomata-felvételi összegek a város által előírtak szerint korlátozhatók.” Miért kell a nemzetközi ATM-kivétel díjstruktúrájának kialakításával foglalkozni, ha a város tudja, hogy soha nem enged ilyen pénzfelvételt? – teszi fel a kérdést a lap, felvetve, hogy
Mindeközben a mélyszegénységben élő New York-iak száma 2021-ről 2022-re 500 ezerrel nőtt, ami az alacsonyabb társadalmi rétegeket érintő, a legsúlyosabb életszínvonal-zuhanás azóta, hogy az adatokat 12 évvel ezelőtt elkezdték nyomon követni.
A demokrata polgármestereket nem csak a világ egyik legnagyobb városában jellemzi a pénzszórás: a főváros, Washington DC szintén demokrata polgármestere, Muriel Bowser
anélkül, hogy egy méltányos gazdaságélénkítési stratégia részeként kompenzálná a gyermekgondozás költségeit. Az adófizetők dollárjait viszont a családok értelmetlenül elpazarolták: volt, aki a pénzt egy pazar miami utazás finanszírozására használta fel – írja a Fox News.
Eric Adams polgármester visszavonta azt a tervezetet, amely szerint luxusépületben létesítettek volna átmeneti szállást illegális bevándorlóknak New Yorkban. A lakosság ellenállt annak, hogy Harlem amúgy is szegény negyedébe újabb migránscsoportokat telepítsenek.
Nagy felháborodást váltott ki Felső-Manhattan negyedben, hogy egy 2007-es építésű, medencés luxusingatlant, ami mintegy egy évtizede üresen áll, migránsok átmeneti szállásává kívántak átalakítani.
Ezek a szállások az utóbbi időben a bűnözés és az erőszakos atrocitások központjai. A harlemi lakosság is ellenezte az épület ilyen célú felhasználását. Adams polgármester korábban már jelezte New York állam törvényhozásában, hogy a migránshullám, ami New Yorkot egyre erősebben sújtja, anyagi és egyéb terheket ró a városra – tudósított még február elején a Fox News.
A lakosság felháborodott a módszeren, hogy feléjük nem kommunikáltak semmit, szinte titokban kezdték az épület új funkcióját kiépíteni.
„Nem, nem értek egyet azzal, hogy a menedékkérők menedékévé váljon, tudván, hogy itt vannak emberek, akiknek szükségük van a térre” – nyilatkozta Tiffany Fulton, egy a helyieket segítő nonprofit szervezet ügyvezető igazgatója.
A felháborodott lakosság gyűlést hívott össze az épület jövőjével kapcsolatban, ahol a polgármester is megjelent és válaszolt a kérdésekre. Adams végül meghátrált és ígéretet tett arra, hogy a New York-i hajléktalanokat helyezik el az épületben, és nem lesznek migránsok és menedékkérők az ingatlanban – adta hírül a Magyar Nemzet.