RETRO RÁDIÓ

Tarlós nevetségesnek tartja a Budapest-bérlet körüli cirkuszt

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 01. 10. 13:10

A paródia határát súrolja a főváros kommunikációja.

Ahogyan a főváros utólag kommunikálja az ügyet az a paródia határait súrolja – kommentálta a fejleményeket a hirado.hu-nak nyilatkozó Tarlós István, aki kiemelte, hogy amennyiben Karácsonyék elfogadják Lázár János ajánlatát, Budapest és az agglomeráció lakossága kétségtelenül jól fog járni a kormány jóvoltából.

Hetek óta bizonytalanság övezi a fővárosban és az agglomerációban élőknek immár nyolc éve kedvező utazási feltételeket biztosító Budapest-bérlet további sorsát. Karácsony Gergely egymásnak ellentmondó nyilatkozatok sorát tette a témában, többek között azt állította, hogy a kormány el akarja venni a népszerű bérletet az utazóközönségtől, majd az államot okolva járatritkítással is riogatott.

A hirado.hu beszámolt róla, hogy

a rendszer fenntartásához a 2016 óta hatályos szerződést kellett volna megújítani,

ám erre nem került sor. A főpolgármester szerint azért, mert senkit nem érdekelt, hogy életben tartsák a Budapest-bérletet, beleértve a fővárost sem.

Az Index birtokába kerülő BKK-s levelezésből viszont kiderült, hogy Karácsony Gergely és Draskovics Tibor – a Gyurcsány-kormány volt pénzügyminisztere, aki jelenleg a BKK igazgatósági elnöke – fúrta meg a Budapest-bérletet, mivel nem fogadta el az Építési és Közlekedési Minisztérium ajánlatát, melyben a tárca a 2020 óta változatlan, évi 7,4 milliárd forintos összeg helyett   8,6 milliárd forintot kért a fővárostól.

Az ügyben újabb fordulatot hozott Lázár János keddi bejelentése, miszerint A 2023. évi elszámolást követően

az állam kész elfogadni a Budapest-bérletet a Volán, a MÁV és a HÉV járatain is, ha a főváros elfogadja az ország- és a vármegyebérleteket a BKK és a BKV járatain.

„A Budapest-bérletet megvédtük” – írta a miniszter ajánlatára reagáló Karácsony Gergely a közösségi oldalán.

„Nehéz megfejteni, hogy a városvezetés miért mondja azt, hogy megmentette a Budapest- bérletet. Ahogyan a főváros utólag kommunikálja az ügyet az a paródia határait súrolja” – kommentálta a fejleményeket a hirado.hu-nak nyilatkozó Tarlós István, aki kiemelte, hogy amennyiben Karácsonyék elfogadják ezt az ajánlatot,

Budapest és az agglomeráció lakossága kétségtelenül jól fog járni a kormány jóvoltából.

A volt főpolgármester – akinek 9 éves regnálása idején nem emelkedtek a fővárosban a közösségi közlekedés tarifái – miután összehasonlította az állami és a fővárosi vállalatok által kínált konstrukciókat osztott, szorzott és arra a következtetésre jutott, hogy

„ha a jelenlegi árak maradnak fenn, a BKV árbevétele várhatóan csökkenni fog, ezért engednie kell a BKV-nak, lejjebb kell vinni az árat” – hangsúlyozta Tarlós István, aki rámutatott, hogy jelenleg a vármegye bérlet 9450, míg a budapesti havi bérlet 9500 forintba kerül.

Tarlós István volt főpolgármester, országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott és Karácsony Gergely főpolgármester beszélget az M3-as metróvonal újabb szakaszának átadóünnepsége előtt a felújított Kálvin téri állomáson 2022. május 14-én. Fotó:  MTI/Balogh Zoltán

„Egészen nyilvánvaló, hogy nem sok olyan ember lesz, aki a drágábbat választja majd az olcsóbb lehetőség helyett” – magyarázta a volt főpolgármester, aki szerint

árcsökkentéssel tudná a Budapesti Közlekedési Vállalat megőrizni a versenyképességét.

„Ha a főváros enged az árból, a budapestiek járnak jól, de nem a városvezetésnek, hanem Lázár Jánosnak köszönhetően, aki így indirekt módon kikényszerítheti, hogy olcsóbb legyen a bérlet” – magyarázta a volt főpolgármester, majd arra is rávilágított, hogy a 24 órás jegyek esetében még szembetűnőbb az aránytalanság.

„A BKK-nál 2500 forint, Lázár János pedig 999 forintos áron harangozta be, összehasonlíthatatlanul olcsóbb az állam ajánlata, nyilván ez sokkal népszerűbb lehet a BKK 24 órás jegyénél” – részletezte Tarlós István, aki rámutatott, hogy jelen állás szerint a BKK bevétele mindenképpen csökkenni fog, vagy azért mert a kedvezőbb árú vármegye bérletet fogják többen választani, vagy azért mert kénytelen lesz csökkenteni árait a vállalat.

„Négy év után a hét és félmilliárd helyett nyolc és félmilliárdot kérni az inflációkövetéssel párhuzamos korrekció” – jellemezte a miniszter korábbi ajánlatát.

„A főváros elaludt, ha nem jár le a szerződés ez az egész helyzet elő sem áll, de kicsúsztak a határidőből, hiszen a megállapodásról nem novemberben, hanem már tavaly júliusban el kellett volna kezdeni egyeztetniük” – vélekedett Tarlós István, aki szerint

érthetetlen késedelmek jellemzik a jelenlegi városvezetést.

„Máig nincs szakmai indoka annak, hogy a Lánchíd vagy a Blaha Lujza tér felújításával miért csúsztak, de az M3-as metró infrastruktúrájával kapcsolatos szerződést sem kapkodták el”– idézte fel a fővárosi önkormányzat korábbi „elalvásait”.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.