POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.01.22.
Módosítva: 2024.01.23.

Másfél milliárd ment a Lánchíd felújítóitól a számlagyárba

És aztán hová lett a sok pénz?

Több mint egymilliárd forintot utalt a Lánchíd kivitelezését végző A-Híd Zrt. a számlagyárügyben gyanúsított Vig Mór cégéhez, tudta meg az Atv.hu. Az összegből 900 millió forintot vettek fel készpénzben Vig Mór magánszámlájáról, illetve ügyvédi letéti számlájáról.

Két év alatt 1,4 milliárd forintnyi összeg mehetett a Lánchíd kivitelezőjétől, az A-Híd Zrt.-től a számlagyárügy gyanúsítottjának cégéhez. Az Atv.hu úgy értesült: a gyanú szerint a beérkezett pénzből mintegy 900 millió forintnyi összeget jellemzően még beérkezésük napján továbbutalhatták a december elején őrizetbe vett Vig Mór ügyvédhez köthető magán-, illetve ügyvédi letéti számlákra, majd rövid időn belül készpénzben felvehették őket. 

 

A portálhoz most e-mailben eljutott nyomozati dokumentumban megerősítik azt, amiről korábban a Magyar Nemzet is cikkezett már: 

a NAV vizsgálódik egy olyan ügyben, amelynek egyik érintettje az A-Híd Zrt., a másik pedig a közelmúltban számlagyár működtetésének gyanújával őrizetbe vett Vig Mór ügyvéd, illetve az ő egyik érdekeltsége, a Sunstrike Hungary Kft.

Vig Mórt különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanújával fogták el december elején. Az Atv.hu most konkrét összegekről ír: 

a NAV nyomozása során többek között azt vizsgálja, hogy az A-Híd Zrt. számlájáról 2000. novembere és 2022. júliusa között átutaltak-e 1,4 milliárd forintot a Sunstrike Hungary Kft. számlájára, illetve a kft.-től ezt követően továbbutaltak-e 900 millió forintot Vig Mór magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára.

A gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számláról.

A 2023 februárjában indult nyomozás során az adóhatóság értesülésünk szerint azt is vizsgálja, hogy érkeztek-e utalások Vig ügyvédi letéti számlájára azt követően, hogy az ügyvédet a Kúria jogerősen 2022 januárjában bűncselekmény elkövetése miatt eltiltotta az ügyvédi hivatás gyakorlásától és ezt követően a Budapesti Ügyvédi Kamara törölte a kamarai nyilvántartásból. 

Vig Mórt egyébként egy több száz milliós költségvetési csalást elkövető számlagyár ügyében is gyanúsítják, nemrég írtak arról, hogy a szökés és a bűnismétlés veszélye is fennáll, ezért nemrégiben további három hónappal meghosszabbították az előzetes letartóztatását. 

 

origo.hu

Elképesztő dolgok derültek ki a befektetőkről, akik kirúgják Dárdai Pált a Herthától

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

borsonline.hu

A tudósok végre elárulták: ebben az évben találkozhatunk az idegenekkel

magyarnemzet.hu

Újra utcára vonultak a kalifátust követelő iszlamisták Hamburgban + videó

ripost.hu

„Csodálatos érzés” - Második gyermeke érkezéséről mesélt a TV2 sztárja

vg.hu

Dráma az M1-es autópályán: híres magyar ezredes halt meg a balesetben

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

POLITIK

Meglepően őszintén beszélt egy ukrán tábornok

POLITIK

Nyugati katonák Ukrajnában? Megszólalt a NATO-főtitkár és az orosz kémfőnök

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Az ENSZ-főtitkár az újabb izraeli offenzíva ellen

POLITIK

Karácsony 2019-es kampányát is külföldről pénzelhették

POLITIK

Tusk szerint a lengyeleknek háborúval kell szembenézniük

POLITIK

Erről a belorusz bázisról indulhat az új orosz támadás