POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.01.02.

Hornung Ágnes: Tizenhárom éves a családi adórendszer

A gyermek, kincs!

Minden gyermek kincs, ezért a magyar kormány elkötelezett annak támogatásában, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, és a gyermekvállalás ne járjon anyagi hátránnyal - hangsúlyozta a családokért felelős államtitkár a Kulturális és Innovációs Minisztérium által az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.
 

    Hornung Ágnes közlése szerint ezt szolgálja az immár 13 éves családi adórendszer, valamint a többféle adómentesség és -kedvezmény. A családok adó-visszatérítésével, a családokat és fiatalokat segítő adókedvezményekkel együtt 2011 óta 2023 év végéig összesen mintegy 4 700 milliárd forint adó- és járulékbefizetés maradhatott a magyar családoknál.
    2010-ben a polgári kormány családbarát fordulatot hirdetett meg, ennek egyik első intézkedéseként 2011. január 1-jén bevezette a családi kedvezményt, amely alapvető értékként ismeri el a munkát és a munka melletti gyermeknevelést - olvasható a közleményben.
    A családi kedvezmény havonta egy gyermek esetén 10 ezer, két gyermek esetén 20 ezer, három vagy több gyermeknél 33 ezer forinttal csökkenti a fizetendő személyi jövedelemadó összegét gyermekenként. 2014-től a kedvezmény a személyi jövedelemadó mellett a nyugdíj- és egészségbiztosítási, 2020. júliusától pedig a munkaerőpiaci járulékból is érvényesíthető.
    A családi adó- és járulékkedvezményt 2022-ben 993 ezer szülő vette igénybe 348 milliárd forint értékben. A családi adórendszer 13 éve alatt ezen a jogcímen mintegy 3 600 milliárd forint maradhatott a magyar családoknál.
    A közlemény szerint a családi adórendszer egyik fontos intézkedése a 2015-ben bevezetett első házasok kedvezménye, amellyel 2022-ig bezárólag összesen már mintegy 337 ezer házaspár élt 25,4 milliárd forint összegben. A kormány ezen felül - Európában egyedülálló módon - 2020. január 1-jétől meghirdette a négy- vagy többgyermekes anyák, 2022. január 1-től a 25 év alatti fiatalok személyi jövedelemadó-mentességét. A négy- vagy többgyermekes anyák szja-mentességére vonatkozó jogszabály értelmében minden olyan anya, aki négy vagy több gyermeket nevel, vagy élete során négy vagy több gyermeket szült és nevelt, élete végéig teljesen mentesül a jelenleg 15 százalékos személyi jövedelemadó megfizetése alól. Ezzel a kedvezménnyel 2022-ben hatvannégyezer-négyszázan éltek.
    A 25 év alatti fiatalok szja-mentességéről hozott intézkedés bevezetésével a kormány kiemelt célja a fiatalok életkezdésének, munkaerőpiacra való kilépésének, önálló egzisztenciateremtésének, saját otthonhoz jutásának és családalapításának támogatása - olvasható a közleményben. Az adókedvezmény a bevezetéstől 2023 október végéig átlagosan 332 ezer 25 év alatti dolgozó fiatal számára jelentett átlagosan havonta 38 700 forint többletbevételt.
    Hozzátették azt is, hogy 2023. január 1-jétől ugyancsak átlagbérig terjedő szja-mentességet élveznek a 30 év alatt gyermeket vállaló nők is annak az évnek a végéig, amelyben betöltik 30. életévüket. A lehetőséggel 2023 októberében már 13 ezren éltek.
    A fiatal anyák szja-mentessége a gyermekgondozási díj (gyed) és a diplomás gyed összegére is vonatkozik, így ezeket az ellátásokat magasabb nettó összegben kaphatják kézhez az érintettek, hiszen az ellátások összegét kizárólag 10 százalék nyugdíjjárulék levonás terheli, a 15 százalékos személyijövedelemadó-előleget nem kell belőle levonni - írták.
    A közleményben arra is felhívták a figyelmet, hogy az adómentesség a csecsemőgondozási díj (csed) összegéből is érvényesíthető. Mivel 2021. július 1-jétől a csed mértéke a korábbi 70 százalékról 100 százalékra emelkedett, a 30 év alatti gyermeket vállaló nők esetében a személyi jövedelemadó mentességnek köszönhetően az ellátás összege a korábbi bruttó fizetésükkel megegyező lehet.

Az új év első napjától alaposan megváltoznak a lakosságnak nyújtott hitelek feltételei. A piaci kamatozású lakáshitelek olcsóbbak lesznek az új kamatplafon alapján, a fiatalok kisebb önrésszel is felvehetnek jelzálogkölcsönt. Megnő a babaváró összege, és elindul az akár 50 millió forintos kedvezményes hitelt is adó CSOK Plusz, miközben a megmaradó falusi CSOK támogatása emelkedik - derül ki a változásokat számba vevő Bank360.hu összeállításából.

Elindult a CSOK Plusz

A kamattámogatott hitelösszeg jóval magasabb, mint az eddig ismert CSOK-nál. Egy gyermek vállalásával 15, két gyermek vállalásával 30, három gyermek vállalásával 50 millió forint kamattámogatott, legfeljebb 3 százalékos kamatozású lakáshitelt lehet felvenni.

A CSOK Pluszt csak házaspárok vehetik fel. A már meglévő gyerekeket figyelembe veszik a maximális hitelösszeg meghatározásánál, de ezt a támogatott kölcsönt csak azok igényelhetik, akik újabb gyermeket is vállalnak.A CSOK PLUSZ ABBAN AZ ESETBEN VEHETŐ IGÉNYBE, HA A GYERMEKVÁLLALÁS A SZERZŐDÉSKÖTÉS UTÁN TÖRTÉNIK, KIVÉVE A 2024. JANUÁR 1. ÉS MÁRCIUS 31. KÖZÖTT IGÉNYLŐK ESETÉBEN, EBBEN AZ IDŐSZAKBAN UGYANIS NEM GOND, HA MEGELŐZI A GYERMEK SZÜLETÉSE A HITELIGÉNY BENYÚJTÁSÁT.

 

A CSOK Pluszhoz kapcsolt kedvezmények ezzel nem érnek véget: a szerződéskötéstől számítottMÁSODIK ÉS MINDEN TOVÁBBI GYERMEK UTÁN A FENNÁLLÓ TŐKETARTOZÁSBÓL 10-10 MILLIÓ FORINTOT ELENGED AZ ÁLLAM. A CSOK PLUSZ IGÉNYELHETŐ EGYÜTT A BABAVÁRÓ HITELLEL ÉS A FALUSI CSOK-KAL IS.Az új támogatott hitellel vásárolt ingatlan esetében sem kell kifizetni a vagyonszerzési illetéket, ami egyébként 4 százalék lenne, viszont a CSOK-hoz eddig járó áfa-visszaigénylési lehetőségekkel csak akkor lehet élni, ha falusi CSOK-ot is felvesznek az igénylők.

Több támogatás a kistelepüléseken

A falusi CSOK-ot bővítette a kormány. 2024. január 1-től ugyanis új építésű ingatlanra is fel lehet majd venni a támogatást. A korábbinál lényegesen magasabb támogatási összeget igényelhetnek, akik a 2630 preferált kistelepülésen vesznek használt ingatlant:

  • egy gyermek után a korábbi 600 ezer forint helyett 1 millió,
  • két gyermek után a korábbi 2,6 millió forint helyett 4 millió,
  • három gyermek után a korábbi 10 millió helyett 15 millió forint támogatás igényelhető.

A támogatási összeg legfeljebb felét lehet a vételár kifizetésére fordítani, a fennmaradó részt bővítésre, korszerűsítésre kell költeni. Ha meglévő, preferált kistelepülésen lévő ingatlant szeretne az igénylő bővíteni vagy korszerűsíteni, akkor

 

  • egy gyermek után 600 ezer forint,
  • két gyermek után 2 millió forint,
  • három gyermek után 7,5 millió forint támogatást tudnak igénybe venni.

Újépítésű ingatlanok esetén a támogatási összegek az alábbiak:

  • egy gyermek után 600 ezer forint,
  • két gyermek után 2,6 millió forint,
  • három gyermek után 10 millió forint.

A falusi CSOK mellé igényelhető kamattámogatott kölcsön összege két gyermek után legfeljebb 10, három gyermek után legfeljebb 15 millió forint. Ha ez kevésnek bizonyul, és az igénylő CSOK Pluszra is jogosult, akkor dönthet úgy, hogy a falusi CSOK támogatás mellé a CSOK Plusz hitelt veszi fel, EZZEL ÖSSZESEN AKÁR 65 MILLIÓ FORINTBÓL IS GAZDÁLKODHAT (15 MILLIÓ FORINT ÁLLAMI TÁMOGATÁS ÉS 50 MILLIÓ FORINT KAMATTÁMOGATOTT HITEL).

illusztráció

FORRÁS: SHUTTERSTOCK

Nő a babaváró összege

2024-ben azok a fiatal házaspárok vehetik igénybe a támogatást, ahol a házaspár nő tagja 30 év alatti. A 30-40 év közöttiek abban az esetben folyamodhatnak a kamatmentes kölcsönért, ha igazolják legalább 12 hetes várandósságukat. 2025-ben erre már nem lesz lehetőség, és csak a 30 évnél fiatalabbak tudják majd felvenni a kölcsönt.

A BABAVÁRÓ HITEL MAXIMÁLIS ÖSSZEGE A KORÁBBI 10 MILLIÓ FORINT HELYETT 11 MILLIÓ FORINTRA NŐTT JANUÁRTÓL. 

 

Olcsóbban vehetünk fel lakáshitelt

A lakáshitelek önkéntes kamatplafonját a Gazdaságfejlesztési Minisztérium kezdeményezésére 2023. október 9-től alkalmazzák a bankok, amelyek akkortól 8,5 százalékra vagy az alá vitték le a lakáscélú jelzáloghitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). 2024. január 1-től ez a kamatplafon 7,3 százalékra csökken. A bankok által már meghirdetett új kamatfeltételek alapján az ajánlatok többsége 7,0 és 7,3 közötti THM-mel kínálja a lakáshitelt az átlagos keresetű ügyfeleknek, akik találhatnak 7 százalék alatti kölcsönt is. Magasabb jövedelemre továbbra is lehet kapni valamivel olcsóbb lakáshitelt, és az ilyen ügyfelek több 7 százalék alatti THM-ű kölcsönből válogathatnak.

A Bank360.hu hitelkalkulátorának számításai alapján a kamatplafon bevezetése előtt az átlagos ügyfeleknek 600 ezres nettó jövedelemre 20 éves futamidővel 20 millió forintos lakáskölcsönt legkedvezőbb esetben 168 ezer forintos havi törlesztőrészletre adtak a bankok, de volt 184 ezer forintos ajánlat is. Ez az első kamatplafontól 158-167 ezer forintra csökkent. A 2024-től élő ajánlatok szerint ilyen hitelnél már 146 ezer forintos törlesztőrészletet is találni, míg a jellemzőbbek 152-154 ezer körüliek.

A fiatalok 10 százalék önerővel is kapnak jelzálogkölcsönt

Beváltotta a kormány és a saját ígéretét a Magyar Nemzeti Bank, amely ennek érdekében módosította a hitelfedezeti arányok szabályozásáról szóló rendeletét. Ez alapján 2024. január elsejétől a 41. életévüket még be nem töltött ügyfeleknél és adóstársaknál a lakóingatlan értékének 90 százalékát is elérheti az építésre vagy vásárlásra nyújtott lakáshitel összege az általánosan előírt 80 százalék helyett.
A bankoknak nem kötelező elmenni eddig a maximumig a hitelezés során, általában vagy a konkrét kölcsönügyletnél megszabhatnak ennél magasabb önerőarányt is, deA GYAKORLAT AZT MUTATJA, HOGY TÖBBNYIRE HAJLANDÓAK HITELEZNI A JEGYBANK RENDELETÉBEN MEGHÚZOTT HATÁRIG. EBBŐL FAKADÓAN ARRA LEHET SZÁMÍTANI, HOGY JANUÁRTÓL LESZNEK BANKOK, AMELYEK A 41 ÉV ALATTIAKTÓL CSAK 10 SZÁZALÉK ÖNRÉSZT KÉRNEK.Ez azonban bankonként, az ügyfelek jövedelmétől és a konkrét ingatlantól függően is változhat. Az új szabály a kedvezményes és támogatott lakáshitelekre egyaránt érvényes.

2024-től csökkent a maximális törvényi THM

A hitelező pénzintézetek a törvény szerint nem nyújthatnak olyan kölcsönt a fogyasztóknak, amelynek teljes hiteldíj mutatója (THM) meghaladja a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét.

Mivel az alapkamat csökkent az előző, június elsejei fordulóponthoz képest, januártól valamivel alacsonyabb lesz az előírt maximum, a személyi kölcsönöknél 35,5 százalék a korábbi 37 százalék után.

Hitelkártyák, folyószámlahitelek, áruhitelek és kézizálog fedezete mellett nyújtott kölcsönök esetén a teljes hiteldíj mutató magasabb is lehet, de nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértékét. Ezeknél a hiteltípusoknál a tavalyi 52 százalékos maximum THM januártól 50,5 százalékra csökken. (Ez a THM-plafon nem keverendő össze a lakáshitelek ideiglenes kamatplafonjával, hiszen az előbbi törvényi előírás, utóbbi pedig a bankok önkéntes vállalása.)

origo.hu

Már a babát tervezi a Házasság első látásra sztárja új szerelmével

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

borsonline.hu

„Ne bántsatok. Csak próbálom élni az életem” – durván beleszálltak MC Hawerbe a kommentelők

hirtv.hu

Ottó: Épelméjű ember számára elképzelhetetlen, hogy fölvegye a feleségét úgy, hogy ő nem tud róla + videó

life.hu

Megdöbbentő bejelentést tett Harry herceg a beteg Károly királlyal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Eldőlt, Jürgen Klopp elköszönhet-e bajnokként a Liverpooltól

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

POLITIK

Meglepően őszintén beszélt egy ukrán tábornok

POLITIK

Nyugati katonák Ukrajnában? Megszólalt a NATO-főtitkár és az orosz kémfőnök

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Az ENSZ-főtitkár az újabb izraeli offenzíva ellen

POLITIK

Karácsony 2019-es kampányát is külföldről pénzelhették

POLITIK

Tusk szerint a lengyeleknek háborúval kell szembenézniük

POLITIK

Erről a belorusz bázisról indulhat az új orosz támadás