RETRO RÁDIÓ

Donald Trump New Hampshire-ben is átütő győzelmet aratott

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 01. 24. 08:26

Abszolút többséggel.

A második előválasztáson, New Hampshire államban is nagyarányú győzelmet aratott Donald Trump volt amerikai elnök, ezzel szinte biztossá vált, hogy ő lesz a republikánusok jelöltje a novemberi elnökválasztáson. Egyetlen talpon maradt ellenfele, Nikki Haley ENSZ-nagykövet azonban egyelőre nem adja fel.

Történelmi győzelmet aratott Donald Trump a New Hampshire-i előválasztáson: közel ötven éve ő lett az első republikánus, aki Iowa és New Hampshire államot is behúzta. A volt elnök tíz százalék feletti előnnyel nyert, a szavazatok 54,4 százalékát szerezte meg, míg egyetlen ellenfele, Nikki Haley 43,4 százalékot kapott.

Ezzel szinte biztossá vált Trump elnökjelöltsége.

 

 

Győzelmi beszédében már nem is az előválasztásra, hanem inkább a novemberi elnökválasztásra összpontosított. 

Az elmúlt három hónap szinte minden egyes felmérésében legyőzte Joe Bident – mutatott rá Trump.

A legnagyobb választási sikert fogjuk elérni. Meg fogjuk változtatni ezt az országot

– ígérte a választóknak.

Haley az erőforrásainak jelentős részét ölte bele a New Hampshire-i küzdelembe, ahol az állam kormányzója, Chris Sununu is teljes mellszélességgel támogatta. Ennek fényében a tíz százalék feletti vereség nagy pofon lehetett számára, ennek ellenére a választás utáni beszéde meglehetősen optimista volt.

Szeretnék gratulálni Donald Trumpnak a ma esti győzelméhez. Megérdemelte, és ezt szeretném elismerni

– mondta Haley.

New Hampshire az első az országban, nem az utolsó az országban. Ez a verseny még messze nem ért véget. Még tucatnyi állam van hátra

– tette hozzá.

Haley tehát egyelőre nem szállt ki a küzdelemből, sőt megerősítette, hogy legalább február végéig folytatja a harcot, amikor saját államában, Dél-Karolinában választanak jelöltet a republikánusok – írja a The Telegraph brit napilap.

Azonban a következő állam a sorban az a Nevada, ahol Trump támogatottságát hetven százalék fölé teszik a felmérések – mutat rá a Breitbart amerikai hírportál. Haley pedig nem lesz jelen, mert ugyanazon a napon az Amerikai Virgin-szigeteken kampányol. Ráadásul Dél-Karolinában sem járkál majd rózsaszőnyegen, hiszen 

mind a hivatalban lévő kormányzó, mind az állam republikánusainak többsége Trumpot támogatja a felmérések szerint.

 

Nincs meglepetés a demokrata előválasztáson

New Hampshire-ben nemcsak a republikánusok, hanem a demokraták is választottak, igaz, meglehetősen furcsa körülmények között. Az állami és az országos szintű demokrata vezetők közti vita miatt New Hampshire nem küldhet delegáltakat a demokrata konvencióba, és Joe Biden elnök neve eredetileg nem is szerepelt a szavazólapokon. Támogatói azonban írásos kampányt indítottak az érdekében, és Biden a papírforma szerint be is húzta a tét nélküli szavazást – írja a Breitbart.

 


Közeledik az ősszel esedékes amerikai elnökválasztás, és sorra jelennek meg a közvélemény-kutatások, melyen a két rivális politikus, a republikánus Donald Trump volt amerikai elnök és a demokrata Joe Biden jelenlegi elnök támogatottságát mérik.

A The Hill amerikai újság által közölt felmérés szerint a bizonytalan szavazók körében is tarol Trump: 11 százalékponttal előzi meg Bident.

A válaszadók 46 százaléka a volt elnökre szavazna, míg a jelenlegire csak 35 százalékuk. A felmérésnek volt egy olyan pontja, ami azt mérte, hogy mi lenne, ha a két politikuson kívül John F. Kennedy unokaöccse is indulna. Ebben az esetben továbbra is Trump vezetne negyven százalékkal, második helyen végezne Biden 37 százalékkal, Robert F. Kennedy Jr. pedig a harmadik lenne 11 százalékos támogatottsággal.

A republikánus Trump a férfiak körében élvez nagyobb támogatottságot: a volt elnökre a megkérdezett férfiak 56 százaléka szavazott, míg Bidenre 38 százalékuk.

Noha a választásig még sok idő van, a felmérések azt jelzik, Trump jó esélyekkel fog indulni  a voksoláson.

Megtisztelőnek nevezte Donald Trump volt amerikai elnök, hogy a republikánus elnökjelöltségi harcból most kiszállt Ron DeSantis floridai kormányzó őt támogatja.

Hirdetés

– Nagyon megtisztelő, hogy megkaptam a támogatását − nyilatkozta Trump a Fox News amerikai televíziós hálózatnak.

Alig várom, hogy együtt dolgozhassak vele, hogy legyőzzük Joe Bident, aki országunk történetének legrosszabb és legkorruptabb elnöke

− tette hozzá a volt elnök.

Trump kampánycsapata egy közleményt is kiadott DeSantis támogatásáról.

Már csak néhány nap van hátra Donald J. Trump elnök New Hampshire-i győzelméig, ezért megtisztelő számunkra Ron DeSantis kormányzó és sok más korábbi elnökjelölt támogatása. Itt az ideje, hogy minden republikánus Trump elnök mögé álljon, hogy legyőzzük a korrupt Joe Bident, és véget vessünk katasztrofális elnökségének

− fogalmazott a kampánycsapat, hozzátéve, hogy 

a volt elnök egyetlen kihívójává előrelépett Nikki Haley, az Egyesült Államok korábbi ENSZ-nagykövete inkább a demokraták, semmint a republikánusok nézeteit képviseli.

Mint arról beszámoltunk, Ron DeSantis floridai kormányzó vasárnap jelentette be, hogy kiszáll a republikánus elnökjelöltségért folytatott versenyből. Videós nyilatkozatában úgy fogalmazott, nem lát egyértelmű utat a győzelemhez.

Világos számomra, hogy a republikánus előválasztási szavazók többsége még egy esélyt akar adni Donald Trumpnak

− idézte a kormányzót a Breitbart amerikai hírportál.

Trump az országos és az állami felmérésekben jelentős előnnyel vezet Haley előtt. A volt ENSZ-nagykövet kampánya a következő előválasztás helyszínére, New Hampshire államra összpontosította erőfeszítéseit, abban a reményben, hogy egy erős helyezés jó helyzetbe hozhatja Haley-t a következő előválasztásokon. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.